2024. február 27. kedd

A szoba kicsit nyirkos sajnos. Jól néz ki, de nem igazán a kivitelezés csúcsa. Ez is és a lábujj fájás is nehezebb alvást okozott, de azért 8 után ébredtünk.

Semennyire se kapkodtunk reggel, 11 óra volt mire végeztünk a reggelivel. Ez az utolsó teljes napunk Mexikóban, holnap este indulunk haza. Tulajdonképp mára már nincs terv, csak élvezni a szigetet, a golf kocsit, a napot, a semmittevést, a random jött program ötleteket.

Reggeli után elmentünk golf kocsival és a két magyar lánnyal, Zsófival és Barbival a déli partra körbenézni (tegnap este a sziget északi oldalán jártunk).

Visszafelé megnéztük Isla Mujeres temetőjét.

Majd egy olyan beach-re mentünk, amiről hallottuk, hogy tök jó, minden van: eszem-iszom, zene, medence, szép part. Alapvetően csak a kaja és ital fogyasztásért kell fizetni, különben meg érezd jól magad. Itt is ebédeltünk és élveztük a napot.

Aztán délután visszamentünk a mi szállásunkhoz tartozó tengerpartra, ahol Bandi elaludt, Barbi könyvet olvasott, mi meg Zsófival elindultunk sétálni a tengerparton. Tulajdonképpen jobbra – balra el lehet sétálni és akkor más szállások és éttermek tengerparti szakaszain lehet sétálni. Ahogy így sétáltunk elértünk egy elhagyatott régi beach bárt, még le is fotóztam. Majd volt ennek az elhagyatott területnek egy mólója, amire kisétáltunk, végén leültünk dumálni. Aztán egy 10-15 perc múlva mondtam Zsófinak, hogy menjünk nehogy napszúrást kapjunk. Felálltunk, elindultunk vissza a mólón, és mikor kb majd visszaértünk a homokos partra, ugatva – futva jött felénk három kutya. Én először rájuk ordítottam hogy marad (de úgy tűnt ezek nem értenek magyarul), majd láttam h nincs mese menni kell. Zsófi hamarabb kapcsolt, ordított h fussunk a víz felé. Engem ketten is elértek, míg neki sikerült beugrani a vízbe. Én valahogy lerúgtam magamról a kutyákat, majd futottam a víz felé a móló végébe, hogy mentsem a menthetőt. Sajnos a fényképezőgép a kezemben volt, azt gondolom, hogy nem tett jót neki a sós tenger…

A lábamnak viszont biztos jót tett a gyors sós vizes kezelés. Eleinte nem is mertünk kimenni a vízből, kézen-fogva a vízben botorkálva (leért a lábunk) indultunk vissza a mi tengerparti szakaszunkra. Aztán Bandi meg Zsófi hamar elvitt az 5 percre lévő kórházba, ahol egyből kezelték a sebeimet. 8 harapás (jobb alsó lábszáron 5, balon 3). Kaptam antibiotikumot meg fájdalomcsillapítót, de holnap reggel vissza kell mennünk: oltásra, kontrollra, meg költözésre. A doktornő is és a két ápoló nagyon nagyon kedvesek voltak. Persze kiszúrták a tegnapi lábujjam szépséges színátmenetét, így azt is rögzítették, mert szerintük is eltört. Viszont csak holnap reggel tudják röntgenezni, mert az a doki ma már nem volt bent.

Egy dolog eléggé bosszantó: ahogy menekültünk a vízbe, természetesen ordítva a kutyákkal meg egymásnak ezt a szomszéd strandon hallotta egy nő, aki aztán odahívott minket magához és ő mondta, hogy ezek a kutyák mindig itt vannak, és védik ezt az elhagyatott területet. Oltott kutyák, de azért menjünk orvoshoz. Viszont sehol semmi nem jelezte, hogy oda nem szabad menni, kerítés nem volt, nem volt tábla, hogy privát terület, nem volt tábla, hogy itt kutyák vannak, ne gyere ide.

Amikor visszaértünk a kórházból, akkor a szálláson összefutottunk egy Amerikában élő olasz dokival, aki végtelenül kedves volt, kérdezte, hogy mi történt. Elmeséltem, majd kérdezte, hogy milyen gyógyszert kaptam. Azonnal ellenőrizte, hogy az a hatóanyag e, ami kell állat harapás esetén. Megnyugtatott, hogy ez kell most nekem és, hogy minden rendben lesz.