JORDÁNIA – 4. nap

2023. március 18.

Jó hír: megtaláltam, hol a legerősebb a wifi a házban és feltöltöttem a tegnapi képeket.

Ismét órára keltünk, mert az volt a terv, hogy 8-kor már a reggeliző részben találkozunk. Reggeli után pedig mielőbb elindulunk felfedezni Petrát. Így is lett, 9-kor már ott voltunk a bejáratnál. Mivel megvettük a jordán pass-t (amivel a vízumot is kiváltottuk), így nem kellett belépőjegyet fizetni. A jegyet ki kell váltani, de nem kell fizetni. Viszont a pass-szal rendelkezőknek külön sor van, ahol jelenleg senki se állt. Szóval a tegnap esti sokaság, akitől zavarba jöttünk – mondván, hogy mennyien lesznek a romvárosban – mégse jött el. Persze azért nem mondom, hogy nem volt ember, de rosszabbra számítottunk. Mondjuk ezen a nagy területen el is oszlik a nép.

Petra a sivatag sziklái között megbúvó egykori karavánközpont egy arab néptörzs, a nabateusok virágzó fővárosa volt. Ebben az elszigetelt, nehezen megközelíthető, sziklafalaktól bezárt völgyben két ősi karavánút keresztezte egymást: az egyik észak-déli irányban haladt Damaszkuszból, illetve Dél-Arábiából, a másik kelet-nyugati irányban a Perzsa-öbölből, illetve Egyiptomból. A település az időszámításunk előtt 5. és az időszámításunk szerinti 3. század között fontos kereskedelmi csomópont volt. A városba vezető mély és szűk Szik szurdok védelmet biztosított. Petra i.e. 200 – i.sz. 100 között élte virágkorát. A fővárosban – a sivatagi nomád népek szokásainak továbbfejlesztésével, egyedi építészeti stílust teremtve – a nabateusok a kőfalakból faragták ki elegáns, monumentális épületeiket, templomaikat, fürdőiket, lakóházaikat és sírboltjaikat. Tökélyre fejlesztették fazekas, kőfaragó és ciszternaépítő tudományukat. A sziklák között fakadó patak vizét ötletes felszíni és föld alatti csatornákból és víztározókból álló rendszerrel vezették a városba, hogy a rendelkezésre álló víz minden cseppjét megőrizzék. A városnak mintegy 20 000–30 000 lakosa lehetett fénykorában. Két nagy földrengés pusztította a várost: 363-ban és 551-ben. A 7. századi iszlám terjeszkedés során az arab hódítók 663-ban elűzték a városlakókat, és Petra egykor ragyogó építményeinek jelentős részét lerombolták. A keresztes háborúk idején még stratégiai szerepet töltött be, de a Jeruzsálemi Királyság elfoglalása után elnéptelenedett. Az elnéptelenedett város létezéséről csupán a beduin pásztorok tudtak. 1812-ben Jean Louis Burckhardt svájci felfedező egyik útja során kalandos körülmények között ismét rátalált. A sziklából kifaragott város romjai, hatalmas sírtemplomai és varázslatos természeti környezete egyedülálló komplexumot alkotnak. Petra 1985 óta az UNESCO kulturális világörökség helyszíneinek egyike, és felkerült a világ 7 új csodájának listájára.

Ahogy a bejárattól elkezdünk befelé sétálni, rövidesen elénk tárul az első izgalmas látvány, a kanyon. Egy 1,2 km hosszú és néhol elég szűk járat vezet a romvárosig, melyet 200-300 méter magas sziklafalak határolnak. Valójában ez nem egy klasszikus értelemben vett kanyon, tehát nem a víz által kimosott szurdok, hanem egy hasadék, mely egykor egy összefüggő sziklatömb volt, és a tektonikus mozgások következtében hasadt ketté. Több helyen megfigyelhető, hogy mennyire passzol egymáshoz a sziklafal két oldala, főként azokon a pontokon, ahol a kanyon csupán 2 méter széles. Nagyon hatásos, ahogy először egy kis részletet megpillantunk az égbe emelkedő falak között a híres petrai Tresury (Kincstár) épületéből, majd egyre több minden látszódik, ahogy megyünk előrébb. Végül a keskeny járat egyszer csak véget ér, és egy óriási, sziklafalakkal körbezárt téren találjuk magunkat, ahol a teljes épület magasodik elénk az egyik sziklafalba vájva. Meseszerű az egész.

Itt azért volt tömeg, de a látvány mindent vitt.

Innen tovább haladva még 6 különböző állomás van a romvároson belül a nehézségi szint szerint könnyűnek mondható, oda-vissza 8 kilométeres alap túra útvonalon: a színház, az oszlopok utcája, királyi sírok, az egykori városközpont. Minden nagyon szép, de az első szuper látványt nem tudják felülmúlni. Ráadásul ettől a ponttól előkerülnek az árusok, akik sajnos rontják a látványt. (Bocsánat, de tényleg így érzem.)

Sok helyen azt olvastam, hogy Petra az egyetlen kényes pont Jordániában: lehúzzák a turistákat, mindent erőszakosan rád tukmálnak, kéregetnek. Mi ezt ilyen formán nem tapasztaltuk. Valóban sok az árus, a tevét, szamarat vagy lovat ajánlgató ember (mondván elvisz, ne gyalogolj), az idegenvezetőnek kínálkozó, vagy az egy dinárért képeslapot osztogató kisgyerek. De ha egyszer kedvesen azt mondod, hogy “köszi, nem”, akkor utána nem nyomulnak tovább, sőt mosolyognak, kedvesek.

Ezek után jön egy olyan pont, hogy eldöntheted, hogy a még 2 km-re lévő, 900 lépcsőn felvezető úton elindulsz e a Monostor irányába, vagy visszafordulsz. Mi természetesen felmentünk. Nekem már eleve izomláz volt a vádlimban az ammani domboktól és lépcsőktől, de ezt most megfejeltük a 2×900 lépcsővel. Viszont a látvány itt is nagyon megérte a küzdelmet. Ráadásul az időjárás jelentés ugyan csudi napsütést ígért mára és az is volt, de 13-15 fokot írt. Ennek megfelelően melegebben öltöztünk, de a nap itt jóval erősebben süt. Annyira, hogy a 13-15 fokot 25 foknak éreztük és meg is kapott minket a nap.

Végül 13 kilométert mentünk 5,5 óra alatt. De ebben sok megállás volt, kisebb kitérők, csodálkozás és csodálás, evés, pihenés. Visszafelé gyorsabban haladtunk, de azért egy-egy ponton újra megálltunk csak a látványért.

A szikla szélén a srác pihenőt tart, mögötte a szamara
Felkerekedett a szél visszafelé

Délután mikor visszaértünk a szállásra, Barbi és Laci összeszedték magukat meg a csomagjaikat és elmentek Ammanba, ugyanis ők csak 4 napra akartak jönni. Este 6-kor elváltak útjaink. Mi ezután már csak pihenősen voltunk.

JORDÁNIA – 3. nap

2023. március 17.

Ébresztő órára keltünk mert 9-re már érkezett a bérelt kocsink. Addigra készen akartunk lenni a pakolással is és a reggelivel is. Ugyan, csak 9:30-kor tudtunk indulni, de akkor elindultunk Madaba irányába. Én anno néztem a neten, hogy mit érdemes ott megnézni és úgy igazán semmi extra látnivalót nem találtam. Na de a Laci látott egy helyen Madaba-s hűtőmágnest, így arra a következtetésre jutottunk, hogy akkor ott kell legyen valami, hiszen van róla szuvenír. Szóval irányba is volt, meg még hűtőmágnes is volt róla, így úgy döntöttünk megnézzük. Aztán, ahogy beértünk a városba úgy döntöttünk, hogy a közelben lévő Nébó-hegyre megyünk először (ami csak egy 8km-re van onnan). A Nébó-hegy tetejéről mutatta meg Isten Mózesnek az Ígéret Földjét. Mózest a hagyomány szerint a hegyen temették el. A hegy nem egy magas hegy, inkább domb, de nagyon szép a kilátás, tiszta időben Jeruzsálemig is el lehet látni. (Jeruzsálem innen légvonalban 50 kilométerre van.)

Feltárt mozaik padló
Padló mozaik

Innen visszamentünk Madaba városába, ami úgy turistás városka, hogy a sok árus megéljen belőle…

Én kinéztem három egymás melletti érdekességet a Google térképen még otthon: 1, Moujib Panoráma pont, 2, Mujib gát 3, Grand Canyon kilátó pont. Mivel Petra irányába több út is vezet, ezért ezek a pontok útba estek. Bár azt láttuk, hogy ha csak simán beírjuk a térképen az Ammán – Wadi Musa (Petra városa, de különben Wadi Musa azt jelenti: Mózes völgye) végpontokat, akkor sose hoz ezen az úton, ahol ezek a látnivalók vannak… Elindultunk mindenesetre. Tényleg nem ez volt a legegyszerűbb megoldás, nem ez a legrövidebb és legkidolgozottabb útvonal. De amolyan kalandozásként haladtunk előre. Aztán egyszer csak rájöttünk, hogy mindjárt elfogy az üzemanyag. Jött egy kisebb benzinkút, beálltunk, de nem volt 95-ös üzemanyag, csak dízel és 90-es. Továbbmentünk nem számolva azzal, hogy hol és hogyan lesz benzinünk, gondolva minden faluban van legalább egy töltőállomás.

Megálltunk az első ponton, az út mellett 3 autónyi parkolási lehetőség és egy “Aldi áruház” csodás kilátással:

Aldi forever

Ahogy mentünk tovább a gát mentén rendőrök állítottak meg minket és csodálkozva kérdezték, hogy kik vagyunk és hova megyünk itt. Ebből is látszott, hogy ezt az utat nagyjából egy turista se választja. Viszont arra nagyon jó volt a találkozás, hogy megkérdezzük, hol lesz a legközelebbi benzinkút. A válasz 20-25 km múlva egy Karak nevű faluban. A gátat csak kocsiból néztük meg. Reménykedtünk, hogy a szerpentinen nem kell majd félreállni mert elfogy a benzin. Közben érintettük a harmadik pontunkat is, ahol hasonlóképp 1-2 kocsi tud félreállni, de mellette egy étteremnek látszó épület volt. Ne valami nagy dologra gondoljatok, egy bódé, kézzel ráfestve, hogy Rest (mert a restaurant már nem fért ki!). Laci szerint ez tuti nem kilátópont. Én csak azt sajnálom, hogy meg se próbáltuk, meg se néztük. Továbbmentünk…

A Karak nevű helység Al-Qasr úgy igazából. Megtaláltuk a benzinkutat, ahol persze szintén nem volt 95-ös benzin, így a 90-es anyaggal itattuk meg az autót. A falu vagy község egy elég forgalmas, sok kis üzlettel teli főútból áll a semmi közepén. Mivel délután fél 3 volt és már elég éhesek is voltunk, gondoltuk megkeressük Al-Qasr legjobb kifőzdéjét. Szerintünk megtaláltuk: a kairói származású török éttermet üzemeltető barátunk nem tudjuk hogyan került ide, de a közel-keleti konyha ízei a kezében vannak.

Ne a tisztaságot nézzétek…

Úgy számoltuk, hogy innen még több mint két óra kocsival Petra. Jól gondoltuk, mert fél 6 volt mire a szálláson voltunk. A szállás kissé kiesik a Wadi Musa belvárosi forgatagából, de mivel van kocsink így ez nem zavar minket. Este még egy nagyot csavarogtunk a városban, ami mind a négyünket meglepett, hogy mekkora és milyen forgalmas: és itt döbbentünk rá, hogy ez a forgatag fog megjelenni holnap a Petrához vezető túra útvonalon is.

JORDÁNIA – 2. nap

2023. március 16.

9-kor keltünk, összekészülődtünk, jól bereggeliztünk, aztán majd 11 óra volt mire elindultunk, hogy magunkra vegyük a várost. Gyönyörűen sütött a nap. Teljesen felvillanyozott bennünket a szép idő.

A Citadellánál kezdtünk. Az egykori ammáni citadellának sajnos ma már csak a romjai láthatóak. A mai Ammán közepén álló domb már az újkőkorszakban lakott hely volt! Ma már csak a római és a korai iszlám kor közötti időszakból származó romok láthatók rajta, pedig a területet elfoglaló számos jelentős civilizáció hatással volt rá. A megerősített falak mögötti területen semmi nem maradt épen, római, keresztény és muzulmán templomok, sírok, épületek romjai, szobrok töredékei láthatók ma.

A római színháznál folytattuk utunk, ami a citadellához aránylag közel van. A színház 138-161 között épült és hatezer ember befogadására alkalmas. A színház teljes felújítása 1957-ben kezdődött meg. De sajnos nem az eredeti alapanyagokat használtak, így a rekonstrukció egyes részei nem lettek szépek, például az egyik oldalsó lépcső tök modern. Viszont a színházba ismét élet költözött, júliusban és augusztusban szoktak kulturális rendezvényeket tartani itt.

A színház után ismét a tegnapi piac szélén kötöttünk ki egy mecset mellett, ami sajnos átépítés alatt áll. A piacon és a környező utcákban kavarogtunk, néha egy frissen facsart gyümölcslére, néha meg egy oltári édes sütire leülve.

Majd visszakeveredtünk a szállásra, lepakoltunk és újra útnak indultunk. A légvonalban szinte mellettünk lévő I. Abdullah király mecsetjét szerettük volna megnézni, amiről azt tudtuk, hogy oda be lehet menni amolyan földi halandónak is, mint mi vagyunk. Cirka félóra dombra fel – dombról le sétával el is jutottunk a mecsethez. Különben az útvonal a helyi II. vagy XII. kerületnek felelt meg. Sokkal szebb házakat láttunk, mint amik a belvárosban vannak. Ez az egyetlen mecset Ammanban, ahova a nem muzulmán látogatókat is beengedik. A mecset 1982-89 között épült, hétezer hívő fér el benne és még háromezer a kertjében. A mecset maga nyolcszögletű melyet egy 35 méter átmérőjű kupola díszít, aminek az a különlegessége, hogy egyetlen oszlop sem tartja. A nők számára van egy kisebb, ötszáz fős terem, illetve a királyi család számára egy ennél is kisebb szentély áll rendelkezésre. Bent sajnos nem szabad fotózni.

Innen már vacsorázni mentünk. Laci kinézett még otthon egy éttermet, ami nincs is messze a szállástól, és nagyon dicsérték. Nem foglaltunk asztalt, de mivel 6 után kicsivel már ott voltunk, így azt mondták, hogy ha 8-ig végzünk, akkor megoldják. Közben nagy felfordulás kerekedett, majd hamar kiderült, hogy az olasz külügyminiszter érkezett meg a feleségével és még valaki nagyon fontos ember, hogy együtt vacsorázzanak. Na ebből már tudtuk, hogy tuti finom lesz a vacsora. És az is volt… Meg sok is.

JORDÁNIA – 1. nap

2023. március 15.

9-kor fejfájósan ébredtünk. Illetve én már egyszer 7-kor is, de annyira kopogott az eső az ablakon, hogy nem éreztem azt, hogy fel kellene kelni. Későn és hosszan reggeliztünk remélve, hogy eláll az eső.

11 után indultunk és a környéken próbáltunk pénzhez jutni: Laci dollárt akart váltani, Bandi meg pénzt akart felvenni. Közben hol esett, hol elállt és ezzel együtt váltogattuk a tervet, hogy múzeumba menjünk vagy a városba sétálni.

Aztán végül a királyi automobil múzeumra esett a választás. Mivel nem séta távolságra volt és az eső is esett, így taxiba vágtuk magunkat. A múzeumot 2003-ban hozták létre Abdullah király kívánságára. A múzeum a jordán járművek ritka gyűjteményét mutatja be Husszein bin Ali 1916-ban Ammánba érkező autóitól egészen a modernekig, mellette sok motor is megjelenik. Az 1999-ig uralkodó Husszein király nagy autó őrült volt, mellyel fiát, a jelenlegi királyt, II. Abdullah-ot is megfertőzte.

A múzeumban található a hollywoodi Mars című film forgatásánál használt Rover is, amelyet Wadi Rum-ban (Jordánia UNESCO világörökségi részét képező sivatagban) használtak a marsi jelenetek hátteréhez. A Rovert ajándékba adták Jordániának azért a vendégszeretetért cserébe amellyel Jordánia fogadta és támogatta a film teljes stábját.

A múzeumban már a végefelé jártunk, amikor a taxis bácsink egyszercsak ott termett. Nem is értettük, hogy hogyan, csak azt, hogy miért. Túl jó fogásnak tartott minket, így inkább befizette magát is a múzeumba egy körre, hogy aztán ő vihessen minket vissza a városba is.

Abban reménykedtünk, hogy eláll az eső. De végülis az egész napunk ebből állt… De nem állt el, így a belvárosban bolyongtunk és végül egy bazárban kötöttünk ki. Az emberek kedvesek, barátságosak, minket, nőket megnéznék. Azt meg, hogy még fotózom is őket, végképp nem tudják hova tenni, de mosolyognak és nem jönnek zavarba.

Átázva és átfagyva visszagyalogoltunk délután a szállásra. Ammán dimbes-dombos: 17 dombon fekszik a város és ha gyalogolsz a városban, akkor majd mindig vagy fel, vagy le gyalogolsz (vagy lépcsőzöl, hogy rövidítsd a dombra menetet).

Egy óránk volt “otthon”, mert aztán 6 órára mentünk egy jordán főző kurzusra. Kb időben indultunk, csak a dombokkal nem számoltunk, így meglehetősen átázva az esőtől, kimelegedve a dombmászástól és sietéstől néhány perces késéssel megérkeztünk. Laci és Barbi Magyarországon több mint 15 éve működteti a Chefparade nevű helyet, ami hasonlóról szól: egy este alatt néhány receptet közösen megfőztök egy tanár segítségével majd együtt megeszitek. Mivel otthon mi sokszor voltunk ilyenen (már jóval azelőtt, hogy Laciékat ismertük volna), így tudtuk, hogy ez náluk hogyan is működik. Ezek után ez a hely kicsit csalódás volt, nem igazán voltak profik. Mindenestre amit főztünk, azt meg is ettük és jól is laktunk.

Hazafelé ballagva még egy shisha bárba beültünk, majd fél 11-re voltunk a szálláson kicsit kipurcanva és reménykedve a holnapi napsütésben.

JORDÁNIA – 0. nap

2023. március 14.

Ez tényleg amolyan nulladik nap, mint a sziget fesztiválon. Van is, nincs is, hiszen a repülő 17:20-kor indul menetrend szerint Budapestről a jordán fővárosba, Ammánba. A repülőút 3 óra 20 perc, de rájön még a kétórás időeltolódás, meg a reptérről a szállásig tartó útidő, így legjobb esetben is éjfél előtt kicsivel lehetsz a szálláson.

Ezt az utat egyszer már megterveztük, lefoglaltuk, rákészültünk. De sokunknak van ilyen, Covid előtt betervezett nyaralása, amit a járvány elvitt. A lezárások 2 héttel az indulás előtt jöttek (2020. március). Egy fillért se buktunk akkor: repjegy, szállás, kocsi bérlés, minden visszajött. Így nem panaszkodhatunk. Sőt, volt időnk átgondolni, hogy az akkorra tervezett 5 nap kicsit feszes, ezért inkább másik légitársasággal és 7 napra megyünk most.

Kiértünk délután 3-ra a reptérre, kényelmesen voltunk, Barbival és Lacival, újdonsült utazó társainkkal már a csomagfeladási ponton összefutottunk. Kicsit bolyongtunk még, kicsit dumáltunk, majd mikor elindultunk az útlevél ellenőrzésre, akkor egy nagyobb sor végén találtuk magunkat. A sor nem haladt, csak nőtt. És akkor kiderült, hogy egy órája nem működik az útlevél ellenőrzés informatikai rendszere. Nincs B megoldás, várni kell. Így aztán a gép hiába volt ott időben, az utasok a terminálban dekkoltak. Érdekes volt, hogy senki nem aggódott, nyugodtan vártuk a csodát, hogy magától meggyógyuljon a rendszer. Egyetlen izgalmas esemény az volt, hogy valaki előttünk kiborított egy pohár kólát, ami egyre csak csorgott mindenfelé.

Mi még fél órát vártunk, majd amikor már a gép kellett volna hogy induljon, akkor a rendszer is beindult. Na akkor kezdődtek a feszkók, mert néhányan azt hitték, hogy csak az ő gépük indulna már, a másik 300 ember hobbyból áll sorban…

Volt 4 db automata útlevél ellenőrző kapu azon kívül, ahol hagyományos módon haladt az ellenőrzés. Könnyen átálltunk oda, de a négyből három elég hamar újra leakadt… Végül sikerrel átjutottunk az ellenőrzésen, majd megfutattak minket, mondván másfél perc és zár a kapu. Komolyan vettük, bár tudtuk, hogy más is áll a sorban, aki ezzel a géppel jön. Így persze újabb sorba futottunk bele, de aztán csak felpörögtek az események és bő fél órás késéssel tényleg zárták a repülőgép ajtajait. 5:20 helyett 5:55-kor el is indultunk. Több csúszásra számítottunk, ráadásul a menetidőn kicsit javított a pilóta bácsi, így helyi idő szerint este 11 órakor landoltunk (20 perc késéssel).

Kötelező regisztrációt kell online intézni mielőtt neki indul az ember Jordániának. Ez az egyik, amit ellenőriznek érkezéskor. A másik, hogy elvileg kell vízum, gyakorlatilag viszont ha 4 éjszakát az országban töltesz, akkor elég online megvenni a Jordan Pass-t, amivel kiváltod a vízumot és egyben egy csomó helyre megváltod vele a belépőt. Ezt is ellenőrizték belépéskor az útlevél mellett. Sőt az útlevelet kétszer is ellenőrizték. Ezzel 1 óra el is ment még pluszban a reptéren. Annyira pont egy óra, hogy a Barbi még 14-ei dátummal lépett be pecsét szerint az országba, mi viszont már 15-eivel. A csomagokra nem kellett várni, ők vártak ránk.

Számítottunk rá, hogy késő lesz mire kikeveredünk a reptérről, így éltünk a szállás által felajánlott reptéri transzferrel. A reptér kb annyira van a városon kívül, mint Magyarországon. Bő fél óra volt az út forgalom nélkül.

Egész nap esett, kb akkor állt el, amikor megérkeztünk.

Ha jól értelmezzük az eddigi munkatempót, akkor abból amit a reptéren és a szálláson láttunk, baromira nem kapkodnak. Ráér mindenki, hiszen ők is ráérnek.

Mindenestre éjjel negyed kettőkor még ki kellett mennünk a közvetlen környéket megnézni. A sarkon van egy büfé, a helyi legjobb shawerma (közel-keleti gyros talán a legjobb megfelelője) árus lehet. Éjjel 2-kor még olyan forgalma volt (pedig az út túloldalán is nyitva volt egy kis önkiszolgáló), hogy pörgött a kés a srác kezében. Természetesen kipróbáltuk volna, de nem volt jordán dinárunk. Amíg én két képet csináltam könnyen szóba lehetett elegyedni a hely előtt állókkal, sőt inkább ők szólítottak meg minket és mondták, hogy ez Amman legjobb shawerma árusa. Kártyával nem lehet fizetni, de az egyik srác kezünkbe nyomott egy 5 dinárost (kb. 2.500,- Ft), hogy együnk, vendégei vagyunk. Bárány hússal készült, zöldségekkel megspékelve, tortillába tekerve.

Kicsit esett is még az eső, meg nagyon késő volt, így visszasétáltunk a szállásra. És éjjel 3 óra volt mire aludni mentünk.

Itália – 10. nap

2022. október 9. vasárnap

9-kor megint megpróbáltunk elindulni. Utolsó itt töltött teljes nap lévén a kutyáknak akartunk kedvezni, mondván olyan klasszul végignyomták velünk a Garda-tó mentén fekvő főbb városokat, na meg Veronát, hogy mi magunk is csodálkoztunk. Végig pórázon halomnyi simogatni vágyó turista és autó között, aszfalton, néhol hosszabban napon gyalogolva.

A tó északi csücskén túl van egy tó, a Lago di Tenno. Ide indultunk a tó nyugati partján végighaladva. Eleve 2 órás útidőt írt, de mi hol egy kávéra álltunk meg, hol meg csak nézni a szörfösöket és kite-osokat. Tele volt a tó velük: az idő szép volt, gyönyörűen sütött a nap és kellemes szél volt (na meg szombat), így minden adott volt a számukra.

A Tenno-tó partján lévő parkolóban meglepően sok autó állt. Viszont azzal, hogy a tó körbesétálható kellemesen elosztott a tömeg.

A tó partja durván köves, cserébe a tó maga szuper tiszta. És csodálatosan türkiz színű. Szűk 3 órát időztünk el a tónál, majd visszafelé megálltunk még egy helyen, de tulajdonképpen nem ott ahol szerettünk volna, így abból csak egy kis séta lett és egy pisilés.

Délután 5-re a szállásra értünk, Bandival mi még elmentünk a boltba kajáért, hogy legyen a hazaútra. Aztán meg társasoztunk még egy jót.

Holnap reggel indulás haza. Sajnos hamar véget ért, de nagyon élveztük.

Itália – 9. nap

2022. október 8. szombat

9-kor megint megpróbáltunk elindulni. Utolsó itt töltött teljes nap lévén a kutyáknak akartunk kedvezni, mondván olyan klasszul végignyomták velünk a Garda-tó mentén fekvő főbb városokat, na meg Veronát, hogy mi magunk is csodálkoztunk. Végig pórázon halomnyi simogatni vágyó turista és autó között, aszfalton, néhol hosszabban napon gyalogolva.

A tó északi csücskén túl van egy tó, a Lago di Tenno. Ide indultunk a tó nyugati partján végighaladva. Eleve 2 órás útidőt írt, de mi hol egy kávéra álltunk meg, hol meg csak nézni a szörfösöket és kite-osokat. Tele volt a tó velük: az idő szép volt, gyönyörűen sütött a nap és kellemes szél volt (na meg szombat), így minden adott volt a számukra.

A Tenno-tó partján lévő parkolóban meglepően sok autó állt. Viszont azzal, hogy a tó körbesétálható kellemesen elosztott a tömeg.

A tó partja durván köves, cserébe a tó maga szuper tiszta. És csodálatosan türkiz színű. Szűk 3 órát időztünk el a tónál, majd visszafelé megálltunk még egy helyen, de tulajdonképpen nem ott ahol szerettünk volna, így abból csak egy kis séta lett és egy pisilés.

Délután 5-re a szállásra értünk, Bandival mi még elmentünk a boltba kajáért, hogy legyen a hazaútra. Aztán meg társasoztunk még egy jót.

Holnap reggel indulás haza. Sajnos hamar véget ért, de nagyon élveztük.

Itália – 8. nap

2022. október 7. péntek

Reggel időben keltünk, és 9-kor el is indultunk Veronába. 10 órakor a kocsi már egy parkolóházban volt, mi meg Verona utcáit szeltük keresztül-kasul.

Verona folyója, az Adige tekereg végig a városon, melyen a csak gyalogosan bejárható belvárosi részén 6 híd is összeköti a folyó két oldalát.

Először a Piazza delle Erbe felé indultunk. Júlia erkélye pedig közel van az Erbe térhez, és tulajdonképp meg akartuk nézni, de véletlen találtuk meg ilyen hamar. Így befordultunk abba a kapu aljba, ahol ki volt táblázva, hogy itt van Júlia háza…

Shakespeare Rómeó és Júliája ugyan Veronában játszódott, a szerelmi történet azonban fikció, Júlia valójában sosem élt a nevezetes házban. A híres erkélyt csak 1936-ban építették egy 1905-ben a városvezetés által megszerzett házra. A regényben szereplő Capulet család tulajdonává nyilvánították, így teremtve új turisztikai látványosságot.

Innen könnyen elértünk az Erbe térre, amely tipikus olasz, négyszögletű tér, éttermek, kávézók teraszaival, kis boltokkal. Verona történelmi városközpontjának a centruma. Olaszország egyik legszebb terének tartják, én így a nap végén azt mondom, hogy nem a legszebb. A tér körül sok szép középkori házak és tornyok láthatók. A tér közepén egy 14. századi szökőkút áll. Úgy olvastam, hogy szombat és vasárnap reggelenként piacot tartanak a téren, de ma is volt. Bár lehet hétvégén nem ilyen piac van, hanem komolyabb. Most olyan kicsit turista csalogató kacatok voltak.

Az Erbe téren áll a Torre dei Lamberti (Lamberti torony), amely Verona egyik jelképe. A torony 84 m magas és 368 lépcsőfokon vagy akár lifttel is fel lehet jutni a toronyba, ahonnan csodálatos látvány tárul Veronára. A tornyot 1173-ban építették, de 1403-ban villámcsapás érte. A renoválás csak 1448-ban kezdődött meg, és 1464-ig tartott. A torony órája 1779-ben készült.

Mivel a toronyba a kutyák nem jöhettek fel, így Bandi lent maradt velük, és beültek egy kávéra. Egész Olaszország totálisan kutyaőrült – persze jó értelemben. A kávézó tulajdonosa, egy másodperc alatt ott termett, amikor meglátta a kutyákat és azonnal olyan simogatás bajnokságot nyomott, hogy ma kevesen tudták legyőzni. Pedig kb minden sarkon, minden megállásunk alkalmával volt jelentkező: hol egy már idős, demens néni az unokájával, hol a Hawaii-ról érkezett család, hol a veronai aréna takarító nénije… stb.

A Piazza Santa Anastasia-n áll egy 13. századi gyönyörű gótikus templom. A templom nevét a negyedik századi mártír Anasztázia szűznek szentelték. 1290 körül a domonkos rend telepedett le itt és megkezdte a gótikus bazilika építését, mely végül Verona legnagyobb temploma lett.

Ponte Pietra volt a következő állomásunk: a római, i.e. 100-ban épített híd 4 boltívét a II. világháború végén a visszavonuló német csapatok felrobbantották, de 1957-ben, az eredeti építőanyagokból újjá lett építve. Ugyan a II. világháború előtt is többször összeomlott, és újjáépítették, még mindig tartalmaz több mint 2000 éves, valamint középkori részeket.

A hídról eltekeregtünk a dóm felé, ami nem volt nehéz, hiszen tornya jelezte az irányt. A veronai katedrális (Duomo) két korábbi templom helyére épült, amelyek egy 1117-es földrengésben elpusztultak. 1187-ben szentelték fel, de ezután még hosszú ideig folytatódtak a munkálatok. Belső tere a 15. századi renoválás alkalmával érte el mai formáját.

Itt már mindenki egy ebédre szavazott, amit egy aranyos kis szűk utcában fogyasztottunk el.

Az Aréna felé indultunk ebéd után, ahova meglepetésünkre nem lehet kutyát bevinni, így most én maradtam kint, és Bandi ment be. De persze kint mindenki örült a várakozó ebeknek.

Verona leghíresebb látványossága az i.sz. 30-ra megépült Arena, amely a világ harmadik legnagyobb római amfiteátruma. Eredetileg gladiátorviadalok helyszíne volt, és csak évszázadokkal később alakult át színházzá. Az Aréna tökéletesen alkalmas operák előadására is, akusztikája a fedett színházakéval vetekszik. Az ókori amfiteátrumban 100 éve rendeznek operaelőadásokat. Mára a híres veronai operafesztivál helyszíneként van a köztudatban. Az amfiteátrum egy földrengés következtében még a 12. században megsérült, de ezt leszámítva közel kétezer éve az eredeti állapotában sikerült megőrizni. Több mint 30 ezer néző befogadására volt képes, ma – biztonsági okokból – 15 ezren látogathatják egy időben.

Castelvecchio egy olyan vár melynek hídja is van az Adige folyó felett. Az 1354-1376 között, egy korábbi római erőd helyére épült hatalmas várban jelenleg gazdag múzeum működik reneszánsz és gótikus festményekkel, freskókkal és szobrokkal. A Castelvecchio hídja 1354 körül épült, azonban a II. Világháború idején teljesen elpusztult. 1949-1951 között építették újjá.

Majd egy kávé – fagyi kombo után enyhén kipurcanva a lábunkban lévő 10 km-től már csak egy parkot fedeztünk fel, ami különben is a parkolótól csak 2 utcára volt: ez a Giardino Giusti, Olaszország egyik legszebb, és legjobban fennmaradt reneszánsz kertje. A kert 500 éves ciprusfákkal és 200 éves sövénylabirintussal büszkélkedhet, szobrok, szökőkutak és barlangok is színesítik. Egy csendes, békés oázis a turistákkal zsúfolt Veronán belül. Bár, ahhoz képest, hogy milyen szép idő volt ma, hál’Istennek nem volt eszeveszett a tömeg. Jó, hétköznap van és október.

Itália – 7. nap

2022. október 6. csütörtök

Egy nyugis reggellel kezdtünk, na meg egy gazdag reggelivel.

Aztán 10 után otthon hagytuk Bálintot a kutyákkal együtt. Illetve ez így nem is igaz, mert ezt az opciót Bálint választotta, ugyanis mi hárman shoppingolni szerettünk volna. Bandi talált a közelben egy bevásárlóközpontot, amit elmentünk felfedezni.

Délután meg elmentünk Bardolinoba, ami a tó dél-keleti oldalán van. Már 3 óra volt mire odaértünk, így egy ebéddel indítottunk. Aztán csavarogtunk egyet az óvárosban.

Majd a parti úton indulva haza még a szomszédos Lazise nevű városkát is megnéztük. Mondhatnánk, hogy mindegyik város egyformán kedves a sok színes kis házával és egységessé teszik őket a spalettájukkal. Tulajdonképpen, ha egyet megnézel, akkor kb mindet láttad. De ez nincs így, tényleg sok a hasonlóság, és otthon azt veszem észre, hogy már megint csak a házakat, tereket és kikötőket fotóztam, de akkor is mindig kapunk valami újat, különlegeset.

Lazise például egy Scaligero-várral és városfallal dicsekedhet, melynek eredete a 9. századra nyúlik vissza, amikor a falu lakói a következő század végén elkészültek az első védműveket, hogy megvédjék magukat a magyarok bevonulása ellen. Vagyis ezt is nekünk köszönhetik (bocs). A vár több ostromot szenvedett a történelem során.

Este pedig ismét társasoztunk egy jót.

Itália – 6. nap

2022. október 5. szerda

Tegnap este újra megbeszéltük, hogy ma reggel elmegyünk kocsival a Garda-tó északi csücskébe, Riva del Garda városába és onnan csorgunk vissza a tó nyugati oldalán, érintve egy-két látnivalót.

Én felébredtem hajnali fél 5-kor, kínlódtam egy órát, majd lementem a kutyákhoz és miután megetettem őket, tök könnyen visszaaludtam a szuper új plédemmel. Aztán úgy keltünk, hogy 9-kor el tudjunk indulni. És el is indultunk 9 után kicsivel.

Az első állomás Riva del Garda városa volt, bő 3 órát el is ténferegtünk a ott. Furcsa idő volt, a kellemes őszies napsütés mellé a tó túlpartján a hegyek néhol ködbe bújtak, így az egész látványt olyan misztikussá tették. Riva jóval nagyobb város, mint a mi Desenzanonk, és a turisták által felkapottabb is, aránylag sok hotelbe botlottunk. A tó északi felén sok a szörfös, és a biciklis egyaránt, mindkét sport szerelmesei itt megtalálják a kiváló terepet és hozzá a kiegészítő boltokat. Anno mikor kerestem a szállást, ez a város és környéke is előtérbe került. De így utólag azt érzem, hogy az a terület, ahol mi vagyunk kellemesebb, pláne két kutyával.

Riva del Gardaból Limone Sul Garda felé tartva megálltunk egy kis vízesésnél, a Cascata di Sopino-nál. Valószínűleg azért tavasszal erőteljesebb a víz mozgás, mint most volt, de mi így is élveztük a kis kerülőt.

Délután 2 óra volt mire Limone-ba értünk. Ott először nem a belvárosi részt fedeztük fel, hanem egy kis kirándulást tettünk az óvárosból kiszakadva, egy patak mentén, mely tele volt kis vízesésekkel felfelé sétálva.

Majd visszasétálva az óvárost is felfedeztük. A város nevében szereplő citrom szóról gondolhatnánk, hogy az itt termesztett gyümölcs miatt került bele, de úgy olvastam, hogy sokkal valószínűbb, hogy a latin limes, vagyis határ szóból származik. A gazdaságot évszázadokon át a halászat és az olívabogyó-termesztés uralta. Ezt egészítették ki a citrusfélék, aminek ez a település a legészakibb termőterülete. Hűvös időszakban befedhető favázas védőépületekbe telepítik a növényeket. A rossz minőségű talaj feljavítására pedig csónakokon hoztak adalékanyagokat a tó déli partjáról. A citrom természetesen mindenhol és minden formában megjelenik a városban: gyümölcs, ital, alkohol, szappan, kerámia edény, ajándék tárgyak, házszám táblák, utcanév táblák, stb. Az óvárosi rész nagyon kedves, a nagy séta mellett meg is ebédeltünk.

Limoneból Montecastello felé vettük utunkat, de nem a rövidebb utat választottuk, hanem a kacskaringósabbat. Ez az SP38-as út volt, gyönyörű kilátással, néhol víz által mosott sziklafalak között, hegyi kis falvakon keresztül.

Montecastello városka a mészkő dombtetőn álló Madonna di Montecastello templomáról és annak gyönyörű kilátásáról híres. A templom 6 órakor zár. Mi a templom előtti kicsi parkolóban a hat órási kongatással egyidőben nyitottuk ki a kocsi ajtajait, hogy kiszálljunk megnézni a templomot. Így aztán maradt a kívülről való felfedezés, de legalább rajtunk kívül már csak 3 fiatal volt, akik épp indultak el.

Fél 7-kor tova indultunk, már egyenesen a szállásra, bár az üzemanyag kissé ki lett centizve, de még időben tudtunk tankolni is. Sötétben, este 8-ra értünk haza, kellemesen kipurcanva, sok szép élménnyel. Annyira elpilledtünk, hogy 9-kor már mentünk is aludni.