Van a Kék Zászló (Blue Flag), melyet olyan strandok és kikötők kaphatnak meg, amelyek betartanak bizonyos víztisztasági és szennyvízkezelésre vonatkozó előírásokat. Ez egy Franciaországból induló program 1985-ből, de ma már világszerte menő dolog, ha egy tengerparti szakasz megszerzi a Kék Zászló kitüntetést. Playa del Carmennek is van ilyen strandja, ahol reggel fél 8-kor már mozgolódtak a helyiek, gondolom leginkább a hétvége miatt.
9 órakor indultunk el a Cobá-i romokhoz szendvicsekkel meg kávéval felpakolva. Mivel a mára tervezett búvárkodást lemondtuk és felszabadult ez a nap, úgy gondoltuk, hogy ezt a romot még felkeressük, ami azért maradt ki mert nem esett útba, de alapvetően majd mindenki ajánlotta.
Tulum felé vissza kellett autózzunk másfél órát, sőt Tulumtól még a sziget belseje felé mentünk vagy 50 km-t.
Majd 11 volt mire odaértünk, mert Tulumban pénzt felvenni álltunk meg, utána meg egy útmenti kerámiásnál.
Cobá 200 és 800 között az egész maja világ egyik legnagyobb városa volt, mígnem nagy riválisa, Chichén Itzá át nem vette a vezető szerepet a térségben és az irányítást Cobá felett. 1000 után a település hanyatlani kezdett, és bár 1200 és 1500 között még valamennyit visszanyert jelentőségéből, ezután teljesen elhagyták. Mintegy 70 km²-es területén több épületcsoport helyezkedik el, amelyeket a maják által épített olyan utak kötnek össze egymással, melyek, a vízszintes terepen környezetéből többnyire kiemelkednek és ugyancsak ilyen utak vezetnek közeli kisebb településekre is, amelyek valószínűleg Cobá alárendeltjei voltak. Általában két, akár fél méter magasra emelt kőfal szegélyezi, a falak között levő űrt kőtörmelékkel töltötték ki. Ezt az utat nevezik sacbé-nak, ma egy részük elhanyagolt, vadon által benőtt, más részüket viszont továbbra is használják, némelyiket modern utak és vasutak alapzatába építették be.
Fél 2 körül végeztünk, de olyan nagy a terület, hogy gyalogoltunk 6,5 kilométert. Mondjuk biciklizhettünk volna is, vagy triciklivel vitethettük volna magunkat. Más maya romnál ilyen lehetőség nem volt, ebből is sejtettük, hogy nagy a terület.
Másik úton indultunk vissza, mert kinéztem egy maya család cenotéját, a Cenote Actun Zots nevű helyet, gondolván, hogy délután ott megmártózunk. Ráadásul jó meleg is volt ma: 30 fok.
Végtelenül jól jött ki: mikor megérkeztünk, akkor indult el egy 8 fős csapat, mert már kifürödték magukat: ismét kettesben cenotéztunk. Nekem eléggé hideg volt a vize, de Bandi alaposan felfrissítette magát. Csináltunk képeket, Bandi ugrált néhányat, majd jött két 10 fős társaság meg egy család. Ugyan még csak fél órája voltunk ott de mivel hideg volt a víz meg a levegő is sokkal hűvösebb egy cenotéban, így elég is volt és elindultunk.
Fél 5 körül mikor hazaértünk felmentünk a tetőteraszra, kidőltünk pihenni egy kicsit, meg három sört behörpölni, mert elmaradásban vagyunk.
Este pedig még tekeregtünk a sétáló utcán, majd kaptam churrost.
Fél 7-kor órára keltünk, mivel tegnap beiratkoztunk mára két búvár merülésre és azt kérték, hogy legyünk 8 órakor az irodájukban. Még tegnap este vettünk reggelire banánt meg mangó lét, így a reggelivel nem bíbelődtünk külön. Ami miatt itt mindenképp szeretett volna Bandi merülni az az, hogy itt lehet cenotéban búvárkodni.
Az első hely ahova mentünk, Cenote Casa egy olyan hely, ahol könnyen lehet átismételni az utoljára hat évvel ezelőtt használt tudásunk. Mangrove erdő alá úsztunk be, ahol a gyökerei között beférkőző fény mutatta nekünk az utat. Alattunk kő, szikla és homok váltotta egymást, míg a barlangba beúszva cseppkövek tárultak elénk. Az élővilág nem annyira gazdag, mint egy tenger esetében, de azért láttunk többféle halat is. Nem mentünk mélyre (ez a cenote nem is volt mély) viszont majd egy órát voltunk víz alatt.
Nagyon jól jött ki, hogy Bandi olyan búvár központot talált, ahol csak kettőnkkel foglalkozott egy vezető, nem egy másik csoporthoz lettünk hozzácsapva. Ráadásul Mario, a vezetőnk érzékelte, hogy én mérsékelten vagyok komfortos a búvárkodás terén, így erre külön figyelmet fordított.
Innen egy másik cenotéhoz, a híres Dos Ojos Cenote-hoz (azt jelenti Két Szem Cenote) mentünk miután leszereltük magukról a búvár felszerelést. De előtte a tulaj által készített szendvicseket, a hozott gyümölcsöt és müzli szeletet megebédeltük.
Itt két kijelölt útvonal is van a búvároknak, az egyik egy egészen sötét barlangban visz és ott végig lehet menni elemlámpával világítva magunk előtt. A másik is egy barlangon át vezet, de ott van beszűrődő fény, ami szebbé és különlegesebbé teszi a lámpával általunk megvilágított látványt: cseppkövek mindenhol. Ezt a másodikat választottuk (ez volt a Barbie line). Mindkét útvonal esetében van egy biztonsági kötél végig vezetve a vízben, ami mutatja a kijelölt utat. Itt is majd egy órát voltunk a vízben. Nekem ez azért tetszett jobban, mert a vízben való látótávolság meglepően nagy volt még így is, hogy lámpával kellett világítani. Ugyan kevesebb hal volt, mivel ez egy sötét barlang, de a barlang különleges hangulata sokat adott hozzá.
Délután 4 óra volt mire átöltözve, cuccainkat összepakolva elindultunk vissza a búvárközpontba. Ott kicsit még eldumáltuk az időt, majd úgy döntöttünk nem rohanunk vissza a szállásra, hanem előbb eszünk valami meleget. Nem vittük túlzásba: Bandi hamburgert evett én meg egy salátát. Aztán eszünkben jutott, hogy tegnap véletlenül nem 12 sört vettünk, hanem 24-et, és annak sürgősen fogynia kellene, így hazarobogtunk, hogy ezen kihívásoknak eleget tegyünk.
A reggel nehezen indult. Tulajdonképp kényelmes az ágy, de minden behallatszódik az utcáról is és a folyosóról is. Én meg annyira éberen alszom, hogy ezekre mindig felébredek. Bandi nem érti, hogy miért nem alszom, szerinte hallgatózok éjszaka.
Szóval kissé fáradtan kelve lassabban készülődtünk el. De Bandi hozott reggelit, ami külön jól esett.
Aztán fél 10 körül lesétáltunk a kocsihoz (3 utcányira, sétálva 6 perc), majd a kocsinál eszünkbe jutott, hogy a töltő kábelünk fent maradt a szobába. Megpróbáltunk kocsival visszamenni a szállás közelébe (egy saroknyira lehet csak, mert a mi utcánk le van zárva) és felfutottam a cuccért. Végül mire újra irányba voltunk leküzdve a dugót és az egyirányú utcákat, addigra több mint fél óra elment. Végülis nyaralunk, nem rohanunk sehova.
Mára egy romot és cenote túrát terveztünk. A rom fix: Mayapán, a cenote nyitott volt. Mindketten keresgéltünk cenotékat a térképen, egy volt, amit mindketten kiírtunk, így egyértelmű volt, hogy azzal kezdünk. Az odafelé vezető úton kiolvastam, hogy ez nem egy hagyományos hely, hanem vezetett túra van egy kis történelemmel vegyítve és érdemes előre foglalni. Na, de ha már úton vagyunk, gondoltuk oda nézünk. Az előző csoport épp bement, majd egy órát kellett volna várnunk. Ezért inkább a helyi srác által javasolt falu széli, szomszéd néni kertvégi cenotéjéba ugrottunk be és közben kitaláltuk, hogy holnap reggelre fogunk az előző túrára beregisztrálni. A szomszéd néni cenotéja mélykék színű volt, nem volt annyira hideg mint az előzőek és klasszul le lehetett látni a vízben. Váltásban jöttünk / mentünk: vagyis mikor érkeztünk ment el egy pár, mikor meg mi mentünk épp jött két fiatal helyieknek tűnő pár.
A cenotés mártózás után elindultunk a Mayapan romokhoz. Mayapán egy ókori maja városrom, melyet az utolsó nagy maja fővárosnak tekintenek mielőtt a spanyolok meghódították a régiót.
Csakhogy lezárt utakba ütköztünk. Sajnos az odavezető utat épp felújítják így a rom területe is le van zárva átmenetileg, előre láthatóan egy hónapig (ezt az ott dolgozóktól tudtuk meg).
Ezért gondoltuk tovább megyünk a cenote túránkon. A következő állomást beütöttük a térképbe, majd az egyik lekanyarodónál tovább mentünk. De hamar feltűnt, sőt még rémlett is, hogy mintha ott nem is lett volna út. Bandi visszatolatott és láttuk, hogy valaha lehetett út, de az már rég volt, jelenleg kerítés volt meg sok elhagyott szemét. Mindegy, akkor menjünk tovább. Aztán néhány száz méterrel később mégiscsak lett egy út be balra, ami kiváltotta az előző lezárt utat. Itt viszont úgy jártunk, hogy jónéhány kilométer után egy végtelenül ciki földútra akart minket terelni a térkép. És onnan kellett volna még ezen az úton menni több mint háromnegyed órát. Na most márpedig Mérida alatt, délen egy egész nagy állami Cenote rezervátum van, ami több mint 219 ezer hektár területen helyezkedik el és cenote gyűrűnek is nevezik. Ezt tudva nem aggódtunk, hogy netán kihagyunk egy cenotét. Pláne, hogy csak Yucatán államban 7-8 ezer között van az ismert cenoték száma. Homún Méridától egy órányira fekvő kisváros ezen rezervátumon belül, ahol csak a településen több mint 365 cenote található, melyek közül több mint 20 cenote áll nyitva a nagyközönség számára is. Így aztán az volt a terv, hogy Homún felé vesszük az irányt. Az irány meg is volt, amikor Chunkanán nevű faluban megállított minket egy ember mutogatva az út széli táblára, amely 3 cenotét is hirdet. Bandi rábólintott, félreállt a parkolónak nevezett susnyásba, majd csatlakoztunk idegenvezetőnkhöz és férjéhez, a sofőrünkhöz, akik a saját “vasútjukon” vittek el minket mindhárom helyre.
A falu mellett volt régen egy henequen ültetvény, régi rakott kőkerítés maradványai mutatják a terület határait. Az ültetvény viszont elég nagy területű, így kellett nekik “vasút”, amin megoldották a termés szállítását. És ma minket is itt szállítottak. De szerintem nem csak a sínek voltak 150 évesek, hanem a kocsi is, amit egy paci húzott.
Azért az első néhány percben erősen gondolkoztam, hogy jó ötlet volt-e bizalmat szavazni az amúgy szimpatikus, korunkbeli párnak. De kedvesek is voltak, olyan cenotékba vittek, amilyet nem valószínű, hogy megnéztünk volna magunktól és még vissza is vittek minket a kocsihoz.
Az első hely egy aránylag nagy cenote volt az eddig látottakhoz képest, megmutatták aztán hagytak minket fürdőzni. Itt volt mosdó is, ahol át is lehet öltözni. A levezető lépcsőn és a cenote kiépítettségén látszott, hogy ezt egészen régóta használják. Érdekes volt belegondolni, hogy valószínűleg a tikkasztó melegben az ültetvényen dolgozó megfáradt emberek is itt frissítették fel magukat az 1800-as évek második felében.
A második és harmadik cenote közel volt egymáshoz és mindkettő jóval kisebb az átlagosnál, ráadásul mindkettőhöz elemlámpa kellett mert a fény csak azon a szűk résen jött be, ahol lementünk a lépcsőkön. Mindháromnak a vize melegebb volt, pedig kettő is 24 méter mély. A harmadik sekély volt, ott a legmélyebb pont is csak 3 méter, de több helyen annyi se. Izgalmas volt, fene se gondolta, hogy időutazáson is részt veszünk ma.
Már tulajdonképp az előző megállónk előtt éhesek voltunk, de hát ezekben a pötty kis falvakban kb semmi kaja. Ha van is étterem csütörtök délután nincs nyitva, de kifőzde sincs, sőt még a gyümölcsös is zárva volt. Szóval még mindig Homún felé tartva megláttuk az út mentén Cenote Barbarát, amit étteremmel együtt hirdettek. Maga a cenotejuk csak 4-ig volt nyitva mi meg 3/4 4-re értünk oda. Akkor már olyan éhesen, hogy mindenképp első kellett legyen a kaja. Na emiatt aztán le se fényképeztük, hogy mit ettünk.
És ugyan Barbara cenotéja bezárt, de az egy saroknyira lévő Cenote Pool Uinic-ot dicsérték a neten, szóval oda még betértünk. Ők este 10-ig nyitva vannak, amit furcsálltunk mert 5-kor zár 90%-ban mind. Itt egy barlangba mentünk le, emiatt ki volt építve a világítás is. Ez volt a megfejtése az este 10-ig tartó nyitvatartásnak. Nem túl mély vizű, tökéletesen tiszta hely volt, ahol még egy család fürdőzött rajtunk kívül.
Már bőven fél 6 után volt mire elindultunk visszafelé végül teljesen kihagyva Homúnt. De legalább a környékét felfedeztük.
Az utak elég ramaty állapotban vannak, koncentrálni kell vezetés közben mert két dolog fix: a kátyú az úton (általában csúnyán mélyek), meg a keskeny, aszfaltba látszólag beleolvadó fekvőrendőr. Este már nagy a forgalom, pláne Méridában. De rendben visszaértünk a szállásra, ahol észrevettük, hogy az eddig autók elől lezárt utcánkat megnyitották. Ez nekünk jó hír, holnap reggel könnyebben közel állhatunk kocsival a bejárathoz, nem kell a bőröndöket utca hosszat húzni a térköves utcán.
Mivel későn ebédeltünk, nem igazán voltunk éhesek, de a helyi palacsinta jellegű Marquesita-t ki akartuk még próbálni. Lesétáltunk a Fő térre, de eltűnt a tegnapi árus onnan. Persze nem kellett messzi menni máris két másikat találtunk. Én a hagyományos sajtosat ettem, Bandi nutellás-banános verziót tolt. Bandié volt a jobb, mert elég édes a tésztája, ami különben roppanósra van sütve. De lehet kapni nutellás-sajtosat is, ha valaki még inkább keverné az édeset a sóssal.
A szállásunk előtti kis téren kézműves árusok voltak, az alattunk lévő két étterem meg kiköltözött az utcára az asztalaikkal és zenészeikkel.
BandiBorso utazik 