Megpróbáltuk bevenni Buenos Airest, de hatalmas. Argentína fővárosa Dél-Amerika egyik legnagyobb városa. Nagy terek, hatalmas utak, sok gyönyörű park. Így elsőre ezt a hármat tudom megfogalmazni a városról másfél nap gyaloglás és rollerezés után.
A házunk szomszédságában van egy helyes kávézó, ott reggeliztünk, majd a “Váci utca” azon szakaszán mentünk, ahol tegnap még nem jártunk, kiérve a Saint Martin térre. Kicsit bóklásztunk, csodáltuk a fákat, majd kitaláltuk, hogy olyan messze van ahova mennénk (csalóka mert a térképen nem tűnik oly messzinek), hogy béreljünk közösségi rollert. Ugyanúgy működik, mint a közösségi bicikli, csak még annyival egyszerűbb, hogy bárhol lerakhatod a kijelölt zónán belül. Mondjuk a kijelölt zóna nem pont ott kezdődött, ahol mi fel szerettünk volna venni a járgányt, de 2 darab mégis ott állt a pályaudvar előtt (jobban mondva az orrunk előtt), nekünk kedvezve.
Elindultunk felfedezni Buenos Aires azon részét, ahol vagy 3-4 nagy parkot is mutat a térkép és rengeteg kisebbet. Az irreálisan hatalmas sok sávos utakon meglepően könnyen át lehet kelni, csak sok idő. Amikor egy körforgalom 5 sávos akkor elgondolkozol, hogy egy városon belül kell-e, na meg a rendszeresen előforduló 2×7 sávos út is ebbe a kategóriába esik. Vasárnap se és hétfőn se láttunk dugót (mondjuk hétfőn nem 7- fél 8 körül mértük fel a forgalmat), de akkor is azt gondolom, hogy a soksávos utaknak és a jó tömegközlekedésnek köszönhetően ritkán van dugó. Különben Buenos Airesben található a világ legszélesebb útja: az Avenida 9 de Julio, amelynek szélessége több mint 100 méter.
Az első állomásunk a híres Recoletai temető volt, ahol rendkívül sok híres ember nyugszik, köztük nemzeti hősök, elnökök, tudósok, orvosok, Nobel-díjasok, művészek és sportolók. Különlegessége, hogy nem hagyományos sírok és sírkövek találhatók benne, hanem az egész temető egy díszes kriptákból álló „mini város”. Hosszasan elidőztünk, több mint két órát csavarogtunk a temetőben. Már a temető melletti, de a temetőhöz tartozó templom is nagyon szép, de aztán valahogy maga a temető is elvarázsolt minket.
A 19. század elejéig a Buenos Aires-i halottakat a templomok körüli cintermekben, a fontosabb személyeket pedig a templomokban helyezték végső nyugalomra. 1820-ban, Martín Rodríguez kormányzó idején kisajátították azt a területet, ahol a ferences kongregáció konyhakertjei terültek el, abból a célból, hogy ott létrehozzák a város első köztemetőjét, az Északi Temetőt. Az eredetileg csak katolikusoknak szánt temető 1822-ben nyílt meg, az első két ember, akit ide temettek, egy fiatal uruguayi lány, Dolores Maciel és egy Juan Benito nevű fiúgyermek volt. 1863-ban Bartolomé Mitre elnök rendelte el, hogy a temetőt megnyissák más vallásúak számára is, ám a következő években a terület igen elhanyagolttá vált. 1880-ban Marcelo Torcuato de Alvear Juan Antonio Buschiazzo építészt bízta meg a felújítási munkálatok megkezdésével. Ezek során a temetőt téglafallal vették körül, útjait lekövezték, és felépítették a főbejárati építményt.
A temető a város északkeleti, Recoleta nevű részében található, ahol a helyi panelházak között öt és fél tömbnyi helyet foglal el. Benne mintegy 4870 kripta található, amelyek közül több mint 70-et műemlékké nyilvánítottak. A BBC szerint a világ 10 legszebb temetője közt van.
Az elhagyatott, pókhálóval beszőtt, betört ablakú kriptától az egészen gazdag, nagyon szépen karbantartott sírhelyig mindenféle van. Vagy a nagyon régi, omladozótól az egészen modernig. Volt ahol beláttunk a kriptába és döbbenetes kidolgozottság és rend jelezte, hogy mennyire fontos az itt maradottaknak az elhunyt illető.
Megtaláltuk Eva Peron sírját is, akiért mind máig rajong az ország.
A temető után a közeli téren próbáltunk kávéval és limonádéval feltöltődni, ugyanis őrült meleg van.
Kis séta után tovább rollereztünk, hogy megkeressük a szintén híres Buenos Aires-i botanikus kertet. Carlos Thays egy francia tájművész volt, s 40 éves korában érkezett Buenos Aires-be. A művész a 19. század végén, 20. század elején azt vette a fejébe, hogy megváltoztatja a város arculatát. A felügyelete alatt, több parkot is kialakítottak, a már meglévőket pedig felújították. A botanikus kert volt a személyes kedvence. A Palermo kerületben, az állatkert mellett található botanikus kert több mint 5000 növényfajnak ad otthont. De sajnos a park hétfőn zárva van!
Átmentünk a nem messze lévő másik gyönyörű parkhoz, amiről szintén tök jó képeket láttunk. De az Ecoparque is hétfőn zárva tart. Kénytelenek voltunk ebédelni, és a nem lezárt parkokat élvezni. Tulajdonképpen a helyi Városligetet jártuk be.
A következő terv az volt, hogy az óceán partra kimegyünk, ami tulajdonképp nem is óceán part, mert ha megnézzük a térképen, akkor látjuk, hogy ez a Río de la Plata amely a Paraná folyó és az Uruguay folyó torkolata. A tölcsér alakú torkolat mélyen benyúlik Dél-Amerika keleti partjába: a folyók összefolyásától az Atlanti-óceánig 290 km hosszú. A világ legszélesebb folyótorkolata: szélessége a kezdeti 48 km-ről a tengerhez közeledve 220 km-re nő. Sajnos a folyót a hordalék csúnya barna színűvé teszi.
A rollerrel csak egy darabig mehettünk, mert elértük a zóna végét, maradt a gyaloglás. Bő 5 km után egy mérsékelten izgalmas részre jutottunk, ámde már majd mindentől messze. Egy dolog volt közel: a belföldi járatokat lebonyolító reptér, ahova tegnap délután érkeztünk. Végül innen mentünk haza taxival. A taxis volt az első nem szimpatikus helyi ember…
Az esti másfél órás pihenő után visszamentünk a környékünket újra bejárni. Az El Obelisco nevű tér nincs messze tőlünk, és több helyen is olvastam, hogy az a top 10 látnivalóban benne van. Hát, én nem ájultam el a tértől. A 68 méter magasan, a tér közepén álló műemléket 1936-ban építették, a város alapításának 400. évfordulójának emlékére.
Végül egy szuper vacsorával zártuk a napot.