2024. február 13. kedd

Reggel volt, aki korán kelt, és volt aki nem… Aki korán kelt, írt blogot meg elment futni reggeli előtt.

Reggeli után nem jelentkeztünk ki egyből a szállásról, hanem elsétáltunk a szomszéd sarkon lévő cenotéba. Ez annyira elképzelhetetlen, hogy a belvárosban, a Fő tér melletti utcában, a házak között van egy cenote. Első valladolidi esténken sötétben be tudtunk menni arra a területre, ahol le lehet menni a cenotéba, és már akkor felfedeztük, hogy még mielőtt vennénk jegyet, rá tudunk nézni, hogy mennyire van tele a hely. Nem volt tömeg, de minket a tegnapi nap elkényeztetett, így nem gondoltuk, hogy 10-nél több emberrel együtt akarunk fürdeni. Végül csak a város legjobb kávézóját kerestük fel, ami majd szemben van a Zaci névre hallgató cenotéval.

10 után kicsivel kijelentkeztünk a szállásról, hogy elinduljunk Izamal nevű város felé. De szerintem mi megfertőződtünk, és teljesen a cenoték rabjai lettünk. Már csak azt keressük a térképen, hogy az adott környéken milyen cenoték vannak. Szerintem, ha valaki eljön Mexikóba és csinál egy 3 hetes Yucatán kört minden nap 3-4 cenotét felfedezve (és mást nem is csinál) az is szuper izgalmas. Egy olyan cenotét írtam ki még otthon, amit a kávézóban is ajánlottak: Cenote Selva Maya. Tök jó értékelése volt. Ez tulajdonképp egy nagy park, benne szállás, étterem, büfé, mindenféle shoppok és mindemellett még fürdeni is lehet. Nagyon jól kiépített hely. Baromi nagy parkolóval, ami nem volt tömve, de 3 turista busz is volt, meg azért autók is. Ehhez képest megint szinte teljesen magunk voltunk. Mikor lementünk a lépcsőn, akkor egy amerikai idősebb jófej pár volt rajtunk kívül, akik épp indulni készültek, de azért még eldumáltunk kicsit velük meg kértünk tőlük néhány képet. Mondták, hogy egy negyed órája még vagy negyvenen voltak itt. Aztán ők is elmentek és bő fél órát miénk volt a hely. Amikor azon kezdtünk gondolkodni, hogy ideje lenne indulni, akkor megérkezett egy húsz fős társaság.

Izamalban egy ebéddel kezdtünk. (Kezd fogyni a müzli szelet, na meg Ákos több kaja képet kért.) Kikerestem a város legjobb éttermét. Nem is volt hely, de csak egy negyed órát kellett várni. Viszont mikor kijöttünk már elég sokan várakoztak. Bandi berendelt egy fekete lében úszkáló nagyon furcsa ételt. De szerinte nem volt rossz. Én végül nem kóstoltam meg, számomra annyira bizarr volt.

Izamalt csak úgy emlegetik, mint a Sárga Várost. A 19. és 20. században a város gazdasága elsősorban a henequen iparra épült. A henequen nem más, mint egy 1,7 méter magasra is megnövő növény, melynek kardszerű levelei szintén elérik a másfél métert és kötél valamint zsinór készíthető belőle (na meg persze kellő mennyiségű alkohollal likőr is). Haditengerészeten belül használták elsősorban. Amikor az 1960-as években a henequenre épülő ipar hanyatlani kezdett a városi és állami kormányzat megpróbálta Izamalt turisztikai célponttá tenni némi városkép rendezéssel. Izamal épületei jellegzetes színvilágukat Jorge Carlos González Rodrígueznek, Izamal 1959 és 1961 közötti polgármesterének köszönhetik, aki elrendelte az akkori épületek homlokzatát és háztetőit roncsoló kereskedelmi táblák eltávolítását valamint az épületek sárgára festését (díszítések fehérek és sötét barnák az ajtók). Úgy tűnik bejött nekik a festés, mert tényleg szívesen látogatják a turisták a várost, jól mutat az egységes szín, pláne a kék éggel.

Ráadásul a Fő tér mögött két utcával van egy piramisuk is, ami megmászható és még fizetni sem kell érte.

Mérida egy órányira van még Izamaltól, így onnan délután négykor egyenesen a méridai szállásra mentünk. Mérida a Yucatán állam fővárosa. (Eddig Quintana Roo államban voltunk.) Mérida lakossága 60 ezer (míg Érd lakossága 70 ezer), területe 858 km2 (míg Érd csak 63,3km2), ami így leírva nehezen hihető, de kétszer is rákerestem. Az biztos, hogy a város sokkal nagyobb, mint Érd. A belvárosban foglaltam szállást, ami egy éppen lezárt és felújítás alatt álló utcában van. 5 kört tettünk a környéken mire másfél utcával odébb sikerült leparkolni egy parkolóvá alakított udvarban. Egyrészt 99%-ban minden utca egyirányú a belvárosi részen (de legalább logikusan minden második azonos irányba), és az utcán nem parkolhatnak autók. Szóval fel volt adva a lecke még így is, hogy jeleztük előre a szállás felé, hogy szükségünk lesz parkoló helyre. Fél 6 volt mire megtaláltuk az épületet meg a bejáratát, de Bandi még akkor ment elintézni a parkolást. Aztán rákerestünk, hogy hol van a közelben patyolat, mert vészesen fogy a tiszta ruha. Találtunk is olyat, ami még nyitva volt, úgyhogy azzal kezdtük a városnézést, hogy tempósan kigyalogoltunk a környékünkről. Eddigi tapasztalatunk, hogy nem olyan olcsó Mexikó, se a kaja, se a szállás, se a belépők. De érthető, hiszen turistás helyen vagyunk. Na a mosoda jó áron volt: 3,5 kg ruhát holnap reggelre 90 pesóért (1800 forint) kimosnak.

Különben a szállásunk klassz helyen van, de eddigiek közül ez a leggyengébb. Nem koszos, nem ciki, csak jóval egyszerűbb. A belső udvara mondjuk kifejezetten helyes és izamali sárga. Itt most 3 éjszakát alszunk és csillagtúrázunk.

A városban csavarogtunk még egyet, közben egy nachos tálra beültünk, hogy megtervezzük a holnapot.

A közbiztonság meglepően jó a félszigeten, kb mindenhol van rendőr: tengerparton, úton, útszélén, kisvárosban, nagyvárosban. Itt találkoztunk először hajléktalannak tűnő fazonnal valamint kéregetővel. A Fő téren a padon ült egy pasi, aki úgy tűnt, mint aki előre dőlve elbóbiskolt (vagy épp hányni készül). A rendőr odament és számon kérte, hogy mit csinál. A pad mögötti konnektorba be volt dugva a telefonja tölteni és elvileg azt nyomkodta. Mondjuk a rendőr nehezen hitt neki látva a korábban felvett pozícióját. De tulajdonképp ahogy olvastuk meg hallottuk, tényleg úgy van, a Yucatán-félsziget abszolút biztonságos. Bízunk benne, hogy ezt a véleményünket meg tudjuk tartani.