Róma, nem először – 5. nap

5. nap: 2023. szeptember 18.

Nem kapkodtunk reggel, de 10 órára ki kellett jelentkeznünk a szállásról utolsó nap lévén. A reggeli után megbeszéltem a recepcióssal, hogy maradhatnak a csomagjaink csak pakoljunk össze. A szállás szállodának kicsi, de nem is egy egyszobás Airbnb. Egy belvárosi ház harmadik emeletén, tök szépen felújított 8 szobából plusz reggelizőből álló mini szálló kedves fiatal recepciósokkal. Így aztán 10 óra volt mikor otthagyva a csomagjainkat elindultunk felfedezni azt a parkot, ami tőlünk 15 perc sétára van és egyik este már rápillantottunk. Egy picit városliget jellegű, a város forgatagából és zajából hirtelen kiszakadva egy nagy zöld területen találtuk magunkat hatalmas fákkal és kiégett fűvel (ami tavasszal szebb lehet, ha több eső esik), kis tavakkal, szökőkutakkal. A szív alakú 80 hektáros terület Róma harmadik legnagyobb és legnépszerűbb parkja. Az 1600-as évek legelején Scipione Borghese (Pál pápa műkedvelő unokaöccse, aki bíboros volt) hozta létre a park korábbi változatát felvásárolva a város szélén lévő szőlőst, hogy itt akár kedvenc időtöltésének, a vadászatnak is hódolhasson. Később, a XVIII. században Marcantonio Borghese herceg alakíttatta ki a ma is meglévő angolkert-stílust a parkban. Akkoriban itt végződött Róma, és csak a kiváltságosok sétálhattak a Villa sétányain. Ma bármelyik római és bármelyik turista megteheti ezt

A Villa Borghese park helyet ad két lóversenypályának, a kert legészakibb részében van egy állatkert, és két múzeum is található itt.

Két órát töltöttünk el itt, majd visszasétáltunk a városba úgy, hogy a spanyol-lépcsőt a tetején értük el, és onnan sétáltunk lefelé. Majd a környező utcákban csavarogtunk és közben megebédeltünk.

Délután 5-ig volt időnk, elég volt akkor elindulni a reptérre. Ezt az időt hasznosan akartuk tölteni, így elmentünk shoppingolni egy kicsit.

A repülő egy órás késéssel indult, amiből egy kicsit behozott, de végül éjfél után értünk haza.

Róma, nem először – 4. nap

4. nap: 2023. szeptember 16.

Reggeli után kocsiba pattantunk és visszamentünk a tegnap esti városnegyedbe, Trasteverébe, ahol minden héten egyszer megtalálható a város leghíresebb és legnagyobb piaca, ami igazi vasárnap reggeli rituálé a rómaiak számára, és a fővárosba látogató turisták egyik alapvető állomása.

A hatalmas területen elterülő piac a színek, hangok és kultúrák autentikus keveréke. A vásárlás és a vintage szerelmeseinek igazi paradicsoma, és ahogy egy régi mondás tartja, több száz standja között “a pirulától a Jumbo Jetig minden megtalálható”: régiségeket és modern régiségeket, festményeket, könyveket, ékszereket. és ruhák, órák, bútorok, bakelitek és CD-k, elektronikai cikkek, otthoni kiegészítők, autók és motorok, játékok, ágyneműk, cipők, valamint kiegészítők és extravagáns tárgyak.

A sofőr felhívta a figyelmünket, hogy vigyázzunk az értékeinkre, mert sok a tolvaj, de hál’Istennek nem volt semmi kellemetlen szitunk. Érdekes volt a piac, de ha Rómában élnék nem ide járnék minden vasárnap délelőtt. Viszont az látszott, hogy tényleg sok helyi itt vásárol.

Tulajdonképpen nem is jártuk végig a piacot mert annyira hatalmas, hanem egy ponton kiléptünk belőle és a Tevere folyó túlpartján egy dombon lévő parkon keresztül, a Giardino degli Aranci Parkon át mentünk a Capitolium térre (Piazza del Campidoglio). A tér a Capitolium-dombon áll, ahol anno egy ősi falu volt számos templommal. 1536-ban V. Károly, spanyol császár római látogatása alkalmával egy sor átalakuláson ment keresztül a tér. Pál pápa Michelangelót bízta meg a tér általános elrendezésének terveivel.

A firenzei építész elegáns pódiumot készített Marcus Aurelius lovas szobrához, amelyet 1537-ben a domb közepén helyeztek el. Érdekessége még a térnek, hogy az oda vezető lépcsőt úgy tervezték, hogy lovakkal könnyű legyen megmászni: ritkán, kis magasságú lépcső fokok vannak, melyek felülete viszont meglepően nagy és maga a lépcsőfok nem vízszintes, hanem az is emelkedik.

1546 körül Michelangelo elkészítette a városi önkormányzatnak otthont adó Palazzo Senatorio homlokzatát es ő volt a felelős a Palazzo dei Conservatori felújításáért is, amely egy másik palota a téren. Vele szemben pedig a Palazzo Nuovo (jelenleg a Capitolium Múzeum található benne). A három épület három oldalról határolja be a tér négyzetét. A tér nem készült el, csak Michelangelo halála után, melyet tanítványai fejeztek be.

A téren épp egy honvédségi zenekar adott koncertet, így külön hangulata volt.

Innen úgy indultunk vissza a szállásra, hogy közben beültünk egy ebédre. Majd természetesen a Trevi-kút mellett a város egyik legjobb fagyizójában elfogyasztottuk a desszertet.

Fél 4 volt mire visszaértünk. A három napja tartó napi több mint 15 kilométeres séták ebben a nyári 33 fokos melegben kicsit minket is kidöntöttek. Annyira, hogy aludtunk két órát a délutáni szieszta alatt. Kora este meg leültünk egy bridzs partyra.

Este aztán még visszamentünk a városba és csavarogtunk egy nagyot: először a Navona térre mentünk, ahol ugyan már voltunk, de kíváncsiak voltunk, hogy este milyen, majd olyan kis utcákon bolyongtunk, amiket még nem láttunk es kilyukadtunk a Campo de’Fiori térre. Itt egy másik híres piac szokott lenni, de így éjfél magasságában már más arcát mutatta a tér: rengeteg kiülős étterem, zene, sok ember.

Éjfél után a szállás felé sétálva még nyitva találtunk egy templomot, így azt még megnéztük. Majd a Trevi-kútnál nem szimplán csak megálltunk mint eddig mindig, hanem készültünk apró pénzzel, hogy bedobjuk.

Róma, nem először – 3. nap

3. nap – 2023. szeptember 16.

Kicsit előbb keltünk és kicsit előbb is indultunk neki a városnak, vagyis fél 10-kor már úton voltunk.

Amikor egy új helyen vagyunk, akkor én mindig bogarászom a térképet, hogy mik vannak a közelünkben, ez manapság online még ideálisabb mint régebben a papír térképek idejében. Ki is néztem a közelben egy szép épületet, aminek van egy klassz belső kertje. Javasoltam, hogy kezdjünk ott, hiszen irányban van a tervezett Colosseum, Forum Romanum és a II. Victor Emanuel emlékmű triumvirátus megnézése felé. Kisebb bolyongással kezdtünk megint, de végül az Elnöki palotához érkeztünk, és ez volt az épület, ahova bemenni sajnos nem tudtunk.

Csavargósan mentünk tovább és a Foro di Augusto romok mentén jutottunk el a Colosseumig. Aki először jár Rómában, vagy fontosnak tartja a későbbi alkalmakkor a nevezetes látványosságok megtekintését belülről is, annak erősen ajánlott minden jegyet online előre megvenni. Mindenhova meg lehet venni előre a jegyet, ellenben a helyszínen aznap már nagyjából sehova.

Így mi, miután körbejártuk kívülről a Colosseumot, a tövében egy teraszos kávézóba beülve, tiramisut majszolva kávéztunk egy jót.

Útközben Bandi kinézett egy szuper hangulatos helyet ebédre: a Forty Seven Circus Roof Garden nevű helyet, ami egy pazar kilátással megáldott tető terasz a Circus Maximus közelében, ahol éppen Lovas díjugrató versenyt tartottak. Abszolút ajánlom az éttermet, száz százalékig kivonja az embert a belváros forgatagából, egy szuper nyugodt környezetbe csodálatos kilátással a hatodik emeleten. Vagy időben kell érkezni, vagy érdemes asztalt foglalni. Mi végül egy nagyon nyugodt 2 órás ebéddel tisztelegtünk eme kiváló hely előtt.

Ennek az épületnek a tetején volt az étterem

Rómának is van egy szigete a Tevere folyó mentén: Isola Tiberina. Nem egy Margit sziget, bár ugyanúgy említésére méltó a turisták előtt. De mégse. A sziget a világ egyik legkisebb lakott szigete, ugyanis összesen 0,01809 km2. 3 épület van a szigeten: egy ma is működő kórház, egy étterem és egy 10-dik században épült bazilika. Komolyan mondom ennek utána olvasni több idő volt, mint bejárni a szigetet. Aranyos, cuki hely, de ha Rómában vagytok ne tervezzetek ezzel egy egynapos programot, maximum ha nyáron a római film fesztiválra terveztek jönni, azt ugyanis itt tartják. Bár nem tudom elképzelni, hogy hogy férnek el itt az emberek.

Innen tovább menve a Teatro di Marcello-t, jártuk be, ami egy ősi szabadtéri színház. Julius Caesar kezdte el építtetni a színházat amely 11 ezer ember befogadására volt alkalmas. Jelenleg a színházból megmaradt romokat lehet körbejárni, ami érdekes is és egyben eggyel kevésbé turistás hely, így itt a tömeget jobban meg lehet úszni.

A pár utcából álló Zsidó negyeden keresztül jutottunk el II. Victor Emanuel emlékműhöz, amit az egykori egyesült Olaszország első királya tiszteletére emeltek. Az épület 1885 és 1935 között épült, és sok helyen arról olvasni, hogy kilóg Róma látványosságai közül építészeti szempontból. Persze hogy kilóg: kb minden más időszámításunk előtti, de azért ez az épület is olyan hatalmas, grandiózus, hogy én mégse érzem annyira elütőnek. Bár ha meg azt nézzük, hogy ez egy emlékmű, akkor nem is értem miért ekkora. Nincs elaprózva. Viszont fel lehet menni egészen fentre, az emlékmű tetejére, ahonnan nagyon klassz kilátás van a városra.

Innen már adott volt délután fél ötkor hogy irányba vesszük a szállást, természetesen elhaladva a Trevi kút mellett, amiről mindig kell néhány új kép. Szombat lévén végképp sokan voltak.

5-től fél 8-ig tartottuk a délutáni sziesztát, hogy aztán estére elsétáljunk a Trastevere városnegyedbe. Szombat miatt valószínűleg még inkább nagy volt itt a buli hangulat. Ez a városrész a budapesti hetedik kerülettel hasonlítható össze: keskeny utcák, régi házak aljában mindenhol étterem vagy kocsma és őrült sok kikapcsolódásra vágyó ember. A helyiek is és a turisták is idejárnak, megy a zenélés az utcán és mindenki élvezi a hangulatot. Majd éjfél volt mire eljöttünk es érezhető volt, hogy most kezdődik igazán csak a buli, velünk szemben jöttek még a fiatalok es tartottak a Trastevere negyedbe.

Róma, nem először – 2. nap

2. nap: 2023. szeptember 15.

Kényelmes ébredés után, finom reggelit követően 10 körül elindultunk.

Minimálisan volt cél, hogy merre is menjünk. Persze már az első sarkon ez a nagy szabadság meg is zavart bennünket.

Végül abban maradtunk, hogy a Vatikán, mint célpont nem rossz, közben meg szabadon csavargunk, vagy betérünk egy-egy templomba, netán kávézóba. A St Andrea templom volt az első állomás, de visszatértünk a Spanyol lépcsőhöz is és a Trevi-kút mellett is elmentünk.

A Vatikán területén fekvő Angyalvár környékén végtelenül nyugodt tempóban megebédeltünk, majd a Szent Péter téren megállapítottuk, hogy nagyon hosszú a sor, ráadásul a napon kellene várni a sorban, ami tart a Szent Péter Bazilikába.

A Bazilika előtti téren már készülnek a holnap délelőtti közös imára, egy rész lekerítve volt telerakva székekkel az alkalomhoz.

A tér bal oldalán van egy érdekes szobor, melyet pontosan négy éve avattak fel, 2019 szeptemberében. Egy életnagyságú “Angels Unawares” elnevezésű alkotás, amit egy kanadai művész, Timothy Schmalz készített a 105. Migránsok és Menekültek Világnapjára.

A városban több mint 2500 kút van és néhány kivétellel mindnek iható a vize (külön jelölik ha mégsem). Néhol sorban állás van, hogy az emberek a palackjaikat, kulacsaikat megtöltsék.

Kútnál már csak a fagyizó és a turista több a városban. Minden harmadik üzlet fagyizó a belvárosi részen, és nincs rossz fagyi. Ráadásul mindenhol alsó hangon 20 féle fagyi van.

Délután három óra volt, mikor kitaláltuk a Szent Péter téren, hogy csak jól jönne az a szieszta. Ráadásul egész meleg lett délutánra. Visszagyalogoltunk a szállásra közben érintve néhány dolgot még: például a Navona teret, ami Encsiéknek is és Andrásnak is élénken élt az emlékében, csak én álltam ott, mint egy ma született bárány. Érdekes, már sokszor megállapítottuk Bandival, hogy én az utazások során szerzett élményekre, látott és megjárt helyekre kevésbé emlékszem, mint Bandi. Cserébe én emlékszem az emberek nevére. Szóval a Navona tér egy nagy, nyüzsgő, három szökőkúttal is díszített történelmi óvárosi tér, telis tele éttermekkel, kávézókkal és fagyizókkal. A tér helyén egykor római aréna állt, adventi időszakban pedig itt rendezik meg a karácsonyi vásárt.

Délután 4 óra volt mire a szállásra visszaértünk és lepihentünk. András szülei nagyon jól bírták, több mint 10 kilométert sétáltunk addigra.

Mi este 6-kor elmentünk kicsit csavarogni, majd 7 után visszamentünk értük. Bandi kinézett közben a szomszéd utcában egy nagyon jónak értékelt éttermet, ahova ugyan foglalni kellett volna asztalt, de mivel az olaszok késői vacsora idejének elejére érkeztünk, így volt egy szabad asztal. Minimális kereséssel és internet használattal ma már pillanatok alatt ellenőrizhető a többi vendég által adott értékelése az étteremnek, így aztán ebédre is és vacsorára is tök jó helyre ültünk be.

Vacsi után elgyalogoltunk a helyi Városligetbe, ami kicsit kiesik a belvárosi forgatagtól, a Pinciano kerületben van. Egyet megállapítottuk aránylag hamar: ide nem este, sötétedés után kell jönni. A park gyönyörű fákkal teli hatalmas terület, benne két tó, a Borgia villa épülete, egy állatkerttel, szökőkutakkal és sok séta úttal. Talán marad időnk ide világosban visszatérni.

Egy jó fagyival zártuk végül a napot.

Róma, nem először – 1. nap

1. nap: 2023. szeptember 14.

Róma örök, bárhányszor megnézhető. Emlékeim szerint az olaszul is jól beszélő anyai nagyapám kedvenc városa volt, annyira, hogy 1934-ben, 17 évesen bringával megjárta oda-vissza a Debrecen – Róma utat, sok helyen megállva egy hónapig utazott.

Nálunk most Encsi, Bandi anyukája ötlete alapján esett a választás Rómára: ezt kapta a júliusi szülinapjára, mert korábban emlegette, hogy ő még szívesen elmenne egyszer Rómába.

Így aztán Bandi szüleivel útnak indultunk ma délután, hogy néhány napot élvezzünk a városból. Ami ideális az egészben, hogy mind a négyen voltunk már Rómában, emiatt nincs terv, nincsenek kötelező megnézni valók. Az lesz, amihez kedvünk lesz.

A repülő este 7-kor szállt volna fel Budapestről, ehhez du 4-kor el kellett indulnunk otthonról. Pici, 20 perces késéssel indult a gép, amiből mindent be is hozott, 9 előtt 10 perccel már landoltunk is.

A szállás a héten rákérdezett, hogy kérünk-e transzfert a reptérről. Arra gondoltam, hogy ha este 9 magasságában landolunk, akkor a városon kívül eső reptérről mérsékelten lesz kedvünk bebotorkálni, miután vártunk fél órát a bőröndökre. Inkább legyen kényelmes a késő esti bejutás, mégiscsak szülinapi ajándékról van szó.

Ahhoz képest, hogy milyen időben landoltunk a bőröndökre sokat kellett várni, és a sofőr bácsink se várt bennünket. Végül fél 11-kor beültünk egy taxiba… 11 után kicsivel a szálláson voltunk. Nézzük a jó oldalát: nem volt a városba menet dugó.

A szállás nagyon kellemes helyen van: a Trevi kút 5 perc sétára, a Spanyol lépcső 8 perc sétára. Egy belvárosi ház harmadik emeletén egy 8 szobás kis boutique hotel.

Bármilyen fáradtak is vagyunk mi ilyenkor mindig elindulunk. Tettünk egy szűk egy órás sétát, amibe a Trevi-kutat is bevettük és a Spanyol lépcsőt is.

Kilátás a szobából

A Trevi-kútnál éjfélkor még olyan sok ember volt, hogy teljesen meglepődtünk. Egész régóta hagyománya van annak, hogy egy érmét dobnak a turisták a Trevi-kútba, megígérvén, hogy visszatérnek Rómába. Ami ebben még érdekesebb, hogy hetente egyszer kiszedik a kútból a bedobált érméket és egy jótékonysági szervezet kapja meg, akik a város szegényebb lakosait támogatja. Naponta több mint 3.000 dollár gyűlik össze!

A 135 lépcsőfokból álló Spanyol lépcsőnél már kisebb volt a turista forgalom.

Éjjel egykor elkezdett csöpögni az eső, így elindultunk vissza a szállásra. Mondjuk már fáradtak is voltunk.

Sirály?