A nyári szuper időjárás kezd elhagyni minket. Illetve így nem pontos a meghatározás, ugyanis az utóbbi három nap mindig akkor sütött a nap, amikor mi még lustálkodtunk. És ez a mai napra különösen igaz volt.
Reggel 7-kor elmentem a kutyákkal az erdőbe sétálni, ahol bent ült egy felhő, és ettől nagyon hangulatos volt. Aztán visszafeküdtem aludni egy kicsit. Ennek az lett a vége, hogy esőre ébredtem.
Abban bízva, hogy Bled mégiscsak úgy van 30 km távolságra, hogy mindenféle hegy van a két tó között, gondoltuk ott tuti jobb idő lesz. És az időjárás előrejelzés is minket igazolt. Kocsiba pattantunk kutyástul, aztán csodálkoztunk mikor ott megálltunk, hogy miért van beborulva es miért dörög? A válasz is megérkezett hamar a miértre… Az lett a nagy bledi túránk eredménye, hogy beültünk egy helyre ebédelni.
Tulajdonképpen déltől szakadt az eső, hol nagyon, hol még annál is jobban. Bandi lepihent olvasni, én meg elkezdtem összepakolni, hiszen szombaton már indulunk is haza.
Boogie 4 hónaposan megtudta milyen az, ha nyaralunk. Irtó jól vette a kanyarokat, nem volt vele extra macera. Sőt mindenhol mindenki szerelmes lett belé és a világ összes simogatását igyekezett begyűjteni. Nem lehetett neki ellenállni. Ilyenkor mi Pogot igyekeztünk simogatni, nehogy kimaradjon vagy lemaradjon.
Szlovénia még mindig nagyon kedves és nagyon kutyabarát ország. Bárhova beültünk azonnal kérdezték, hogy a kutyának hozhatnak-e inni, vagy eleve ki volt készítve a kutyatálka vízzel, és mindig kaptak egy-egy simogatást, jó szót a srácok.
Este még egy nagy társasozást csaptunk Amandáékkal, megismertetve egymást kedvenc társasjátékainkkal.
Nyugisan keltünk reggel, és sehova se kapkodtunk. A reggeli kutyaséta során találkoztunk Bandi kolléganőjével, Amandával és két bernipásztor kutyusával. Tudtuk, hogy jönnek, így külön örültünk a random reggeli közös sétának.
Aztán majd dél volt mire lebattyogtunk a tópartra a kis könyveinkkel, fekhellyel, kutyával felszerelkezve. Nem volt valami őrült kánikula, de azért csak bementünk a vízbe. (Még én is!).
Három órára úgy beborult, hogy egyértelmű volt el kell induljunk haza. Indulhattunk volna előbb is, kevésbé áztunk volna meg…
Az esős délutánt egy meleg zacskós levessel és egy kis csendespihenővel fejeltük meg.
A tó Ukanc felőli végében nagyjából egy étterem van össz-vissz. Nem rossz, de azért nem is az a szuper hely, ahova 10 napon keresztül minden nap beülnék. Ráadásul amiatt, hogy egyedüli beülős, sokszor várni kell a helyre. Tavaly volt itt egy másik étterem is, azt anno ki is próbáltuk és tök jó volt, de az megszűnt, már csak panzióként üzemel. Ugyan van mellette egy “take away”-es büfé kocsi, amiben Stephan lelkesen főz augusztus óta, de elsőre nem volt akkora bizalmunk. De tegnap megtört a jég, meg ismételten nem volt hely az étteremben, így kipróbáltuk Stephan konyháját. 3-4 féle kaja van fixen az “étlapon” (nincs étlap, csak krétatábla). Leves, pörkölt, töltött paprika, meg talán még egy dolog. Valamint van szintén 2-3 desszert, amit szintén a srác készít. Azt kell mondjam jobb volt, mint az étterem.
Estére pedig áthívtuk Amandáékat társasozni, ami tök jól sikerült.
Azt hittük tegnap kipihentük magunkat… De aztán egy rövid, aprócska délelőtti túra után pikk-pakk otthon találtuk magunkat és nekiálltunk pihenni… sikerült is a vacsoráig az erős semmittevés. Na de hát nyaralunk, vagy nem?
Tegnap a hazafelé úton megálltunk a Bohinji-tó partján a csónak bérlős bódénál. Már nem voltak nyitva, de azt lehetett látni, hogy milyen típusú csónakok közül lehetne választani, illetve, hogy 10-kor nyitnak.
És mivel tegnap egy pörgős napunk volt úgy terveztük, hogy a mai majd nyugisabb lesz, nem túrázunk oly nagyot.
Lementünk 10 után kicsivel a tópartra és kibéreltük az egyik olyan csónakot, amibe mind a hatan könnyedén befértünk.
Élveztük a napot, a vizet, a csónakot és a tó közepén lévén az emberektől való távolságot. Néhol kikötöttünk, fürödtünk, kutyákat úsztattunk.
Délután 3 körül adtuk le a csónakot. Ugyan a távolban látszott, hogy erősen esik, de mi egész jól megúsztuk néhány cseppel.
Egy nagy pizzázással az ebéd és vacsi egyszerre ki is lett pipálva. Így estére már csak a nagy Carcassonne parti maradt.
Ákos és Helga barátaink már tavaly ajánlották nekünk, hogy próbáljuk ki a hegyen áthaladó autós vonatot. A vagonokra kocsival együtt hajt fel az ember és a kocsiban ülve élvezi végig az utat. A bő másfél órás autó út helyett 40 perc alatt megérkezik a vonat az úticélba, mert a hegyen át néhol akár több mint 6 km hosszú alagúton megy át a vonat, míg az autóút a hegyeket megkerüli. A közelünkből Bohinjska Bistrica-ból indul a vonat Nova Gorica-ba, de közben 2 helyen megáll: Podbrdo-ban és Most na Soci-ban. Egy nap 5 vonat megy oda és 5 jön vissza.
Mi Most na Soci-t céloztuk meg. Időben kellett kelni és indulni, mert a kinézett vonat 9:15-kor indult és korlátozott számban engedtek fel kocsit a vonatra. Konkrétan 28 kocsi fér fel. Ott voltunk időben, több mint negyed órával a vonat indulás előtt de csak nem fértünk fel.
Mivel arra a környékre mára írt jó időt, a hét többi napjára nem, emiatt úgy döntöttünk, hogy elindulunk kocsival, majd visszafelé megpróbáljuk a vonatot. Odaúton többször is megálltunk, hol a táj szépsége miatt, hol egy jó kávéért.
Most na Soci hangulatos kis település az Isonzó folyó és az Indrijca folyó összefolyásánál. A hely felfedezése együtt járt az Isonzó partján üzemelő grillezős kipróbálásával, ahol egészen finomat ebédeltünk. Miután minden szegletéből megnéztük a kevesebb mint 300 lakosú települést, kifeküdtünk az Isonzó partjára egy kis délutáni pihenőre. Persze előtte Pogo és Boogie valamennyire le lett fárasztva, de azért így is percekre maradtak csak nyugton.
Volt még másfél óránk hogy elinduljunk a vonathoz, amihez azt terveztük, hogy minimum fél órával az indulás előtt sorba állunk, de akár többel is, csak hogy felférjünk és sikerüljön kipróbálni. Láttam a neten, hogy a közelben van a Talmin szurdok, ami 2 faluval odébb egy órás kirándulást tartogat. Persze több időt is el lehet ott tölteni, ha vacakol az ember, de mi most nem értünk rá.
Aránylag tempósan vágtunk neki, és mikor már ömlött a hátunkon is a víz, mert olyan klassz meleg van, akkor eleredt az eső. Nem nagyon, de picit hűtött azért.
Időben voltunk, hogy a vonathoz érjünk. És időben be is álltunk a sorba. Úgy tűnt, hogy sima ügy, felférünk. 28 kocsit enged fel, előttünk meg 17 kocsi állt. Aztán egyszercsak észrevettük, hogy egy másik irányból is áll a sor és majd a zipzár elv alapján össze kell kapcsolódjunk… de végülis még akkor is felférünk. Aztán jött a helyi rendező ember, aki közölte, hogy tőlünk a sor ezen szakasza álljon át a zipzár másik felére mert ott a sor vége. Hirtelen kicsit sokan lettek előttünk. Addigra már a vonatra néhány autó felkerült és már nem lehetett átlátni, hogy most akkor beleférünk-e még a bűvös 28-ba. Számomra egyértelmű volt, hogy nem. Többiek csendben várták az eredményt. Haladt a sor ugyan de ugyanazzal a lendülettel fogyott is a hely a vonaton. Na és persze mi voltunk az utolsók, akik még felfértek. Úgy örültünk neki, mint a gyerek a körhintának.
Aztán elindult a vonat: zötyögött, kattogott, mozgott a kocsi a vagonon és még hangos is volt. Én elkezdtem Boogie miatt aggódni. De miatta nem kellett, lefeküdt és aludt. Magam miatt kellett: nem tetszett sehogy se ez a vonatozás. Persze nem volt rossz, de én nagyobb élményre számítottam. Ráadásul utólag azt beszéltük, hogy délelőtt kocsival menve sokkal több szebb dolgot láttunk.
A vonat viszont jó volt, mert hamar visszaértünk Bohinjska Bistricába, illetve onnan haza.
Egy kis videót összeállított a Bandi:
Útközben még megálltunk a Bohinji-tó partján, hogy megnézzük a csónak bérlési lehetőségeket.
Hazaérve a fáradt csapat még egy társasjátékra azért rávette magát.
Lidivel mentem reggel kutyasétára, hogy megmutassam neki a hajnali ködös tavat. Csináltunk is néhány képet míg a kutyák élvezték a vizet.
Nem kapkodtunk reggel, csináltunk egy kiadós omlettet, majd szép nyugisan elsétáltunk a tőlünk körül-belül 1-1,5 kilométerre lévő felvonóhoz, ami a Vogel hegyre visz fel. Pogo és Boogie is nagyon ügyesen felvonóztak. Tavaly Pogoval nem volt gond a felvonózás, de azért a Boogie nem tudtuk mennyire fogja bírni a tömeget, és a furcsa új helyzetet. Ügyes volt. A felvonón elvileg a kutyára is kell jegyet venni, de se tavaly, se idén nem kértek érte egy centet se.
A hegyen klasszat túráztunk, majd már indultunk volna le, amikor megérkeztek a felhők. Délután amikor leértünk ettünk egy meleg levest, majd csendespihenőbe torkollott az ebéd utáni kajakóma. Olyan jégeső érkezett míg pihentünk, hogy a nagy kopogásra ébredtünk. Késő délután társasoztunk, majd elautókáztunk a tó túlvégén lévő faluba, Stara Fuzinába, ahol tavaly volt a szállásunk. Ott egy kicsit sétáltunk, majd a szomszéd faluban vacsoráztunk egy jót.
Reggel Bandi felébredt velem együtt fél 8 előtt, így rávettem, hogy együtt menjünk a reggeli kutyasétára. Bent ült a felhő a tavon, de közben már a nap is sütött, csuda szép volt. Láttuk, hogy várhatóan futóversenyt szerveztek a tó köré, mert néhol le volt zárva az út, néhol meg nyilakkal jelezték a versenyzőknek az irányt. Így külön örültünk, hogy olyan programot szerveztünk, ami egy kicsit távolabbi.
A Pericnik vízeséshez mentünk el, ami egy bő órás autóútra volt. 10 után indultunk, és amikor megérkeztünk, akkor először megetettük a srácokat, mondván nehogy a kocsiba köszöjön vissza a reggeli.
A vízesés 52 méter magasból zúdul alá és egy nem túl hosszú ámde erősen kaptatós szakaszon lehet feljutni. Viszont a vízesés mögé be lehet menni, ami külön élmény. Szombat volt de nem voltak zavaróan sokan. Egy másik útvonalon mentünk le, ahol a kávé után még a parkoló melletti patakot is felfedeztük kicsit.
Bandi készített egy videót is, amit a linkre kattintva meg tudtok nézni:
Elindultunk visszafelé azzal a tervvel, hogy valahol megállunk egy füves, ámde árnyékos helyen, kiterítjük a piknik plédünk és tartunk egy kis csendespihenőt. Találtunk is a hazafelé vezető utunkkal párhuzamosan egy kis pihenős részt, ahol ott csorgadozott a parkoló melletti patakunk.
Már majdnem kezdtünk volna összepakolni, amikor egy helyi erő (a nemzeti park egyik őre) felhívta a figyelmünket, hogy oda nem is mehettünk volna be kocsival. Kedvesen megkért minket, hogy egy 10 percen belül hagyjuk el a terepet.
Hazafelé még bevásároltunk, mivel a házunknál van kerti sütőgetőnk és gondoltuk vacsorára jó lenne grillezni. Finomat főztünk és jót ettünk. Aztán úgy tűnt esni fog, dörgött és a távolban látszott az eső, de hozzánk aztán nem érkezett meg.
Én aránylag hamar keltem és a srácokkal (Pogo és Boogie) tettünk egy kisebb kört a közelben a tó mentén. Még harmatos és ködös volt az idő. Ugyan csurom vizes cipőben értem vissza, de nagyon hangulatos volt a látvány.
Mire megreggeliztünk már nyoma sem volt a ködös reggelnek, sütött a nap. Az időjárás-előrejelzés erre a völgyre az elkövetkezendő tíz nap közül csak mára ígért napsütést. Sőt a többi napra esőt jósol. (Mondjuk mi ebben nem hiszünk!) Egyértelmű volt, hogy akkor ma tavazunk. Elindultunk Lidiéknek megmutatva az általunk már ismert szakaszokat: a tó Ukanc felőli végéből a másik végéig mentünk imitt-amott megállva egy kicsit fürdeni, egy kicsit pihenni. Boogie előtt le a kalappal. Jövő héten lesz 4 hónapos, de a kis nyurga lábaival lelkesen és töretlenül végignyomta ma velünk a túrát.
Végül a tó túlsó felén maradtunk, mert még 8 km lett volna visszamenni. Boogie viszont kipurcant a végére. Beültünk enni és mindkét kuty csak feküdt és aludt. Bandi visszasétált a kocsiért mi pedig csak lefeküdtünk a kutyák mellé egy zöld terepre.
Este otthon már csak a jól megszokott Carcassonne társasra volt energiánk.
Nem gondoltuk tavaly nyáron, hogy ilyen hamar újra itt találjuk majd magunkat. De tulajdonképpen kutyával nyaralni a közeli országok közül Szlovéniában nagyon jól lehet. A Bohinji-tó és környéke, vagy inkább a Triglav Nemzeti Park rengeteg kincset rejt még, amit nem láttunk, vagy úgy gondoljuk érdemes újra felfedezni.
Így aztán csütörtökön immár két kutyával nekivágtunk a majdnem végig autópályával kikövezett útnak. Aggódtunk, mert Boogie ezalatt a két hónap alatt mióta velünk él elég sokszor hányt utazás közben az autóba. De most nem kapott reggelit, és igyekeztünk az egyenes autópályán is zökkenőmentesen közlekedni. Olyan gyönyörűen végigaludta az utat, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Reggel ugyan fel volt háborodva mert nem kapott reggelit, és szerintem azt hitte, hogy ezt az éheztetést csak alvással lehet túlélni. Ezalatt Pogo izgatottan figyelte az utat. Ő már otthon a pakolásból tudta, hogy ebből itt nyaralás lesz.
Délután 5-kor érkeztünk. Egy kis faházat béreltünk. Lídia unokahúgom és férje Ati még betársultak a nyaralásba, de a faház így is elég nagy.
Idén szinten a Bohinji-tónál vagyunk, de míg tavaly Stara Fuzina nevű falu volt a bázisunk, addig most a tó túlvégén, Ukancban vagyunk.
Míg Ati és Lidi megérkezett, mi felfedeztük a közvetlen környékünket, elsétáltunk a tóhoz és vacsoráztunk egy jót.
BandiBorso utazik 