Mexikó, Yucatán-félsziget – 15. nap

2024. február 22. csütörtök

Nem keltünk órára, de aránylag korán, így volt arra időnk, hogy elmenjünk a város másik végén található tengerparti szakaszra.

Viszont a fényképezőgépet otthon (a szálláson) felejtettem, így a reggeli után inkább visszamentünk a szállásra, mert muszáj volt 11-ig összeszedni magunkat meg a cuccainkat, hogy kijelentkezzünk. Ugyanis az eredeti terv az volt, hogy a tengerparti szakasz megnézése és a reggeli után a közelben lévő tulumi romokat is felfedezzük. De végül azt a szállásról való kijelentkezés utánra hagytuk. Ez azt eredményezte, hogy nagyjából csúcsidőben, fél 12-kor érkeztünk meg a romokhoz sorban álló tömeghez, akik még csak a jegyhez várakoztak. Ahhoz képest, hogy milyen hosszú volt a sor kb 10 perc alatt lement. Bennem felmerült a kérdés a sor láttán, hogy biztos be akarunk e menni, de Bandi csak annyit mondott: “Most vagyunk itt.” Igaza volt, és jó volt, hogy hallgattam rá.

Eddig mindegyik romnál pórul jártunk kicsit: azt hiszed megvetted a jegyet, mert kifizettél valamit, amiről blokkod is van, majd mész, hogy beengedjenek a kapun, ahonnan visszaküldenek egy másik pénztárhoz, mondván még csak az adót fizetted meg. Na most ez alapból dühítő, hogy azt hiszed már megvetted, de vissza kell menj egy újabb kasszánál sorban állni és fizetni, de ma tök messze kellett visszamenni, miután egy tök hosszú sort kiálltunk. Minden alkalommal elfelejtjük, hogy ez így működik itt, és ma még nem is volt közel egymáshoz a két kassza, emiatt pláne nem gondoltunk rá. Az csak hab a tortán, hogy az adót kifizetheted kártyával, de a belépő jegyet csak készpénzzel. Na, de megugrottuk a feladatot és bejutottunk a tulumi romokhoz.

Sokan voltak ugyan, de nagy területen helyezkedik el, így oszlott a nép, másrészt meg a romokhoz itt se lehetett közel menni (mint Chichén Itza-ban), ami azt eredményezte, hogy könnyű volt olyan képet készíteni a romokról, amiben nincs benne egyszerre tíz-húsz idegen ember.

Minden más maja várostól eltérően Tulum közvetlenül a tengerparton épült. Legjelentősebb épületei az ún. kastély, az alászálló istenség temploma, a szél temploma és a freskók temploma. A belső várost a tenger felé nyitott városfal veszi körül, északnyugati és délnyugati végében őrtoronnyal.

Csak későn, Kr. u. 1200-tól települt be Tulum, és a 14. századra a Yucatán-félsziget egyik legnépesebb városállamává nőtt. Valószínűleg kedvező helyzete tette fontos kereskedelmi csomóponttá. Védelmi rendszerét jól kiépítették. A spanyol hódítók érkezésekor Tulum volt a környék vallási központja. Az ún. mexikói kaszt-háború idején az ellenálló és lázadó maják egyik központjává vált.

A terület néhol egész sűrűn tele van pálmafákkal, láthatóan folyamatosan karbantartott, tiszta, rendezett. Közben rálátni a romoktól a fehér homokos tengerpartra, amitől maga a Karib-tenger színe is csodálatos zöldes-kék. Tényleg kár lett volna kihagyni.

Innen már enyhén éhesen indultunk tovább 1 órakor, de volt két banánunk, azt hamar betoltuk miközben átautóztunk a nagyjából negyed órára lévő Akumal település tengerparti szakaszára. Ez a rész arról ismert, hogy teknősökkel lehet snorkelezni. Hát, igen, de csak ha beiratkozol egy tízen fős csapatba, ahol kapsz egy vezetőt, mellényt, és játék szabályokat: mikor merre mehetsz. És már a parkolást is csak úgy tudtuk megoldani, hogy közöltük egy helyen, hogy a búvár boltba megyünk, hadd álljunk meg az üzlet előtt. Mondjuk akartunk is venni egy maszkot meg egy pipát, mert Bandus elhagyta az ővét az egyik cenoteban. A búvár bolt túloldalán ki tudtunk menni a tengerpartra, de aránylag sok volt a turista (tudom, nekem már az is sok, ami másoknak még sima ügy). Így elengedtük ezt a lehetőséget. Viszont meleg volt ma: 25-27 fok, de többnek éreztük, mégiscsak jól esett volna kicsit mártózni.

A térképre pillantva hamar felfedeztük a mi helyünk: 5 percre volt a Cenote Yal Ku, ami egy nyitott gyönyörű laguna, ahol lehet snorizni.

Délután 2-től 4-ig olyan jól el voltunk itt, hogy fel se tűnt, hogy elment az idő.

A következő szállásunk Playa del Carmen városában van, ahol most 4 éjszakát is töltünk. Kicsit aggódtam, hogy mennyire lesz szimpi a környék, a szoba, és minden, mivel 4 éjszaka. (Ez a leghosszabb egy helyen töltött időszakunk.) Akumel felől jövet a netünk elfogyott, de ahhoz képest könnyen megtaláltuk a szállást. A hotel egy perc sétára van a Fő tértől és 5 percre a sétáló utcától, van garázs, (ami külön jó, mert itt fizetős az utcai parkolás), és van a tető teraszon medence meg bár. Sőt a szoba kis konyhával felszerelt, és van egy teraszunk is.

Kipakoltunk (leginkább a tegnapról nem teljesen megszáradt búvár ruháinkat), majd a szennyes ruhánkkal felpakolva elindultunk vacsorázni. Nem jutottunk messzire, a sarkon kiszúrta a szemünk egy búvár központ. Ellenőriztem a neten, szín 5-ös, sok-sok jó értékeléssel. Így bementünk és vasárnapra bejelentkeztünk egy újabb búvár napra. Majd leadtuk a mosnivalót, és végül este 7-kor eljutottunk oda, hogy vacsiztunk. Egy nagyon helyi tacos helyre ültünk be. Finom volt.

Este fél 10-ig csavarogtunk, próbáltuk felvenni a város ritmusát: ez megint egy másik világ: zene mindenhol, boltok és éttermek váltogatják egymást, pezsgő élet.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 13. nap

2024. február 20. kedd

Ugyan korán keltünk, de nem kapkodtuk el a reggelt, még élvezni akartuk a kis hajónkat, meg a Bacalari-tó látványát.

10 órakor a Costa Maya-n található Mahahual tengerparti falu felé vettük az irányt, ami Bacalartól bő egy órányira van. Több helyen láttam a tengerparti részről mutatós kis képeket és tegnap Melany is ajánlotta. Mondjuk ő azt mondta érdemes reggel korán menni, de nekem ez az info nem jött át, ezt utólag mesélte Bandi. Mindenesetre tettünk Mahahual felé egy teljesen felesleges kitérőt: hatalmas hajóval érkező turisták tömege volt a parton, és ezzel arányosan a falu összes lakosa, ki taxit kínálva, ki az éttermét, ki pedig csak kalapot vagy hűtőmágnest. Így aztán szerintem 15 percnél többet nem töltöttünk a Maya Riviéra ezen részén.

Campeche óta a kamionokat és a kátyúkat kerülgettük, ami még nekem is fárasztó volt az anyós ülésen. Nehezebben ment a napközbeni kocsiban való szunyókálás. De Bacalart elhagyva Mahahual irányába legalább a kamionok megszűntek. Viszont Mahahualból Tulumba úgy lehet eljutni, ha visszamegyünk a kamionos építkezős útra. Még mindig a vasutat építik, elég nagy projektnek tűnik.

A két és fél órás utat megszakítottuk egy délutáni kávé és reggeli helyett ebéd szerűséggel.

Három után értünk Tulumba, ahol a város szélén egy önálló bejutásos szállás várt ránk medencével. Jól is esett Bandinak, mert irtó meleg van megint. De nem sokat időztünk a szálláson, 4 körül bementünk a városba. Első állomásunk a búvár központ volt, amit tegnap Bandus kinézett. Egy végtelenül kedves angol pár, akik 17 éve itt élnek és üzemeltetik a helyet hamar meggyőztek minket. Így a holnapi programon már nem kell gondolkozzunk.

Tulum Cancúntól (első állomásunktól) 130 km-re délre helyezkedik el. Itt már teljesen visszaérkeztünk az elsősorban amerikai turisták által kedvelt területre. Ez nagyon sok mindenen látszik: talán elsősorban a boltok minőségén, az emberek angol tudásán, de a szállások és éttermek választékában is megmutatkozik. De mégse olyan mint Cancún, nem egy tengerparti szállodasor van, hanem mindenhol minden és kellemesen keveredik a helyi érzés a turisták igényeivel. Szóval azért mexikósabb, mint Cancún. Sétáltunk még egy kicsit a városban, aztán némi sörrel felszerelkezve hazajöttünk az új szállásunkra.

2395 km vezetett Bandi az elmúlt 11 napban “mérsékelten” jó minőségű utakon. Innen még persze megyünk majd tovább, de az már nem lesz ilyen jelentős.