2015 (Arizona)

USA, Nemzeti Parkok – 15. nap

Posted by

0

2015. szeptember 2. szerda

Két külön világban jártunk ma: délelőtt elmentünk a Bearizona (Bear & Arizona) nevű vadaspark szerű helyre. A park első felében kocsival lehet körbe menni, ahol farkast, bölényt, kecskét, medvét… stb láthattunk úgymond a saját környezetükben. A park második fele meg úgy van megcsinálva, mint egy állatkert: elsősorban nagyon cuki kismedvékkel, meg egy-két másfajta állattal.


  
  
  

Késő délután útközben Las Vegas felé megálltunk a Hoover Dam nevű (Herbert Clark Hoover 31. amerikai elnök nevéből és a gát angol szó összetételéből elnevezett) építménynél. 1931-36 között épült a gát a Colorado folyón, mellyel áramot termelnek, valamint a környező államok édesvízi ellátását oldják meg.


Innen aztán már irányba voltunk Las Vegas felé. Hoover Dam-nél ismét átléptünk egy államhatárt, és már nem Arizonában, hanem Nevadában vagyunk.

Las Vegas nagyon beteg egy hely. A központi részen vagyunk egy nagy szállodában, ami hétköznap elég olcsónak mondható, mivel abban bíznak, hogy majd eljátszod a pénzed a kaszinókban. Minden szálloda borzalmasan nagy komplexum. Mi este majdnem eltévedtünk a saját szállodákban, olyan nagy és annyi minden van benne. Minden szállodának az alja kaszinó. Na, de ne 2-3 gépet képzeljetek el, hanem egy egész szállodányi mindenféle játékautomatát. Mondjuk nagyon hasonló volt anno két éve Atlantic City, így itt már kevésbé esett le az állunk ezen dolgok láttán. Itt inkább az épületek döbbentettek le. Mivel minden szálloda alja kaszinó, így minden szálloda teljesen nyitott, ahova bárki bemehet játszani, vagy csak nézelődni. A szemben levő szállodába mi is bementünk, mert olvastunk róla és meg akartuk nézni. A szállodát Velencének hívják és az olaszországi Velence majd minden híresebb épülete megtalálható benne, de úgy hogy a Sóhajok hídja alatt még gondolázni is lehet! Ja, és kint mukk sötét van este lévén, a szállodában meg olyan a plafon mintha a kék eget látnád néhány bárányfelhővel. Döbbenet. Millió egy üzlet a szállodában, rengeteg étteremmel együtt. Fáradtak voltunk ugyan, de így is majd éjfélig császkáltunk.

  

USA, Nemzeti Parkok – 14. nap

Posted by

0

2015. szeptember 1. kedd

Oak Creek egy gyors folyású nagyon hideg vízű hegyi patak Flagstaff várostól délre. A folyóhoz egy erdőt átszelő hegyi szerpentinen át jutottunk.
Délelőtt a Slide Rock State Parkba mentünk, aminek a lényege, hogy ezen hegyi patakban van egy természet alkotta csúszda. A patak egy szakasza egy keskeny mederben folyik, a víz által gömbölydedre csiszolt csúszós köveken át, amely meder pont úgy működik, mint a vizividámparkok csúszdái, azzal a különbséggel, hogy nem csak éppen van víz a popsid alatt, hanem úgy derékig ülsz a klassz hideg vízben. Bandit nem kellett noszogatni, hogy csússzon le. Én a nagylábujjamat beletéve a vízbe inkább maradtam a fotózásnál és a videózásnál.
Bandi csúszdás videója, hogy könnyebben vizualizáljátok a leírtakat. Sajnos a videót csak lebutított változatban sikerült feltennem, de a lényeg azért benne van.

https://studio.youtube.com/video/SQxA5ZpE3Do/edit

A patak mentén ennél a csúszdás résznél voltak rajtunk kívül többen is, de egyáltalán nem sokan. A csúszdás részen túl viszont senki, így mi arrafelé még egy kicsit elkirándultunk.

  
  

Ebédre egy jégkrémmel laktunk jól.
Bandi még délelőtt, amikor megálltunk egy pontnál térképet szerezni, látott egy képet a Devil’s Bridge-ről (az ördög hídja), így aztán a fürdőzés után, a kellemes délutáni 32 fokban azt kérte, hogy oda menjünk el. Abszolút lelkes voltam, míg ki nem derült a számomra, hogy ez egy kicsit nagyobb túra, mint, hogy megállunk mellette kocsival és megnézzük. Oda-vissza megjártuk 3 óra alatt, és különben nem volt olyan vészesen messze, de odafelé hegynek föl kellett menni rendesen. De így utólag azt mondom megérte. Ahogy mentünk a túraútvonalon találkoztunk ugyan néhány emberrel, akik tök lelkesen üdvözöltek bennünket, de ahogy felértünk a hídhoz mi magunk voltunk csak. Ez jelentősen növelte a hangulatát a helynek, pláne egy Grand Canyon után. Az ördög hídja tulajdonképpen egy természetes szikla híd egy Canyon fölött.

  

A környék központja, Sedona egy művész városka, afféle amerikai Szentendre: rengeteg galériával és kézműves bolttal, na meg jópofa éttermekkel. Találtunk is egy igazán jó helyet, ahol megvacsoráztunk mielőtt Flagstaff-ba visszaautóztunk volna.

USA, Nemzeti Parkok – 13. nap

Posted by

0

2015. augusztus 31. hétfő

A Grand Canyon, mint Nemzeti Park oly nagy, hogy több bejárata is van. Mi a keleti bejáratot választottuk, leginkább azért, mert Page-ből jövet és Flagstaff-ba menet ez tűnt a legkézenfekvőbbnek. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen így csak a keleti részét láttuk a parknak.

Az odavezető út mentén a környéken lévő indián rezervátumokban élő helyiek árulták a kézzel készített portékáikat, elsősorban ékszert, de mondjuk váza és pánsíp is volt egyik-másik árusnál.
Ahogy megérkezünk a Nemzeti Parkba el is kezdett esni az eső. Egyrészt volt nálunk esődzseki, másrészt nagyon úgy nézett ki, mint ami éppen csak csöpög egy kicsit, aztán elvonul. Legalábbis Bandi optimizmusa erősen ezt sugározta. Az első megálló pontnál volt egy kilátó torony, amibe felmentünk. Na ott, akkor elkezdett elég rendesen dörögni, villámlani, és nem utolsó sorban szakadni. Ezek után nem siettük el a torony látogatását. Mire kijöttünk tényleg alábbhagyott az eső, és az egyik irányban tisztulni látszott az ég. Végül nagyjából este 6-ig, amíg a parkban voltunk, ez volt a jellemző: hol esett, hol tisztult az ég. Hol be volt felettünk borulva és lógott az eső lába, de egy picit odébb már előbukkantak a napsütötte sziklák, hol mi kerültünk a nap hatása alá, hol pedig a szél mellé kaptunk egy kis esőt is. Emiatt aztán hol 3-4 réteg volt rajtunk, hol meg az az egy is sok volt.

  
  

Bandival azt állapítottuk meg, hogy nekünk jobban tetszettek azok a parkok, melyek kisebbek, és emiatt semmi sincsen bennük. Ha bemész, akkor vinned kell magaddal az enni – innivalót, mert ott már csak piknik asztal van, meg wc. Ezekben a nagyobb parkokban, mint a Zion, Bryce és a Grand Canyon eléggé ki van építve minden: ilyen kajálda, olyan vásárlós hely, netán szállás… Stb. Jóval több a látogató is a parkban, és valahogy az egésznek ettől kisebb volt a hangulata számunkra. Természetesen ezek is gyönyörű helyek voltak, kár lett volna kihagyni.
Délelőtt fél 11-től este 6-ig parkoztunk, bár közben tartottunk egy laza délutáni szundit a kocsiban.

  
  

USA, Nemzeti Parkok – 12. nap

Posted by

0

2015. augusztus 30. vasárnap

Tegnap kiderült a számunkra, hogy az egyik várva várt Canyon-unk az Antelope Canyon csak szervezett úton érhető el. De nem jöttünk zavarba, bejelentkeztünk a szállodán keresztül reggel 8:30-ra. A biztonság kedvéért beállitottam a telefonon az ébresztőt, de mind a ketten felébredtünk még a jelzés előtt.

Reggeli után el is mentünk a megjelölt helyre. Én egy kicsit bosszankodtam, nem volt túl szimpatikus a társaság, akik a túrát szervezték. Végül másik 3 párral kerültünk egy kocsiba, és így nyolcunkat vitt egy fiatal srác a canyonhoz, illetve a canyonon belül is. Bár ez a srác tökre igyekezett, de mégis úgy pörgette a csapatot, én még fotózgattam volna. De ahogy jöttünk vissza a Canyonban, hamar kiderült, hogy jól jártunk: egyrészt látszott, hogy a többi vezetőhöz képest a mienk kedves volt, aztán a többi csoportban nem 8 ember volt, hanem 14 vagy még több. Ez egy nagyon szűk Canyon, amin fentről van némi bejövő fény. Nehéz fotózni, pláne ha ilyen sokan vannak. Kifelé menet megállapítottuk, hogy egészen jól jártunk a mi emberünkkel.


  

Fél 11 körül értünk vissza a szállásra, és úgy döntöttünk, hogy tartunk egy nagy pihenőt. Azt hiszem ránk is fért. Így aztán ebéd helyett inkább aludtunk.
Délutánra megjött az eső, mi viszont elindultunk a Horseshoe Bend nevű helyre, amit kinéztünk, hogy szintén itt van a közelben. Előtte megálltunk enni valamit, és mire végeztünk már nem is esett.
A Horseshoe Bend nevű hely lényege, hogy a Colorado folyó körül ölel egy hatalmas sziklát, egy patkóformát leírva. Ezt felülről lehet megnézni, vagyis ahogy gyalogoltunk odafelé semmi nem látszott a távolból, aztán egyszercsak elénk társult a látvány, ahogy a szikla pereméhez értünk. Majdnem 3 órát elidőztünk ott.
Íme a Bandi videója:

És néhány kép:


  
 Este még elmentünk a szállásunk közelében egy boltba (Wal-Mart), csak hogy tejet meg kenyeret vegyünk. Bő másfél órát elvacakoltunk, csak hogy mindent megnézzünk. Végül vettünk egy-két szendvicsnek valót, meg müzlit, mert úgy megkívántuk. Az volt a vacsoránk jó kis hideg tejjel.

USA, Nemzeti Parkok – 11. nap

Posted by

0

22015. augusztus 29. szombat

Én fél 7-kor, Bandi fél 8-kor ébredtünk. Juj, nagyon szép volt a napfelkelte, ráláttunk a Bryce Canyon szikláira.

9 órára megreggeliztünk és elindultunk. Ismét a távolságban rövidebb, de időben mégis hosszabb utat választottuk, remélve, hogy olyan helyen járunk majd, amit nem bánunk meg. Hegyen-völgyön keresztül, átszelve egy újabb nemzeti parkot. Nagyjából 1 perc után derült ki, hogy az általunk választott szebb út nem csak szebb, hanem izgalmasabb is, mivel 60 km-en át földút. Nem fordultunk vissza, hanem vállaltuk a kihívást. A vicc az egészben, hogy itt, a semmi mentén lévő földút, melyen a 60 km-en át össz-vissz 4 autó jött szembe, az jobb minőségű, mint Budapesten egy tél után az utak 90%-a.


Az út első felében találtunk egy kiírást, amely egy másfél kikométerre lévő gyönyörűséges “kis” sziklafalhoz vezetett minket a Grand Staircase-Escalante National Monument-en belül. Minimum 20 perces kerülőt tettünk (persze ebben benne volt, hogy letértünk az útról és hogy felfedeztük az új sziklánkat). De megérte. Ráadásul ez egy annyira eldugott helyen volt, hogy egy lélek se járt arra rajtunk kívül. De persze az eldugott helyen volt WC, volt a helyről egy leírás, és volt egy kis mini parkolója.
  

Bandi nem vacakolt, úgy tolta a földúton a BMW-t, mintha valami autópályán lettünk volna. Azon a 20 percen túl, amit sziklafal nézegetéssel töltöttünk, ő még másik 20 percet behozott a GPS által tervezett menetidőből. Page városa volt a cél, illetve annak az északi pontján a Powell Lake.

A tóba rengeteg folyó folyik bele, ebből a három legjelentősebb: a Colorado folyó, Escalante folyó és a San Juan folyó. Elsősorban a Colorado folyó, amely “kifolyik” belőle. A másik érdekessége, hogy a tó északi fele Utah államhoz tartozik, míg a déli már Arizonához. Az egész tó, az abba belefolyó főbb folyók egy része, valamint a tó közvetlen környezete a Glen-Canyon.

Eredetileg két dolgot néztem ki még otthon erről a környékről. Most alaposabban nézegetve a térképet rájöttünk, hogy kicsit több időt hagytunk erre a környékre, mint amire szükségünk van. Így aztán azt találtuk ki, hogy magát a tavat is bevesszük a megnéznivalók listájába. Tavat nézni pedig a legjobban motorcsónakból lehet. Hamar kiderítettük, hogy hol tudunk bérelni, és egyenesen oda mentünk. Bandi kicsit kételkedett benne, hogy kapunk-e majd motorcsónakot, de nem volt gond vele: kibéreltünk egy kisebb fajtát 4 óra hosszára. Amikor jöttünk ki a bérlős helyről, akkor láttuk meg az órán, hogy a Bandi által behozott 40 percen túl nyertünk még egy órát, mert átléptünk egy másik időzónába. Szóval most köztünk és Budapest között már 9 óra eltérés van.

A csónakkal két főbb vízi Canyon-t tudtunk megnézni: az egyik az Antelope Canyon, a másik meg a Navajo Canyon. Mindkettő gyönyörű volt: az egyre szűkebb Canyonban hatalmas színes sziklafallal körülvéve annyira, hogy az Antelope-ban megfordulni alig bírt a Bandi.

Nagyon melegre való tekintettel (40 fok) a vizet közelebbről is megnéztük.
Este bementünk Page belvárosába vacsorázni.

Elég vacak a net ezen a szálláson, ahol jelenleg vagyunk Page-ben, ezért raktam fel ilyen kevés képet.