ABC SZIGETEK – 17. nap

Posted by

0

2026. június 12. péntek

Úgy kezdődött…

…hogy amikor megvettem a repjegyet, a hazafelé menő két gép között még 2,5 óra volt az átszállásra Amszterdamban. Külön vettem a két jegyet, de mindkettő KLM járat. Egyszer csak kaptam egy levelet, hogy az Amszterdam–Budapest járat kicsit korábban indul (bő egy órával). Aztán valószínűleg arról is kaptam levelet (de semmi emlékképem nincs róla), hogy a hosszú járat, a Curaçao–Amszterdam meg egy órával később indul. Így a 2,5 órás átszállási idő kerek 15 percre csökkent. Nyilván fel se tűnt… csak tegnap este, amikor vacsoránál ültünk és vártuk az ételt, Bandi megjegyezte, hogy már be lehet csekkolni. Nézem, hogy itt valami nem stimmel: hova tűnt a mi kis átszállási időnk?

Este 8 után meg se próbáltuk a KLM-et hívogatni. Megbeszéltük, hogy már milyen rutinosak vagyunk, majd holnap reggel azzal kezdünk, simán megoldjuk.

Éjjel az ajtó is kattogott (mert nem jól zár), és az agyam is… Három előtt kicsivel felébredtem, és számolnom se kellett, tudtam, hogy Magyarországon pár perc múlva már hívható az ügyfélszolgálat. A KLM száma meg már automatikusan feljön a telómban, csak gondolnom kell rájuk. Kimentem a mosdóba, hogy onnan hívjam őket, Bandit ne ébresszem fel. De hiába, olyan volt, mintha kicsörgött volna, és fel is vették volna, de néma maradt. Tudtam, hogy automata veszi fel, de túl nagy volt a csend a másik oldalon. Járt az eszem, hogy mi lehet a baj, de nem jöttem rá. Háromszori próbálkozás után elengedtem. Végül csak két óra múlva sikerült visszaaludni.

Reggel Bandival együtt újra próbáltuk, elsőre pont ugyanolyan eredménnyel. Aztán Bandi rájött, hogy a magyar ügyfélfogadási számot csak Magyarországról lehet hívni. Hamar előkerítette a nemzetközi megoldások minisztériumának KLM-központi számát, és már csörgette is. Elsőre mindig megszeppenünk, ha angolul kell valamit elintézni, de tulajdonképpen elég flottul és könnyedén megoldottuk.

Azért egy szösszenetet kiemelnék az ügyintézővel zajló beszélgetésből – miután elmondtam a problémát, kértem, hogy rakja át a jegyünket egy másik járatra. Kérdés: „Egy későbbire?” Őszintén, mire gondolt?! Egy korábbra? Túl soknak érzi a 15 perc átszállási időt? Természetesen ezek csak a kusza gondolataim voltak. Ehelyett kedvesen jeleztem, hogy igen, a következő Budapestre induló járatra szeretnénk.

Így végül holnap délelőtt, ha landolunk majd Amszterdamban, marad négy és fél óránk átszállni. Úgy tűnik, az idei év az utazások során a repjegy-ügyintézésről szól.

Ezek után, hogy ez a kérdés nemcsak megoldódott, hanem sikeresen be is csekkoltunk, elkezdtünk összepakolni. Úgy logisztikáztunk, hogy estig még ki tudja, hányszor izzadunk le, viszont délben ki kell jelentkeznünk a szállásról.

Az viszont tök kellemes volt, hogy délig tudtunk maradni, mert a reggeli után még másfél órát medencéztünk a szállónk kertjében.

Dél után a kocsiba bepakoltunk mindent, és a mi kis környékünkön, a Kura Hulanda Village területén két érdekességet még bejártunk, majd egy picit továbbmentünk, de a fővárosban, a mi negyedünkben maradtunk:

1, Bagira Artist & The Galery

BAGIRA az egyik legnépszerűbb, legdinamikusabban fejlődő kortárs képzőművész és murálista Curaçaón. Különösen izgalmas és inspiráló személyiség, akinek ráadásul erős magyar kötődése is van. Ugyanis a 31 éves hölgy egy algériai apa és egy magyar anya gyermeke. Gyermekkorát több országban – Magyarországon, Algériában, Hollandiában és Belgiumban – töltötte. Tizenéves kora óta teljesen önálló, 18-19 évesen költözött Curaçaóra, amelyet ma már az otthonának tekint.

Autodidakta módon képezte magát, és fiatal kora ellenére óriási hírnévre tett szert a szigeten. Curaçaón nemrég a Legjobb Művésznek (Best Artist) választották meg. Leginkább élénk, kifejező, nagyméretű akril portréiról ismert. Emellett városszerte lépten-nyomon belebotlani a hatalmas, színes falfestményeibe (murálok).

Saját művészeti galériáját The Gallery néven nyitotta meg.

Bagirával személyesen sajnos nem találkoztunk, kolléganője viszont legalább annyira örült annak, hogy magyarok vagyunk, mint mi annak, hogy Bagira édesanyja magyar.

2, Kura Hulanda Múzeum

Innen csak pár lépésre van a Kura Hulanda Múzeum, amely szimbolikus helyen fekszik: egy egykori rabszolga-kereskedő udvarán és a hozzá tartozó 19. századi épületegyüttesben.

A „Kura Hulanda” papiamento nyelven azt jelenti: „Holland udvar”.

A Kura Hulanda a világ egyik legrészletesebb és legátfogóbb kiállításával rendelkezik az atlanti rabszolga-kereskedelemről. Bemutatja a folyamatot az afrikai emberek elfogásától és fogságba ejtésétől kezdve egészen a karibi és amerikai ültetvényeken végzett kényszermunkáig. De a kiállítás nemcsak a rabszolgaság szenvedéséről szól, hanem az afrikai kultúra gazdagságáról és annak máig tartó hatásáról a karibi identitásra. 

A múzeum erős gyűjteménnyel rendelkezik eredeti nyugat-afrikai művészeti alkotásokból, maszkokból, rituális tárgyakból, faragványokból és hangszerekből (főként a mai Ghána, Mali és Nigéria területéről, ahonnan a legtöbb rabszolgát hurcolták Curaçaóra).

A Kura Hulanda Múzeum nem egy „száraz” történelmi tárlat; hanem elgondolkodtató élmény. Fontos ahhoz, hogy megértsük Curaçao és a Karib-szigetek mai társadalmát, a helyi emberek kulturális hátterét.

3, Curaçao Rif Mangrove Park

A múzeum utánra még egy érdekes programot kinéztünk: a közelben lévő mangrove sétányt, avagy a Curaçao Rif Mangrove Parkot. 

Ez egy friss, modern természetvédelmi és ökoturisztikai park a főváros közepén, amit 2022 júliusában nyitottak meg.

A park területe egykor egy hatalmas lagúna része volt. A 20. század második felében a városiasodás miatt a terület súlyosan lepusztult: évtizedeken át ide torkollott a negyed kezeletlen szennyvize, szemetes, mocsaras és bűzös hellyé változtatva a környéket. A fordulatot a közelmúlt nagyszabású környezetvédelmi rehabilitációja hozta meg. A természet elképesztő regenerálódási képességének és a szakemberek munkájának köszönhetően a mérgező mocsárból egy burjánzó, tiszta vizű ökoszisztéma született újjá.

A mangroveerdők létfontosságúak a sziget számára. Három fő oka van, amiért a helyiek kincsként tekintenek rá:

1, Bölcsőde a tengeri élőlényeknek, vagyis a víz alatti, szövevényes mangrove-gyökerek védelmet nyújtanak a kishalaknak, rákoknak és garnéláknak. Itt nőnek fel biztonságban, mielőtt kimerészkednének a nyílt, ragadozókkal teli óceánra.

2, Klímavédelem: A mangrove fák négyszer több szén-dioxidot képesek megkötni, mint az esőerdők.

3, Természetes gát: Egy esetleges hurrikán vagy vihar esetén a sűrű erdő letöri a hullámok erejét, így védi Willemstad partvonalát az kimosástól.

A parkot kétféleképpen lehet felfedezni. Egyrészt van egy bő 1 kilométer hosszú, cölöpökön álló fa sétány, amely végig kanyarog a víz felett. A sétány teljesen akadálymentesített, így kerekesszékkel vagy babakocsival is kényelmesen bejárható. A parkban több pihenőpad és egy magas megfigyelőtorony is épült, ugyanis több mint 20 madárfaj él itt, köztük pelikánok, jégmadarak, gémek és különféle kolibrik.

A másik módja a park bejárásának, hogy a belépődíj (15 USD) megfizetése után kajakot kérünk, és a fák alkotta szűk, természetes csatornákon evezünk végig, ami teljesen más perspektívából mutatja meg az erdőt. Ez viszont a park őrei által vezetett túra.

Mi a magunk urai szerettünk volna maradni, így a kajak helyett a sétát választottuk. Nem ez a kora délutáni extra meleg a legideálisabb a park látogatására, már csak azért sem, mert ilyenkor túl zajos a város a madarak számára, így kevésbé láthatóak. A reggeli órák az ajánlottak. Viszont így rajtunk kívül összesen csak két párral találkoztunk. Az egyikükkel még közel a park bejáratához, ahol Bandival megláttunk két medúzát. Irtó lelkesen kezdtük el mutogatni nekik, hogy „nézzétek, itt van két medúza is a vízben!”. Erre a csávó áthívott minket a palló másik oldalára, lemutatott a vízbe, és közölte, hogy az a rengeteg virág alakú dolog ott a vízben mind medúza, csak fejjel lefelé. Alapból így élnek, és akkor jönnek fel, ha levegőre van szükségük. Oh, oké. Akkor ma is tanultunk valamit!

Különben a park nagyszerű, megnyugtató kontrasztot nyújt Willemstad nyüzsgő városi hangulata után.

3-kor visszamentünk a Hulanda Village-be, és ott ebédeltünk egy klassz kis olasz pizzát, hogy ne tök éhesen érkezzünk majd meg a reptérre. A bőröndök feladása előtt még a kocsit le kellett adnunk, hogy aztán este 7 órakor nekifogjunk a 9 órás repülőútnak Amszterdam felé.

ABC SZIGETEK – 16. nap

Posted by

0

2026. június 11. csütörtök 

Kétféle emberrel találkoztunk eddig a szigeteken. Az egyik típus pontosan tudja, hol van Magyarország, sőt, már járt is ott. Ők elsősorban az eredetileg holland származású lakosok, de találkoztunk már olyan tősgyökeres helyivel is, aki bulizott a budapesti Sziget Fesztiválon! A másik típus viszont még csak nem is hallott rólunk, és leírni sem tudja, hogy Hungary. Mindenesetre egy közös bennük: mindannyian hatalmas, meglepett mosollyal örülnek a társaságunknak. Magyar szót viszont rajtunk kívül még egyáltalán nem hallottunk errefelé.

A mai programunk egy újabb, térképen kiszemelt pont volt: a Spaanse Water (vagyis a Spanish Water, magyarul Spanyol Víz).

Ez a hely Curaçao egyik különleges és szép természeti csodája. Egy hatalmas, védett lagúna Willemstadtól keletre, amit számtalan apró öböl, rejtett kis sziget és sűrű mangroveerdő tarkít. A nyílt tengertől mindössze egy keskeny csatorna választja el, emiatt a vize elég sima, csendes és nyugodt, miközben a karibi szél folyamatosan és kellemesen hűsíti az embert. Itt találtam egy helyet, ahol úgynevezett Tiki-csónakokat lehet bérelni – ezek olyan nádtetős, kerek, úszó tutajok, amikbe beépített grillezőt és bárt szereltek, ráadásul egy kis motor hajtja őket.

Kicsivel dél előtt érkeztünk, ugyanis 12 órától volt fixálva a bérlésünk. A Tiki Boats Rental nevű cég profi, abszolút ajánljuk őket! A csónakkölcsönzésen kívül lehet tőlük kérni jéghideg üdítőt, sört, snackeket, vagy akár komplett grill-szettet is, előkészített húsokkal és finomságokkal.

A lagúna különböző pontjain saját „kikötőik” vannak lehorganyozva. Van, ahol egy nagy kerek, kék műanyag placchoz (a pontos nevét nem tudom, de látszik a képeken) tudod rögzíteni a tutajodat egy kis privát fürdőzésre. Máshol fix platformok várnak napozóágyakkal, sőt, olyan nagyobb úszó stégbe is belefuthatunk, amin több napágy és asztal is van. Mivel ezek a lagúna más-más részein vannak lehorganyozva, a csónakázás közben majdhogynem kötelező programként megleshetjük a part menti méregdrága villákat, privát szigetet, nagyobb jachtokat és elegáns katamaránokat.

A hajót alapesetben 4 órára lehet kibérelni, de ez az idő pikk-pakk elrepül. Igény szerint könnyen lehet hosszabbítani is, mi végül nem éltünk vele, nekünk pont így volt kerek ez a délután.

Miután hazaértünk, leteszteltük a szállásunk medencéjét is, mert rájöttünk, hogy a délutáni hőségben még túl meleg van ahhoz, hogy bemenjünk a városba.

Este aztán nyakunkba vettük a környéket és egy jó nagyot sétáltunk. Elmentünk Willemstad trendi Pietermaai negyedébe, ami leginkább a budapesti Kazinczy utcára és annak nyüzsgő környékére emlékeztetett.

Végül közvetlenül a tengerparton vacsoráztunk egy hangulatos halas étteremben, amit a hajókölcsönzőben ajánlottak nekünk.

ABC SZIGETEK – 15. nap

Posted by

0

2026. június 10. szerda

Többször is említettem, hogy az ABC-szigetek egyik hivatalos nyelve a holland mellett a Papiamento (más írásmóddal Papiamentu), amely egy kreol nyelv. A legtöbb helyi lakosnak ez az anyanyelve. Ez a különleges beszédmód több forrásból alakult ki:

– legnagyobb hatással a portugál és a spanyol volt rá,

– jelentős holland hatás érte a gyarmati időszakban,

– tartalmaz afrikai nyelvekből származó elemeket,

– kisebb mértékben angol és őslakos eredetű szavakat is felfedezhetünk benne.

Hangzásában sok európainak inkább spanyolnak vagy portugálnak tűnik, de önálló nyelvnek számít, saját nyelvtannal és irodalommal.

A helyiek általában nagyon örülnek, ha a turisták akár csak néhány szót is megpróbálnak a nyelvükön mondani. Én szeretek megtanulni az adott országban pár fontos kifejezést az utazásaink elején. Íme egy kis segítség, ha az ABC-szigetekre jöttök nyaralni:

 Jó reggelt! → Bon dia

Jó délutánt! → Bon tardi

 Jó estét! → Bon nochi

 Viszontlátásra! → Ayo (ez a leggyakoribb elköszönés, kb. „szia”, „viszlát”)

 Köszönöm. → Danki

 Nagyon köszönöm. → Masha danki

 Szívesen. → Di nada (szó szerint: „semmiség”)

 Kérem. → Por fabor

 Igen. → Si

 Nem. → No

Van egy különleges szavuk, a Dushi (kiejtése: dusi). A dushi a legfontosabb, leggyakoribb és legszeretnivalóbb szó, amit itt hallani lehet. Alapvetően azt jelenti, hogy „édes”, „kedves” vagy „finom”, de a kontextustól függően rengetegféleképpen használják:

1. A leggyakrabban a szerelmesek, családtagok, vagy akár vadidegenek mondják egymásnak a mindennapi kommunikációban becézésként (amolyan kedvesem, drágám).

2. Ha egy étel nagyon ízlik, akkor az dushi (vagyis finom).

3. Ha valaki jól néz ki, dögös vagy szexi, arra is mondják, hogy dushi.

4. Emellett használják kellemes élményekre is. Bida ta dushi: „Az élet szép / édes.”

Na, most hogy már ti is emelt szinten beszéltek papiamento nyelven, leírom, mi is történt ma.

Először a reptér közelében lévő Hato-barlangokhoz (Hato Caves) mentünk.

A természeti képződmények elég népszerűek, így emiatt – és a denevérek védelme érdekében – csak helyi idegenvezető kíséretében látogathatók. Ahogy beléptünk a kapun, a távolból az egyik ott dolgozó már kérdezte is, hogy angolul vagy spanyolul beszélő vezetőt szeretnénk. Mivel az angolt választottuk, hamar hozzácsapott minket egy épp induló, kis létszámú csapathoz. Arra azért hagyott időt, hogy a belépőt még megvegyük.

A Hato-barlangok nem a megszokott módon jöttek létre. Curaçao szigete eredetileg a tenger alatt volt, és több lépcsőben emelkedett ki az óceánból. Ez valójában egy korallmészkő barlang, amelyet az évmilliókkal ezelőtti hullámzás és a beszivárgó esővíz formált. Belsejében lenyűgöző függő- és állócseppkövek láthatók, amelyek közül a leghíresebb a „Madonna” nevű formáció.

A történelem során a helyszínnek érdekes és fontos szerepe volt a sziget életében. A gyarmati időkben a tengerentúlról behurcolt, az ültetvényekről elszökött rabszolgák búvóhelye lett. Gyakran hetekig vagy hónapokig rejtőzködtek itt a sötétben, biztonságban az üldözőik elől.

Sokan azt hiszik, hogy a föld alatt hűvös van, de a Hato meglepően meleg és párás. Ennek oka, hogy magasan a tengerszint felett helyezkedik el, és a sziget trópusi klímája a barlang belsejére is kihat. A járatok adnak otthont a sziget denevérpopulációjának is – több mint 300 egyed él egy-egy kolóniában. A mennyezetről lógva alszanak napközben ezek az apró, gyümölcs és rovarevő állatok.

Egy bő félórás túrán vettünk részt, és kifelé jövet megállapítottuk, hogy jól jártunk az időzítéssel, mert a mi 8 fős csoportunkat már egy 20 fős turnus követte.

Innen kocsival továbbmentünk a Santa Martha Bay kilátóponthoz, ahova autóval is fel lehet hajtani, és csudi panoráma nyílik a különleges formájú Martha-öbölre.

Az öböltől mindössze 20 percre van a Cas Abao Beach, ahol a tegnapi Kalki strandhoz hasonló terepre bukkantunk: fehér homokos tengerpart, éttermek, napágyak és minden, ami egy jó kis pihenéshez kell. Lehet sznorkelezni is, fürdés után pedig zuhanyzó várja az embert, hogy le mossa a sós vizet. Ez viszont fizetős hely, a belépő 8 USD autónként.

Egy nagy vízivilág felfedezéssel kezdtünk, hogy kicsit lehűtsük a testünket – mert ugyan egész hétre esőt jósoltak, de max néha egy kis felhő bukkan fel, csapadék sehol –, majd beneveztünk egy ebédre a parti bárban. 

Ez a strand láthatóan felkapottabb volt, kicsit nagyobb tömeg fogadott minket, mint tegnap. Ebéd után úsztunk még egy nagyot, majd kicsaptuk magunkat a napra száradni, aztán 4 körül elhagytuk a partot.

Hazafelé menet két egymás mellett lévő dolgot akartunk még megnézni. Ebből az egyik 5 órakor bezár, a másik meg naplementében szép. Ettől aztán azonnal megvolt a sorrend.

A Jan Kok ültetvényház (Landhuis Jan Kok) Curaçao egyik legrégebbi és legjobb állapotban megmaradt gyarmati épülete, amelyet 1704-ben emeltek. Az ültetvény a nevét Jan Kokról, egy korábbi rabszolgáról és későbbi ültetvényvezetőről kapta, aki hírhedt volt a kegyetlenségéről. Az itt dolgoztatott rabszolgák elsősorban a közeli tóból nyertek ki sót, amit aztán Európába szállítottak a hús és a hal tartósítására.

A ház ma galériaként és boltként működik, ahol a sziget vibráló színeit bemutató festményeket, szobrokat és ajándéktárgyakat lehet megcsodálni vagy megvásárolni. 2002-ben a curaçaói születésű Nena Sanchez keltette új életre a falakat. Nena a sziget egyik legelismertebb képzőművésze, belsőépítésze és egykori szépségkirálynője volt, akinek alkotásai szinte teljesen összeforrtak a sziget vizuális identitásával. Jellegzetes, életvidám stílusáról ma is mindenki azonnal felismeri a munkáit.

Nena 2017-ben elhunyt, de húga, Tania aktívan gondozza a hagyatékát és fenntartja a galériát. Egy végtelenül kedves asszony, akivel órákig el lehet beszélgetni bármiről, akár angolul, akár spanyolul. Teljesen képben volt Magyarországgal, a jelenlegi politikai helyzettel, és még a foci-vb-ről is tudott mesélni.

“Az ültetvényház mellett található a saliña, amely egy sós mocsár, illetve egykori sólepárló tó. Ma ez a terület Curaçao egyik legfontosabb természetvédelmi körzete, és a legfőbb ok, amiért a turisták ide látogatnak: ez a karibi flamingók állandó otthona. A sekély, sós víz tökéletes életteret biztosít a sórákoknak és egyéb apró élőlényeknek, amelyekkel a madarak táplálkoznak (ettől kapják a jellegzetes rózsaszín színüket is). A főút mellett kialakítottak egy jól megközelíthető megfigyelőteraszt, ahonnan fantasztikus fotókat lehet készíteni róluk, amint elegánsan gázolnak a vízben.”

Miután ezt így, szó szerint leírva olvastuk egy ismertetőben, nagy lelkesedéssel összesen 7 flamingót láttunk az út melletti megfigyelő ponton. Bandi viszont talált a térképen egy helyet, ami szerinte a valódi megfigyelőterasz lehetett. Lekanyarodva az útról, bevágva a tüskés fák és kaktuszok közé, jó 700 métert mentünk, amikor végre megtaláltuk a keresett helyet. Flamingóból viszont egy darabot sem láttunk – sőt, addigra még azt a hetet is szem elől tévesztettük, akiket korábban sikerült meglesni!

Végül visszatértünk a szállásunkra, hogy aztán lesétáljunk a városba megnézni azt a hatalmas tengerjáró hajót, ami mára kikötött Willemstadnál. Este 7 óra volt, és pont úgy értünk oda, hogy a monstrum indulását is végignézhettük. A napot végül a közelben egy kellemes vacsorával zártuk.

ABC SZIGETEK – 14. nap

Posted by

0

2026. június 9. kedd

Curaçao az ABC-szigetek legnagyobb és legnépesebb tagja. Szárazföldi területe 444 km², amely a lakatlan Kis-Curaçao szigetet is magába foglalja, lakossága pedig 152 849 fő. 2010-ben a Holland Királyság egyenjogú országává vált Hollandia, Aruba és Sint Maarten mellett.

Eredetileg az arawak nép lakta Curaçaót is, ám az 1499-es felfedezését követően a kegyetlen spanyol bánásmód következtében szinte teljesen eltűntek, csak kevés vérvonal maradt fenn. A szigetet 1634-ben a hollandok hódították meg. Kiváló adottságú természetes kikötője évszázadokon át fontos kereskedelmi központtá tette. 1662-től a Holland Nyugat-indiai Társaság rabszolga-kereskedelmének egyik központja lett. Tartós holland fennhatóság alá 1815-ben került, majd 1863-ban eltörölték a rabszolgaságot.

A mai terv az volt, hogy kicsit elszakadjunk a fővárostól. Curaçao északi részén, egymástól meglepően közel, két nemzeti park is található: a Christoffel Nemzeti Park és a Shete Boka Nemzeti Park. Konkrétan a két park bejárata mindössze négy perc autóútra van egymástól.

Út menti halárus (de nyilván focilabdát is lehet kapni)!

Curaçao legmagasabb pontja a 375 méter magas Sint Christoffelberg, így elsőként ezt vettük célba. A hegy a Christoffel Nemzeti Park része, és ha fel szeretnél jutni a csúcsra, akkor legkésőbb 10 óráig meg kell érkezned. Mi pár perccel 11 előtt gördültünk be, így már a 15 dolláros belépőt sem váltottuk meg, hanem továbbindultunk a Shete Boka Nemzeti Park felé.

A „Shete Boka” papiamentu nyelven annyit jelent, hogy „hét öböl”, és a park valóban ezek mentén vezeti végig a látogatót a sziget vadregényes északi partvidékén. Órákig el lehet nézni, ahogy az Atlanti-óceán hullámai teljes erővel nekicsapódnak a sziklafalaknak. Aztán a víz visszahúzódik, hogy újabb lendületet vegyen, és ismét berobbanjon az öblökbe. Hol több méter magasra felcsapódó vízoszlopokkal, amelyek mindent beterítenek apró vízcseppekkel, hol mély, tompa morajlással, amelyet még a mellkasodban is érzel.

A hét öböl bejárása után, a 33 fokos melegben már kellőképpen vágytunk egy olyan tengerparti szakaszra, ahol fürdeni is lehet. Bandi a Playa Kalkit nézte ki. Ahogy közeledtünk, gyanúsan sok autót láttunk. Rossz érzésem volt: pici part, rengeteg ember. Szerencsére teljesen tévedtem.

Egy kellemes méretű, szépen kialakított partszakasz fogadott bennünket, kiülős-beülős helyekkel, napágyakkal és napernyőkkel. A vízben három nagy napozóplatform is úszott, amelyekhez ki lehetett úszni, fel lehetett mászni rájuk, és akár ott is lehetett sütkérezni a napon. A sok autó ellenére egyáltalán nem volt zsúfolt a strand, a társaság kellemesen eloszlott.

Itt fogyasztottuk el a késői ebédünket is, hazafelé pedig még megálltunk egy jégkrémre, így a vacsora kérdése is megoldódott.

Este először a szállásunk közelében található hangulatos kis térre ültünk ki sörözni, majd a napot a medenceparton zártuk kártyázással. Nem volt benne semmi különleges, mégis pont olyan karibi este volt, amilyennek az ember elképzeli a nyaralást.

ABC SZIGETEK – 13. nap

Posted by

0

2026. június 8. hétfő

Korán keltünk, és korán is indultunk a hotelből, pedig a gépünk csak 9:45-kor indult Curaçao szigetére és a reptér csak negyedórányira van. Tegnap este, a taxirendelés közben ment is a matek a hotel recepcióján Bandi és a helyi srác között, hogy mikorra kellene kiérni. Bandi a rutinjára támaszkodott, a recepciós viszont érthető módon nem akarta vállalni a felelősséget egy esetleges gép lekésésért. A vége az lett, hogy bő egy órát dekkoltunk a szinte teljesen üres reptéren. A 34 férőhelyes kisgépen ismét kemény 12 főből állt a teljes utasközönség. Ezen a vidéken a repülők nemhogy nem késnek, de inkább előbb indulnak, ha a gép bent áll és az összes utas felszállt. Most sem volt másképp: 10 perccel a hivatalos idő előtt már neki is vágtunk a mindössze 20 perces repülőútnak.

Nincs komp, csak repülőjárattal lehet a szigetek között ugrálni. Viszont több fapados járat is van, elég sűrűn közlekednek, mindnek napi több járata van. Borús napra keltünk, sőt elég nagy zuhé volt míg keszülődtünk reggel. Ez a ború Curaçao-ra is elkísért minket. A repcsi billegett is rendesen a leszálláskor.

10 órakor már Curaçao sziget levegőjét szívtuk. Bandi a kocsi bérlést úgy intézte előre, hogy már a reptéren fel tudtuk venni a kocsit. 

Olyan gyorsan és flottul pörögtek az események, hogy 11 órára már az új  szálláson voltunk Curaçao fővárosában, Willemstadban. A bejelentkezés csak délután háromtól van, de volt készen szoba, amit meg is kaptunk. Jobban mondva nem is szoba, mert ahhoz képest, amit foglaltam egy lakosztályt kaptunk.

A belváros két fő részből áll, melyeket a Szent Anna-öböl választ el, és a híres Emma királynő híd köt össze. Ez a híd a sziget egyik legikonikusabb és legkülönlegesebb látványossága, amit a helyiek és a turisták is szeretnek.

A „Hajlongó Öreg Hölgy” (The Swinging Old Lady) – ez a híd beceneve, ami a működési elvére utal. Nem egy hagyományos, felfelé nyíló csapóhídról van szó, hanem egy úszó pontonhídról. A híd 16 hatalmas pontonon lebeg a tengeren (a Szent Anna-öböl felett), és amikor egy hajó érkezik a kikötőbe, az egész híd – mintha egy ajtó lenne – dízelmotorok és hajócsavarok segítségével oldalra, kiúszik a part mellé.

A híd naponta többször is kinyílik. Először megszólal egy sziréna, a kapukat lezárják, majd a híd elfordul. Ha a híd nyitva van, a gyalogosokat ingyenes komphajók szállítják át az öböl két partja között. Ha szerencséd van, és már rajta állsz a hídon, amikor az elkezd kinyílni, nem kell pánikba esni: fent maradhatsz utasként, és átélheted, ahogy a híd elfordul a vízen! Viszont nem mindig nyitják ki teljesen, van hogy csak annyira úszik ki, hogy egy kisebb hajó oldalt elslisszolhasson mellette.

Ez a híd köti össze Willemstad két híres, UNESCO világörökségi védelmét élvező belvárosi negyedét:

  • Punda: A keleti oldal, amely a híres, élénk színű, holland gyarmati stílusú házsoráról ismert.
  • Otrobanda: A nyugati oldal, amelynek jelentése szó szerint: „a másik oldal”. Ez egy modernebb, de szintén hangulatos kulturális és vásárlónegyed. Mi is itt, ezen az oldalon szálltunk meg.

A hidat eredetileg 1888-ban építették. Kezdetben fizetni kellett a használatáért (híd vám volt), de bevezettek egy nagyon érdekes, szociálisan érzékeny szabályt: akinek nem volt cipője (a szegényebb helyiek), az ingyen kelhetett át rajta. Sokan emiatt inkább levették a cipőjüket a híd előtt, hogy megspórolják a pénzt. 1934 óta a híd mindenki számára teljesen ingyenes, és 1974 óta kizárólag a gyalogosok használhatják (az autóforgalmat a hatalmas, magasan ívelő Julianna királynő híd vette át).

A mai nap számunkra a főváros felfedezéséről szólt, igyekeztünk minél több részt bejárni. 

Curaçao fővárosa, Willemstad, méltán lett az UNESCO Világörökség része. Az itteni építészet egy egészen lenyűgöző kulturális fúzió: a klasszikus, 17–18. századi holland precizitás és formavilág keveredik a karibi klímához igazított megoldásokkal és a vibráló, trópusi színekkel. Bandi így fogalmazott: nem spóroltak a színekkel.

Eredetileg a hollandok fehér mészvakolattal fedték le a házakat.

A váltás egy furcsa történelmi rendeletnek köszönhető: 1817-ben Albert Kikkert kormányzó betiltotta a fehér házfalakat. Az indoklás szerint a tűző karibi napfény olyan erősen verődött vissza a fehér falakról, hogy az tömeges fejfájást és szemsérülést okozott a lakosságnak. Bár a pletykák szerint a kormányzónak részesedése volt a helyi festékgyárban, a döntés végleg megváltoztatta a város képét, és megszületett a karibi térség egyik legikonikusabb látképe.

Mivel Curaçao kijutott a foci világbajnokságra, emiatt most itt minden e körül forog. De minden! 

Willemstad totális foci lázban ég, a belvárosban már most mindenhol a szurkolói mezeket, focilabdákat és hasonló ereklyéket lehet beszerezni. Sokan a sötétkék alapon sárga csíkkal és két csillaggal díszített nemzeti focimezben vannak. 🇨🇼 A főbb tereken látszik szintén a nagy készültség, várhatóan ott majd kivetítőkön lehet figyelemmel kísérni a meccs eredményeit.

Most vasárnap a sziget válogatottja az E-csoportban szerepel majd, és az első mérkőzését Németország ellen játssza. Sajnos mi a Curacao meccsre már otthon leszünk, így max a tévé elől tudunk szurkolni a karib térség egyik résztvevőjének (a másik Haiti, akiknek több mint 50 év után sikerült kijutniuk a vébére). A nyitó meccsen még itt leszünk, kíváncsian várjuk a hangulatot. 

ABC SZIGETEK – 12. nap

Posted by

1

2026. június 7. vasárnap 

Október közepe óta vártam ezt a napot. Hol izgatottsággal, hol izgalommal. Tulajdonképp emiatt a nap miatt jöttünk ide és most nyaralni. Ezt a napot kaptam Banditól az ötvenedik szülinapomra ősszel. (Jó, meg ezt az egész csudi jó nyaralást!)

Bandi ugyanis benevezett engem az arubai félmaratonra. 

Hajnalban keltünk, én 4 óra előtt. Bandit nem zavarta, hogy motoszkálok minimális világítás mellett, így hagytam aludni és csak az indulás előtt 5 perccel ébresztettem. Ez persze édeskevés volt neki a magához téréshez, de az igazat megvallva még én se voltam teljesen menetkész. Anno a szállást kifejezetten a futóverseny rajt és cél állomásához közel kerestem, kellemes 10 perces sétára lévő hotelt választottam. Na, ehhez képest végül úgy sikerült az indulás, hogy eléggé szednünk kellett a lábunkat, amolyan futólépésben mentünk, hogy a rajt előtti visszaszámolásra egyáltalán be tudjak állni a sor végére. Útközben próbáltam valamennyire bemelegíteni, de hol a buliból hajnalban hazatántorgó fiatalok, hol meg a még kötényben és mosogató ronggyal a kezében szembe jövő helyiek zavartak össze. 

A félmaraton rajtja hajnali 5:15-kor volt (a maratonistáké hajnali 3-kor!). Éppen beálltam a START felirat alatt átmenni kívánó tömeg végére és meg is indult a bő ötszáz fős csapat. Nem sok időm maradt felvenni a fonalat és elindítani az órámon a futó applikációt. Be kellett kapcsoljam a fülemben a zenét, hogy egy kicsit bepörgessen. Sötét volt, a kilépő kapunál világítottak a lábunk elé, hogy nehogy hasra essünk a legelső métereken. Arubán napközben 30-31 fok van és éjszaka is alig hűl le 27 fokra. Szóval ebben a “majdnem kellemes” melegben és a fojtogató 88%-os páratartalomban vágtunk neki. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy szempillantás alatt a teljes tested vizes ha izzadós vagy, ha nem. A lecsapódó pára miatt még az aszfalt is csúszott. Az elején az ember persze nézegeti a többieket, még nagy bolyban haladunk, így egész hamar elrepül az első néhány kilométer. Közben, látva a megszokottnál jóval lassabb tempómat, folyamatosan azt mantráztam magamban: nem a gyorsaság a lényeg, hanem az, hogy meg tudjam csinálni. Hogy végig tudjak menni.

A negyedik kilométer magasságában jártunk, és már-már kezdtem megunni a saját belső monológomat (miközben tudtam, hogy irtó sok van még hátra), amikor hirtelen megpillantottam valakit. Elég közel, előttem haladt egy pasi fehér pólóban piros-fehér-zöld csíkozással, a hátán pedig egy jól olvasható  ZSOLT felirattal! Felcsillant a szemem, majd hangosan és határozottan odaszóltam neki:

– Zsolt! Magyar vagy?

Jött is a válasz azonnal, anélkül, hogy egyáltalán megfordult volna:

– Szerinted?

Oké, szőke nő megérkezett…

A melegben nagyon jól jött Gábor barátom tanácsa: folyamatosan igyál majd és minél többször hűtsd a tested. Két kilométerenként volt frissítőpont, ahol igyekeztek a lehető leginkább hideg vízzel és izotóniás itallal kínálni minket. Én a kulacsomat általában feltöltöttem minden ponton, inni szigorúan mindig ittam és egy pohár hideg vízzel nyakon öntöttem magam. A frissítő pontok között meg a kulacsomból fogyasztottam. Jó volt, hogy volt nálam kulacs, de a végére már nagyon idegesítő volt cipelni. Az utolsó 500 méteren Bandi kezébe tudtam nyomni, így a célba érés még kényelmesebb volt.

Végül egészen a célvonalig Zsolttal mentem, akiről a 21. kilométer végére már egy komplett életrajzot tudtam volna írni. Muszáj volt dumálnunk, hogy eltereljük a figyelmünket a fáradtságról. Szerintem ő – hiába idősebb nálam 14 évvel – sokkal jobban bírta a kiképzést, mint én, de végtelenül jófej módon egyszer sem hagyott ott. Egy hatalmas, hálás öleléssel köszöntem meg neki a társaságát a CÉL felirat alatt.

A futás után ott ragadtunk a tengerparton, ahol a résztvevők között azonnal egy spontán, mezítlábas buli kerekedett. Irtó jó hangulat volt! Senkin sem látszott, hogy 10, 21 vagy netán 42 kilométer van a lábában így korán reggel, 8 óra előtt.

9 óra után értünk vissza a szállásra, ahol a 11-ig tartó reggelit még kényelmesen elértük (és ki is használtuk a szénhidrátpótlást!).

A nap hátralévő részében már csak a medence mellett igyekeztünk regenerálódni, mindketten teljesen kidőltünk. Ezt az édes semmittevést hol egy finom ebéddel, hol a bérautó leadásával, hol meg egy kis medencés labdázással szakítottuk meg.

Este intéztünk magunknak egy taxit reggelre a reptérre, és összecsomagoltuk a bőröndjeinket. Holnap reggel továbbállunk, újabb kalandok felé!

ABC SZIGETEK – 11. nap

Posted by

0

2026. június 6. szombat

A délelőttöt pihenősebbre vettük: kihasználtuk a szálloda medencéjét, labdáztunk egy jót a vízben, és persze olvasgattunk a pálmák árnyékában.

Ebédre mindketten valami nagyon könnyűre vágytunk – a gyomrunk sajnos nem volt az igazi. Végül bementünk a helyi „Tescóba” (a Super Food nevű óriási szupermarketbe), ahol vettünk négy kiflit, vajat, sonkát és egy kis vizet. Ebből végül egy igazi, nosztalgikus, autóban morzsázós, „melós” kaja kerekedett.

A délutáni programra több verzió is felmerült, de a térképet böngészve és San Nicolas múltjának utánaolvasva úgy döntöttünk, hogy visszatérünk délre. Éreztük, hogy tartogat még nekünk látnivalót ez a környék.

Ahogy közeledtünk San Nicolas felé, a Battata Beachnél megálltunk, mert innen jó a rálátás a hatalmas olajfinomítóra. Gondoltam, készítek két-három fotót. Nem egy klasszikus szépség, de elég látványos és érdekes kontrasztot nyújt a karibi idillel.

San Nicolasba érve tovább vadásztunk a graffitikre. Bár igazából keresni sem kell őket, hiszen a város szinte úszik a street artban – mi ezúttal inkább csak egy másik útvonalon bolyongtunk a színes falak között. Útközben az olajfinomító egyik régi bejáratához tévedtünk, ahol meglepő módon tárt kapukkal várták az embert. Végül nem mentünk be, csak óvatosan benéztünk a kapuk mögé.

Innen egy kis off-road kaland kezdődött – Bandim legnagyobb örömére! Egy újabb, térképen kiszemelt úti célunk felé vettük az irányt: ez volt a Seroe Colorado Natural Bridge, ami tőlünk az egyik legtávolabbi ponton fekszik. Egy darabig aszfaltozott út vitt minket, aztán egyszer csak az volt az érzésünk, hogy a semmi és a senki földjén keringünk.

Ez a természeti híd sokkal szebb és monumentálisabb, mint amit két nappal ezelőtt láttunk! Cserébe a megtalálása is sokkal kalandosabb, és ha megvan, még le is kell valahogy jutni hozzá. Én a zötykölődős út után már majdnem feladtam, de Bandit nem abból a fából faragták: ő csak azért is imádja meghódítani az ilyen rejtett helyeket. Először nem is láttuk, hogy mit kell nézni, csak a térkép szerint közelítettünk. Aztán az egyik szögből Bandi kiszúrt lent a mélyben egy pontot, ahova bever a víz. Aztán nekiindultunk lefelé, de nem tűnt a legbiztonságosabbnak. Visszafordultunk. Aztán újabb útvonal keresés… És milyen igaza volt, kár lett volna kihagyni! Ráadásul egy idő után rájöttünk, hogy van turistajelzés a köveken: a zöld pontokat kellett követni.

Nagyon élveztük az egészet! Sokkal közelebb lehetett menni a sziklákhoz, sokkal vagányabb volt az egész atmoszféra, és ami a legjobb: sehol egy lélek rajtunk kívül.

A jól megérdemelt kaland után visszatértünk a szállásra. Bandi még medencézett egy órát, majd hat óra felé – eléggé éhesen – egy korai vacsira kisétáltunk a szállodasorra, majd a tengerpartra.

ABC SZIGETEK – 10. nap

Posted by

0

2026. június 5. péntek

Hiába ébredtünk már 7 órakor pihenősebbre vettük a délelőttöt. Annyira, hogy én aludtam még másfél órát. Jó, hát a nyaralás egy kőkemény program, na!

Délután egykor, miután megittuk az ebéd utáni kávénkat – bár ebéd az nem volt –, nekivágtunk a nap egyetlen kiszemelt programjának.

Tőlünk 45 percre, Aruba legdélebbi csücskében található a Baby Beach, amely egy festői, félhold alakú lagúna. Ez a hely a nyugodt, kristálytiszta és rendkívül sekély vizéről híres. Egy mesterséges hullámtörő védi az öblöt, ezért a víz itt sokkal melegebb, és általában csak derékig ér, mint a sziget más részein.

Amikor átvettük a bérautót, a kölcsönzős ember külön kiemelte és javasolta ezt a helyet. Elárulta, hogy a strandon túl (vagyis pontosabban két strand között) van egy vízi csatorna, ahol úgy sznorkelezhetünk, hogy a folyamatosan egy irányba haladó áramlat egyszerűen visz magával – szinte úszni sem kell! Ráadásul ez a rész tele van élénk tengeri élővilággal: rengeteg hal, polipok és alkalmanként még ráják is megfordulnak itt.

Két hasznos tipp az ide utazóknak:

Hozzatok magatokkal vízi cipőt és viseljétek is, ha nem csak a homokos tengerparti részre vagytok kíváncsiak. Ugyanis a sziklás belépési pontok és az egyenetlen csatornafenék nem ideális mezítláb. 

A másik egy biztonsági figyelmeztetés: ne menjetek be a nyílt óceáni részre, ahol az öböl találkozik a tengerrel. Az erős áramlatok és a nagy hullámok a nyílt vízben rendkívül veszélyesek. Olyannyira, hogy az autós bácsink azt mondta, ha kimész oda, akkor az áramlat legközelebb a 29 kilométerre lévő Venezuela partjainál fog elengedni. 

Ez így leírva persze elég ijesztően hangzik, de a valóságban azért nem ennyire veszélyes a helyzet. Maga a csatorna egyáltalán nem mély (30 és 90 cm között mozog), ráadásul két oldalról védett, így esélytelen csak úgy „kisodródni” a nyílt tengerre. A sodrás szépen visz előre, te pedig csak fekszel a vízen, maszkkal a fejeden, és mozizol. Egészen elképesztő, ahogy a pöttöm kis halaktól a kifejezetten nagyokig mindenki veled tart: időnként szembenéznek veled, vagy ha olyan kedvük van, megpuszilják a maszkodat. 

Bennfentes tipp: Érdemes felsétálni a Baby Beachről egészen a Bachelor’s Beachig, és ott bemenni a vízbe. Sőt, parkolni is inkább a délebbi, a strandolók által kevésbé használt parkolóban érdemes, ami messzebb esik a Baby Beach nyüzsgésétől.

Kulcs kérdés: Megérkezel a bérautóval a strandra, a cél a csatorna és a víz alatti világ, amihez semmi más nem kell, csak a búvármaszk, a pipa, a fürdőruha és a vízicipő. Viszont nincs nálad a ’80-as, ’90-es évek balatoni nyaralásaiból jól ismert, nyakba akasztható, neonszínű, műanyag „vízálló pénztárca”. A kocsikulcsot viszont le kell tenni valahova. De hova?

Bandi a klasszikus „törölközőszéf” megoldást javasolta, ami ugye minden magyar utazó szerint a világ legbiztonságosabb helye. Mivel mi messzebb voltunk a strand fő részétől, elsétálhattunk volna a tömegig, hogy elrejtsük a kulcsot a homokba egy törcsi alá, de végül az én verzióm győzött: „rejtsük a kövek alá”. Bevált!

Annyira élveztük a csatornában való lebegést, hogy kétszer is végigmentünk a távon. A két kör között pedig pancsoltunk egyet a Baby Beach fehér homokos, sekély vizében. Voltak ugyan emberek, de nem volt vészes a tömeg, a hely elég tágas ahhoz, hogy eloszoljon a nép. Délután négy körül még beültünk a strand grillbárjába egy jót enni, ami mellé legurítottunk egy-egy zseniális helyi mangós sört is.

Hazafelé San Nicolas városán keresztül jöttünk, mint ahogy tegnap is. Ez a város telis tele van teljes házfalakat beterítő graffitikkel. Megálltunk, mert már tegnap is le akartam fotózni néhányat belőlük.

Aztán itthon utána olvastam a város történetének. San Nicolas, Aruba második legnagyobb városa Oranjestad után. A város az 1924-ben itt megnyílt American Lago olajfinomítóról ismert, amely az Exxon vállalat tulajdona volt. A finomító a második világháború után több mint tízezer munkahelyet teremtett a szigeten, és igazi multikulturális olvasztótégellyé változtatta a helyet. Sehol máshol nem élt ennyi különböző nemzetiségű ember együtt, mint itt; különösen az amerikaiak és a Brit Karib-térség lakói telepedtek le nagy számban. A háború után ez a gyár biztosította, hogy Aruba a legvirágzóbb karibi szigetté váljon.

Az Exxon azonban 1985-ben elkezdte lebontani a finomítót, majd eladta azt. Újabb és újabb olájtársaságok váltották egymást, de már sokkal kisebb kapacitással és töredéknyi munkaerővel. A Valero (az utolsó befektető) végül 2009-ben felhagyott a feldolgozással, a tárolási műveletek pedig a 2012-es hivatalos leállításig tartottak. Azóta a finomító zárva van, ami miatt San Nicolas szellemvárossá változott: üres épületek és komor hangulat jellemezte.

A fordulat 2016-ban jött el.

A világ minden tájáról érkeztek ide graffitiművészek az Aruba Art Fair (Arubai Művészeti Vásár) keretében. A rendezvény alatt San Nicolas egy hatalmas, szabadtéri múzeummá alakult át, tele vibráló, színes falfestményekkel és utcai alkotásokkal. A fesztivált azóta minden év szeptemberében megrendezik, és a kínálat folyamatosan újabb egyedi remekművekkel bővül. Bár a város ma már teljesen más arcát mutatja, még mindig érezhető az a jellegzetes, nyers, indusztriális hangulat, ami nem hagyja feledésbe merülni a múltat. San Nicolas az elmúlt években hivatalosan is a Karib-térség street art fővárosává nőtte ki magát.

Érdekesség, hogy az arubai és a holland kormány 2025-ben bejelentette, hogy az évszázados finomítót véglegesen lebontják, a telephelyet pedig a fenntartható, tiszta energia, a tengeri innováció és különféle inkluzív projektek számára építik újjá.

San Nicolas után már csak vacsorázni mentünk el a szállásunkhoz közeli, nyüzsgő negyedbe. Konstatáltuk is gyorsan: ha most van a holtszezon, akkor a főszezon egészen durva lehet, mert így is bőségesen hömpölygött a tömeg az utcákon.

ABC SZIGETEK – 9. nap

Posted by

0

2026. június 4. csütörtök

Reggeli után bepattantunk a kocsiba, és célba vettük a fővárost. A part mentén csorogtunk dél felé, így menet közben az út menti, képeslapra illő tengerparti strandokat is szemügyre vehettük.

A főváros, Oranjestad őszintén szólva nem rejt túl sok izgalmat: néhány szép, színes régi épület és a kikötő alkotja a magját. Igazi „egyórás” városka. Mi magunk sem időztünk ott tovább, sőt, ebbe a hatvan percbe még egy jó kis fagyizás is kényelmesen belefért.

Oranjestad után keresztbevágtuk a szigetet, hogy folytassuk a tegnap félbehagyott, off-road túránkat a keleti parton. Egyébként érdekesség, hogy a szigeten egyáltalán nincsenek jelzőlámpák: néhány éve az összeset megszüntették, és körforgalmakkal váltották fel a kereszteződéseket.

Mielőtt elértük volna a keleti partot, az egyik kereszteződésnél rászóltam Bandira, hogy tartson jobbra. Fogalma sem volt, miért, de szerencsére hitt nekem. A térképen ugyanis kinéztem az Ayo Rock Formation (Ayo Sziklaformáció) nevű helyet, ami egy elképesztő, óriási monolitikus sziklatömbökből álló geológiai képződmény. Amikor megérkeztünk, rajtunk kívül egy árva lélek sem volt ebben a miniparkban. Irtó jól nézett ki, kár lett volna kihagyni! Bár visszanézve a fotókat, szerintem nem annyira adják vissza a látványt.

A túlpartra átérve a Bushiribana romokkal indítottunk, amelyek egy 19. századi aranyolvasztó elhagyatott, szellemváros-szerű maradványai. Ezt a kőerődöt az Aruba Island Gold Mining vállalat építette még 1872-ben, és a sziget aranyláza idején a közeli dombokról származó aranyércet dolgozták fel itt.

Innen a híres Natural Bridge-hez (Természetes Híd) vettük az irányt. Bandi kifejezetten élvezte az off-road típusú autókázást, ami jól is jött, mert a terep tartogatott meglepetéseket. A természet alkotta híd egy felkapottabb, turistásabb hely, és ahogy közeledtünk, láttuk, hogy a semmiből, oldalról beúszik a látótérbe egy nagy turistabusz. Döbbenten vettük tudomásul, hogy nem magunkban leszünk. Bandi persze rögtön felpörgette a motort, és olyan tempóra kapcsolt, hogy mire a busz odaér, mi már szinte tovább is állhassunk.

Na, ez a sietség olyan jól sikerült, hogy a senkiföldjén sikerült eltévednünk. Az egyetlen olyan helyet a környéken, ami becsületesen ki van táblázva, mi megkerültük a tenger felől, majd a „művészbejárón”, hátulról érkeztünk meg hozzá. De a terv bevált: még így is a buszról komótosan leszállingózó turisták előtt értünk a hídhoz!

Amikor tovább szerettünk volna menni, jött a meglepetés: előttünk egyszerűen elfogyott az út. Elővettük a térképet segítségül, és rájöttünk, hogy a Jeep-túra ezen formája itt véget ért. De minket nem olyan fából faragtak, hogy feladjuk! Egy nagyobb kerülővel – a helyenként még aszfaltozott 6-os főúton – eljutottunk a sziget nemzeti parkjába, az Arikok Nemzeti Parkba. A belépő 22 USD/fő, és itt is alapelvárás, hogy olyan autó legyen a popsid alatt, ami bírja a masszív gyűrődést.

Ekkor már kellőképpen folyt rólunk a víz, így hihetetlenül jól esett volna egy kis tengeri hűsölés. Erre az egyik legideálisabb hely a Conchi, egy zord sziklák közé ékelődött, természet alkotta medence. Na, az idejutás egy külön kaland: elvileg egy út vezet oda, gyakorlatilag viszont rengeteg szakasz ketté- vagy háromfelé ágazik, majd később újra találkozik. Szabadon lehet válogatni, mennyire brutálisan rossz úton akarsz le- és felmenni. Ez a hely annyira zseniális, hogy külön cégek szerveznek ide utakat azoknak a turistáknak, akik nem mernek autót bérelni – őket hatalmas, 10-12 személyes, oldalt nyitott terepjárókkal hozzák-viszik. 

A parkolóból kiépített lépcsősor vezet le a medencéhez, ahonnan már fentről is izgalmas látvány nyílik a helyre és a fürdőzőkre. Ha ez a sziklamedence nem lenne, itt életveszélyes lenne vízbe menni, mert a tenger elképesztő erővel csapkodja a sziget ezen oldalát. Egy-egy nagyobb hullám időnként így is becsap a medencébe, hol jobbról, hol balról meglepve a bent fürdőzőket.

Miután kellőképpen lehűtöttük a testünket (és a kalandoktól felpörgött agyunkat is), a kocsinál visszaöltöztünk, és elhagytuk a terepet. Két barlangot szerettünk volna még megnézni: a Fontein barlangot és az eredeti indián nevet viselő Quadirikiri barlangot. Bár nem voltak messze, az útviszonyok miatt csak lassan tudtunk haladni. Mivel a barlangok délután 4-kor zárnak, picit szorított minket az idő. Mindkettő különleges mészkőbarlang, amelyek tetején természetes nyílások engedik be a fényt – pont ott, ahol a fejek felett keresztbe-kasul repkedő denevérek élik a mindennapjaikat. 

A Nemzeti Parkból végül egy másik kijáraton, a sziget déli részén távoztunk. Ekkor már annyira éhesek voltunk, hogy muszáj volt azonnali megoldást találni: ráböktem a térképen egy közeli kis faluban lévő pizzázóra, ami meglepően magas értékelést kapott. Odaértünk… és persze zárva volt. Viszont közvetlenül mellette egy kis családi vállalkozás által vezetett étterem nyitva állt. Az éhség nagy úr, nem gondolkoztunk, beültünk a San Nicolas-i Kamini’s Kitchen nevű helyre. Jól is tettük, jól is laktunk. 

Mire végeztünk, a fáradtság és a kajakóma is egyszerre ütött be, így a forgalmasabb, kiépítettebb oldalon már csak visszagurultunk a szállásra.

Hat órára értünk vissza, Bandi pedig még gyorsan kihasználta, hogy a szálló medencéjében hétig lehet pancsolni. 

Mivel a késő délutáni ebédünk eléggé laktatóra sikerült, a vacsorát elengedtük: helyette inkább sütiztünk egyet a szálló bárjában, miközben kártyáztunk egyet levezetésképp.

ABC SZIGETEK – 8. nap

Posted by

0

2026. június 3. szerda

Egy teljesen új dimenzióba léptünk itt a nyaralás nyolcadik napján. Úgy döntöttünk, hogy délelőtt nem csinálunk semmit. Reggeli után kidöglöttünk a szálloda medence partjára az árnyékba, élveztük a lengedező szelet, Bandi könyvet olvasott én meg hol a leguánok seregét fotóztam, videóztam, hol meg Aruba érdekességeiről olvasgattam. 

Aruba a 193 négyzetkilométerével az ABC szigetek legkisebbje. Lakosság tekintetében viszont több mint 110 ezer fő (Bonaire lakossága 24 ezer). Oranjestad a fővárosa, mi attól picit északabbra vagyunk.

A sziget déli és nyugati részén fehér homokos strandok húzódnak, amelyek viszonylag jól védettek az óceáni áramlatoktól. Nagyrészt ezeket a strandokat látogatják a turisták. Az északi, és a keleti partok, amelyek nem rendelkeznek védelemmel, megrongálódtak és érintetlenek maradtak. Erre a részre csak arra alkalmas kocsival lehet bemenni. Bandi most sem hibázott, előre utána olvasott és eszerint bérelt egy kétszemélyes Suzuki Jimny-t. 

A kocsit a szállóhoz hozták délután háromra, majd a papírmunka után indulhatott is a felfedező túra. Nyilván Bandi egyből a  kietlen területet akarta felfedezni és egyben a Jimny-t próbára tenni.

Még a kocsi érkezése előtt kisétáltunk a szállodánkból, és a közvetlenül mellettünk lévő vietnámi kis étteremben ebédeltünk egy könnyűt.

Mielőtt azonban teljesen belevetettük volna magunkat a keleti part kietlen vidékébe, a szállodasort elhagyva először a sziget északi csücskében magasodó California világítótornyot és annak környékét vettük szemügyre. A dombtetőről panoráma nyílik a sziklás partokra és a távolban elterülő homokdűnékre. 

Innen fordultunk rá a sziget lakatlan oldalára, ahol a kiépített utak gyorsan átadták a helyüket a sárgás-vörös homokos, köves, buckás csapásoknak. A Jimny-ben ülve minden porcikánkban éreztük a terepet, rázkodtunk, mint Bonaire-n a nemzeti parkban, de élveztük! Ez a rész teljesen kietlen: egyik oldalunkon hatalmas, embermagas kaktuszok, szélfútta divi-divi fák, kövek váltogatják egymást, míg a másik oldalon a szikláknak csapódó óceán látványa kísért minket. Hosszasan sehol egy lélek nem volt, csak a tiszta természet. Aztán néhol egy egy üresen álló építmény, amit nem értettünk, hogy miért is van ott. Majd egyszer csak egy nagyon aranyos kutyus került az utunkba, aki szemmel láthatóan félt, de megálltunk és annyira lógott a nyelve, hogy az egyik palack vizünkkel Bandi meg tudta itatni. 

A járatlan utakon zötykölődve céloztuk meg az Alto Vista kápolnát. Ez a sárgára festett, végtelenül bájos kis templom egy dombtetőn áll, és az 1750-es években épült eredetijével a sziget legelső katolikus temploma volt. Mire odaértünk, a késő délutáni fények csodásan megvilágították a sivatagos tájat. 

Mivel az idő már alaposan elszaladt, az autós túrát mára itt be is fejeztük. Innen visszafordultunk a szálloda felé, meghagyva a keleti oldal többi, még felfedezésre váró, kietlen részét egy másik napra.

Aruba egy teljesen más világ, mint a csendes, búvárparadicsomként ismert Bonaire. Itt pörög az élet! Bonaire-hez képest Aruba fényévekkel turistásabb: hatalmas luxusszállodák, kaszinók és nyüzsgő sétányok váltják egymást. Nem csoda, hogy lépten-nyomon amerikai szót hallani, ugyanis a sziget elképesztően népszerű az USA-ból érkezők körében, szinte minden az ő igényeikre van szabva – ami egyébként az infrastruktúrán és a prémium vendéglátáson is meglátszik, na meg olyanokon, hogy minden étterem és szálloda túl van hűtve, a szállodákban jégautomata van és az étteremben kért colát tele pohár jéggel hozzák ki.

Estére azért még maradt egy kis energia a lábunkban. Vacsorára egy hangulatos olasz éttermet választottunk, ahova kényelmesen kisétáltunk a hotelből, és egy finom pizza mellett beszéltük át a mai nap élményeit. Holnap folytatjuk a Jimny-vel!