Isla Mujeres

Mexikó, Yucatán-félsziget – 21. nap

Posted by

1

2024. február 28. szerda

Engem még sose bántott kutya, ez a tegnapi eset emiatt is, meg a fájdalom miatt is mélyen érintett. Nehezen aludtam el, ha becsuktam a szemem, akkor láttam, ahogy jönnek a kutyák felém csaholva… Tényleg csak azt tudtam mondogatni magamban, hogy meg fog gyógyulni és majd Bandi mellett Pogo és Boogie megvigasztal.

Napközben ha megláttam egy kutyát (még amikor a golf kocsival mentünk is, vagy ha pórázon sétáltatva láttam), berándult a gyomrom.

Keveset aludtunk, már csak azért is mert kétszer is rosszul voltam az éjjel. És nagyon vártam a reggelt, mert átázott a kötés a lábamon, meg mert látni akartam a sebeket. Tudni akartam, hogy elkezdett gyógyulni.

Reggel 8-ra hívtak minket vissza a kórházba. Flottul ment minden, bár doktor nem látott, egy határozottabb ápolónő mosta át és kötözte újra a sebeket miután megröntgenezték a lábujjam. A lábujj repedt, nem tört – ha jól értettük az angolul minimálisan beszélő röntgen dokit. Persze az is lehet, hogy azt akarta mondani, hogy csak kicsit tört el. Mindenesetre eszerint jártunk el, amikor levettem a kötést és minimál rögzítésre visszatértünk, hogy a cipőt fel tudjam húzni. Ráadásul a lábujjam fájdalma már bagatell az alsó lábszáramhoz képest. De! a sebek eggyel szebbek, mint tegnap! Mondjuk még mindig van amelyik vérzik.

A kórházból kb 10 órakor jöttünk el, akkor egy új tempót felvéve (az én új tetű tempómat), összepakoltunk (elsősorban Bandi), Zsófiékkal ittunk egy elköszönős limonádét, majd a bérelt szuper golf kocsinkkal elmentünk a komp kikötőbe. Furcsa volt, a szigeten tök sok helyen volt elterelés, de annyira időben indultunk, hogy ma semmi sem zavart meg minket, sőt az elterelés miatt láttunk új részeket is.

Isla Mujeresről dióhéjban, ha már itt voltunk két napot. Spanyolul “Nők szigete”, ugyanis Kolumbusz előtti időkben a sziget a szülés és az orvostudomány maja istennőjének, Ixchelnek volt szentelve. Amikor a spanyolok a 16. században megérkeztek, “Isla Mujeres”-nek nevezték el a sok istennőkép miatt a szigetet.

A Nők Szigete a Mexikói-öböl és a Karib-tenger találkozásánál terül el, Cancúntól fél órára komppal. Körülbelül 7 kilométer hosszú és 650 méter széles. Olyan kicsi, hogy nagy eltökéltségem volt mielőtt megérkeztünk, hogy én lefutom a Mujeres kört. A 2010-es népszámláláskor a szigetnek 12 642 lakosa volt.

Története során nagyon kevés erőszakos bűncselekményről számoltak be a szigeten, ami miatt a sziget jó hírnévre tett szert, a lakosság és a turisták biztonsága pedig szokatlanul magas. A legnagyobb veszélyt a sziget lakóira a trópusi viharok és hurrikánok jelentetik. (A turistákra meg a kutyák!)

A maják a sziget által termelt sót kiaknázták a “salinákban” (kis belső lagúnák). A sót nemcsak élelmiszerek és gyógyszerek tartósítására használták, hanem általánosan elfogadott pénzeszközként is az áruk kereskedelmében az egész maja régióban. A sziget az 1800-as évek elején a kalózok kedvenc megállóhelye is volt.

Az 1970-es évek óta a közeli Cancúnnal együtt jelentős turisztikai fejlődésen ment keresztül a sziget.

A turisztikai ágazat többi részéhez hasonlóan az Isla Mujeres-t is gazdaságilag tönkretette a COVID-19 világjárvány, bár a betegek és elhunytak száma viszonylag alacsony maradt a szigeten.

Általánosságban elmondható, hogy a sziget lakossága télen csökken a turizmus csökkenése miatt. A sziget jó néhány lakója naponta komppal megy Cancúnba, hogy iskolába vagy munkába járhasson.

Átérve Isla Mujeresről Cancúnba a délben induló komppal volt időnk egy kicsit ebédelni. Nem vágytunk nagy kajára, ketten ettünk egy kis diétás csirkemellet rizzsel és salátával. Majd taxival kimentünk a reptérre és szuper nyugiban végigmentünk a kötelező körökön. Este hatkor indult volna a gép, de bő egy órával később szálltunk fel. Ez azért vált innentől izgalmassá, mert Frankfurtban eredetileg szűk két óránk volt átszállni, így viszont a menetidő szerint már csak 45 perc maradt. A frankfurti reptér meg baromi nagy, ezt tudom 15 éves korom óta.

Amikor adtuk fel a bőröndöket rákérdeztünk, hogy van e bármi esély egy magasabb osztályú jegyre becserélni a repjegyünk, hivatkozva a lábamra. Sajnos nem volt szabad hely, így maradt a Premium osztály, ami persze még mindig jóval kényelmesebb mint a turista. Ráadásul most nem bíztuk a véletlenre, kifizettük az ülés árát, nehogy random távol rakjanak egymástól minket. A bőrönd felvevő lány viszont egyből felajánlotta, hogy Frankfurtba intéz nekem egy kerekesszéket. Alapból nem vágytam rá, inkább botorkáltam a magam lassú módján, de belegondolva, hogy a 11 órás út után ez jól fog esni, pláne hogy tényleg nagyok a távolságok azon a reptéren, így megköszönve igent mondtunk rá.

Hazafelé a hosszú járat még mindig nem Lufthansa volt. Totál nem vagyunk hozzászokva, hogy a Lufthansa oldalán megveszünk egy oda-vissza repjegyet, és a négy járatból hármon tök más légitársaság logója van. Most az Eurowings Discover repcsijével jöttünk. Szerintem jobb volt mint a kifelé menő Austrian Airlines.

Este 9-kor már fellőtték a pizsamát mindenkinek a repülőn. Csendben, bekuckózva majd mindenki aludt. Én szűk 6 órát, Bandi bő 6 órát aludtunk kisebb forgolódós, kényelmes pozíciót kereső megszakításokkal. Frankfurtba végül másnap (29-én) egy bő félórás késéssel érkeztünk. Így maradt szűk másfél óránk az átszállásra. Ezt belső, reptéri transzfer nélkül nem tudtam volna megfutni az tuti. Olyan nagy a reptér, hogy így is 3 különböző kocsival, egy vonattal és egyszer meg kerekesszékkel vittek. De profin nyomták mindannyian, elértük a budapesti gépet, bár mi szálltunk fel utolsóként.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 20. nap

Posted by

0

2024. február 27. kedd

A szoba kicsit nyirkos sajnos. Jól néz ki, de nem igazán a kivitelezés csúcsa. Ez is és a lábujj fájás is nehezebb alvást okozott, de azért 8 után ébredtünk.

Semennyire se kapkodtunk reggel, 11 óra volt mire végeztünk a reggelivel. Ez az utolsó teljes napunk Mexikóban, holnap este indulunk haza. Tulajdonképp mára már nincs terv, csak élvezni a szigetet, a golf kocsit, a napot, a semmittevést, a random jött program ötleteket.

Reggeli után elmentünk golf kocsival és a két magyar lánnyal, Zsófival és Barbival a déli partra körbenézni (tegnap este a sziget északi oldalán jártunk).

Visszafelé megnéztük Isla Mujeres temetőjét.

Majd egy olyan beach-re mentünk, amiről hallottuk, hogy tök jó, minden van: eszem-iszom, zene, medence, szép part. Alapvetően csak a kaja és ital fogyasztásért kell fizetni, különben meg érezd jól magad. Itt is ebédeltünk és élveztük a napot.

Aztán délután visszamentünk a mi szállásunkhoz tartozó tengerpartra, ahol Bandi elaludt, Barbi könyvet olvasott, mi meg Zsófival elindultunk sétálni a tengerparton. Tulajdonképpen jobbra – balra el lehet sétálni és akkor más szállások és éttermek tengerparti szakaszain lehet sétálni. Ahogy így sétáltunk elértünk egy elhagyatott régi beach bárt, még le is fotóztam. Majd volt ennek az elhagyatott területnek egy mólója, amire kisétáltunk, végén leültünk dumálni. Aztán egy 10-15 perc múlva mondtam Zsófinak, hogy menjünk nehogy napszúrást kapjunk. Felálltunk, elindultunk vissza a mólón, és mikor kb majd visszaértünk a homokos partra, ugatva – futva jött felénk három kutya. Én először rájuk ordítottam hogy marad (de úgy tűnt ezek nem értenek magyarul), majd láttam h nincs mese menni kell. Zsófi hamarabb kapcsolt, ordított h fussunk a víz felé. Engem ketten is elértek, míg neki sikerült beugrani a vízbe. Én valahogy lerúgtam magamról a kutyákat, majd futottam a víz felé a móló végébe, hogy mentsem a menthetőt. Sajnos a fényképezőgép a kezemben volt, azt gondolom, hogy nem tett jót neki a sós tenger…

A lábamnak viszont biztos jót tett a gyors sós vizes kezelés. Eleinte nem is mertünk kimenni a vízből, kézen-fogva a vízben botorkálva (leért a lábunk) indultunk vissza a mi tengerparti szakaszunkra. Aztán Bandi meg Zsófi hamar elvitt az 5 percre lévő kórházba, ahol egyből kezelték a sebeimet. 8 harapás (jobb alsó lábszáron 5, balon 3). Kaptam antibiotikumot meg fájdalomcsillapítót, de holnap reggel vissza kell mennünk: oltásra, kontrollra, meg költözésre. A doktornő is és a két ápoló nagyon nagyon kedvesek voltak. Persze kiszúrták a tegnapi lábujjam szépséges színátmenetét, így azt is rögzítették, mert szerintük is eltört. Viszont csak holnap reggel tudják röntgenezni, mert az a doki ma már nem volt bent.

Egy dolog eléggé bosszantó: ahogy menekültünk a vízbe, természetesen ordítva a kutyákkal meg egymásnak ezt a szomszéd strandon hallotta egy nő, aki aztán odahívott minket magához és ő mondta, hogy ezek a kutyák mindig itt vannak, és védik ezt az elhagyatott területet. Oltott kutyák, de azért menjünk orvoshoz. Viszont sehol semmi nem jelezte, hogy oda nem szabad menni, kerítés nem volt, nem volt tábla, hogy privát terület, nem volt tábla, hogy itt kutyák vannak, ne gyere ide.

Amikor visszaértünk a kórházból, akkor a szálláson összefutottunk egy Amerikában élő olasz dokival, aki végtelenül kedves volt, kérdezte, hogy mi történt. Elmeséltem, majd kérdezte, hogy milyen gyógyszert kaptam. Azonnal ellenőrizte, hogy az a hatóanyag e, ami kell állat harapás esetén. Megnyugtatott, hogy ez kell most nekem és, hogy minden rendben lesz.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 19. nap

Posted by

0

2024. február 26. hétfő

Reggel összeszedtük magunkat meg a gönceinket, mivel indultunk tovább Playa de Carmenből. Ma meg kellett válnunk az autónktól, amit 17 napig használtunk, emiatt próbáltam úgy pakolni, hogy a kocsi leadás után ne legyen túl bonyolult az élet, ne kelljen különböző szatyrokkal vacakolni. A terv az volt, hogy először Cancúnba megyünk, ami egy óra vezetésre van Playa del Carmentől. Ott anno találtunk egy bevásárló központot közel a kocsi bérlős helyhez. A kocsit elég volt du fél 2-kor leadni, ezért arra gondoltunk előtte még egy kicsit shoppingolunk. Aztán, ahogy tartottunk a Cancúnba bevezető úton Budaörs-Biatorbágy magasságában megláttuk a helyi Premier Outletet hirdető táblákat: Go Grand Outlet. Az út túloldaláról lehetett bekanyarodni, de az autóúton elég sűrűn vannak visszafordulók. Fél 11 volt, de itt a boltok jelentős része csak 11 órakor nyit. És hát az Outlet sem volt kivétel. Félreálltunk, hogy a neten ellenőrizzük mégis mennyire lesz nekünk jó ez a hely, majd úgy döntöttünk várunk fél órát. Aztán ahhoz képest, hogy kb semmit nem vettünk mégis sikerült majd két órát elbillegni az üzletek között. Egy jó fagyival zártuk a csavargást.

Bementünk Cancúnba, ledobtuk a kocsit és tökéletesen kiszámoltuk, hogy a két órakor induló kompot, ami ráadásul a hotel zóna végéből indul kényelmesen elérjük. Annyira kényelmesen elértük, hogy még ebédelni is tudtunk, mivel ritkították a járatokat, mondván nincs elég turista. Szóval nem kettőkor, hanem csak háromkor indult a komp. De hát ezen már nem szabad bosszankodni, még akkor sem, ha 4 perccel maradtunk le az előző kompról. Végülis az elmúlt napokban elég spórolósan kajáltunk, épp ideje volt enni valamit.

A hajó max 10%-ig volt feltöltve, de nekünk mégis sikerült társakat találni a selfie-hez.

Mivel még mielőtt áthajóztunk volna Isla Mujeresre megálltunk még egy helyen összeszedni az utasokat a komppal emiatt kicsit hosszabb volt az útidő. De fél 5-re a szálláson voltunk a bérelt golf kocsinkkal.

A komp kikötőben míg én elrohantam pisilni, addig Bandi előtt elment két csaj, akik magyarul beszéltek. Mikor visszaértem mesélte, hogy hallott magyar hangokat.

Aztán a szállásra én mentem csak be, bejelentkezni és a két magyar lány épp végzett ugyanott a bejelentkezéssel. Egyből tudtam, hogy ez ugyanaz a két lány, mint akikkel a Bandi futott össze a kikötőben. Köszöntem nekik, kicsit dumáltunk, majd mentünk a dolgunkra.

Nagyon aranyos dzsungel részen kell bejutni a szobánkhoz. Lepakolás után kisétáltunk a szállás tengerpartjára. Naplemente, koktél, magyar csajokkal találkozás, jó dumálás, majd egy lábujj törés. Nem is értem, hogy hogyan történt. Felálltam, hogy kisétálok a mólóra képet készíteni, és belerúgtam valamibe, ami irtóra fájt ugyan, de kb ha egy kavicsba rúgunk bele is baromira tud fájni, szóval nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki. Gondoltam majd elmúlik.

Aztán a naplemente után megbeszéltük a két újdonsült barátunkkal, Barbival és Zsófival, hogy bemegyünk még a “városba”. Meglepően nem volt nagy élet. Azért beültünk egy helyre egy-egy sör mellé és tovább folytattuk a beszélgetést egyre több közös pontot találva.

Mikor visszaértünk éreztem, hogy nem stimmel a lábujjam, így gondoltam megvizsgálom a cipő és a zokni levétele után, de nem igazán kellett vizsgálni mert olyan lila és ronda volt. (Bal lábfej, negyedik lábujj). Mivel Zsófiról kiderült az este folyamán, hogy egészségügyis, ezért bátorkodtam neki is megmutatni, és osztotta a véleményem, miszerint ez eltört. Zsófi a középső lábujjamhoz rögzítette a töröttet, ezzel támogatva a gyógyulást. Tulajdonképp azon túlmenően, hogy bevettem rá erősebb fájdalomcsillapítót max annyit tudok tenni, hogy örülök neki, hogy ez nem az első napok egyikén történt.