2018 (Praslin szigete)

Seychelle-szigetek / 5.nap: Praslin, La Digue – 2018.01.14.

Posted by

0

Izgalmasan indult a reggel: hajnalban szakadó eső hangjára ébredtem. Bandi náthája miatt nem használunk légkondit, csak a plafonra szerelt ventilátort. Az esővel jött egy kis friss levegő, így kitártam a teraszajtót. Próbáltam visszaaludni, de a tyúkok meg a kismadarak annyira mondták a magukét, hogy vissza kellett csukjam egy idő után.

Közben az áram is elment, így a ventilátor is megszűnt. De azért csak sikerült visszaaludni, sőt emiatt aztán kicsit nehezen is keltünk.

Igen ám, de még el kellett Bandi rohanjon a búvár cuccainkért, én meg gyorsan pakoltam ugyanis 9:30-ra a kikötő parkolójában kellett lennünk, hogy leadjuk a szuper Moke-ot és becsekkoljunk a következő kompra.

Amikor Bandi elment épp nem esett az eső. Este nem tettük fel az autóra a tetejét, vizes is volt az ülés a hajnali esőtől, de egyszerűbbnek tűnt gyorsan elintézni a búvárközpontot, mintsem a tető felrakásával bíbelődni. A visszaúton már újra szakadt az eső. Amikor hallottam, hogy Bandi visszaért gyorsan segítettem neki.

Mire indultunk a kikötőbe újfent nem esett. Kissé késve indultunk, aztán még útközben eszünkbe jutott, hogy a bérelt autót teletankkal kell visszaadjuk. A kikötő irányába tudtuk is hol lehet tankolni. Nagyságrendileg dupla áron van az üzemanyag mint otthon.

Bandi igyekezett mielőbb kiérni a kikötőbe így az egyik kanyart kicsit nagyobb slunggal vette be és a hátsó ülésről a bőrönd csak úgy repült kifelé. Mivel a Mini Moke-nak nincs oldalt ajtaja így bármit is tettünk a hátsó ülésre azt mint a saját gyerekünket bekötöttük. A bőrönd is be volt kötve, de úgy tűnik nem bírta a tempót, repült egy kicsit majd az út túloldalán állt meg. Szerencsére nem jött épp akkor senki szemből így a bőrönd kisebb sérülésekkel megúszta. Mondjuk az út túloldalán sétáló kissrác egy csöppet meglepettnek tűnt, mikor a lába előtt landolt kisebb hangzavarral a bőrönd. Bandi félreállt én meg kipattantam és összeszedtem a csomagot. Aztán csak nevettünk az egészen.

A kikötőben a kisautótól könnyes búcsút vettünk, nagy élmény volt ezzel bejárni a szigetet. Drágább volt, mint egy hagyományos kocsi, de abszolút élveztük mind a ketten. Persze jól alakult mert ezekben a napokban olyan szép időnk volt, hogy lehetett tető nélkül vagánykodni.

Becsekkoltunk a kompra, ami átvitt minket La Digue szigetére. Egy olyan méretes beszállókártyát kaptunk, hogy nem volt kedvünk zsebrevágni. Ott hagytuk a beszállókártyát és az eső logó lábát is. Vagyis mi azt gondoltuk. Ahogy befutott a hajónk La Digue kikötőjébe csodás napsütés várt minket, visszatekintve Praslin szigetére láttuk, hogy ott már szakad.

La Digue-n nincs bérelhető autó. De nem is kell, ugyanis a sziget 5 km hosszú és 3,9 km széles. Mindenki biciklit használ, illetve a szállodáknak vannak elektromos kisautói, amikkel a puccos vendégeiket szállítják, na meg néhány taxi. Mi gondoltuk el tudjuk húzni a bőröndjeinket a kikötőből a 600 méterre lévő szállásra. El is tudtuk, csak közben megérkezett az az eső, amiről mi azt hittük, hogy Praslinon maradt.

Különben ez a harmadik legnagyobb sziget Seychelle-en. A fő sziget, Mahé, Praslin ahol jártunk és La Digue szigetek gránitsziklákon fekszenek, míg a többi, kisebb sziget korallzátonyokon.

La Digue kikötőjében próbálták egyből ránk dumálni a bicikli bérlés lehetőségét, de mi lelkesen magyaráztuk, hogy nekünk nem kell, sőt segítség se kell, mert van térképünk és mi tudjuk az utat. Ehhez képest csak 2x mentünk rossz irányban. Na de szakadó esőben mi sem jobb, mint rossz irányba húzni a bőröndöt. Bandi finoman meg is jegyezte, hogy nem teljesen így tervezte a sziget felfedezését… Jó-jó, nem mehet minden olyan flottul.

Szállást megtaláltuk, aranyos kis házikók egy nagyobb telken, rajtunk kívül össz-vissz 1 házaspár vendég, akik még ma távoztak is. Nagyon finom hideg citromfű teával fogadtak minket.

Mire oda jutottunk, hogy elinduljunk egy kicsit csavarogni, nézelődni, addigra újra leszakadt az eső. De itt ahogy jön, úgy megy is. Ráadásul 29-30 fokban az eső csak felfrissít, nem zavaró. Ruha is, hajunk is gyorsan szárad. Végül du egy körül indultunk el, először csak a kikötő irányába, majd onnan északra, végül a sziget túloldalán kötöttünk ki. Egészen addig mentünk ameddig csak lehetett. A Google térkép nem is mutatja végig az utat, de bejelöltem, hogy meddig sikerült eljutnunk. Nem esett már az eső, kellemesen fújt a szél, sőt a naplementére a nap is előkerült.

11 km-t gyalogoltunk, ami nem volt sok, bár lehet a flip-flop nem igazán volt jó cipőválasztás.

Ez a sziget nagyon szép, felváltva vannak hatalmas gránit sziklák és fehér homokos partszakaszok. A sziklákat gyönyörűen kimosták a hullámok és majd mindegyiknél megálltunk csodálkozni.

Láttuk a helyi temetőt, meglepően rendezett. Bár az kicsit fura, hogy a sírok egy jó része ki van csempézve. Végülis. Lehet így otthonosabb.

Közben egy késői ebédet is ettünk a sziget északi csücskében.

Majd találkoztunk egy hatalmas teknőssel.

A végére egy giccses naplementés kép és a mai térképünk:

Seychelle-szigetek / 4.nap: Praslin – 2018.01.13.

Posted by

0

A délelőtt pihenéssel, gyógyulással és semmittevéssel telt. Bandi nem tudjuk mitől lett lázas, de ma reggelre taknyos is lett. Reggel hőemelkedése volt, ezért is szántuk a délelőttöt pihenésre. Még jó, hogy tegnap este sikerült lemondani a ma reggeli búvárkodást.

Délben összekaptuk magunkat és elindultunk a sziget azon részére, amit még nem fedeztünk fel.

Az első ilyen pont egy vízesés volt a tegnap már bejárt sziget közepén. Na mondjuk az kissé túlzás, hogy bejártuk a sziget közepét, de az meg igaz, hogy tegnap konkrétan elmentünk a vízesés mellett kocsival és semmit sem vettünk észre belőle. Már később, amikor nézegettem a térképet tűnt fel, hogy jé, itt mi elmentünk egy vízesés mellett. Bandi vízesés mániás, mint tudjuk, tehát ha valahova vízesés van írva a térképre, akkor nekünk oda el kell mennünk, még akkor is, ha az olyan, hogy egy nappal előtte észre se vettük pedig elmentünk mellette.

Megtaláltuk. Az út mellett egy “No swimming” tábla jelzi. Parkolási lehetőség semmi. Nem is álltunk meg csak jóval lejjebb, ahol a bozótosba félre lehetett állni, majd visszagyalogoltunk a járda, sőt patka nélküli úton. Persze sehol senki rajtunk kívül és hát a tábla meg víz csobogása jelezte össz-vissz, hogy merre induljunk. Abszolút kiépítetlen, pálmafákkal körbevett vizesés.

Útpatka: nem mondom, hogy soha sehol sincs, de a kiépített területeket összekötő leaszfaltozott utak széle amolyan semmilyen. Vagyis az aszfalt kiemelkedik az őt körülvevő természetből minden átmenet nélkül. Van, hogy az út mellett, – ami valljuk be szűkösen két sávos – egy 1-2 méteres “szakadék” van. Jobb kormány és a Mini Moke oldal nélkülisége párosítva ezzel az út befejezetlen szélével időnként elég erős szívverésre ad okot.

Innen a sziget déli oldalán akartunk volna végigmenni. De kissé csalódás volt, ugyanis a térképen jelzett út utolsó szakasza, ami a homokos partra és egy kilátóra utalt az kerítéssel elzárt volt. Egy luxus hotel kerítésén akadtunk fenn.

Valamivel korábban volt a hegynek fel egy út, ezért aztán arra vettük az irányt, mentünk amíg csak lehetett. Itt jegyezném meg, hogy Mini Moke jól bírja a strapát, mi meg baromira élvezzük.

Egy idő után, ott ahonnan már a busz se ment tovább megálltunk, hogy gyalog menjünk tovább. Két helyi kissrác mutatta, hogy ha arra megyünk, akkor eljutunk a tengerpartra. El is indultunk, de gyanús volt, hogy nem oda fogunk kijutni, ahova mi akarunk, hiszen az a luxushotel partszakasza. Egyszercsak jött egy srác, aki megerősítette azt az elképzelésünket miszerint ez az út a távolabbi, általunk már felfedezett Anse Lazio-hoz visz.

Így aztán visszafordultunk és inkább kocsikázva kerestünk olyan partszakaszokat, amik éppen üresek voltak. Ilyet mindig találtunk eddig. Kifejezetten hangulatos, hogy nem kell osztozkodni a fehér homokon és a tűrkizkék tengeren senkivel.

Megtaláltuk Praslin sziget egyetlenegy rendőrlámpáját: a reptér leszálló pályája keresztezi az utat, de annyira, hogy ha jön gép, akkor konkrétan le kell zárják az autós forgalmat. Nem nagy a légi forgalom, ugyanis csak belföldi járatok közlekednek.

Találtunk egy nagyon klassz, ellenben nagyon drága éttermet. Végülis majdnem délután 3 óra volt mire beültünk, így est-ebédnek pont jó is volt.

Ezek után igyekeztünk a búvárruháinkért visszamenni a tegnapi búvárközpontba, de negyed órával zárás előtt már be is voltak zárva… Végülis még reggel is le tudunk érte ugrani.

A késő délután és az este is pihenéssel, olvasgatással telt, remélve hogy Bandi ettől hamarabb rendbejön.

Készítettem a mai napról is egy térképet:

Seychelle-szigetek / 3.nap: Praslin – 2018.01.12.

Posted by

0

Tegnap a hozzánk legközelebbi partszakaszt (Anse Volbert) is megnéztük miután visszatértünk Anse Lazioról. Kíváncsiak voltunk, hogy hogy néz ki az a rész világosban, ahol első este ettünk. Aztán minimálisan tovább sétálva belebotlottunk a környék legjobb búvár helyének kikiáltott búvárközpontjába (Octopus Diving Center). Egy nagyon aranyos helyi lány (Vicky) fogadott minket és egész könnyen rávett, hogy csináljak egy emlékeztető merülést. 2014-ben búvárkodtam utoljára és hát olyan nagyon nagy élmény nem kötődik hozzá. Közben viszont tudom, hogy ha adok magamnak egy kis időt meg lehetőséget, akkor lehet elérek egy komfortzónát… Így egy laza 8-9 méter mély merülésre beiratkoztunk délelőttre.

Négyesben merültünk: a tegnapi rábeszélős szuper cuki lány, Vicky, aki nagy biztonságérzetet adott, egy helyi kissrác meg mi. Kishajóval kimentünk a közeli Saint Pierre szigethez és ott merültünk. 29 fokos volt a víz! Sajnos a latótávolság nem volt valami nagy szám. De találkoztunk teknőssel, rájával, tűzhallal, cowfish-sel, valamint egy hatalmas hallal, amire ha jól emlékszünk, akkor Vicky azt mondta, hogy ruper.

Összességében úgy jöttem ki a vízből, hogy akkor jelentkezzünk be holnapra is egy reggeli merülésre, mert ezzel a lánnyal szívesen merülök újra.

Abszolút napsütés volt ma, a búvárkodás után lent is maradtunk még egy kicsit pancsolni.

Majd hazajöttünk, főztünk zacskós tésztát ebédre, aztán délután nekivágtunk a sziget közepén lévő Nemzeti Parknak, Valleé de Mai-nak (magyarul Május-völgy). Az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította a nemzeti parkot 1983-ban, amely az egyedülállóan őshonos tengeri kókuszt (Coco de Mer) őrzi. Vagyis a tengeri kókusz nevű pálmát, mely elképesztő magasra nő és óriásiak a levelei. Fantasztikus látvány. A világon csak itt nőnek természetes környezetben. Még jó, hogy a formás, ámbár méretes női ülepre hasonlító diója csak éjszaka esik le, mert van köztük nyolcvan kilós is.

Amikor béreltük a kocsit, akkor alá is írattak velünk egy ilyen részt, miszerint vállaljuk, hogy kókusz pálma alá nem parkolunk.

A park parkolója 8 percre van kocsival a szállásunktól, de tulajdonképp itt semmi sincs messze. Borsos ára van a belépőnek (350 rúpia/fő, azaz 7.000,-Ft), amit ők nem is belépődíjnak mondanak, hanem támogatásként szedik a Seychelle-szigeteki természetvédelmi alapnak. Kapsz térképet és a jól kitáblázott 3 túraútvonal közül választhatsz. Egyik se hosszú (leghosszabb 2 km), de a fülledt, párás időben azért kapkodtuk a levegőt.

A park területe nem nagy, összesen 20 hektárnyi, mely 1930-ig teljesen érintetlen volt, 1966-ban hozták létre a parkot. 5 különböző pálmafaj is megtalálható, első és legfontosabb a már fent említett tengeri kókusz pálmája.

A nemzeti park után az volt a terv, hogy azt a partszakaszt felfedezzük még, amelyik tegnap kimaradt. El is indultunk, de nem mentünk messze, mert Bandi nem érezte teljesen jól magát. Kisebb kitérő után inkább hazajöttünk, hogy lepihenhessen. Már itthon derült ki, hogy lázas. Talán tegnap napszúrást kapott.

Találtunk egy templomot, aminek a kertjében ez a “karácsonyfa” állt petpalackokból!

Vacsira úgy mentünk le, hogy a búvárközpontban tudjunk szólni, hogy így holnap reggel mégse megyünk ki velük merülni.

Na és vacsora után megtaláltuk a környék legmenőbb kisboltját! Van sajt, meg felvágott! Holnap reggel nem a nyomi cornflakes-t esszük, az tuti!

Seychelle-szigetek / 2.nap: Praslin – 2018.01.11.

Posted by

0

Praslin (Prálen-nek mondják) mindössze 38 km2-nyi területével a szigetcsoport második legnagyobb szigete. Mahétól 44 km-re fekszik északkeletre. 6500 fő állandó lakosa van a szigetnek, meg persze az állandó turistaforgalomból idevergődő külföldiek.

Három nyelvet beszélnek a helyiek: franciául, angolul és kreol nyelven. De ezt folyamatosan váltogatják, ha maguk között beszélgetnek. Érdekes volt hallgatni tegnap a hajón, ahol kb az utasok fele volt turista, másik fele napi ingázó lehetett. A gyerekek is beszélik mindhárom nyelvet.

A kisbolt választéka gyenge: tojás sincs mindenhol, de sajt meg felvágott végképp nincs. Tegnap vettünk reggelire cornflakes-t meg tejet. Egy picit csalóka volt, mert nem olyan volt a dobozban, mint a dobozon a kép… De megettük a szuper finom banánnal.

A kisboltban például mogyorót csak csípőset lehet kapni, az persze van különböző: kicsit csípős meg nagyon csípős.

Délelőtt neki indultunk a sziget egyik olyan pontjának, amit nagyon dicsértek: Anse Lazio. A sziget azon oldalán, amelyiken a szállásunk is van, lehet továbbmenni és akkor jutunk el oda. Közben több helyen is megálltunk: láttunk egy-egy szebb szakaszt és már kerestük is a félreállós helyet.

Az utak ugyan le vannak aszfaltozva, de keskenyek. A főúton ketten is elférnek, de óvatosan, míg a félreesőbb utak elég egyszemélyesek. Jelzés értékkel használják a dudát a helyiek: “Figyelj, mert most megelőzlek!” vagy: “Vigyázz, mert én itt kikanyarodok!” Bandi hamar felvette a helyi szokásokat és lelkesen dudálva jelzi mindenkinek a keskenyebb, beláthatatlan utakon, hogy ő most jön. Van helyi busz, meglepően sűrűn jár, viszont buszmegálló csak az út egyik oldalán van, a másik oldalon jelzésértékkel az aszfaltra fel van festve, hogy buszmegálló. De még egy kis extra patka sincs, állnak a susnyásban a népek és egyszercsak jön a busz.

Szóval elindultunk Anse Lazio irányába: és míg odeértünk megálltunk 3 helyen is nézelődni, pancsolni, és élvezni, hogy tök egyedül vagyunk az adott partszakaszon. Tényleg kevés a turista. És ma nem esett az eső, időnként ki is sütött a nap, de majd egész nap felhők szűrték a fénysugarat. Persze nekünk így is sikerült valamennyire leégni.

A végponton, Anse Lazio-n viszont volt turista több is. Mondjuk tömeg nem volt. Na meg volt egy elég drága étterem. Nem ültünk be, mert napközben csak gyümölcsöket ettünk.

Szép volt Anse Lazio, de nekem majdhogynem jobban tetszettek azok a helyek, ahol csak úgy random megálltunk. Ezen a partszakaszon volt 2011-ben két cápa támadás is. Azóta az öbölbe kihúztak egy védőhálót.

Viszont itt találkoztunk nagy teknősökkel is, csak sajnos szegénykék egy elkerített részen voltak.

Visszafelé felmentünk egy hegyi úton, ami azért volt izgalmas mert elég keskeny és meredek volt az út. Két adótoronyhoz vitt az út, szóval nem volt nagy látványosság.

És még egy klassz helyen megálltunk visszafelé is. Itt voltak rajtunk kívül mások is, de éppen csak páran. Bandi megmérte a víz hőmérsékletét és 29 fokos!

Hazaugrodtunk egy kávé meg egy zuhanyzás erejéig, hogy aztán elmenjünk még egy kicsit kocsikázni. Elindultunk a kikötő felé, de közben tettünk egy kisebb kitérőt. A szigetnek van egy kinyúló kis félszigete, ahova nem is visz nagy út. Gondoltuk elmegyünk a félsziget csücskébe, mert oda ír egy kilátót a térkép. Kocsival nem is tudtunk addig menni, ameddig utat jelez, de Bandi félreparkolt és elindultunk gyalog hegynek fel. Egész nap nálunk volt az edzőcipőnk, hátha kell, de most persze nem hoztuk, így flip-flopban kicsit nehezített küldetés volt. Egyszercsak egy hatalmas pókot szúrtam ki magunk felett, majd a mellettünk lévő fa derekában, aztán egyre sűrűbben. Olyan borzalmasan nagyok (kb. tenyérnyiek) és gusztustalanok voltak, hogy aránylag hamar feladtuk a kilátó meghódítását. Ráadásul nagyon sűrű volt a növényzet és minden fát és bokrot a pókok hálója kötött össze. Ezek a csúnya lények meg benne pihengettek. Csak remélni tudom, hogy nem ezzel álmodunk majd az éjjel.

Továbbmentünk egészen a kikötőig és végül ott vacsoraztunk egy útszéli kis bodéban. Nem volt nagy szám, de legalább olcsó volt.

Így elsőre kicsit drágábbnak tűnik Praslin, mint Mahé, bár erről majd inkább a nyaralás végén nyilatkozok. Az éttermek 200-450 rúpia (4.000-9.000 Ft) között adnak egy főételt, viszont úton-útfélen vannak kajás lakókocsik: van amelyik a hot-dog, burger kínálatában kimerül és vannak amik curry-s csirkétől kezdve mindenfélét árulnak 25-50 rúpia között (500-1.000 Ft). Nézni kell, hogy a helyiek mely kajás lakókocsit veszik igénybe, mert akkor az tuti jó kaját árul.

Csináltam egy térképet, hogy jobban lássátok merre is jártunk ma:

Seychelle-szigetek / 1.nap: Mahé, Praslin – 2018.01.10.

Posted by

2

Mindkét repülő tökéletes pontossággal indult. Néztem is a Budapest – Isztambul járaton, hogy annyira hirdetik, hogy ők nagyon pontosak, megbízhatóak és nem késnek soha sehonnan, sőt a csomagod se késik!

Amikor leszálltunk Isztambulban és megláttuk, hogy 20 perc gyaloglásra van a kapu, ahonnan a következő gépünk indul és csak másfél óránk van az átszállásra, akkor nem voltunk meggyőződve arról, hogy a csomagjaink is elérik a céljukat ugyanazzal a géppel, mint mi. Ráadásul busszal vittek be a gépből a terminálra és busszal is vittek ki minket a nagygéphez. Meglepően nagy az isztambuli reptér.

Nem mondom, hogy kényelmes volt, de a 8 órás utat félig át tudtuk aludni. 15 perccel előbb landoltunk és a csomagok is meg vannak!

Ahogy kiléptünk a repülőből hirtelen nagy szemekben elkezdett esni az eső. Itt most nyár van, 29-30 fok, de a január az egyik legcsapadékosabb. Ezt tudtuk is, utána olvastam. Viszont ennek tudatában reméltük, hogy kevesebb lesz a turista. Az eső ahogy jött, úgy ment is, és ez pont ugyanígy folytatódott: kisütött, beborult, eleredt, pikk-pakk abbamaradt.

Nem rohantunk, ugyanis a repülő 11 órakor landolt, a komp amivel meg tovább akartunk menni Praslin szigetére az 16:30-kor indult csak. Persze meg kell érkezzen a csomag, előtte útlevél vizsgálat, utána meg átöltözés valami kis nyáriba. Annyira nem siettünk, hogy végül mi voltunk az útlevél vizsgálaton az utolsók:

Feltérképeztük a reptér közvetlen környéket. A taxiját ajánlgatta mindenki. Megnéztük a térképen, hogy annyi időnk van, hogy akár még gyalog is átmehetünk a reptérről a komphoz. Persze bőrönd meg hátizsák, 30 fok bármikor eleredő esővel. Nem baj, mi azért kemények vagyunk, meg felfedezők és akár képesek vagyunk elgyalogolni is. Különben 8 km-ről beszélünk, tehát azért tényleg nem legyalogolhatatlan. Mondjuk azzal az aprósággal nem számoltunk, hogy ez egy helyi autópálya (dupla sáv közepén elválasztóval) járda nélkül. Ahogy kikanyarodtunk a reptérről és elkezdtünk botorkálni megállt mellettünk egy taxi. Ott, akkor még azt nem tudtuk, hogy járda nem lesz. Előtte Bandival beszéltük, hogy mennyi a helyi pénz, mennyi volt a kocsi bérlés és mennyiért ajánlottak transzfert a másik szigeten. Emiatt aztán volt elképzelésünk arról, hogy mennyiért nem ülünk be egy taxiba. Emberünk megállt, Bandi rákérdezett mennyi, 300 rúpia (5.700,-Ft), Bandi rámnéz én meg rávágtam, hogy inkább gyalog és tovább indultam. Emberünk azon nyomban lenyomta a fuvar árát 200 rúpiára. “Duzzogva” beültünk a légkondis zsír új taxijába. Ráadásul a komp terminál nem is ott volt, ahova a Google maps alapján elindultunk, hanem még odébb, várhatóan annak megtalálásával is bíbelődtünk volna.

Aggódtunk, hogy majd ott dekkolunk a komp kikötőben a bőröndökkel és ha bármit is szeretnénk akkor a bőröndök a nyakunkon lesznek. Ahhoz képest, hogy még búvárruhát is hoztunk magunkkal meglepően kicsik a csomagjaink, na de ahhoz meg nagy, hogy bármit kezdjünk velük. A komp jegyünk meg volt, mivel azt még otthonról online elintéztem. Sőt, azt legalább 48 órával előbb meg is kell venni. A hajótársaság (Cat Cocos) olyan kedves köszönőlevelet írt a foglalást követően, mintha még vagy másik három konkurens cég lenne.

A kikötőben be lehetett csekkolni és a csomagokat le lehetett adni. Szóval ez aránylag hamar megoldódott. Ekkor volt du fél 1. A komp viszont csak fél 5-kor indult. Beültünk egy jó kis helyi kajáldába, megkóstoltuk a helyi sört és olyan klasszat ebédeltünk, hogy csak na. Az ebéd utáni kajakómát elnyomtuk egy délutáni szundival egy-egy félreeső padra kifekve.

Mahéról pontosan indultunk, és ahogy elhagytuk a kikötőt Bandi elhagyott engem, mondván körbenéz a hajón. Nagyobb hullámok voltak kint, a katamarán meg elég hamar felgyorsított. A hangok is és a gyomromban az érzés is visszaröpített a budapesti hullámvasútra: úgy pakolt minket le-fel a hajó, hogy csak úgy csikizte a gyomrom. A gyerekek meg sikongattak. Mindeközben látom, hogy Bandi meg kiment a hajó elejébe és ott egyensúlyoz. Szerencsére a személyzet egyik tagja is kiszúrta és behívta. Annyira tipikus, hogy Bandi ilyenkor veszélyt nem érezve a legmeredekebb helyekről vigyorog rám. Én meg majd frászt kapok…

Ami fura volt, hogy a személyzet vigyorogva osztogatta a hányos zacskókat a turistáknak. Ekkora már felmértem, hogy az egy órás utat csak úgy fogom kibírni ha erősen koncentrálok és meredten fókuszálok a horizontra. Még jó, hogy ablak mellé ültünk. Azért voltak jónéhányan akik a zacskóba meredve élték túl az utat.

Megérkezve Praslin szigetére a kikötőben várt minket a kocsi bérlős hölgy kis táblával a kezében. Amikor foglaltam a kocsit, akkor felhozta, hogy ugyan drágábban, de lehet Mini Moke-ot bérelni. Tudtam, hogy Bandi azonnal le fog rá csapni. Mutattam neki, és hát persze, hogy azt szerette volna. Befoglaltam, majd indulás előtt 2 nappal rám írtak, hogy még sincs szabad Moke. Végül kiderült, hogy az egész szigeten össz-vissz 2 darab ilyen autó van. Elengedtük a kisautót és tudomásul vettük, hogy egy Kia Picanto lesz az új társunk néhány napig. Aztán a bérlős lány egyszercsak a parkolóba érve felvetette, hogy választhatunk: Kia vagy Moke? Bandi arcát kellett volna látnotok: mint a kisgyerek a játékboltban, amikor megtalálja a legszuperebb matchboxot. Naná, hogy a Moke-ot választotta.

A jobb kormány és a manuális sebváltó elsőre kicsit szokatlan volt, de mire a szállásra értünk már tök jól ment.

Nagyon klassz kis szállásunk van csudi szép kilátással meg terasszal.

18:30-kor kezd el sötétedni, és mi 18:20-kor érkeztünk meg. A szállásra menet már csorgattuk a nyálunk a partszakaszokat látva, de nem álltunk meg. Ugyan sötétben, de még elmentünk a közeli boltba, illetve parti részre. Jó kis részt fedeztünk fel, de titok maradt a java mert annyira sötét volt. Szóval várjuk a holnap reggelt!

A banán ugyanolyan apró és ugyanolyan savanykásan finom, mint Kubában volt. Még egy kép a boltból: