USA, Nemzeti Parkok – 28. nap

2015. szeptember 15. kedd

Reggel összepakoltunk. Kellett vegyünk egy harmadik bőröndöt…

Reggeli után a Central Park felé vettük az irányt Andival és Jázminnal együtt. Annyira klassz játszótér van a Central Parkban, és olyan nagy. Homokozó, mini labirintus, amiben ráadasul víz folyik, így pancsolhatnak a gyerekek, meg baromi jó mászokák. Na jó, előtte még az Apple boltba is benéztünk…



Egy gyors ebédre volt időnk mikor hazaértünk. Azzal kellett számolnunk, hogy bő egy óra volt a reptérre kijutni tömegközlekedéssel, mivel Tomi dolgozott és nem ért rá minket a reptérre kivinni. Azt leszámítva, hogy három nagy bőrönd meg két dög nehéz hátizsák volt nálunk, egész egyszerűen kijutottunk.
A New York – München járat időben indult. Olyan szuper gépen utaztunk a Lufthansaval (A340), hogy a vécék nem azon a szinten voltak, ahol az utasok, hanem eggyel lejjebb. Ráadásul nagyobbak és szebbek is voltak a megszokottól.


USA, Nemzeti Parkok – 27. nap

2015. szeptember 14. hétfő

Nem tudom, hogy hogy fogunk majd visszaállni a magyar időszámításra, mert még a San Francisco-iról se sikerül a New Yorkira, ami pedig csak 3 óra különbség. Na mindegy is, nem kéne ezen panaszkodni – azt hiszem.

De ehhez mérten csak fél 9 – 9 között vagyunk képesek felkelni magunktól.

Reggeli után elmentünk megnézni az World Trade Center helye mellett épült új épületet, ami jelenleg a legmagasabb NY-i épület. Csak kívülről néztük meg, mert nem volt elég időnk.



Rohanás volt ki New Jerseybe, ahol helikopterre szálltunk, de nem akármilyenre: oldalt nyitott gép volt, olyan amiből ki tudtuk lógatni a lábunkat.

Na ezzel a géppel tekeregtünk egy 20 percet a város felett. Nem New Jersey felett, hanem New York felett! Nagyon vagány volt.

  
  

Este igazi finom vacsoránk volt: Andi gulyáslevessel és palacsintával várt minket.

USA, Nemzeti Parkok – 26. nap

2015. szeptember 13. vasárnap

Nem kapkodtunk reggel. Annyira nem, hogy majdnem dél volt mire elindultunk NY belvárosából NY egyik külvárosi részébe, Coney Islandre.
Coney Island egy tengerparti szakasz rengeteg orosszal. Vicces volt, mert egy teljesen más világban éreztük magunkat, semmi nem hasonlított se New Yorkra, se Amerikára. Az utcán 90%-ban mindenki oroszul beszél, az arcok olyan oroszosak, az épületeken oroszul kiírva majd minden (persze az orosz kiírás mellé odabiggyesztenek egy amerikai zászlót, amitől aztán végképp viccesen néz ki az egész). A boltokban teljesen más élelmiszer kapható, mint az amerikai üzletekben. Annyira, hogy itt van császárszalonnától kezdve a túrón át, szilva kompót és európai kenyér. Szóval Andival lelkesen vásároltunk is. Például Amerikában be van tiltva a Kinder tojás, náluk mégis lehet kapni. De ugyanez a helyzet a mákkal: be van tiltva, de közben meg olyan mákos bejglit ettünk az egyik utcai pékárustól, hogy azóta is azt emlegetjük. Az újságos csak orosz nyelvű hírlapot (netán még napilapot is) árul. Érdekes világ.
Mi elsősorban a tengerparti szakasz miatt jöttünk. Meglepően meleg volt még a víz, bár fürdeni nem fürödtünk.

  
  

Este pedig hármasban (Andi, András meg én) elmentünk csavarogni, illetve fotózni. Tomi maradt otthon a gyerköccel.

Átsétáltunk a Queensboro hídon, ami Andiéktól nincs túl messze, majd Queensből készült nehány kép Manhattanről. Valamint a legrégebbi (1936-os) fényreklámról, ami itt van Queensben az East folyó partján.

  
  
  

USA, Nemzeti Parkok – 25. nap

2015. szeptember 12. szombat

Kép sincs sok és szöveg se, ugyanis ma volt a shopping nap. Tomiék elvittek minket a környék legjobb és legolcsóbb bevásárló központjába, Jersey Gardenbe, ami egy hatalmas premier outlet – természetesen.

Jószerivel nyitástól zárásig ott lebzseltünk, csak egy ebédre volt megállás. De különben se volt ma kirándulós idő, mert be volt borulva egész nap, és csak lógott az eső lába.


Hazafelé jövet le is szakadt az eső.
Vacsora után meg folytattuk a dumapartit, illetve én még Jázminnal (Tomiék 7 éves lánya) legóztam egy jó nagyot.

USA, Nemzeti Parkok – 24. nap

2015. szeptember 11. péntek

Korán keltünk, nagyon korán: én 3/4 ötkor, Bandi fél hatkor. Negyed hétre kocsi jött értünk, és rohantunk a reptérre, hogy aztán 3 órával közelebb legyünk a budapesti időhöz. Vagyis a 9 órás időeltolódásból lett 6 óra.


Tehát átrepültünk San Franciscoból New York Citybe. 5 és fél óra volt az út. A 3 órás időeltolódással és az öt és fél órás repülőúttal azt az eredményt kaptuk, hogy délután 5-re voltunk NY-ban. Tomi, András unokatesója várt is minket a reptéren. De hát a péntek délutáni dugó miatt 2 óra volt eljutni a Tomiék lakásáig, ami eléggé a belvárosban van.


A repülőn a landolást követően megemlékezett a személyzet a 14 évvel ezelőtti terrortámadás tragédiájáról, és külön köszönetet mondtak, hogy a mai napon velük repültünk. A United Airlines és az American Airlines 2-2 repülőgépét térítette el 2001-ben a 19 géprabló. Mi ma a United Légitársasággal repültünk.
Andi igazi magyar vacsorával várt minket: pörkölt galuskával és lángos! Este alig bírtuk abbahagyni a beszélgetést.