DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 14. nap

2015. február. 4.

Londonban a Gatwick repülőtérre érkeztünk, viszont a London – Budapest járat a Heathrow reptérről ment. A transzferünk ugyanaz a srác volt, mint aki kifelé menet átvitt minket ugyanígy a két reptér között. Ő egy Londonban elő magyar srác, akinek van egy kisbusza. Dióékon keresztül ismerjük őt.

A reptérről elég lassan, több mint egy óra alatt tudtunk kijönni. Így aztán már negyed 8 is elmúlt mire elindultunk a másik reptérre. Több mint 60 km-re van a két reptér egymástól és ez a reggeli forgalomban eltartott 3/4 9-ig.

Lidi unokahúgom vőlegénye, Ati és az ő testvére, Timi szintén ma mennek haza Magyarországra, csak ők az USA-ban voltak 3 hetet. Még indulás előtt egyeztettük a járatokat, mert az kiderült, hogy ők is Londonban szállnak át, meg mi is. Nekik nem kellett a két reptér között boklászniuk, így ők kicsit későbbi érkezéssel is elérték volna a reggeli Budapestre menő gépet. Ettől függetlenül megbeszéltük, hogy egy puszira még lehet, hogy össze tudunk futni a reptéren – ha hamar átérünk és minden jól megy.
Aztán leszállva a barbadosi járatról kaptam az sms-t Atitól, hogy Chicago-ig jutottak csak, és ott a hóhelyzet miatt késve indul a gépük, így a reggeli gép helyett ugyanazzal a Bp-re menő géppel jönnek mint mi.

Heathrow-n gondoltuk leadjuk pikk-pakk a csomagjainkat, aztán valahogy csak elütjük azt 5 órát indulásig. Elég nagyot koppantunk, amikor a csomag feladásig se jutottunk, mert maximum 2 órával előbb adhatod fel a cuccod, hiába vagy már becsekkolva, és hiába van már meg a beszálló kártyád is.

Így aztán csomagostul beültünk egy reggeliző helyre és nem voltunk hajlandóak onnan elmozdulni 3 óra hosszat. Fáradtan az ember egy idő után már mindenen röhög… Na ezzel így voltunk mi is.

Közben Ati és Timi is megérkezett, csak hát mi még mindig kint vacakoltunk a bőröndjeinkkel…

Végül nagy volt az öröm, meg az élmény beszámoló, hamar elment az idő a gép indulása előtt, mikor már találkoztunk Timiékkel.

A London – Budapest járat időben indult, délután 2 előtt 10 perccel, és időben meg is érkeztünk, magyar idő szerint 17:20-kor.
A repülőgép utolsó előtti sorában kaptunk helyet, viszont a gép hátulja elég üres volt, olyannyira, hogy az utolsó sor az egyik oldalon teljesen üres volt. Bandi le is csapott rá, és konkrétan végigaludta az utat.

IMG_3890

IMG_3895

DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 13. nap

2015. február 3.

Barbados – London

Reggeli után ősszepakoltuk a cuccainkat, hogy délben kicsekkolhassunk a szállóból.
Mivel a repülő csak este 6-kor indult, így még du 3-ig napozással, fürdőzéssel, olvasgatással ütöttük el az időnket.

A hotelnak van egy olyan szolgáltatása, hogy ha már kicsekkolsz, akkor még befoglalhatsz egy olyan szobát zuhanyzóval, ahol le tudsz mosdani, át tudsz öltözni. Ez a szoba fél órás bontásban “bérelhető”. Befoglaltuk 2-szer fél órára, majd felosztottuk hatunk közt. Így elég kényelmes volt az indulás.

A repülő időben indult, és mivel éjszaka utaztunk így sötétben való film nézéssel meg alvással telt leginkább. Nem volt tele teljesen a gép, így mind a hatan úgy ültünk hogy kettesével három széken. Én tudtam 4 órát aludni, Bandi már sokkal kevésbé.
Negyed órás késéssel de rendben landoltunk reggel 6 után egy kicsivel Londonban.

DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 11. nap

2015. február 1.

Saint Vincent – Barbados: A hajón eltöltöttük az utolsó tenger ringatta éjszakánkat, de már élvezve a kikötő adta lehetőségeket, miszerint lehet a hajón túl is zuhanyozni és vécézni anélkül, hogy a motorcsónakkal kimennénk a partra.

IMG_3810
Reggel Sanyi Lacitól elköszöntünk, mivel ő azt a taktikát választotta, hogy amennyivel később jött, annyival előbb be is fejezte a nyaralását. Ráadásul ő nem Barbados felé indult el, így nem egy géppel mentünk.

Reggeli után mi is hamar összeszedtük a cuccainkat és visszaadtuk a kis katamaránunkat, Swamit.
Taxival kirobogtunk a reptérre, és pikk-pakk felszálltunk. Annyira pikk-pakk, hogy 30 perc múlva már Barbadoson voltunk.

IMG_3813
A szállodát, amikor a Gábor befoglalta a booking.com-on, akkor kért tőlük reptér-szálloda közti transzfert. A transzfer ember, avagy a taxis sehol se volt, mikor megérkeztünk. Vártunk, kerestük, de semmi. Végül Gábor felhívta a szállót, majd kiderült, hogy nem találják a szállodások a taxist. Nem estünk kétségbe, fogtunk magunk ott helyben taxit. Bár ezt ne úgy képzeljétek, mint otthon LisztFerihegyen, hogy csak úgy nyüzsögnek a taxisok, itt éppen csak pár ember lézengett, amikor kijöttünk.
A taxival délre már az előre befoglalt szállásunkon voltunk, ahol a recepciós lány szabadkozással kezdte, amikor Gábor megmondta a nevét, hogy nem jött értünk a kért kocsi. Majd a kislány elkezdte keresni a foglalást. Szó szót követett, és egy fél mondatból recepciósunknak leesett, hogy hatan vagyunk és 3 szobára tartunk igényt. Na ennél a pillanatnál kifejezetten elcsodálkozott, döbbenten nézett, és nem értette, mert bizony az általa látott foglalás alatt a Gábor neve csak egy szobát tartalmazott. Ami fura, hogy neki nem tűnt fel már ott, amikor a taxit 6 főre akartuk, valamint amikor a pultja előtt együttesen állt hat ember.
Végül a lány kénytelen volt a főnökéhez menni, mert sehogy sem állt össze neki a kép. Főnök asszony egy 10 perces keresés – kutatás után megértette, hogy hol akadt el az információ: a booking.com oldalán ha egy felhasználó a barátainak is befoglalja a szobát, és az adott időpontra azt írja be pl, hogy 3 szoba 6 fő részére, akkor a weboldal kéri, hogy nevezd meg a másik két szoba lakosait. Ezáltal a rendszerben a Szécsi Gábor nevén tényleg egy szoba szerepelt, mivel a másik szoba Ivicsics néven, a harmadik meg Deák néven volt… Viszont akkor is látnia kellett volna, ugyanis a booking.com-os kinyomtatott papíron, amit még az orrunk elé is tolt csupa vastag nagybetűvel a legelején oda volt írva, hogy 3 ROOMS, avagy 3 szoba!
A lényeg, hogy a három szoba meg volt, csak éppen még nem volt kitakarítva…

IMG_3818
Ott hagytuk a bőröndjeinket, és elsétáltunk ebédelni, meg egy picit a közvetlen környékünket felfedezni. A szálloda előtti utcaszakasz amolyan üdülő övezetes, az itt nyaralókra specializálódva, ami azt jelenti, hogy a csecse-becse árust étterem vagy valamilyen beülős követi. Esélytelen, hogy kitaláld melyik lehet jó, hol főznek jobban és hol normálisabb a kiszolgálás. Emiatt aztán a szállásunk mellett éppen tétlenül ácsorgó taxist megkérdezték a fiúk, hogy mit javasol. Két kajáldát mondott, de könnyű volt a választás, mert az első zárva volt. A második neve: Sol Cafe, ami egy mexikói étterem volt, tökéletes kajával, kedves kiszolgáló lányokkal.

IMG_3845

IMG_3822

IMG_3823

IMG_3824

IMG_3825
Visszafelé jövet benéztünk az utca végén lévő templomba, aminek olyan tengerre néző kilátása van, hogy csak úgy lestünk.

IMG_3830

IMG_3829

IMG_3838

IMG_3839
Délután 3 után értünk vissza, ami jónak is tűnt, mert 3 órától lehetett elfoglalni a szobákat. De mégsem. Két szoba volt készen, Laciéknak még várniuk kellett…

A szoba klassz, de a 30 fokos melegben a légkondicionálót beállítják 16!!! fokra! Normálisak ezek? Még jó, hogy ezerrel sütött kint a nap, hamar kinyitottuk a terasz ajtót, a légkondit meg 24 fokra átállítottuk. Mind a ketten pillanatok alatt beleestünk az ebéd utáni, délutáni szundi világába, amiből aztán elég nehéz volt kikecmeregni. A szálló nagyon jó helyen van, medence, tengerpart, amit csak akarsz. Szép tiszta. 3 szintes, de lift nincs, ami azért fura mert körül-belül egész Barbados angol és amerikai nyugdíjasokkal van tele.

5 óra tájt lementünk a szállodához tartozó tengerparti részhez, ahol Gáborék is, és Laciék is pihengettek. Sajnos már nem sütött hosszan a nap, fél órát voltunk csak lent. Közben az viszont kiderült, hogy a Gáborék olyan szobát kaptak, ahol akár tényleg elférnénk hatan! Nem is szoba, hanem lakosztály. Viccesek ezek az emberek…
Végülis amiatt kifejezetten jó, hogy ott tudunk este közösen társasozni, valamint megnézni az amerikai Super Bowl-t, amiből várhatóan nem sokat fogunk érteni, de itt most mindenki ennek a lázában ég, minden étterem, söröző kivetítőn közvetíti, szóval mi sem hagyhatjuk ki.

IMG_3855
Végül beültünk egy olyan helyre vacsorázni, ahol kivetítőn ment a Super Bowl-t, vagyis összekötöttük a kellemest a hasznossal.

DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 10. nap

2015. január 31.

Bequia – Saint Vincent: A baconos tükörtojásos reggeli után a parton még elidőztünk.

Végül 11 előtt elindultunk vissza Saint Vincentre, ahol majd holnap reggel le kell adjuk a hajót. Arra gondoltunk, hogy visszamegyünk előbb, és délután felmegyünk a helyi vulkánt megnézni. A visszaút zökkenőmentes volt gyönyörű napsütéssel párosítva.
Amikor beértünk a kikötőbe, akkor mondta a hajó bérlős srác, hogy nem igazán érdemes most elindulni a hegyre vulkánt nézni, mert útlezárások vannak, és nem érnénk vissza sötétedés előtt.

Ezek után elmentünk strandolni, mert iszonyat meleg volt.

Este a kikötőben elfogyasztottuk a búcsú vacsoránkat, már ami a vitorlázást illeti. Holnap délelőtt átrepülünk Barbadosra.

DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 9. nap

2015. január 30.

Tobago Cays – Bequia: Tegnap délután jött egy ember motoros csónakkal, pólót meg jeget akart eladni, illetve rákérdezett, hogy másnap reggel kérünk-e friss bagettet. Kértünk, mert a friss pékárunak nehéz ellenállni. Ráadásul reggel 7 órára ígérte, ami teljesen ideális volt a számunkra, mivel időben akartunk kelni, hogy aztán időben el is tudjunk indulni.

7-kor itt volt a kenyeres ember, ami azt okozta, hogy 3/4 7-kor én már kint voltam, és olyan csudi szép napfelkeltében volt részem, hogy még a többiek is ámultak, amikor megmutattam a képet.

Reggeli után a fiúk még kimentek a partra, mert a tegnap esti vacsorának a táljait vissza kellett adjuk.
Aztán pontban 8:30-kor elindultunk egy 15-18-as széllel. Felhúzva az egyik vitorlát, konkrétan egyhelyben álltunk, de két vitorlával már 5-6 csomó közti sebességet elértük. Számításaink szerint ezzel a sebességgel 6-7 órás utat kell megtenni.

Bandi ma sem adta fel: tudva hogy hosszú útnak nézünk elébe, kivetette a peca zsinórt egy csalival a végén. Teltek – múltak a percek, szépen haladtunk, majd láttuk hogy a mögöttünk jövő vitorlás közelit, így Bandi ránézett a peca zsinórra, gondolta behúzza. Elég nehezen jött a zsinór, reménykedtünk hogy kapás van végre valahára. Már szinte fejben felosztottuk, hogy ki csapja agyon, ki pikkelyezi le, és fejben már fűszereztük is a halat, amikor gyanúsan kezdett minket megelőzni a zsinóron lévő kapás… Röhögve megállapítottuk hogy valószínűleg nem lett eléggé kifárasztva. Persze ezzel a lendülettel azt is felismertük, hogy a mögülünk érkező Bavaria vitorlást fogta ki a Bandi! Kénytelenek voltunk a zsinórt levágni és a Bavarianak adni csalistul. Egyenlőre befellegzett Bandi peca karrierje. Bár nem gondolom, hogy hosszú távon feladná… Nem az a típus, akit a kezdeti kisebb sikertelenségek eltántorítanának.

7-8 csomóval szeltük a hullámokat, így percre pontosan 6 óra alatt értünk át Bequiara. (1/2 3-kor kötöttünk ki.)
Mire bólyára álltunk Viki kész is lett az ebéddel: paradicsomos tészta volt sok sajttal.

Ezek után mikor kimentünk a partra, akkor úgy csüngtünk mind a heten a neten, hogy azt rossz lett volna látni.
Majd a hajón társasoztunk, és végül a parton vacsoráztunk. Előre lefoglalt asztalunk volt az egyik dicsért helyen, a FigTree nevű étteremben… Hát messze nem volt olyan jó, mint gondoltuk…
Szinte hogy visszasírtuk a “házhozszállított” tegnapi vacsoránkat.

A képeket holnap reggel mutatom, mert nem bírja a net.

DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 8. nap

2015. január 29.

Tobago Cays: A hajó dölöngélése éjszaka nem jobb lett, hanem rosszabb. Nem volt semmi gond, csak úgy imbolyogtunk, hogy szinte senki sem aludt.

Tegnap abban maradt a csapat, hogy annyira szép ez a nemzeti park ezekkel a kis szigetekkel, hogy maradunk még egy napot. Természetesen mindenki arra szavazott reggel, hogy maradjunk, de mindenképp egy szélvédettebb helyen parkoljunk a hajóval, mert éjszaka jó lenne aludni.
Átálltunk egy másik bólyára egy szigetkével odébb.

Délelőtt egy olyan szigetre mentünk a kis motorcsónakunkkal, ahol a vízben több teknős is volt, a szigeten pedig leguánok voltak. Baradal a szigetke neve.
Délután egy másik kis mini szigetre mentünk, de oda már vitettük magunkat taxi hajóval, mert messzebb is volt, meg egy olyan korall zátonyon túl volt, aminek egy szűk “bejárata” volt, és nem akartunk szerencsétlenkedni.
Ezen a szigeten forgatták a Karib-tenger kalózai 1. és 2. részét, és Petit Tabac a neve.

Korán vacsoráztunk, mivel az a terv, hogy holnap egy nagyobb utat teszünk meg egyben, legalábbis az eddigiekhez képest.

Este, vacsi után azért még egy társasjátékra volt energiánk.

2015/01/img_3721.jpg

DÉL-KARIBI VITORLÁS TÚRA – 7. nap

2015. január 28.

Reggel időben keltünk és a kiadós tojásrántotta után kimentünk a partra kávézni. Boltot is kerestünk mert a következő két napban várhatóan nem lesz élelmiszer beszerzési lehetőségünk.

Mikor visszamentünk a hajóhoz olyan klassz idő volt, és a víz is annyira hívogató volt, hogy muszáj volt beugrani a vízbe. Nagyon jót pancsoltunk. Végül 3/4 12 volt mire elindultunk. Ma nagyobb szelünk volt 26-27 csomós. Viszont nem mentünk messzire, 1/2 2-kor már ki is kötöttünk Tobago Cays nevű kis szigetcsoport részen. Ez a rész lakatlan kis sziget darabkák sokasága, mely nemzeti parkként van nyilvántartva. Se bolt, se lakosság, se étterem. Ellenben gyönyörű természetes kis szigetkék. Egyik másik oly kicsi, hogy egy perc alatt keresztbe átsétálhatsz rajta. A parton ugyan van egy-két srác, aki frissen fogott homárt meg tonhalat árul vacsorára, és ha kéred el is készítik egy kis fűszer segítségével. Mondjuk a konyha ÁNTSZ engedélye nem volt kitűzve egyik fára se, de végülis a sós víz fertőtlenít… Persze előre, még délután jelezni kellett, hogy estére mit kérünk és mennyit. Mivel tegnap lemaradtunk a homár kínálta vacsoráról így ma lecsaptunk rá. Én tonhalat kaptam, mert nem vagyok homár rajongó.

Nagyon szép időben vitorláztunk napközben, sőt amikor megérkeztünk is gyönyörű volt az idő. Hamar készítettünk szendvicseket ebéd gyanánt, és ahogy élveztük a napsütést ebéd közben úgy jött az eső. De amint jött, ment is.

2015/01/img_3703.jpg

2015/01/img_3706.jpg

Délután tartottunk csendes pihenőt. Majd Bandi kivételével, aki még mindig náthás, kimentünk az egyik partra. Ez a partszakasz van hozzánk a legközelebb, én úszva mentem, míg a többiek a motorcsónakkal. Volt rajtam maszk, így néztem kifelé úszva a víz alatti világot, ami meglepően gyorsan sekéllyé változott. Olyannyira hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy szinte hason fekszem az élővilágon… amivel így magában nem lenne gond csak tele volt tengeri sűnnel. Felálljak, és netán belelépek, vagy próbáljak meg hasbehúzva kievickélni úgy hogy közben nem kapaszkodok meg egy sűniben sem? Nagy volt a dilemma. Fekve maradtam, és vártam hogy lökjön rajtam a hullám. Végül muszáj volt felállni, és erősen néztem, hogy hova lépek. Megúsztam.

Kisebb séta, és a “konyha” megtekintése után jött az elhatározás, hogy vissza kellene mennünk a motorcsónakkal, amivel a többiek kijöttek. Igen ám, de annyira alacsony volt a vízszint, hogy be kellett vinni valamennyire a motorcsónakot. Ráadásul a hullámok kifelé sodorták folyamatosan a csónakot. Végül evezővel küzdve de csak elindultunk.

Itt nem egy szélárnyékos öbölben van a hajó, hanem két-három mini sziget között. Ahol nekünk jutott bólya oda pont úgy jön be a szél és ezáltal a hullámok is, hogy a kellemes ringatózás átfordult egy erősebb dölöngélésbe.

A vacsoránkat ezután a partról való nehézkes visszajövetel után konkrétan “házhoz rendeltük”. A megbeszélt időben érkezett is a kiszállító fiú a csónakjával.
Nagyon-nagyon finom volt minden!

Net természetesen nincs, hiszen egy lakatlan szigeten vagyunk, így a blog utólag kerül fel.

2015/01/img_3715.jpg