USA & Kanada – 22. nap

2013. augusztus 22. csütörtök

Reggel Bandit hagytam kicsit tovább aludni, negyed 10-ig bírtam csendben maradni. Sajnos már a hangokból tudtuk, hogy milyen idő van kint, ugyanis dörgött az ég. Mire megkávéztunk és megreggeliztünk, addigra nem esett már oly nagyon. Bementünk sétálni a városba, arra a részre, ahol előző este nem voltunk: ez a piac és környéke.

20130823-084837.jpg

20130823-084842.jpg

20130823-084849.jpg

20130823-084856.jpg

20130823-084902.jpg

20130823-084909.jpg

20130823-084915.jpg

20130823-084922.jpg

Következő célpont: Montreal, ami két óra volt kocsival. Erre az éjszakára is kerestem előre szállást 2 nappal ezelőtt. Könnyedén meg is találtuk. Ez nincs annyira a belvárosban, de még ez is elég központi részen helyezkedik el.
Nem esett az eső, aminek örültünk. Elindultunk be a városba és két sarokkal lejjebb találtunk egy olyasmi bringa kölcsönzőt, mint New Yorkban. Ha fél órán belül visszaviszed, akkor csak az egyszeri alapdíjat kell fizetned, utána 24 órán belül bármikor és bármennyiszer újra felveheted a biciklit. Sikeresen fel is vettük a bicikliket, mikor elkezdett esni az eső. Először visszamentünk a szállásra, hogy a nagy fényképezőgépet, ami csak úgy magában lifegett a hátamon és kezdett ázni, azt felvigyem a szobába, helyette kis fényképezőgép + táska megoldást választva. Eső ellenére elmentünk biciklivel a folyópartra. Ott le is tudtuk rakni a bicikliket, és az egyre erősödő eső elől beülni egy étterembe. Mire beültünk már szakadt, így aztán szépen lassan vacsoráztunk, gondolva hátha elmúlik mire végzünk. Vagy négyszer is nagyon erősen esett, aztán mindig egy kicsit alább hagyott.

20130823-085027.jpg

20130823-085016.jpg

20130823-085032.jpg

20130823-085021.jpg

20130823-085053.jpg

20130823-085059.jpg

20130823-085300.jpg

20130823-085308.jpg

20130823-085313.jpg

A sajttorta végére egész kellemesen szemerkélt csak. Igen, hoztunk esőkabátot mind a kettőnknek. Meg is van a piros nagybőröndben valahol…
Elindultunk hazafelé, hiába volt még csak 7 óra. 2-3 boltba bementünk nézelődni, csak hogy addig se ázzunk. Aztán egyszer csak elállt az eső. Akkor meg visszafordultunk a város felé, és újra bringát kölcsönztünk. Tekeregtünk a városban, közben szépen lassan besötétedett. Végül elindultunk biciklivel haza. Nagyon sűrűn vannak a belvárosban ezek a bicikli pontok, így nyugodt szívvel mentünk, ráadásul kinéztük a térképen, hogy a közelünkben hol fogjuk majd lerakni a kerékpárt.

20130823-085442.jpg

20130823-085447.jpg

20130823-085455.jpg

20130823-085503.jpg

20130823-085511.jpg

20130823-085518.jpg

20130823-085525.jpg

20130823-085532.jpg

20130823-085552.jpg

20130823-085602.jpg

20130823-085613.jpg

20130823-085621.jpg

20130823-085813.jpg

20130823-085821.jpg

20130823-085829.jpg

20130823-085836.jpg

Már aránylag közel voltunk, amikor kilyukadt a dézsa, és ömlött belőle az eső. Viszont ezzel egyidőben gyorsan fogyott a türelmünk, valamint a bicikli visszavivésére maradt időnk. Persze nem találtuk a térképen kinézett bringa lerakó helyet… Vagy négyszer megnéztük a térképet… A vége, hogy szó szerint bőrig ázva, de sikeresen teljesítettük a küldetést.

20130823-085932.jpg

USA & Kanada – 21. nap

2013. augusztus 21. szerda

A terv az volt, hogy az Ontario tavon elterülő 1000 sziget-nek nevezett természeti jelenséget megnézzük. Az út 3,5 óra (nem számolva a dugó lehetőségével, valamint egy kávé megszerzésével, és annak későbbi kipisilésével), a hajó pedig 12:30-kor indult, ezért 8 körül el akartunk indulni. Ráadásul a városon át kellett verekednünk magunkat, ami plusz időt jelentett. Az előző esti késői hazaérkezésnek az lett a vége, hogy már se erőm, se kedvem nem volt összepakolni a cuccainkat, ezért az is reggelre maradt. A fiúk még aludtak, én már csomagoltam. Végül 8 óra 10 perckor már a kocsiban ültünk.
Az autópályán max 100 km/óra a megengedett, 120-tól büntetés jár 95 kanadai dollár (~20 e Ft.), 130-tól meg 220 dollár (48 e.Ft.). Így aztán nem rohantunk sehova.
Délben meg is érkeztünk abba a városkába, ahonnan indult a hajó kirándulás. Ez egy 2 és fél órás hajóút volt a Saint Lawrence folyó és az Ontario tó találkozásánál, a kanadai és az amerikai határvonal mentén. Valamelyik sziget amerikai területen van, valamelyik meg kanadai, és tulajdonképpen csak a neve Ezer Sziget, igazából 1864 sziget található itt egymás hegyén-hátán. Itt van például a legkisebb határátkelő is, két aránylag egymáshoz közeli szigetet összeköt egy híd. A híd egyik végén kanadai sziget áll, a másik végén amerikai. A híd egyik és másik végén is kint van az adott ország zászlaja. De mi van a híd közepén??? (Választ az egyik képen láthatjátok, tessék megkeresni, hogy melyiken is!) Nem minden sziget lakott, és van, hogy egy-egy szigetnek csak egy tulajdonosa van, aki aztán építkezik, ki szerényebben, ki gazdagabban…

20130822-153958.jpg

20130822-154005.jpg

20130822-154012.jpg

20130822-154019.jpg

20130822-154024.jpg

20130822-154031.jpg

20130822-154037.jpg

20130822-154042.jpg

20130822-154048.jpg

20130822-154053.jpg

20130822-154104.jpg

20130822-154113.jpg

20130822-154118.jpg

20130822-154128.jpg

20130822-154135.jpg

20130822-154142.jpg

20130822-154149.jpg

20130822-154155.jpg

20130822-154201.jpg

20130822-154208.jpg

20130822-154216.jpg

20130822-154227.jpg

20130822-154235.jpg

20130822-154242.jpg

20130822-154251.jpg

20130822-154302.jpg

20130822-154316.jpg

20130822-154323.jpg

Délután 3-ra értünk vissza a partra, ahol egy picit nézelődtünk még, majd elindultunk Ottawa felé. Előző este még kerestem szállást, hogy könnyebben legyünk, mikor megérkezünk. Egészen bent a belvárosban találtam egyet, ahol a kocsival lehet parkolni is.
Ottawa kedves város, nekem jobban tetszik, mint Toronto. Torontóban minden olyan új, én viszont szeretem a régi épületeket. Mivel a belvárosban volt a szállásunk, könnyű volt egy részét még az esti naplementében megnézni.

20130822-154403.jpg

20130822-154413.jpg

20130822-154421.jpg

20130822-154430.jpg

20130822-154439.jpg

20130822-154448.jpg

20130822-154457.jpg

20130822-154506.jpg

20130822-154514.jpg

20130822-154523.jpg

20130822-154532.jpg

20130822-154541.jpg

20130822-154550.jpg

20130822-154601.jpg

A Parlament épületénél láttuk, hogy este fél 10-kor lesz valami kinti program, még hozzá olyan, hogy a parlament épületére vetítenek majd valamit. Vacsora után visszamentünk megnézni. 3 dolgot kaptunk egyszerre: angol és francia nyelvórát, valamint történelem órát.

20130822-154654.jpg

20130822-154700.jpg

20130822-154707.jpg

20130822-154715.jpg

20130822-154722.jpg

20130822-154728.jpg

20130822-154734.jpg

20130822-154744.jpg

20130822-154753.jpg

20130822-154759.jpg