2015 (Nemzeti Parkok)

USA, Nemzeti Parkok – összegzés

Posted by

0

2015. szeptember 16. szerda

Magyar idő szerint reggel 8-kor landoltunk Münchenben, ami mondjuk New York-i idő szerint nekünk éjjel 2 óra volt, így aztán eléggé lerövidült az éjszaka. Én tudtam valamennyit aludni, de Bandus semmit.

A müncheni reptér szép, tiszta, rendezett. Ingyenes wi-fi van (bár ez már szinte minden nagyobb reptéren van), de itt az ingyenes wi-fi mellé ingyenes kávé is van. Mosdókkal szembeni részen kikészítve 3 kávé automata cukorral, édesítőszerrel, tejjel, ki hogyan kívánja. Aztán van a reptéren pihenő rész, ahol a hagyományos “összefűzőtt” karfás székek helyett amolyan kényelmes fotelek és elfekvők vannak, hogy teljesen jól el lehet akár aludni is. Ez egy kis elkerített részen van, vagyis nem nézi mindenki, hogy alvás közben, hogy csurog a szád szélén a nyál… Ja, és ezért sem kell fizetni.


Azt gondolom, hogy az utóbbi idők British Airways-es negatív élményeit a Lufthansa helyre tette. Szóval ha épp utaztok valahova és választani kell a British vagy a Lufthansa között, akkor a Lufit ajánlom!!!

A Lufthansa gépeken a személyzet is kifejezetten kedves volt kimenet is és hazajövet is. Majdhogynem folyamatosan hozták az italokat; figyelték az utasok óhajait.
Münchenben próbáltunk pihenni, de nem sikerült lemennünk a nyálcsorgatós fázisba. Aztán nézelődtünk, meg reggeliztünk egy igazit.
A München – Budapest járat 40 perces késéssel indult, és csak egy óra volt az út. Gyorsan eltelt, Bandi majd végigaludta.
Bőröndök is rendben meg vannak – emiatt is szeretjük a Lufthansa-t!
És akkor jöjjön egy kis összegzése az elmúlt 4 hétnek:

> 6 amerikai államban jártunk (Colorado, Utah, Arizona, Nevada, California, New York)

> 3 amerikai nagy városban jártunk (Las Vegas, San Francisco, New York)

> 14 Nemzeti Parkban jártunk és 3 Állami Parkban

> 6015 km-t autóztunk bérelt kocsival

> A rendszámos játékban az ötven állam rendszámából végül csak 3 hiányzott, 47 különbözőt találtunk! Plusz 5 kanadait.

> 14 különböző helyen szálltunk meg, melyben volt egészen egyszerű, útszéli moteltől kezdve pazar kaszinó szállodáig minden.

USA, Nemzeti Parkok – 20. nap

Posted by

0

2015. szeptember 7. hétfő

Reggel sokáig aludtunk, és utána a tóparton reggeliztünk. Dél volt mire elindultunk.
Kiderítettem, hogy az az államvonal nem is a város közepén van, hanem az két külön város, csak egyáltalán nem mutatja semmilyen tábla. A nevadai városnak Stateline a neve, ami a térképet böngészve azért esett le sokára, hogy az egy külön város, mert a stateline az államhatárt jelenti. Viccesek és nagyon kreatívak ezek a nevadaiak…
Bejártunk illetve körbeautóztuk a Tahoe tavat, bő három óra volt, pedig nem sok helyen álltunk meg. Mivel aránylag magasan voltunk, így a tavat minden irányból magas fenyők és hegyek ölelik körbe, így nem csak a tó látványa, hanem az út szépsége is ott volt nekünk.


Innen San Francisco-ba vezetett az utunk, ami eleve 4 órás út, de most még a nyakunkba kaptuk a hosszú hétvégéről hazainduló forgalmat is.

Furcsa volt, mert lejőve a hegyről 5 sávos autópályán mentünk, ami helyett mi eddig mindig a kis eldugott utakat választottuk. De most így is hosszú volt az út. Este fél 9-re értünk be a szállásra, ami elég jól bent van a belvárosban.
Fáradtság ide vagy oda, mi este 9-kor még nekivágtunk a városnak. Látnunk kellett belőle egy kicsit, éreznünk kellett az éjszakai szívdobogását.

  

USA, Nemzeti Parkok – 19. nap

Posted by

0

2015. szeptember 6. vasárnap

A park közelsége reggel sokat számított, ugyanis a Labor Day miatt (munka ünnepe, ami itt szeptember első hétfője) most hosszú hétvége van Amerikában. Ezt ki is használják a népek, rengetegen túráznak, kirándulnak, szóval sokan vannak az utakon.

Yosemite Nemzeti Parkban konkrétan dugó volt mindenfelé: a kocsiknak szánt úton ugyanúgy, mint a gyalogos túrautakon. Végül csaltunk, csak úgy tudtunk parkolni: olyan helyre parkoltunk, ami egy lovaglást ajánló cég parkolója volt, és az ő szolgáltatásaikat igénybevevők részére volt a parkoló. Minden más parkoló teljesen tele volt. Innen elmentünk egy bő 3 órás túrára, ami egy vízeséshez vezetett. A túra után még lettek volna terveink, de addigra már annyi autó és annyi ember volt a parkban, hogy mozdulni alig lehetett. Így aztán délután kettőkor inkább elindultunk északra, tudván, hogy nagyon szép úton fogunk menni.

  

Yosemite Parkban a végtelenül hatalmas sziklák között a fenyők ágaskodnak felfelé, miközben a lábad mellett folyik a patakká apadt folyó, melyben ott hevernek a különböző méretű és formájú leszakadt szikladarabok. Így is gyönyörű volt, bár azt gondolom, hogy ha tized ennyi ember sincs a parkban (feltételezem majd talán egy hét múlva kedden lesz ilyen), és nincs ekkora szárazság, amely mindent kiéget, valamint a levegőben nem a ködfátyolként működő füst uralja a képet, akkor talán még ettől is szebb.

  

Az elvileg 4 órás utat kicsit lassabban tettük meg, mert úton-útfélen félreálltunk megcsodálni a tájat. Ráadásul az út első fele még a Yosemite Parkon keresztül vezetett, végképp szép volt. Hol egy tó miatt álltunk félre, hol egy-egy kimagasló szikla miatt, hol a magas fenyők között besütő napot bámultuk, hol pedig csak a patakot néztük meg. Megunhatatlanul csudi szép volt.

  

Megálltunk a Mono Lake mellett is, ami a Yosemite park észak-keleti csücskénél van, ami arról nevezetes, hogy tufa “kinővések” vannak a tóban.


Útközben visszatértünk Nevada államba, bár ahova tartottunk az California volt. Este fél 8 volt mire a Tahoe Lake déli pontjához, South Tahoe Lake városkába értünk. Beérkezve a városba baromi nagy hotelek, kaszinók, iszonyat nagyvárosi érzés fogadott minket. Én teljesen kiakadtam, mert anno a térkép alapján úgy gondoltam, hogy ez ugyan a Tahoe tavat körülvevő városok közül a legnagyobb, de ez egy kedves kis tóparti városka lesz… Kifakadásom alatt csak haladtunk tovább a városon, és mondtam a Bandinak, hogy lassítson, mert itt lesz a California tábla, amit az államhatárokra szoktak kirakni, és én le szerettem volna fényképezni. A térkép legalábbis ezt mutatta. Igen ám, de a város közepén voltunk egy kereszteződésben a piros lámpánál. Mondta a Bandi, hogy felejtsem el, tuti nem itt van a határ, egy város nem két államé. Jogos volt az érv, de közben zöldre váltott a lámpa, átmentünk a kereszteződésen és pontosan az a kisvárosi érzés és hangulat fogadott, amit én elképzeltem otthon még márciusban, amikor az utat tervezgettem. Vagyis mégiscsak ott lehetett az államhatár, ahol a térkép is mutatta (bár táblát nem láttunk), ugyanis Nevada államban engedélyezett a szerencsejáték, emiatt volt az a sok kaszinókkal teli hotel. Különben ez a hely egy síparadicsom télen, szóval nagy lehet itt egész évben a turista forgalom.
Megérkezve a szállásra azzal fogadott a recepciós fiú, hogy a tűzijátékra jöttünk-e. Nem, de ha már itt vagyunk, megnézzük! Így este még tűzijáték is volt a tóparton, amit a sötétben nem annyira tudtunk felfedezni. De a tűzijáték klassz volt.

USA, Nemzeti Parkok – 18. nap

Posted by

1

2015. szeptember 5. szombat

Olyan végtelenül cuki szállásunk volt, melynek hangulatán már csak a reggeli emelt tovább.

A Sequoia Nemzeti Park és Erdő 30 percre volt a szállásunktól. Félelmetesen nagy a szárazság Californiában; tavak és folyók méretük felére csökkentek, és közben olyan erdő tüzek vannak, hogy ennek a három nagy részből álló nemzeti parknak a fele emiatt le is van zárva.

Amikor egy-egy kilátó pontnál megálltunk, akkor a látótávolság oly kicsi volt, hogy a távolban körvonalazódó hegyek egy-egy része volt csak felfedezhető. Olyan érzés volt, mintha nagy köd lenne, de nem köd van, hanem füst van. A parkban több helyen is kint vannak a figyelmeztető táblák amelyen jelzik, hogy hol van tűz, melyik rész van lezárva, illetve, hogy ha te magad észlelsz tüzet, akkor mit kell tenned, kit kell értesítened.



Ez a park különben nem a szikláiról híres, hanem a mamut fenyőiről. Hatalmasak. Jó volt közöttük sétálgatni, egyik másikon átmászni (már amelyik ki volt dőlve), bemászni (amelyik belül ki volt égve). A következő 6 képből 5-ön rajta van a Bandi, érzékeltetve a méreteket.


  
  

Nagyon sokan voltak a parkban, sokszor nem is volt parkolóhely.
Végül annyi minden le volt zárva a tűz miatt, hogy a park felét tudtuk csak megnézni. Ide egyszer tavasszal kell visszajönni. Tavasszal gondolom nincs ennyire kiszáradva a talaj, nem ennyire seszínű a föld.
Délután 3-4 között el is indultunk a szállásunkra, ami a Yosemite Nemzeti Park szélén volt. Azt hittük, hogy semmi nem lesz a környéken, mert már annyira a Nemzeti Park bejáratánál leszünk, úgyhogy még az egyik útközben lévő városban elmentünk bevásárolni vacsorára meg reggelire valót.
A szállás mellett minden volt: bolt, étterem, medence: kinti is, benti is… Csak internet nem, sőt még lefedettség se, így az iPadbe vett 4G kártyánk se működött.

USA, Nemzeti Parkok – 17. nap

Posted by

0

2015. szeptember 4. péntek

Reggel nem kapkodtunk, 11 óra volt mire megreggelizve, a szállodából kicsekkolva elindultunk a következő állomásunk irányába. A fő úticél Sequoia Nemzeti Park környéke volt, de mivel ez Las Vegastól 6 óra távolságra van, ezért úgy döntöttünk, hogy valamit közbeiktatunk. Cirka két óra kerülővel megnéztük a Death Valley Nemzeti Parkot, amiről nagyon különböző véleményeket hallottunk előtte. Volt aki közölte, hogy teljesen felesleges oda menni, mert semmi látnivaló, ellenben borzalmasan meleg sivatagi időjárás jellemzi. Volt, aki pedig majd megkövezett minket, mikor meghallotta, hogy ezt a helyet megpróbáljuk kihagyni a túránkból.



A világ egyik legmelegebb pontjának mondják, sokszor van, hogy 57 C fokot is mérnek. Ma ahogy mentünk be a parkba néztük a kocsi hőmérőjét: 31 fokról indult és felment 40-re. Mondjuk ez az 57 fokhoz képest semmi. Viszont ez a hely a tengerszint alatt van 89 méterrel.



Végül abban maradtunk Bandival, hogy ez az a hely, ami miatt nem indultunk volna el Magyarországról, de ha már csak 2 óra kerülőútra van, akkor meg már kár lett volna kihagyni. Én úgy fogalmaztam meg, hogy láttunk már sokkal szebbet, de érdekes volt ilyet is látni: a nagy semmi halmokba rendezve.

Ami miatt még érdekes volt Death Valley, az az, hogy itt van a Zabriskie Point, ahol az ugyanilyen címmel ellátott filmet forgatták a 1970-ben.
Hosszas autókázásunkat még egy ponton félbeszakítottuk. A térképre rábökve egy tóra, találomra megálltunk az Isabella Lake-nél. Nagyon nagy lehet a szárazság, mert a térkép alapján a tónak a fele van meg körülbelül. De iszonyat érdekes volt, ugyanis mindenfelé fák álltak ki a vízből. Jól nézett ki. Megnéztem a neten és úgy látom, hogy a kiálló fákból egészen kevés vagy semennyi se látszik, ha a vízszint a helyén van.


  
Végül este 8-ra értünk a Sequoia Nemzeti Park közelében lévő szállásunkhoz. Ja, és közben átléptük California határát is.

USA, Nemzeti Parkok – 15. nap

Posted by

0

2015. szeptember 2. szerda

Két külön világban jártunk ma: délelőtt elmentünk a Bearizona (Bear & Arizona) nevű vadaspark szerű helyre. A park első felében kocsival lehet körbe menni, ahol farkast, bölényt, kecskét, medvét… stb láthattunk úgymond a saját környezetükben. A park második fele meg úgy van megcsinálva, mint egy állatkert: elsősorban nagyon cuki kismedvékkel, meg egy-két másfajta állattal.


  
  
  

Késő délután útközben Las Vegas felé megálltunk a Hoover Dam nevű (Herbert Clark Hoover 31. amerikai elnök nevéből és a gát angol szó összetételéből elnevezett) építménynél. 1931-36 között épült a gát a Colorado folyón, mellyel áramot termelnek, valamint a környező államok édesvízi ellátását oldják meg.


Innen aztán már irányba voltunk Las Vegas felé. Hoover Dam-nél ismét átléptünk egy államhatárt, és már nem Arizonában, hanem Nevadában vagyunk.

Las Vegas nagyon beteg egy hely. A központi részen vagyunk egy nagy szállodában, ami hétköznap elég olcsónak mondható, mivel abban bíznak, hogy majd eljátszod a pénzed a kaszinókban. Minden szálloda borzalmasan nagy komplexum. Mi este majdnem eltévedtünk a saját szállodákban, olyan nagy és annyi minden van benne. Minden szállodának az alja kaszinó. Na, de ne 2-3 gépet képzeljetek el, hanem egy egész szállodányi mindenféle játékautomatát. Mondjuk nagyon hasonló volt anno két éve Atlantic City, így itt már kevésbé esett le az állunk ezen dolgok láttán. Itt inkább az épületek döbbentettek le. Mivel minden szálloda alja kaszinó, így minden szálloda teljesen nyitott, ahova bárki bemehet játszani, vagy csak nézelődni. A szemben levő szállodába mi is bementünk, mert olvastunk róla és meg akartuk nézni. A szállodát Velencének hívják és az olaszországi Velence majd minden híresebb épülete megtalálható benne, de úgy hogy a Sóhajok hídja alatt még gondolázni is lehet! Ja, és kint mukk sötét van este lévén, a szállodában meg olyan a plafon mintha a kék eget látnád néhány bárányfelhővel. Döbbenet. Millió egy üzlet a szállodában, rengeteg étteremmel együtt. Fáradtak voltunk ugyan, de így is majd éjfélig császkáltunk.

  

USA, Nemzeti Parkok – 14. nap

Posted by

0

2015. szeptember 1. kedd

Oak Creek egy gyors folyású nagyon hideg vízű hegyi patak Flagstaff várostól délre. A folyóhoz egy erdőt átszelő hegyi szerpentinen át jutottunk.
Délelőtt a Slide Rock State Parkba mentünk, aminek a lényege, hogy ezen hegyi patakban van egy természet alkotta csúszda. A patak egy szakasza egy keskeny mederben folyik, a víz által gömbölydedre csiszolt csúszós köveken át, amely meder pont úgy működik, mint a vizividámparkok csúszdái, azzal a különbséggel, hogy nem csak éppen van víz a popsid alatt, hanem úgy derékig ülsz a klassz hideg vízben. Bandit nem kellett noszogatni, hogy csússzon le. Én a nagylábujjamat beletéve a vízbe inkább maradtam a fotózásnál és a videózásnál.
Bandi csúszdás videója, hogy könnyebben vizualizáljátok a leírtakat. Sajnos a videót csak lebutított változatban sikerült feltennem, de a lényeg azért benne van.

https://studio.youtube.com/video/SQxA5ZpE3Do/edit

A patak mentén ennél a csúszdás résznél voltak rajtunk kívül többen is, de egyáltalán nem sokan. A csúszdás részen túl viszont senki, így mi arrafelé még egy kicsit elkirándultunk.

  
  

Ebédre egy jégkrémmel laktunk jól.
Bandi még délelőtt, amikor megálltunk egy pontnál térképet szerezni, látott egy képet a Devil’s Bridge-ről (az ördög hídja), így aztán a fürdőzés után, a kellemes délutáni 32 fokban azt kérte, hogy oda menjünk el. Abszolút lelkes voltam, míg ki nem derült a számomra, hogy ez egy kicsit nagyobb túra, mint, hogy megállunk mellette kocsival és megnézzük. Oda-vissza megjártuk 3 óra alatt, és különben nem volt olyan vészesen messze, de odafelé hegynek föl kellett menni rendesen. De így utólag azt mondom megérte. Ahogy mentünk a túraútvonalon találkoztunk ugyan néhány emberrel, akik tök lelkesen üdvözöltek bennünket, de ahogy felértünk a hídhoz mi magunk voltunk csak. Ez jelentősen növelte a hangulatát a helynek, pláne egy Grand Canyon után. Az ördög hídja tulajdonképpen egy természetes szikla híd egy Canyon fölött.

  

A környék központja, Sedona egy művész városka, afféle amerikai Szentendre: rengeteg galériával és kézműves bolttal, na meg jópofa éttermekkel. Találtunk is egy igazán jó helyet, ahol megvacsoráztunk mielőtt Flagstaff-ba visszaautóztunk volna.

USA, Nemzeti Parkok – 13. nap

Posted by

0

2015. augusztus 31. hétfő

A Grand Canyon, mint Nemzeti Park oly nagy, hogy több bejárata is van. Mi a keleti bejáratot választottuk, leginkább azért, mert Page-ből jövet és Flagstaff-ba menet ez tűnt a legkézenfekvőbbnek. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen így csak a keleti részét láttuk a parknak.

Az odavezető út mentén a környéken lévő indián rezervátumokban élő helyiek árulták a kézzel készített portékáikat, elsősorban ékszert, de mondjuk váza és pánsíp is volt egyik-másik árusnál.
Ahogy megérkezünk a Nemzeti Parkba el is kezdett esni az eső. Egyrészt volt nálunk esődzseki, másrészt nagyon úgy nézett ki, mint ami éppen csak csöpög egy kicsit, aztán elvonul. Legalábbis Bandi optimizmusa erősen ezt sugározta. Az első megálló pontnál volt egy kilátó torony, amibe felmentünk. Na ott, akkor elkezdett elég rendesen dörögni, villámlani, és nem utolsó sorban szakadni. Ezek után nem siettük el a torony látogatását. Mire kijöttünk tényleg alábbhagyott az eső, és az egyik irányban tisztulni látszott az ég. Végül nagyjából este 6-ig, amíg a parkban voltunk, ez volt a jellemző: hol esett, hol tisztult az ég. Hol be volt felettünk borulva és lógott az eső lába, de egy picit odébb már előbukkantak a napsütötte sziklák, hol mi kerültünk a nap hatása alá, hol pedig a szél mellé kaptunk egy kis esőt is. Emiatt aztán hol 3-4 réteg volt rajtunk, hol meg az az egy is sok volt.

  
  

Bandival azt állapítottuk meg, hogy nekünk jobban tetszettek azok a parkok, melyek kisebbek, és emiatt semmi sincsen bennük. Ha bemész, akkor vinned kell magaddal az enni – innivalót, mert ott már csak piknik asztal van, meg wc. Ezekben a nagyobb parkokban, mint a Zion, Bryce és a Grand Canyon eléggé ki van építve minden: ilyen kajálda, olyan vásárlós hely, netán szállás… Stb. Jóval több a látogató is a parkban, és valahogy az egésznek ettől kisebb volt a hangulata számunkra. Természetesen ezek is gyönyörű helyek voltak, kár lett volna kihagyni.
Délelőtt fél 11-től este 6-ig parkoztunk, bár közben tartottunk egy laza délutáni szundit a kocsiban.

  
  

USA, Nemzeti Parkok – 12. nap

Posted by

0

2015. augusztus 30. vasárnap

Tegnap kiderült a számunkra, hogy az egyik várva várt Canyon-unk az Antelope Canyon csak szervezett úton érhető el. De nem jöttünk zavarba, bejelentkeztünk a szállodán keresztül reggel 8:30-ra. A biztonság kedvéért beállitottam a telefonon az ébresztőt, de mind a ketten felébredtünk még a jelzés előtt.

Reggeli után el is mentünk a megjelölt helyre. Én egy kicsit bosszankodtam, nem volt túl szimpatikus a társaság, akik a túrát szervezték. Végül másik 3 párral kerültünk egy kocsiba, és így nyolcunkat vitt egy fiatal srác a canyonhoz, illetve a canyonon belül is. Bár ez a srác tökre igyekezett, de mégis úgy pörgette a csapatot, én még fotózgattam volna. De ahogy jöttünk vissza a Canyonban, hamar kiderült, hogy jól jártunk: egyrészt látszott, hogy a többi vezetőhöz képest a mienk kedves volt, aztán a többi csoportban nem 8 ember volt, hanem 14 vagy még több. Ez egy nagyon szűk Canyon, amin fentről van némi bejövő fény. Nehéz fotózni, pláne ha ilyen sokan vannak. Kifelé menet megállapítottuk, hogy egészen jól jártunk a mi emberünkkel.


  

Fél 11 körül értünk vissza a szállásra, és úgy döntöttünk, hogy tartunk egy nagy pihenőt. Azt hiszem ránk is fért. Így aztán ebéd helyett inkább aludtunk.
Délutánra megjött az eső, mi viszont elindultunk a Horseshoe Bend nevű helyre, amit kinéztünk, hogy szintén itt van a közelben. Előtte megálltunk enni valamit, és mire végeztünk már nem is esett.
A Horseshoe Bend nevű hely lényege, hogy a Colorado folyó körül ölel egy hatalmas sziklát, egy patkóformát leírva. Ezt felülről lehet megnézni, vagyis ahogy gyalogoltunk odafelé semmi nem látszott a távolból, aztán egyszercsak elénk társult a látvány, ahogy a szikla pereméhez értünk. Majdnem 3 órát elidőztünk ott.
Íme a Bandi videója:

És néhány kép:


  
 Este még elmentünk a szállásunk közelében egy boltba (Wal-Mart), csak hogy tejet meg kenyeret vegyünk. Bő másfél órát elvacakoltunk, csak hogy mindent megnézzünk. Végül vettünk egy-két szendvicsnek valót, meg müzlit, mert úgy megkívántuk. Az volt a vacsoránk jó kis hideg tejjel.

USA, Nemzeti Parkok – 11. nap

Posted by

0

22015. augusztus 29. szombat

Én fél 7-kor, Bandi fél 8-kor ébredtünk. Juj, nagyon szép volt a napfelkelte, ráláttunk a Bryce Canyon szikláira.

9 órára megreggeliztünk és elindultunk. Ismét a távolságban rövidebb, de időben mégis hosszabb utat választottuk, remélve, hogy olyan helyen járunk majd, amit nem bánunk meg. Hegyen-völgyön keresztül, átszelve egy újabb nemzeti parkot. Nagyjából 1 perc után derült ki, hogy az általunk választott szebb út nem csak szebb, hanem izgalmasabb is, mivel 60 km-en át földút. Nem fordultunk vissza, hanem vállaltuk a kihívást. A vicc az egészben, hogy itt, a semmi mentén lévő földút, melyen a 60 km-en át össz-vissz 4 autó jött szembe, az jobb minőségű, mint Budapesten egy tél után az utak 90%-a.


Az út első felében találtunk egy kiírást, amely egy másfél kikométerre lévő gyönyörűséges “kis” sziklafalhoz vezetett minket a Grand Staircase-Escalante National Monument-en belül. Minimum 20 perces kerülőt tettünk (persze ebben benne volt, hogy letértünk az útról és hogy felfedeztük az új sziklánkat). De megérte. Ráadásul ez egy annyira eldugott helyen volt, hogy egy lélek se járt arra rajtunk kívül. De persze az eldugott helyen volt WC, volt a helyről egy leírás, és volt egy kis mini parkolója.
  

Bandi nem vacakolt, úgy tolta a földúton a BMW-t, mintha valami autópályán lettünk volna. Azon a 20 percen túl, amit sziklafal nézegetéssel töltöttünk, ő még másik 20 percet behozott a GPS által tervezett menetidőből. Page városa volt a cél, illetve annak az északi pontján a Powell Lake.

A tóba rengeteg folyó folyik bele, ebből a három legjelentősebb: a Colorado folyó, Escalante folyó és a San Juan folyó. Elsősorban a Colorado folyó, amely “kifolyik” belőle. A másik érdekessége, hogy a tó északi fele Utah államhoz tartozik, míg a déli már Arizonához. Az egész tó, az abba belefolyó főbb folyók egy része, valamint a tó közvetlen környezete a Glen-Canyon.

Eredetileg két dolgot néztem ki még otthon erről a környékről. Most alaposabban nézegetve a térképet rájöttünk, hogy kicsit több időt hagytunk erre a környékre, mint amire szükségünk van. Így aztán azt találtuk ki, hogy magát a tavat is bevesszük a megnéznivalók listájába. Tavat nézni pedig a legjobban motorcsónakból lehet. Hamar kiderítettük, hogy hol tudunk bérelni, és egyenesen oda mentünk. Bandi kicsit kételkedett benne, hogy kapunk-e majd motorcsónakot, de nem volt gond vele: kibéreltünk egy kisebb fajtát 4 óra hosszára. Amikor jöttünk ki a bérlős helyről, akkor láttuk meg az órán, hogy a Bandi által behozott 40 percen túl nyertünk még egy órát, mert átléptünk egy másik időzónába. Szóval most köztünk és Budapest között már 9 óra eltérés van.

A csónakkal két főbb vízi Canyon-t tudtunk megnézni: az egyik az Antelope Canyon, a másik meg a Navajo Canyon. Mindkettő gyönyörű volt: az egyre szűkebb Canyonban hatalmas színes sziklafallal körülvéve annyira, hogy az Antelope-ban megfordulni alig bírt a Bandi.

Nagyon melegre való tekintettel (40 fok) a vizet közelebbről is megnéztük.
Este bementünk Page belvárosába vacsorázni.

Elég vacak a net ezen a szálláson, ahol jelenleg vagyunk Page-ben, ezért raktam fel ilyen kevés képet.