9-kor megint megpróbáltunk elindulni. Utolsó itt töltött teljes nap lévén a kutyáknak akartunk kedvezni, mondván olyan klasszul végignyomták velünk a Garda-tó mentén fekvő főbb városokat, na meg Veronát, hogy mi magunk is csodálkoztunk. Végig pórázon halomnyi simogatni vágyó turista és autó között, aszfalton, néhol hosszabban napon gyalogolva.
A tó északi csücskén túl van egy tó, a Lago di Tenno. Ide indultunk a tó nyugati partján végighaladva. Eleve 2 órás útidőt írt, de mi hol egy kávéra álltunk meg, hol meg csak nézni a szörfösöket és kite-osokat. Tele volt a tó velük: az idő szép volt, gyönyörűen sütött a nap és kellemes szél volt (na meg szombat), így minden adott volt a számukra.
A Tenno-tó partján lévő parkolóban meglepően sok autó állt. Viszont azzal, hogy a tó körbesétálható kellemesen elosztott a tömeg.
A tó partja durván köves, cserébe a tó maga szuper tiszta. És csodálatosan türkiz színű. Szűk 3 órát időztünk el a tónál, majd visszafelé megálltunk még egy helyen, de tulajdonképpen nem ott ahol szerettünk volna, így abból csak egy kis séta lett és egy pisilés.
Délután 5-re a szállásra értünk, Bandival mi még elmentünk a boltba kajáért, hogy legyen a hazaútra. Aztán meg társasoztunk még egy jót.
Holnap reggel indulás haza. Sajnos hamar véget ért, de nagyon élveztük.
9-kor megint megpróbáltunk elindulni. Utolsó itt töltött teljes nap lévén a kutyáknak akartunk kedvezni, mondván olyan klasszul végignyomták velünk a Garda-tó mentén fekvő főbb városokat, na meg Veronát, hogy mi magunk is csodálkoztunk. Végig pórázon halomnyi simogatni vágyó turista és autó között, aszfalton, néhol hosszabban napon gyalogolva.
A tó északi csücskén túl van egy tó, a Lago di Tenno. Ide indultunk a tó nyugati partján végighaladva. Eleve 2 órás útidőt írt, de mi hol egy kávéra álltunk meg, hol meg csak nézni a szörfösöket és kite-osokat. Tele volt a tó velük: az idő szép volt, gyönyörűen sütött a nap és kellemes szél volt (na meg szombat), így minden adott volt a számukra.
A Tenno-tó partján lévő parkolóban meglepően sok autó állt. Viszont azzal, hogy a tó körbesétálható kellemesen elosztott a tömeg.
A tó partja durván köves, cserébe a tó maga szuper tiszta. És csodálatosan türkiz színű. Szűk 3 órát időztünk el a tónál, majd visszafelé megálltunk még egy helyen, de tulajdonképpen nem ott ahol szerettünk volna, így abból csak egy kis séta lett és egy pisilés.
Délután 5-re a szállásra értünk, Bandival mi még elmentünk a boltba kajáért, hogy legyen a hazaútra. Aztán meg társasoztunk még egy jót.
Holnap reggel indulás haza. Sajnos hamar véget ért, de nagyon élveztük.
Reggel időben keltünk, és 9-kor el is indultunk Veronába. 10 órakor a kocsi már egy parkolóházban volt, mi meg Verona utcáit szeltük keresztül-kasul.
Verona folyója, az Adige tekereg végig a városon, melyen a csak gyalogosan bejárható belvárosi részén 6 híd is összeköti a folyó két oldalát.
Először a Piazza delle Erbe felé indultunk. Júlia erkélye pedig közel van az Erbe térhez, és tulajdonképp meg akartuk nézni, de véletlen találtuk meg ilyen hamar. Így befordultunk abba a kapu aljba, ahol ki volt táblázva, hogy itt van Júlia háza…
Shakespeare Rómeó és Júliája ugyan Veronában játszódott, a szerelmi történet azonban fikció, Júlia valójában sosem élt a nevezetes házban. A híres erkélyt csak 1936-ban építették egy 1905-ben a városvezetés által megszerzett házra. A regényben szereplő Capulet család tulajdonává nyilvánították, így teremtve új turisztikai látványosságot.
Innen könnyen elértünk az Erbe térre, amely tipikus olasz, négyszögletű tér, éttermek, kávézók teraszaival, kis boltokkal. Verona történelmi városközpontjának a centruma. Olaszország egyik legszebb terének tartják, én így a nap végén azt mondom, hogy nem a legszebb. A tér körül sok szép középkori házak és tornyok láthatók. A tér közepén egy 14. századi szökőkút áll. Úgy olvastam, hogy szombat és vasárnap reggelenként piacot tartanak a téren, de ma is volt. Bár lehet hétvégén nem ilyen piac van, hanem komolyabb. Most olyan kicsit turista csalogató kacatok voltak.
Az Erbe téren áll a Torre dei Lamberti (Lamberti torony), amely Verona egyik jelképe. A torony 84 m magas és 368 lépcsőfokon vagy akár lifttel is fel lehet jutni a toronyba, ahonnan csodálatos látvány tárul Veronára. A tornyot 1173-ban építették, de 1403-ban villámcsapás érte. A renoválás csak 1448-ban kezdődött meg, és 1464-ig tartott. A torony órája 1779-ben készült.
Mivel a toronyba a kutyák nem jöhettek fel, így Bandi lent maradt velük, és beültek egy kávéra. Egész Olaszország totálisan kutyaőrült – persze jó értelemben. A kávézó tulajdonosa, egy másodperc alatt ott termett, amikor meglátta a kutyákat és azonnal olyan simogatás bajnokságot nyomott, hogy ma kevesen tudták legyőzni. Pedig kb minden sarkon, minden megállásunk alkalmával volt jelentkező: hol egy már idős, demens néni az unokájával, hol a Hawaii-ról érkezett család, hol a veronai aréna takarító nénije… stb.
A Piazza Santa Anastasia-n áll egy 13. századi gyönyörű gótikus templom. A templom nevét a negyedik századi mártír Anasztázia szűznek szentelték. 1290 körül a domonkos rend telepedett le itt és megkezdte a gótikus bazilika építését, mely végül Verona legnagyobb temploma lett.
Ponte Pietra volt a következő állomásunk: a római, i.e. 100-ban épített híd 4 boltívét a II. világháború végén a visszavonuló német csapatok felrobbantották, de 1957-ben, az eredeti építőanyagokból újjá lett építve. Ugyan a II. világháború előtt is többször összeomlott, és újjáépítették, még mindig tartalmaz több mint 2000 éves, valamint középkori részeket.
A hídról eltekeregtünk a dóm felé, ami nem volt nehéz, hiszen tornya jelezte az irányt. A veronai katedrális (Duomo) két korábbi templom helyére épült, amelyek egy 1117-es földrengésben elpusztultak. 1187-ben szentelték fel, de ezután még hosszú ideig folytatódtak a munkálatok. Belső tere a 15. századi renoválás alkalmával érte el mai formáját.
Itt már mindenki egy ebédre szavazott, amit egy aranyos kis szűk utcában fogyasztottunk el.
Az Aréna felé indultunk ebéd után, ahova meglepetésünkre nem lehet kutyát bevinni, így most én maradtam kint, és Bandi ment be. De persze kint mindenki örült a várakozó ebeknek.
Verona leghíresebb látványossága az i.sz. 30-ra megépült Arena, amely a világ harmadik legnagyobb római amfiteátruma. Eredetileg gladiátorviadalok helyszíne volt, és csak évszázadokkal később alakult át színházzá. Az Aréna tökéletesen alkalmas operák előadására is, akusztikája a fedett színházakéval vetekszik. Az ókori amfiteátrumban 100 éve rendeznek operaelőadásokat. Mára a híres veronai operafesztivál helyszíneként van a köztudatban. Az amfiteátrum egy földrengés következtében még a 12. században megsérült, de ezt leszámítva közel kétezer éve az eredeti állapotában sikerült megőrizni. Több mint 30 ezer néző befogadására volt képes, ma – biztonsági okokból – 15 ezren látogathatják egy időben.
Castelvecchio egy olyan vár melynek hídja is van az Adige folyó felett. Az 1354-1376 között, egy korábbi római erőd helyére épült hatalmas várban jelenleg gazdag múzeum működik reneszánsz és gótikus festményekkel, freskókkal és szobrokkal. A Castelvecchio hídja 1354 körül épült, azonban a II. Világháború idején teljesen elpusztult. 1949-1951 között építették újjá.
Majd egy kávé – fagyi kombo után enyhén kipurcanva a lábunkban lévő 10 km-től már csak egy parkot fedeztünk fel, ami különben is a parkolótól csak 2 utcára volt: ez a Giardino Giusti, Olaszország egyik legszebb, és legjobban fennmaradt reneszánsz kertje. A kert 500 éves ciprusfákkal és 200 éves sövénylabirintussal büszkélkedhet, szobrok, szökőkutak és barlangok is színesítik. Egy csendes, békés oázis a turistákkal zsúfolt Veronán belül. Bár, ahhoz képest, hogy milyen szép idő volt ma, hál’Istennek nem volt eszeveszett a tömeg. Jó, hétköznap van és október.
Egy nyugis reggellel kezdtünk, na meg egy gazdag reggelivel.
Aztán 10 után otthon hagytuk Bálintot a kutyákkal együtt. Illetve ez így nem is igaz, mert ezt az opciót Bálint választotta, ugyanis mi hárman shoppingolni szerettünk volna. Bandi talált a közelben egy bevásárlóközpontot, amit elmentünk felfedezni.
Délután meg elmentünk Bardolinoba, ami a tó dél-keleti oldalán van. Már 3 óra volt mire odaértünk, így egy ebéddel indítottunk. Aztán csavarogtunk egyet az óvárosban.
Majd a parti úton indulva haza még a szomszédos Lazise nevű városkát is megnéztük. Mondhatnánk, hogy mindegyik város egyformán kedves a sok színes kis házával és egységessé teszik őket a spalettájukkal. Tulajdonképpen, ha egyet megnézel, akkor kb mindet láttad. De ez nincs így, tényleg sok a hasonlóság, és otthon azt veszem észre, hogy már megint csak a házakat, tereket és kikötőket fotóztam, de akkor is mindig kapunk valami újat, különlegeset.
Lazise például egy Scaligero-várral és városfallal dicsekedhet, melynek eredete a 9. századra nyúlik vissza, amikor a falu lakói a következő század végén elkészültek az első védműveket, hogy megvédjék magukat a magyarok bevonulása ellen. Vagyis ezt is nekünk köszönhetik (bocs). A vár több ostromot szenvedett a történelem során.
Tegnap este újra megbeszéltük, hogy ma reggel elmegyünk kocsival a Garda-tó északi csücskébe, Riva del Garda városába és onnan csorgunk vissza a tó nyugati oldalán, érintve egy-két látnivalót.
Én felébredtem hajnali fél 5-kor, kínlódtam egy órát, majd lementem a kutyákhoz és miután megetettem őket, tök könnyen visszaaludtam a szuper új plédemmel. Aztán úgy keltünk, hogy 9-kor el tudjunk indulni. És el is indultunk 9 után kicsivel.
Az első állomás Riva del Garda városa volt, bő 3 órát el is ténferegtünk a ott. Furcsa idő volt, a kellemes őszies napsütés mellé a tó túlpartján a hegyek néhol ködbe bújtak, így az egész látványt olyan misztikussá tették. Riva jóval nagyobb város, mint a mi Desenzanonk, és a turisták által felkapottabb is, aránylag sok hotelbe botlottunk. A tó északi felén sok a szörfös, és a biciklis egyaránt, mindkét sport szerelmesei itt megtalálják a kiváló terepet és hozzá a kiegészítő boltokat. Anno mikor kerestem a szállást, ez a város és környéke is előtérbe került. De így utólag azt érzem, hogy az a terület, ahol mi vagyunk kellemesebb, pláne két kutyával.
Riva del Gardaból Limone Sul Garda felé tartva megálltunk egy kis vízesésnél, a Cascata di Sopino-nál. Valószínűleg azért tavasszal erőteljesebb a víz mozgás, mint most volt, de mi így is élveztük a kis kerülőt.
Délután 2 óra volt mire Limone-ba értünk. Ott először nem a belvárosi részt fedeztük fel, hanem egy kis kirándulást tettünk az óvárosból kiszakadva, egy patak mentén, mely tele volt kis vízesésekkel felfelé sétálva.
Majd visszasétálva az óvárost is felfedeztük. A város nevében szereplő citrom szóról gondolhatnánk, hogy az itt termesztett gyümölcs miatt került bele, de úgy olvastam, hogy sokkal valószínűbb, hogy a latin limes, vagyis határ szóból származik. A gazdaságot évszázadokon át a halászat és az olívabogyó-termesztés uralta. Ezt egészítették ki a citrusfélék, aminek ez a település a legészakibb termőterülete. Hűvös időszakban befedhető favázas védőépületekbe telepítik a növényeket. A rossz minőségű talaj feljavítására pedig csónakokon hoztak adalékanyagokat a tó déli partjáról. A citrom természetesen mindenhol és minden formában megjelenik a városban: gyümölcs, ital, alkohol, szappan, kerámia edény, ajándék tárgyak, házszám táblák, utcanév táblák, stb. Az óvárosi rész nagyon kedves, a nagy séta mellett meg is ebédeltünk.
Limoneból Montecastello felé vettük utunkat, de nem a rövidebb utat választottuk, hanem a kacskaringósabbat. Ez az SP38-as út volt, gyönyörű kilátással, néhol víz által mosott sziklafalak között, hegyi kis falvakon keresztül.
Montecastello városka a mészkő dombtetőn álló Madonna di Montecastello templomáról és annak gyönyörű kilátásáról híres. A templom 6 órakor zár. Mi a templom előtti kicsi parkolóban a hat órási kongatással egyidőben nyitottuk ki a kocsi ajtajait, hogy kiszálljunk megnézni a templomot. Így aztán maradt a kívülről való felfedezés, de legalább rajtunk kívül már csak 3 fiatal volt, akik épp indultak el.
Fél 7-kor tova indultunk, már egyenesen a szállásra, bár az üzemanyag kissé ki lett centizve, de még időben tudtunk tankolni is. Sötétben, este 8-ra értünk haza, kellemesen kipurcanva, sok szép élménnyel. Annyira elpilledtünk, hogy 9-kor már mentünk is aludni.
Tegnap este megbeszéltük, hogy ma egy nagy túrát csinálunk (elsősorban kocsival), felmegyünk a tó északi csücskébe és ha Riva városát megnéztük, akkor a nyugati parton csorgunk vissza délre, ahol több látnivalót is összegyűjtöttem.
De mint tudjuk, ember tervez, Isten végez. Ma valamiért így alakult, hogy én ismételten felfáztam… Most már a berlini út óta mindig van nálam gyógyszer erre, mert az a legrosszabb, amikor a patikában könyörögni kell antibiotikumért. Erre az útra nagyon utolsó pillanatban sikerült összepakolni és sajna a felfázás elleni gyógyszer otthon maradt.
Reggel mikor felébredtem éreztem, hogy nincs minden rendben. Így hiába reggeliztünk meg reggel 8-kor, hogy 9-ig elinduljunk, én végül lefújtam a programot. Cserébe Virágot meg Bálintot megkértem, hogy hozzon nekem bármi áron is antibiotikumot a patikából, Bandit meg megkértem, hogy vigye el a kutyákat egy nagy sétára. Bálint az angol tudását zsebre tehette, de a google fordítós olasz tudás, és Virág EU-s egészségbiztosítási kártyája elég volt, hogy kapjanak gyógyszert.
Bálinték is és én is lepihentünk, hogy hasson a gyógyszer (jó, Virág és Bálint lehet nem emiatt… ). Közben a szomszéd lakásban felújítást végeznek, így időnként a fejünkön kalapáltak, de azért sikerült aludni, ami jót tett.
A kis lakásunknak van egy-két hiányossága. Már az első nap abba ütköztünk, hogy jó lenne még egy-egy pléd. Azóta is nyitott szemmel jártunk, hátha valahol találunk, mert olyan jól esett volna, pláne így, hogy beteg lettem. A szomszédos Conad nevű (Aldi/Lidl jellegű) boltban nem volt takaró, bánatomra.
Bandi elvitte a kutyákat megsétáltatni, és majd 2 órán át bolyongtak Desenzano belvárosában, ahol kilométereken át piac volt, kedd lévén.
Heti egyszer, minden kedden van kirakodó vásár reggel 8 és délután 1 óra között, ahol minden van: sajt, méz, hal, hús, zöldség-gyümölcs, ruha, cipő, otthoni kiegészítők és tényleg minden is. Bandi azt mesélte, hogy sokan voltak a vásározók is és a vevők is, kutyákkal nem is tudott ott menni, csak egyszer-kétszer keresztezte az árusokat. Mindenesetre az egyik ilyen keresztezés oly jól sikerült, hogy egy takaró áruson esett keresztül. Bandi pedig úgy gondolta, hogy ha már úgyis elkezdődött az október (Virággal a mi szülihónapunk), akkor egyből két takarót hoz a lányoknak. A legjobb érzés erre felébredni, hogy így szeret a férjem.
A takaró is segített, meg lehet a gyógyszer is, és délben jobban lettem. Nem akartunk ezek után messze menni, így elindultunk a belváros felé ebédelni. (Desenzano nem nagy város, közel 29 ezer lakossal, szűk 60km2.) A sétának az lett a vége, hogy majd 4 órát tekeregtünk, ebédeltünk és újabb részeket fedeztünk fel a kisvárosunkban. A piac még tartott, azt is meg tudtuk nézni, a kikötőt, a hangulatos utcákat, színes házakat, sőt még Desenzano 1000 előtt épült kastélyát is. Azt olvastam róla, hogy az ókori római vár peremén védőkerítésként épült, hogy megvédje a külváros lakóit és menedéket nyújtson a banditák, a rivális szomszédok, valamint a magyarok gyakori rajtaütései ellen. 1882-1885 között fejeződött be a kastély végleges átalakítása.
Délután 4 után értünk haza, és késő estig csak társasoztunk, amit csak egy vacsival lehetett megszakítani.
A reggeli kutyaséta után reggeliztünk, majd 10 körül elindultunk vissza Sirmione félszigetére.
Szombaton mikor ott jártunk azért elég nagy volt a tömeg. Na meg amiatt mert gyalog mentünk, nem időztünk túl sokat ott, érintőlegesen fedeztük csak fel a kis utcákat, színes házakat, hangulatos kávézókat. És csak az erődig mentünk, ami után még ott van a félsziget egyharmada, ahol a félsziget csúcsát körülveszi egy gyönyörű természeti képződmény.
A Garda tavat gleccserfolyók táplálják, a legmélyebb pontja 360 méter, a tó vize Sirmione lapos szikláinál tud igazán felmelegedni. A tóba benyúló földnyelv csúcsában fekvő sziklák, mint kőgallér keretezik a magasba szökő sziklafalat. Az itt található teraszos kialakítású sziklastrand ennek köszönhetően nagyon izgalmas látványt nyújt.
Ezeken kilométer hosszan lehet végigsétálni, mi teljesen körbe tudtuk járni így a félsziget azon részét, ami az erőd után van.
Fél 3-kor átautóztunk a Sirmionétól 30 percre lévő Peschiera del Garda nevű városba. A Garda-tó legdélebbi pontján találjuk Peschierát, itt ered a Mincio folyó, amely a tó vizét vezeti le Mantova irányába. Könnyen bejárható és hangulatos a kis szűk utcácskákból álló óvárosa. A csatornák és hidak által “szétszabdalt” településnek teljesen egyedi jellege van. Másfél órát sétálgattunk, majd fél 5 körül hazamentünk, hogy pihengessünk.
A késői délutáni szieszta után már csak vacsora és társasjáték energiánk maradt.
Reggel fél 9-ig pihentünk, nyugiban megreggeliztünk, beszélgettünk, kitaláltuk, hogy ma merre menjünk.
A Garda-tó Olaszország legnagyobb tava. A Balatonhoz viszonyítva kb 50%-kal kisebb attól. A tó legnagyobb hossza: 51,6 kilométer, max. szélessége 16,7 kilométer.
Autóval a tó körbevezetése 140 kilométeren vezet. Ha nem állnál meg egyszer sem, akkor ez három órás út lenne. De ki az a hülye, akik nem áll meg egyszer sem?
Olyan úticélt kerestünk, ami kevesebb gyaloglással jár, mint a tegnapi nap. Így 11-kor kocsiba ültünk, hogy a fél órányira, a Garda-tó dél-nyugati oldalán lévő Manerba del Garda nevű városba menjünk, ahol van egy Rocca di Manerba nevű megmászható hely gyönyörű kilátással.
Manerba del Garda városka kicsi, a látnivaló minimális, így elsősorban kávéztunk, majd elgyalogoltunk a kilátóba, ami egy természetvédelmi területen van.
Onnan letekintve láttuk, hogy a városka partszakasza tök különleges, egy benyúló félsziget jellegű kavicsos terület. Meg láttuk, ahogy egy hajó kiégett a tavon. Nem tudni, hogy mitől gyulladt ki, de a hírek szerint totálisan leégett, majd elsüllyedt.
Így miután a sziklát megmásztuk, alá ereszkedtünk és a partot is bejártuk. Nagyon klassz meleg volt ma, Pogo és Boogie meg is mártóztak a tóban.
A kellemesen nagy séta után írányba vettük végül a parkolót, és emlékeztünk, hogy a közelében éttermek is voltak. Fél 3 lévén kezdtünk éhesek lenni. Két aprócska hiba csúszott a számításba:
1, Nem ott jöttünk vissza, mint ahol mentünk, hogy kényelmesebb legyen gyalogolni, így egyszer csak egy kerítésbe ütköztünk. Hosszan kellett volna visszamenni ahhoz, hogy kijussunk a kerítés túloldalára. Sebaj, gondoltuk: másszunk át. Aztán rájöttünk, hogy van velünk két 39kg-os kutya! Bálint átment, Virág is, majd Bandi átadta Boogiet, és végül Pogot Bálintnak. Nem ficánkoltak, jól vették az akadályt. Aztán mi is átmásztunk. Ez a probléma megoldódott.
2, A másik gond meg az volt, hogy nem számoltunk az olaszok sziesztájával. Fél 3, vagy 3 után nincs konyha, legközelebb vacsorára tudsz beülni. Persze ezt tudtuk, de hiába tudod, nem számolsz vele, mert a napi rutinban nincs benne. Aztán az étteremben dolgozó lány elárulta, hogy hova menjünk, hogy kapjunk valami kis kaját. Tényleg kicsi volt – a választék is, meg a minőség is, de közben meg pont jól jött mert mind a négyen éhesek voltunk már. Így ez a probléma is megoldódott.
Kicsivel 5 után értünk a szállásra, ahol nekünk is jól jött a szieszta. Este elugrodtunk a szomszéd boltba vacsinak és reggelinek valóért.
Vacsi után meg, míg a fiúk olvasgattak, mi még játszottunk egy nyomozós játékkal.
A lakásunk 2 szintes: alsó szinten van egy előszoba, nappali, konyha, étkező rész egy saját kis körbekerített kert résszel. A felső szinten pedig a két háló és a mosdó, ja meg egy mosókonyha. A kutyák bent aludtak, de az alsó szinten, mi meg fent. Én első éjjel általában nem alszom jól új helyen, de a többiek jól aludtak. Reggel 6-kor (is) fent voltam, így végül felkeltem, hogy a kutyákat megetessem, kiengedjem, de aztán inkább elmentem velük egy sétára. A séta másfél órás lett végül, de bejártuk a kisvárosunk belvárosát. Pont a napkeltére értünk oda.
A 29 ezer lakosú Desenzano del Garda névre hallgató kisvárosunk semmi különlegességgel nem rendelkezik az internet szerint, ám mégis olyan hangulatos, hogy élmény volt a reggeli csavargás és város felfedezés.
8 után mikor hazaértünk, megreggeliztünk, Összeszedtük magunkat szép nyugiban, majd fél 11-kor elindultunk gyalog.
Az úticél a szomszéd városka volt: Sirmione, ami egy szigetnyúlvány a Garda-tavon.
Lassan tettük meg az odafelé vezető 7,5km-es utat, sokszor sok helyen megálltunk, hol egy kávéra, hol egy fagyira, hol meg csak random egy padon pihegve, élvezve az első októberi őszi napsütést. Sőt közben meg is ebédeltünk.
Sirmione keskeny félszigetének utolsó harmadában a középkori Scaligeri kastély áll. Sirmione-nak gyönyörű középkori óvárosa van, színes házakkal, szűk utcákkal, hangulatos kávézókkal, éttermekkel, fagyizókkal.
Délután 5 után jöttünk rá, hogy el kellene indulni vissza. Virág meg Bálint buszra szállt, mi meg a két kutyával visszamentünk gyalog. Mi este 7-re értünk vissza, és néhol egy-egy képre muszáj volt megállnunk.
Az én lábamba 24 km került a reggeli kutyasétával együtt.
A házunk utcájának sarkán (a ház pedig két háznyira van a saroktól), van egy Conad nevű Aldi/Lidl szerű bolt. Este Bálinttal még elugrottunk vacsoráért meg reggelinek valóért. De vacsi után, 9-kor mindenki kidőlt.
Reggel a szakadó esőben felrögzítette Bandi a tetőcsomagtartóra a boxot, majd belekerültek a csomagok, a kutyák meg a csomagtartóba. Az eső miatt Virággal és Bálinttal az Etele Plaza parkolóját beszéltük meg találkozó pontnak.
A 7 órás autóút 8 és fél órásra sikeredett, de hát néha meg kellett állni. Az eső egy – egy szakaszra elállt, de azért elkísért minket a szállásig.
Úticélunk a 840 km-re lévő Garda-tó déli partján fekvő Desenzano del Garda nevű városka volt.
Airbnb-n foglalt szállás, házigazda nélküli bejutással. Vagyis kapsz egy címet és kapsz egy leírást, amiben meg van határozva, hogy hol a kulcs, hogy nyílik a kapu, melyik lakás a tiéd, aztán old meg. Különben vicces az ilyen, eddig, amikor ilyenben volt részünk nem csalódtunk, jól megtaláltunk mindent.
Elfoglaltuk a szállást, a fiúk behordtak a kocsiból én meg hamar elvittem a két kutyát egy kis sétára. Kellemes 5 percre van a tó, így oda mentünk és ott jártunk egyet. Olyan türelmesen végig ülték a kocsiban ezt a bő 8 órát, hogy le a kalappal előttük.
A kutyák kaptak enni, majd elmentünk, hogy mi is kapjunk vacsit az egyik közeli pizzázóba. Az olaszokban azt szeretem, hogy annyira kutyabarátok, hogy beállítasz két Goldennel és erre a tulajdonos egész családja előkerül simogatni.
Este fél 11-ig sétáltunk a környéken, aztán kidőltünk.
BandiBorso utazik 