2014. december 30.
Végülis tél van, és 1650-3600 méter között mozgunk síelés közben, tehát az, hogy mínusz 17 fok van teljesen természetes, vagy nem?
Reggelre már annyival jobban voltam, hogy a láz már nem kerülgetett, ezért aztán sok zsepivel és sok strepsils-zel a zsebemben indultunk fel a hegyre síelni reggeli után. A többiek jól vannak, csak én vagyok ilyen nyavalyás.
Tényleg baromi hideg van, a csúcson -17, de lentebb se sokkal melegebb. És azt mondják a többiek, hogy tegnap, amikor én nem mentem még hidegebb volt. Viszont nagyon szépen süt a nap, ami mondjuk fel nem melegít, de sokat számít mind lelkileg, mind testileg – na meg a fotókon!
Délután mi a Bandival végig lesíeltünk, a többiek felvonóval jöttek le, mert a pálya aljáig jövő terepek elég nehezek. Ugyan van köztük zöld pálya is, ami a legkönnyebb (elvileg), de az itt egy nagyon keskeny pálya, amin rendszerint borzalmasan sokan vannak. A másik lehetőség egy fekete pálya (legnehezebb), ami pedig még az Esztonak kicsit erős lenne. Bár van már olyan ügyes és bátor, hogy ha nem mondanánk meg neki, hogy az fekete pálya, akkor szép lassan, de le tudna rajta jönni.
Az nagyon klassz, hogy a szállásunk közvetlenül a síterep aljánál van, csak át kell menni az út túloldalára. A síterep pedig nem egy pályát jelent, hanem 220 km pálya 47 felvonóval! Természetesen nincs mindig minden pálya és felvonó nyitva, de most a szombati és vasárnapi friss hónak köszönhetően elég jó a választék. A táj pedig meseszép. Nagyon sajnálom, hogy képet nem tudok feltölteni, utólag pótolni fogom mindenképp! Mondjuk jelen esetben a fotó kevesebbet mutat, mint a valóság, mert itt a hegytetőn bármerre nézünk csodaszép tájat látunk, míg a fotó csak egy kis szelete ennek az élménynek. De azért mutatom majd azt a pár képet, amiért hajlandó voltam levetni a kesztyűmet ebben a hidegben.
Szóval a szállás előnyét már leírtam: fantasztikusan jó helyen van. Amit most írok, azt sem panaszképp teszem, inkább csak tanulság annak, aki netán szállót akarna nyitni…
Egy mondatban, röviden összefoglalva: semmi sem a vendégért van. Egy Erdélyből származó magyar család jött ki ide, egy rövid magyarországi lét után a romániai rendszerváltást követően. A férj 45-50 közötti, a feleség 40-45 közötti, 2 tinédzser gyermekkel. Az alkalmazottak is magyarok, több közülük nem is beszél franciául, míg a tulajdonos pár vagy hat nyelven beszél. Két csillagos szállásról van szó, ennek megfelelő a felszereltsége is, és az ára is. Messze a legolcsóbb szállás a környéken. Eddig ezzel minden rendben is van, hiszen számolhatunk vele, hogy az olcsó szállásért mit kapunk.
Amit viszont nem értek, hogy az alapvető dolgokban, mint például hogy ne a vendégnek kelljen reggeli wécézés előtt még gyorsan wc papírért kuncsorognia, vagy hogy a lefagyott járda rész a sítároló előtt sóval vagy homokkal fel legyen kicsit szórva, hogy a szerencsétlenebb vendég ne ott vágódjon hanyatt, ezekért miért kell külön szólni, miért nem természetes egy vendéglátósnak? Vagy például az, hogy nem működik a net, őket nem zavarja, hiszen nekik van privát hálójuk, így aztán olyan nagyon nem is tesznek annak érdekében hogy a meglévő, a vendégeknek fenntartott internet rendben legyen és netán a vendég jól érezze magát, mert 2-3 dolgot el tud intézni a neten. De sorolhatnám még a kisebb-nagyobb bakikat, amiket sorra követnek el, és ezzel elrontják a vendég szája ízét. Pedig ezek nem feltétlenül kerülnek pénzbe, vagy ha igen, akkor se az a költség, amit ne vállalna fel: hiszen a net már be van kötve, hiszen a wc papírt csak megvette… stb.
Félpanzióval vagyunk befizetve, a reggeli szerényebb de finom. A vacsora meg mindig 3 fogásos és kifejezetten finom szokott lenni. Nincs választás, fix kaja van, egyfélét főznek, de jó a szakács. Erre nem lehet egy szavunk se!
BandiBorso utazik 