Mexikó, Yucatán-félsziget – összegzés

Posted by

0

Rendben hazaértünk!!!

És akkor most jöjjön a mi véleményünk Mexikóról, jobban mondva a Yucatán-félszigetről. Azért mondom, hogy inkább csak a félszigetről, mert ez a része az országnak annyira a turizmusból él, hogy valószínűleg más képet kaptunk az országról, az emberekről, a közbiztonságról, mintha egy kicsit beljebb merészkedtünk volna.

Az emberek abszolút kedvesek, mosolygósak. Örülnek, ha köszönsz, de általában előre rád köszönnek. Könnyen ismerkednek, és nagyon értékelik, ha megszólalsz spanyolul. Nem gondolom, hogy olyan szinten beszélnék már spanyolul, de majd mindenki megdicsért. Szerintem ebben inkább az volt, hogy értékelték az igyekezetem.

Tudtuk, hogy ők nem magasak, de most már azt is tudjuk, hogy meglepően alacsonyak. Emiatt végképp nem értjük, hogy miért van MINDEN faluban (még a két utcás faluban is!) fedett kosárlabda pálya. Miért?

Egyetlen egy magyarázatot találtunk, de ez teljes mértékig megalapozatlan, tudományos és történelmi kutatások nélküli gondolat: már a Maja romvárosokban is mindenhol volt egy adott labdajáték pálya, ami a kosárlabda egyfajta elődje lehetett.

A félszigeten mindenhol ott van a rendőrség, villogó autóval járnak (mindig villog, nem csak akkor, ha dolog van), sétáló utcában, tereken, plázákban jelen vannak. Sőt egy kicsit erőt fitoktatóan a platós autóikon hátul a platón mindig áll két terepszínű egyenruhába öltözött szolgálatos gépfegyverrel a kezükben. A közbiztonság abszolút jó.

Ahhoz képest, hogy az első napok egyikén találkoztunk egy kint élő magyar nővel, aki eléggé leszólta a helyiek vezetési stílusát, nekünk nagyon pozitív volt a tapasztalatunk: türelmesek, beengedőek, nem anyáznak. A dudát kétféleképpen használják: az egy hosszú, az a rászólás a másikra, a két-három rövid pedig a köszönöm, vagy a gyere, beengedlek. Több a rövid duda, mint a hosszú. A szabályokat részben tartják be: dupla záróvonalon rendőr mellett gond nélkül megfordul. Cserébe mikor mi mentünk be egyirányú utcába, akkor se volt fejvesztés, csak kézzel mutatva jelezték, hogy a másik irányba kellene haladni. Balesetet kettőt láttunk a három hét alatt: az egyik egy kamion állt az út szélén leborulva a rakománya. Talán ki is volt gyulladva. A másik meg egy dugósabb részen egymásba csúszott két autó. Ez szerintem tök jó arány.

Viszont az utak minősége mérsékelten jó, és ebben a kevésbé turistás terület végképp alul teljesít. Eleve a keskeny és sokszor aszfaltba elbúvó, már-már láthatatlan fekvő rendőrök mennyisége iszonyat sok (ez így természetesen túlzás, mert persze, hogy látszik, ráadásul ki is vannak táblázva, de sokszor benéztük, pláne az elején), és a kátyúk is ott vannak mindenhol.

Kevés a szép ház, azt gondolom, hogy a lakóépületeken mutatkozik meg leginkább a szegénység. Rengeteg a falfestés, grafiti a házak oldalán ezzel színesítve a várost. És ezek a képek mind jók, egytől egyig!

A három hét alatt egyikünk se járt koszos vécében! Mindig mindenhol tök tiszta klotyó várt minket.

Mi nem vagyunk azok a szuper gasztró emberek, (de ez szerintem hamar átjött már), akik mindenhol a legjobb éttermeket keresik és szeretnek nagyokat zabálni. Mi azt szeretjük, ha nem vagyunk éhesek. Persze szívesen felfedezzük a helyi kajákat, és van ami közelebb áll hozzánk, valami kevésbé. Erre most én azt mondanám, hogy kevésbé.

Árak: a félszigeten nagyon is tisztában vannak vele, hogy a turista úgyis megfizeti. Ha nem az első, akkor majd a második. A szállás, a kaja, a belépő egyértelműen eszerint vannak árazva. Itt is azt láttuk, hogy ahogy mentünk egyre beljebb a félsziget kevésbé felkapott területeire úgy lett minden olcsóbb. Míg mondjuk voltunk 250 pesóért is cenotéban, addig voltunk 50 pesóért is. És igen, volt a kettő között különbség, de nem ötszörös.

És akkor a végére egy kis statisztika:

21 napot voltunk a félszigeten,

10 különböző szállást vettünk igénybe,

17 várost fedeztünk fel

9 maja romban jártunk,

15 cenotéban mártóztunk meg

196 km-t gyalogoltunk és

2857 km-t tettünk meg a bérelt kocsival

Különben meglepően kevés magyarral találkoztunk és az is mind pozitív élmény volt.

Összevetve mindent mi azt mondjuk, hogy klassz hely Mexikó, biztonságos a Yucatán-félsziget.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 21. nap

Posted by

1

2024. február 28. szerda

Engem még sose bántott kutya, ez a tegnapi eset emiatt is, meg a fájdalom miatt is mélyen érintett. Nehezen aludtam el, ha becsuktam a szemem, akkor láttam, ahogy jönnek a kutyák felém csaholva… Tényleg csak azt tudtam mondogatni magamban, hogy meg fog gyógyulni és majd Bandi mellett Pogo és Boogie megvigasztal.

Napközben ha megláttam egy kutyát (még amikor a golf kocsival mentünk is, vagy ha pórázon sétáltatva láttam), berándult a gyomrom.

Keveset aludtunk, már csak azért is mert kétszer is rosszul voltam az éjjel. És nagyon vártam a reggelt, mert átázott a kötés a lábamon, meg mert látni akartam a sebeket. Tudni akartam, hogy elkezdett gyógyulni.

Reggel 8-ra hívtak minket vissza a kórházba. Flottul ment minden, bár doktor nem látott, egy határozottabb ápolónő mosta át és kötözte újra a sebeket miután megröntgenezték a lábujjam. A lábujj repedt, nem tört – ha jól értettük az angolul minimálisan beszélő röntgen dokit. Persze az is lehet, hogy azt akarta mondani, hogy csak kicsit tört el. Mindenesetre eszerint jártunk el, amikor levettem a kötést és minimál rögzítésre visszatértünk, hogy a cipőt fel tudjam húzni. Ráadásul a lábujjam fájdalma már bagatell az alsó lábszáramhoz képest. De! a sebek eggyel szebbek, mint tegnap! Mondjuk még mindig van amelyik vérzik.

A kórházból kb 10 órakor jöttünk el, akkor egy új tempót felvéve (az én új tetű tempómat), összepakoltunk (elsősorban Bandi), Zsófiékkal ittunk egy elköszönős limonádét, majd a bérelt szuper golf kocsinkkal elmentünk a komp kikötőbe. Furcsa volt, a szigeten tök sok helyen volt elterelés, de annyira időben indultunk, hogy ma semmi sem zavart meg minket, sőt az elterelés miatt láttunk új részeket is.

Isla Mujeresről dióhéjban, ha már itt voltunk két napot. Spanyolul “Nők szigete”, ugyanis Kolumbusz előtti időkben a sziget a szülés és az orvostudomány maja istennőjének, Ixchelnek volt szentelve. Amikor a spanyolok a 16. században megérkeztek, “Isla Mujeres”-nek nevezték el a sok istennőkép miatt a szigetet.

A Nők Szigete a Mexikói-öböl és a Karib-tenger találkozásánál terül el, Cancúntól fél órára komppal. Körülbelül 7 kilométer hosszú és 650 méter széles. Olyan kicsi, hogy nagy eltökéltségem volt mielőtt megérkeztünk, hogy én lefutom a Mujeres kört. A 2010-es népszámláláskor a szigetnek 12 642 lakosa volt.

Története során nagyon kevés erőszakos bűncselekményről számoltak be a szigeten, ami miatt a sziget jó hírnévre tett szert, a lakosság és a turisták biztonsága pedig szokatlanul magas. A legnagyobb veszélyt a sziget lakóira a trópusi viharok és hurrikánok jelentetik. (A turistákra meg a kutyák!)

A maják a sziget által termelt sót kiaknázták a “salinákban” (kis belső lagúnák). A sót nemcsak élelmiszerek és gyógyszerek tartósítására használták, hanem általánosan elfogadott pénzeszközként is az áruk kereskedelmében az egész maja régióban. A sziget az 1800-as évek elején a kalózok kedvenc megállóhelye is volt.

Az 1970-es évek óta a közeli Cancúnnal együtt jelentős turisztikai fejlődésen ment keresztül a sziget.

A turisztikai ágazat többi részéhez hasonlóan az Isla Mujeres-t is gazdaságilag tönkretette a COVID-19 világjárvány, bár a betegek és elhunytak száma viszonylag alacsony maradt a szigeten.

Általánosságban elmondható, hogy a sziget lakossága télen csökken a turizmus csökkenése miatt. A sziget jó néhány lakója naponta komppal megy Cancúnba, hogy iskolába vagy munkába járhasson.

Átérve Isla Mujeresről Cancúnba a délben induló komppal volt időnk egy kicsit ebédelni. Nem vágytunk nagy kajára, ketten ettünk egy kis diétás csirkemellet rizzsel és salátával. Majd taxival kimentünk a reptérre és szuper nyugiban végigmentünk a kötelező körökön. Este hatkor indult volna a gép, de bő egy órával később szálltunk fel. Ez azért vált innentől izgalmassá, mert Frankfurtban eredetileg szűk két óránk volt átszállni, így viszont a menetidő szerint már csak 45 perc maradt. A frankfurti reptér meg baromi nagy, ezt tudom 15 éves korom óta.

Amikor adtuk fel a bőröndöket rákérdeztünk, hogy van e bármi esély egy magasabb osztályú jegyre becserélni a repjegyünk, hivatkozva a lábamra. Sajnos nem volt szabad hely, így maradt a Premium osztály, ami persze még mindig jóval kényelmesebb mint a turista. Ráadásul most nem bíztuk a véletlenre, kifizettük az ülés árát, nehogy random távol rakjanak egymástól minket. A bőrönd felvevő lány viszont egyből felajánlotta, hogy Frankfurtba intéz nekem egy kerekesszéket. Alapból nem vágytam rá, inkább botorkáltam a magam lassú módján, de belegondolva, hogy a 11 órás út után ez jól fog esni, pláne hogy tényleg nagyok a távolságok azon a reptéren, így megköszönve igent mondtunk rá.

Hazafelé a hosszú járat még mindig nem Lufthansa volt. Totál nem vagyunk hozzászokva, hogy a Lufthansa oldalán megveszünk egy oda-vissza repjegyet, és a négy járatból hármon tök más légitársaság logója van. Most az Eurowings Discover repcsijével jöttünk. Szerintem jobb volt mint a kifelé menő Austrian Airlines.

Este 9-kor már fellőtték a pizsamát mindenkinek a repülőn. Csendben, bekuckózva majd mindenki aludt. Én szűk 6 órát, Bandi bő 6 órát aludtunk kisebb forgolódós, kényelmes pozíciót kereső megszakításokkal. Frankfurtba végül másnap (29-én) egy bő félórás késéssel érkeztünk. Így maradt szűk másfél óránk az átszállásra. Ezt belső, reptéri transzfer nélkül nem tudtam volna megfutni az tuti. Olyan nagy a reptér, hogy így is 3 különböző kocsival, egy vonattal és egyszer meg kerekesszékkel vittek. De profin nyomták mindannyian, elértük a budapesti gépet, bár mi szálltunk fel utolsóként.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 20. nap

Posted by

0

2024. február 27. kedd

A szoba kicsit nyirkos sajnos. Jól néz ki, de nem igazán a kivitelezés csúcsa. Ez is és a lábujj fájás is nehezebb alvást okozott, de azért 8 után ébredtünk.

Semennyire se kapkodtunk reggel, 11 óra volt mire végeztünk a reggelivel. Ez az utolsó teljes napunk Mexikóban, holnap este indulunk haza. Tulajdonképp mára már nincs terv, csak élvezni a szigetet, a golf kocsit, a napot, a semmittevést, a random jött program ötleteket.

Reggeli után elmentünk golf kocsival és a két magyar lánnyal, Zsófival és Barbival a déli partra körbenézni (tegnap este a sziget északi oldalán jártunk).

Visszafelé megnéztük Isla Mujeres temetőjét.

Majd egy olyan beach-re mentünk, amiről hallottuk, hogy tök jó, minden van: eszem-iszom, zene, medence, szép part. Alapvetően csak a kaja és ital fogyasztásért kell fizetni, különben meg érezd jól magad. Itt is ebédeltünk és élveztük a napot.

Aztán délután visszamentünk a mi szállásunkhoz tartozó tengerpartra, ahol Bandi elaludt, Barbi könyvet olvasott, mi meg Zsófival elindultunk sétálni a tengerparton. Tulajdonképpen jobbra – balra el lehet sétálni és akkor más szállások és éttermek tengerparti szakaszain lehet sétálni. Ahogy így sétáltunk elértünk egy elhagyatott régi beach bárt, még le is fotóztam. Majd volt ennek az elhagyatott területnek egy mólója, amire kisétáltunk, végén leültünk dumálni. Aztán egy 10-15 perc múlva mondtam Zsófinak, hogy menjünk nehogy napszúrást kapjunk. Felálltunk, elindultunk vissza a mólón, és mikor kb majd visszaértünk a homokos partra, ugatva – futva jött felénk három kutya. Én először rájuk ordítottam hogy marad (de úgy tűnt ezek nem értenek magyarul), majd láttam h nincs mese menni kell. Zsófi hamarabb kapcsolt, ordított h fussunk a víz felé. Engem ketten is elértek, míg neki sikerült beugrani a vízbe. Én valahogy lerúgtam magamról a kutyákat, majd futottam a víz felé a móló végébe, hogy mentsem a menthetőt. Sajnos a fényképezőgép a kezemben volt, azt gondolom, hogy nem tett jót neki a sós tenger…

A lábamnak viszont biztos jót tett a gyors sós vizes kezelés. Eleinte nem is mertünk kimenni a vízből, kézen-fogva a vízben botorkálva (leért a lábunk) indultunk vissza a mi tengerparti szakaszunkra. Aztán Bandi meg Zsófi hamar elvitt az 5 percre lévő kórházba, ahol egyből kezelték a sebeimet. 8 harapás (jobb alsó lábszáron 5, balon 3). Kaptam antibiotikumot meg fájdalomcsillapítót, de holnap reggel vissza kell mennünk: oltásra, kontrollra, meg költözésre. A doktornő is és a két ápoló nagyon nagyon kedvesek voltak. Persze kiszúrták a tegnapi lábujjam szépséges színátmenetét, így azt is rögzítették, mert szerintük is eltört. Viszont csak holnap reggel tudják röntgenezni, mert az a doki ma már nem volt bent.

Egy dolog eléggé bosszantó: ahogy menekültünk a vízbe, természetesen ordítva a kutyákkal meg egymásnak ezt a szomszéd strandon hallotta egy nő, aki aztán odahívott minket magához és ő mondta, hogy ezek a kutyák mindig itt vannak, és védik ezt az elhagyatott területet. Oltott kutyák, de azért menjünk orvoshoz. Viszont sehol semmi nem jelezte, hogy oda nem szabad menni, kerítés nem volt, nem volt tábla, hogy privát terület, nem volt tábla, hogy itt kutyák vannak, ne gyere ide.

Amikor visszaértünk a kórházból, akkor a szálláson összefutottunk egy Amerikában élő olasz dokival, aki végtelenül kedves volt, kérdezte, hogy mi történt. Elmeséltem, majd kérdezte, hogy milyen gyógyszert kaptam. Azonnal ellenőrizte, hogy az a hatóanyag e, ami kell állat harapás esetén. Megnyugtatott, hogy ez kell most nekem és, hogy minden rendben lesz.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 19. nap

Posted by

0

2024. február 26. hétfő

Reggel összeszedtük magunkat meg a gönceinket, mivel indultunk tovább Playa de Carmenből. Ma meg kellett válnunk az autónktól, amit 17 napig használtunk, emiatt próbáltam úgy pakolni, hogy a kocsi leadás után ne legyen túl bonyolult az élet, ne kelljen különböző szatyrokkal vacakolni. A terv az volt, hogy először Cancúnba megyünk, ami egy óra vezetésre van Playa del Carmentől. Ott anno találtunk egy bevásárló központot közel a kocsi bérlős helyhez. A kocsit elég volt du fél 2-kor leadni, ezért arra gondoltunk előtte még egy kicsit shoppingolunk. Aztán, ahogy tartottunk a Cancúnba bevezető úton Budaörs-Biatorbágy magasságában megláttuk a helyi Premier Outletet hirdető táblákat: Go Grand Outlet. Az út túloldaláról lehetett bekanyarodni, de az autóúton elég sűrűn vannak visszafordulók. Fél 11 volt, de itt a boltok jelentős része csak 11 órakor nyit. És hát az Outlet sem volt kivétel. Félreálltunk, hogy a neten ellenőrizzük mégis mennyire lesz nekünk jó ez a hely, majd úgy döntöttünk várunk fél órát. Aztán ahhoz képest, hogy kb semmit nem vettünk mégis sikerült majd két órát elbillegni az üzletek között. Egy jó fagyival zártuk a csavargást.

Bementünk Cancúnba, ledobtuk a kocsit és tökéletesen kiszámoltuk, hogy a két órakor induló kompot, ami ráadásul a hotel zóna végéből indul kényelmesen elérjük. Annyira kényelmesen elértük, hogy még ebédelni is tudtunk, mivel ritkították a járatokat, mondván nincs elég turista. Szóval nem kettőkor, hanem csak háromkor indult a komp. De hát ezen már nem szabad bosszankodni, még akkor sem, ha 4 perccel maradtunk le az előző kompról. Végülis az elmúlt napokban elég spórolósan kajáltunk, épp ideje volt enni valamit.

A hajó max 10%-ig volt feltöltve, de nekünk mégis sikerült társakat találni a selfie-hez.

Mivel még mielőtt áthajóztunk volna Isla Mujeresre megálltunk még egy helyen összeszedni az utasokat a komppal emiatt kicsit hosszabb volt az útidő. De fél 5-re a szálláson voltunk a bérelt golf kocsinkkal.

A komp kikötőben míg én elrohantam pisilni, addig Bandi előtt elment két csaj, akik magyarul beszéltek. Mikor visszaértem mesélte, hogy hallott magyar hangokat.

Aztán a szállásra én mentem csak be, bejelentkezni és a két magyar lány épp végzett ugyanott a bejelentkezéssel. Egyből tudtam, hogy ez ugyanaz a két lány, mint akikkel a Bandi futott össze a kikötőben. Köszöntem nekik, kicsit dumáltunk, majd mentünk a dolgunkra.

Nagyon aranyos dzsungel részen kell bejutni a szobánkhoz. Lepakolás után kisétáltunk a szállás tengerpartjára. Naplemente, koktél, magyar csajokkal találkozás, jó dumálás, majd egy lábujj törés. Nem is értem, hogy hogyan történt. Felálltam, hogy kisétálok a mólóra képet készíteni, és belerúgtam valamibe, ami irtóra fájt ugyan, de kb ha egy kavicsba rúgunk bele is baromira tud fájni, szóval nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Gondoltam majd elmúlik.

Aztán a naplemente után megbeszéltük a két újdonsült barátunkkal, Barbival és Zsófival, hogy bemegyünk még a “városba”. Meglepően nem volt nagy élet. Azért beültünk egy helyre egy-egy sör mellé és tovább folytattuk a beszélgetést egyre több közös pontot találva.

Mikor visszaértünk éreztem, hogy nem stimmel a lábujjam, így gondoltam megvizsgálom a cipő és a zokni levétele után, de nem igazán kellett vizsgálni mert olyan lila és ronda volt. (Bal lábfej, negyedik lábujj). Mivel Zsófiról kiderült az este folyamán, hogy egészségügyis, ezért bátorkodtam neki is megmutatni, és osztotta a véleményem, miszerint ez eltört. Zsófi a középső lábujjamhoz rögzítette a töröttet, ezzel támogatva a gyógyulást. Tulajdonképp azon túlmenően, hogy bevettem rá erősebb fájdalomcsillapítót max annyit tudok tenni, hogy örülök neki, hogy ez nem az első napok egyikén történt.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 18. nap

Posted by

0

2024. február 25. vasárnap

Van a Kék Zászló (Blue Flag), melyet olyan strandok és kikötők kaphatnak meg, amelyek betartanak bizonyos víztisztasági és szennyvízkezelésre vonatkozó előírásokat. Ez egy Franciaországból induló program 1985-ből, de ma már világszerte menő dolog, ha egy tengerparti szakasz megszerzi a Kék Zászló kitüntetést. Playa del Carmennek is van ilyen strandja, ahol reggel fél 8-kor már mozgolódtak a helyiek, gondolom leginkább a hétvége miatt.

9 órakor indultunk el a Cobá-i romokhoz szendvicsekkel meg kávéval felpakolva. Mivel a mára tervezett búvárkodást lemondtuk és felszabadult ez a nap, úgy gondoltuk, hogy ezt a romot még felkeressük, ami azért maradt ki mert nem esett útba, de alapvetően majd mindenki ajánlotta.

Tulum felé vissza kellett autózzunk másfél órát, sőt Tulumtól még a sziget belseje felé mentünk vagy 50 km-t.

Majd 11 volt mire odaértünk, mert Tulumban pénzt felvenni álltunk meg, utána meg egy útmenti kerámiásnál.

Cobá 200 és 800 között az egész maja világ egyik legnagyobb városa volt, mígnem nagy riválisa, Chichén Itzá át nem vette a vezető szerepet a térségben és az irányítást Cobá felett. 1000 után a település hanyatlani kezdett, és bár 1200 és 1500 között még valamennyit visszanyert jelentőségéből, ezután teljesen elhagyták. Mintegy 70 km²-es területén több épületcsoport helyezkedik el, amelyeket a maják által épített olyan utak kötnek össze egymással, melyek, a vízszintes terepen környezetéből többnyire kiemelkednek és ugyancsak ilyen utak vezetnek közeli kisebb településekre is, amelyek valószínűleg Cobá alárendeltjei voltak. Általában két, akár fél méter magasra emelt kőfal szegélyezi, a falak között levő űrt kőtörmelékkel töltötték ki. Ezt az utat nevezik sacbé-nak, ma egy részük elhanyagolt, vadon által benőtt, más részüket viszont továbbra is használják, némelyiket modern utak és vasutak alapzatába építették be.

Fél 2 körül végeztünk, de olyan nagy a terület, hogy gyalogoltunk 6,5 kilométert. Mondjuk biciklizhettünk volna is, vagy triciklivel vitethettük volna magunkat. Más maya romnál ilyen lehetőség nem volt, ebből is sejtettük, hogy nagy a terület.

Másik úton indultunk vissza, mert kinéztem egy maya család cenotéját, a Cenote Actun Zots nevű helyet, gondolván, hogy délután ott megmártózunk. Ráadásul jó meleg is volt ma: 30 fok.

Végtelenül jól jött ki: mikor megérkeztünk, akkor indult el egy 8 fős csapat, mert már kifürödték magukat: ismét kettesben cenotéztunk. Nekem eléggé hideg volt a vize, de Bandi alaposan felfrissítette magát. Csináltunk képeket, Bandi ugrált néhányat, majd jött két 10 fős társaság meg egy család. Ugyan még csak fél órája voltunk ott de mivel hideg volt a víz meg a levegő is sokkal hűvösebb egy cenotéban, így elég is volt és elindultunk.

Fél 5 körül mikor hazaértünk felmentünk a tetőteraszra, kidőltünk pihenni egy kicsit, meg három sört behörpölni, mert elmaradásban vagyunk.

Este pedig még tekeregtünk a sétáló utcán, majd kaptam churrost.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 17. nap

Posted by

0

2024. február 24. szombat

Egy kicsit szétestünk mára. Bandi éjjel nem volt jól, hányt. De nem tudjuk mitől, ugyanazt ettük mindketten és nekem semmi bajom, valamint a napszúrást is kizártuk. Azóta jobban van, csak sajnos nem aludt jól az éjjel.

Én pedig reggel elmentem futni, ahol egy akkorát taknyoltam az aszfalton, hogy csak na. Ráadásul egy reggeliző hely mellett, ami kellőképpen tele volt és ezt mindenki végignézte… De van nálunk betadine meg sebtapasz, szóval fertőtlenítettem a sebeimet, meg leragasztottam. Ja, és ezek után még elmentem reggel 8-ra a mosodába, ahol közölték, hogy majd du 2 órára lesz csak kész a tiszta ruha.

Végül arra jutottunk, hogy lemondjuk a holnapi búvárkodást, ma pedig pihenősebbre vesszük a napot.

Délelőtt a városban csavarogtunk, bementünk néhány boltba, majd visszasétáltunk a szállásra ledőlni egy délutáni csendespihenőre. Azt hiszem ránk fért.

Négy órakor összekaptuk magunkat, felvettük a tiszta ruhát a mosodából, majd elmentünk kocsival Puerto Morelosba, ami Cancún és Playa del Carmen között van a tengerparton, tőlünk 40 percre. Mindenhol azt olvastam róla, meg a képek is ezt mutatták, hogy a karib térségben Mexikó legnyugodtabb, legcsendesebb faluja, összesen 5000 lakossal.

Ezek után végképp fura volt, hogy ennek a kis jelentéktelen halászfalunak már a bevezető útja is tök dugós. Sokan voltak a max 10 utcából álló településen, a parkolással viszont szerencsénk volt, valaki épp kiállt és távozott egy helyről. Ezek után hamar kiderült, hogy egy kétnapos fesztivál közepén vagyunk: a Fő tér egyik részén mindenféle kézműves árus: horgolt, kötött, varrt, hímzett, faragott termékek, ékszerek, ruhák, ételek. A tér másik felében élő zene, buli hangulat. A harmadik felében meg egy kisebb gasztro fesztivál végére értünk oda. Nagy élet volt, tévé stáb, újságírók, kamerák meg minden. Szóval lehet benne voltunk a mexikói este 8 órás híradóban.

Természetesen a tengerpartot sem hagytuk ki miután tekeregtünk egyet a “belvárosi” hangulatban. A kikötött halászhajók, homokozó gyerekek, és a ferde világítótorony, amely egy ciklon következtében dőlt be a tenger fölé mutatós volt így is, hogy mégse a nyugodt oldalát láttuk a falunak.

Még a helyi boltba bementünk vacsinak valót venni: Bandi ma inkább diétázik, nekem meg vettünk szendvicsnek valót.

Playa del Carmenbe visszaérve ettem volna egy churros-t, de az első hely (és eddig egyetlen), ahol találtunk, nem fogadta el az 500-as bankjegyet, nekünk meg már csak az volt. Szóval végül édesség nélkül maradtam.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 16. nap

Posted by

0

2024. február 23. péntek

Eddig aránylag pontosan meg volt tervezve, hogy melyik nap merre megyünk, mit nézünk meg, milyen irányba haladunk. Én szeretem is ezt megtervezni, élvezem hogy utána olvashatok, videókat nézegetek, meg valahogy szeretem előre tudni, hogy hol hajtom le a fejem este. Mondjuk ez nem meglepő, nálunk a családban szerintem mindenki ilyen (köszi Anyi!).

Na most ezt a 4 napot, amit itt töltünk Playa del Carmenen nem dolgoztam ki rendesen, bevallom. Meg attól, hogy egy helyen vagyunk könnyebben lehet változtatni, mozgatni programokat. Az egyik napra terveztünk egy vízi vidámparkos napot. Kitaláltuk, hogy az legyen a péntek, mert aztán szombat – vasárnap tuti sokan lesznek. De a biztonság kedvéért míg én írtam este a blogot, megkértem Bandit nézzen utána annak a parknak, amit kiírtam: mennyibe kerül, mi van benne, hány percre van, mikor nyit… stb. Mire mindent kiolvasott, elbizonytalanodtunk.

Bandi hamar hozott egy új program ötletet: menjünk át az innen 45 percre lévő Cozumel szigetre, fedezzük fel inkább azt. A tervben benne is volt Cozumel, de mivel tudjuk, hogy az egy nagyon jó búvár hely, így a búvárkodásra tettük a hangsúlyt és arra koncentráltunk. Viszont most, hogy vasárnapra befoglaltuk a merülést és kiderült, hogy azt nem igazán tudnánk a sziget bejárásával összekötni (se technikailag, se időben), biztosak voltunk abban, hogy ez lesz a legjobb pénteki program nekünk.

Azzal kezdtük a napot, hogy kialudtuk magunkat, majd a tegnap este kinézett reggeliző helyen megettük a kis croissant-jainkat, megittuk a kávénk.m

Innen kisétáltunk a kikötőbe, ahol két különböző komp társaság is van. De beosztották maguk között: egyik megy páros órában, másik páratlanban. Elértük volna a 10 órási kompot, de arra már csak az első osztályra volt jegy, ami dupla áru, meg be akartunk ugrani az egyik boltba, ami a kikötő mellett van, emiatt a 11 órakor induló hajóval mentünk. A hajón a benti, fedett részen durván tolták a légkondit, pedig klassz kis kényelmes ülések voltak ott. Kimentünk a kinti részre, ami szintén fedett, így nem tűzött ránk a nap. Ez amolyan fapados volt, de a friss szél, a látvány és a srácok akik nyomták az élő zenét átlendítettek minket a kényelmetlen üléseken.

Cozumel 45 km hosszú és 16 km széles sziget, mely a Karib térségben a legnagyobb azok közül melyek Mexikóhoz tartoznak. A majdnem 90 ezer fős lakosságának jelentős része a fővárosban, San Miguel de Cozumel városában él. 2-3 ezer fő lakik a sziget egyéb kis településein. A szigetre nem csak komppal, hanem repülővel is el lehet jutni. A komp kikötőben csaknem 160 különböző programot próbáltak nekünk eladni kettő perc alatt: strand, búvárkodás, snorkelezés, evés, ivás, taxi, kocsi-, bicikli-, motorbérlés és bármi ami mozog.

Két kis kört leírva a központban inkább ebédre adtuk a fejünk. Közben tanakodtunk, hogy hogyan tovább.

Végül nagyságrendileg egy óra alatt “bejártuk” a sziget fővárosának központját. Szóval maradt a motorozás, béreltünk egy sárga kis Hondát, kaptunk két röhejesen nagy bukót, majd felpattantunk és nekivágtunk a szigetnek.

A hat órakor visszainduló hajóval mentünk Playa del Carmenbe. 3/4 7-kor elpilledve szálltunk le a hajóról. Bandi javaslata az volt, hogy menjünk a szállásra aztán majd visszajövünk vacsizni, de én azt éreztem, hogy várhatóan nem akarok majd visszajönni, mert kipurcantam. Megvacsiztunk és a szállásra érve 9-kor, már csak néztünk magunk elé, mint akik egész nap futottak.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 15. nap

Posted by

0

2024. február 22. csütörtök

Nem keltünk órára, de aránylag korán, így volt arra időnk, hogy elmenjünk a város másik végén található tengerparti szakaszra.

Viszont a fényképezőgépet otthon (a szálláson) felejtettem, így a reggeli után inkább visszamentünk a szállásra, mert muszáj volt 11-ig összeszedni magunkat meg a cuccainkat, hogy kijelentkezzünk. Ugyanis az eredeti terv az volt, hogy a tengerparti szakasz megnézése és a reggeli után a közelben lévő tulumi romokat is felfedezzük. De végül azt a szállásról való kijelentkezés utánra hagytuk. Ez azt eredményezte, hogy nagyjából csúcsidőben, fél 12-kor érkeztünk meg a romokhoz sorban álló tömeghez, akik még csak a jegyhez várakoztak. Ahhoz képest, hogy milyen hosszú volt a sor kb 10 perc alatt lement. Bennem felmerült a kérdés a sor láttán, hogy biztos be akarunk e menni, de Bandi csak annyit mondott: “Most vagyunk itt.” Igaza volt, és jó volt, hogy hallgattam rá.

Eddig mindegyik romnál pórul jártunk kicsit: azt hiszed megvetted a jegyet, mert kifizettél valamit, amiről blokkod is van, majd mész, hogy beengedjenek a kapun, ahonnan visszaküldenek egy másik pénztárhoz, mondván még csak az adót fizetted meg. Na most ez alapból dühítő, hogy azt hiszed már megvetted, de vissza kell menj egy újabb kasszánál sorban állni és fizetni, de ma tök messze kellett visszamenni, miután egy tök hosszú sort kiálltunk. Minden alkalommal elfelejtjük, hogy ez így működik itt, és ma még nem is volt közel egymáshoz a két kassza, emiatt pláne nem gondoltunk rá. Az csak hab a tortán, hogy az adót kifizetheted kártyával, de a belépő jegyet csak készpénzzel. Na, de megugrottuk a feladatot és bejutottunk a tulumi romokhoz.

Sokan voltak ugyan, de nagy területen helyezkedik el, így oszlott a nép, másrészt meg a romokhoz itt se lehetett közel menni (mint Chichén Itza-ban), ami azt eredményezte, hogy könnyű volt olyan képet készíteni a romokról, amiben nincs benne egyszerre tíz-húsz idegen ember.

Minden más maja várostól eltérően Tulum közvetlenül a tengerparton épült. Legjelentősebb épületei az ún. kastély, az alászálló istenség temploma, a szél temploma és a freskók temploma. A belső várost a tenger felé nyitott városfal veszi körül, északnyugati és délnyugati végében őrtoronnyal.

Csak későn, Kr. u. 1200-tól települt be Tulum, és a 14. századra a Yucatán-félsziget egyik legnépesebb városállamává nőtt. Valószínűleg kedvező helyzete tette fontos kereskedelmi csomóponttá. Védelmi rendszerét jól kiépítették. A spanyol hódítók érkezésekor Tulum volt a környék vallási központja. Az ún. mexikói kaszt-háború idején az ellenálló és lázadó maják egyik központjává vált.

A terület néhol egész sűrűn tele van pálmafákkal, láthatóan folyamatosan karbantartott, tiszta, rendezett. Közben rálátni a romoktól a fehér homokos tengerpartra, amitől maga a Karib-tenger színe is csodálatos zöldes-kék. Tényleg kár lett volna kihagyni.

Innen már enyhén éhesen indultunk tovább 1 órakor, de volt két banánunk, azt hamar betoltuk miközben átautóztunk a nagyjából negyed órára lévő Akumal település tengerparti szakaszára. Ez a rész arról ismert, hogy teknősökkel lehet snorkelezni. Hát, igen, de csak ha beiratkozol egy tízen fős csapatba, ahol kapsz egy vezetőt, mellényt, és játék szabályokat: mikor merre mehetsz. És már a parkolást is csak úgy tudtuk megoldani, hogy közöltük egy helyen, hogy a búvár boltba megyünk, hadd álljunk meg az üzlet előtt. Mondjuk akartunk is venni egy maszkot meg egy pipát, mert Bandus elhagyta az ővét az egyik cenoteban. A búvár bolt túloldalán ki tudtunk menni a tengerpartra, de aránylag sok volt a turista (tudom, nekem már az is sok, ami másoknak még sima ügy). Így elengedtük ezt a lehetőséget. Viszont meleg volt ma: 25-27 fok, de többnek éreztük, mégiscsak jól esett volna kicsit mártózni.

A térképre pillantva hamar felfedeztük a mi helyünk: 5 percre volt a Cenote Yal Ku, ami egy nyitott gyönyörű laguna, ahol lehet snorizni.

Délután 2-től 4-ig olyan jól el voltunk itt, hogy fel se tűnt, hogy elment az idő.

A következő szállásunk Playa del Carmen városában van, ahol most 4 éjszakát is töltünk. Kicsit aggódtam, hogy mennyire lesz szimpi a környék, a szoba, és minden, mivel 4 éjszaka. (Ez a leghosszabb egy helyen töltött időszakunk.) Akumel felől jövet a netünk elfogyott, de ahhoz képest könnyen megtaláltuk a szállást. A hotel egy perc sétára van a Fő tértől és 5 percre a sétáló utcától, van garázs, (ami külön jó, mert itt fizetős az utcai parkolás), és van a tető teraszon medence meg bár. Sőt a szoba kis konyhával felszerelt, és van egy teraszunk is.

Kipakoltunk (leginkább a tegnapról nem teljesen megszáradt búvár ruháinkat), majd a szennyes ruhánkkal felpakolva elindultunk vacsorázni. Nem jutottunk messzire, a sarkon kiszúrta a szemünk egy búvár központ. Ellenőriztem a neten, szín 5-ös, sok-sok jó értékeléssel. Így bementünk és vasárnapra bejelentkeztünk egy újabb búvár napra. Majd leadtuk a mosnivalót, és végül este 7-kor eljutottunk oda, hogy vacsiztunk. Egy nagyon helyi tacos helyre ültünk be. Finom volt.

Este fél 10-ig csavarogtunk, próbáltuk felvenni a város ritmusát: ez megint egy másik világ: zene mindenhol, boltok és éttermek váltogatják egymást, pezsgő élet.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 14. nap

Posted by

0

2024. február 21. szerda

Fél 7-kor órára keltünk, mivel tegnap beiratkoztunk mára két búvár merülésre és azt kérték, hogy legyünk 8 órakor az irodájukban. Még tegnap este vettünk reggelire banánt meg mangó lét, így a reggelivel nem bíbelődtünk külön. Ami miatt itt mindenképp szeretett volna Bandi merülni az az, hogy itt lehet cenotéban búvárkodni.

Az első hely ahova mentünk, Cenote Casa egy olyan hely, ahol könnyen lehet átismételni az utoljára hat évvel ezelőtt használt tudásunk. Mangrove erdő alá úsztunk be, ahol a gyökerei között beférkőző fény mutatta nekünk az utat. Alattunk kő, szikla és homok váltotta egymást, míg a barlangba beúszva cseppkövek tárultak elénk. Az élővilág nem annyira gazdag, mint egy tenger esetében, de azért láttunk többféle halat is. Nem mentünk mélyre (ez a cenote nem is volt mély) viszont majd egy órát voltunk víz alatt.

Nagyon jól jött ki, hogy Bandi olyan búvár központot talált, ahol csak kettőnkkel foglalkozott egy vezető, nem egy másik csoporthoz lettünk hozzácsapva. Ráadásul Mario, a vezetőnk érzékelte, hogy én mérsékelten vagyok komfortos a búvárkodás terén, így erre külön figyelmet fordított.

Innen egy másik cenotéhoz, a híres Dos Ojos Cenote-hoz (azt jelenti Két Szem Cenote) mentünk miután leszereltük magukról a búvár felszerelést. De előtte a tulaj által készített szendvicseket, a hozott gyümölcsöt és müzli szeletet megebédeltük.

Itt két kijelölt útvonal is van a búvároknak, az egyik egy egészen sötét barlangban visz és ott végig lehet menni elemlámpával világítva magunk előtt. A másik is egy barlangon át vezet, de ott van beszűrődő fény, ami szebbé és különlegesebbé teszi a lámpával általunk megvilágított látványt: cseppkövek mindenhol. Ezt a másodikat választottuk (ez volt a Barbie line). Mindkét útvonal esetében van egy biztonsági kötél végig vezetve a vízben, ami mutatja a kijelölt utat. Itt is majd egy órát voltunk a vízben. Nekem ez azért tetszett jobban, mert a vízben való látótávolság meglepően nagy volt még így is, hogy lámpával kellett világítani. Ugyan kevesebb hal volt, mivel ez egy sötét barlang, de a barlang különleges hangulata sokat adott hozzá.

Délután 4 óra volt mire átöltözve, cuccainkat összepakolva elindultunk vissza a búvárközpontba. Ott kicsit még eldumáltuk az időt, majd úgy döntöttünk nem rohanunk vissza a szállásra, hanem előbb eszünk valami meleget. Nem vittük túlzásba: Bandi hamburgert evett én meg egy salátát. Aztán eszünkben jutott, hogy tegnap véletlenül nem 12 sört vettünk, hanem 24-et, és annak sürgősen fogynia kellene, így hazarobogtunk, hogy ezen kihívásoknak eleget tegyünk.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 13. nap

Posted by

0

2024. február 20. kedd

Ugyan korán keltünk, de nem kapkodtuk el a reggelt, még élvezni akartuk a kis hajónkat, meg a Bacalari-tó látványát.

10 órakor a Costa Maya-n található Mahahual tengerparti falu felé vettük az irányt, ami Bacalartól bő egy órányira van. Több helyen láttam a tengerparti részről mutatós kis képeket és tegnap Melany is ajánlotta. Mondjuk ő azt mondta érdemes reggel korán menni, de nekem ez az info nem jött át, ezt utólag mesélte Bandi. Mindenesetre tettünk Mahahual felé egy teljesen felesleges kitérőt: hatalmas hajóval érkező turisták tömege volt a parton, és ezzel arányosan a falu összes lakosa, ki taxit kínálva, ki az éttermét, ki pedig csak kalapot vagy hűtőmágnest. Így aztán szerintem 15 percnél többet nem töltöttünk a Maya Riviéra ezen részén.

Campeche óta a kamionokat és a kátyúkat kerülgettük, ami még nekem is fárasztó volt az anyós ülésen. Nehezebben ment a napközbeni kocsiban való szunyókálás. De Bacalart elhagyva Mahahual irányába legalább a kamionok megszűntek. Viszont Mahahualból Tulumba úgy lehet eljutni, ha visszamegyünk a kamionos építkezős útra. Még mindig a vasutat építik, elég nagy projektnek tűnik.

A két és fél órás utat megszakítottuk egy délutáni kávé és reggeli helyett ebéd szerűséggel.

Három után értünk Tulumba, ahol a város szélén egy önálló bejutásos szállás várt ránk medencével. Jól is esett Bandinak, mert irtó meleg van megint. De nem sokat időztünk a szálláson, 4 körül bementünk a városba. Első állomásunk a búvár központ volt, amit tegnap Bandus kinézett. Egy végtelenül kedves angol pár, akik 17 éve itt élnek és üzemeltetik a helyet hamar meggyőztek minket. Így a holnapi programon már nem kell gondolkozzunk.

Tulum Cancúntól (első állomásunktól) 130 km-re délre helyezkedik el. Itt már teljesen visszaérkeztünk az elsősorban amerikai turisták által kedvelt területre. Ez nagyon sok mindenen látszik: talán elsősorban a boltok minőségén, az emberek angol tudásán, de a szállások és éttermek választékában is megmutatkozik. De mégse olyan mint Cancún, nem egy tengerparti szállodasor van, hanem mindenhol minden és kellemesen keveredik a helyi érzés a turisták igényeivel. Szóval azért mexikósabb, mint Cancún. Sétáltunk még egy kicsit a városban, aztán némi sörrel felszerelkezve hazajöttünk az új szállásunkra.

2395 km vezetett Bandi az elmúlt 11 napban “mérsékelten” jó minőségű utakon. Innen még persze megyünk majd tovább, de az már nem lesz ilyen jelentős.