2026. június 8. hétfő

Korán keltünk, és korán is indultunk a hotelből, pedig a gépünk csak 9:45-kor indult Curaçao szigetére és a reptér csak negyedórányira van. Tegnap este, a taxirendelés közben ment is a matek a hotel recepcióján Bandi és a helyi srác között, hogy mikorra kellene kiérni. Bandi a rutinjára támaszkodott, a recepciós viszont érthető módon nem akarta vállalni a felelősséget egy esetleges gép lekésésért. A vége az lett, hogy bő egy órát dekkoltunk a szinte teljesen üres reptéren. A 34 férőhelyes kisgépen ismét kemény 12 főből állt a teljes utasközönség. Ezen a vidéken a repülők nemhogy nem késnek, de inkább előbb indulnak, ha a gép bent áll és az összes utas felszállt. Most sem volt másképp: 10 perccel a hivatalos idő előtt már neki is vágtunk a mindössze 20 perces repülőútnak.

Nincs komp, csak repülőjárattal lehet a szigetek között ugrálni. Viszont több fapados járat is van, elég sűrűn közlekednek, mindnek napi több járata van. Borús napra keltünk, sőt elég nagy zuhé volt míg keszülődtünk reggel. Ez a ború Curaçao-ra is elkísért minket. A repcsi billegett is rendesen a leszálláskor.

10 órakor már Curaçao sziget levegőjét szívtuk. Bandi a kocsi bérlést úgy intézte előre, hogy már a reptéren fel tudtuk venni a kocsit. 

Olyan gyorsan és flottul pörögtek az események, hogy 11 órára már az új  szálláson voltunk Curaçao fővárosában, Willemstadban. A bejelentkezés csak délután háromtól van, de volt készen szoba, amit meg is kaptunk. Jobban mondva nem is szoba, mert ahhoz képest, amit foglaltam egy lakosztályt kaptunk.

A belváros két fő részből áll, melyeket a Szent Anna-öböl választ el, és a híres Emma királynő híd köt össze. Ez a híd a sziget egyik legikonikusabb és legkülönlegesebb látványossága, amit a helyiek és a turisták is szeretnek.

A „Hajlongó Öreg Hölgy” (The Swinging Old Lady) – ez a híd beceneve, ami a működési elvére utal. Nem egy hagyományos, felfelé nyíló csapóhídról van szó, hanem egy úszó pontonhídról. A híd 16 hatalmas pontonon lebeg a tengeren (a Szent Anna-öböl felett), és amikor egy hajó érkezik a kikötőbe, az egész híd – mintha egy ajtó lenne – dízelmotorok és hajócsavarok segítségével oldalra, kiúszik a part mellé.

A híd naponta többször is kinyílik. Először megszólal egy sziréna, a kapukat lezárják, majd a híd elfordul. Ha a híd nyitva van, a gyalogosokat ingyenes komphajók szállítják át az öböl két partja között. Ha szerencséd van, és már rajta állsz a hídon, amikor az elkezd kinyílni, nem kell pánikba esni: fent maradhatsz utasként, és átélheted, ahogy a híd elfordul a vízen! Viszont nem mindig nyitják ki teljesen, van hogy csak annyira úszik ki, hogy egy kisebb hajó oldalt elslisszolhasson mellette.

Ez a híd köti össze Willemstad két híres, UNESCO világörökségi védelmét élvező belvárosi negyedét:

• Punda: A keleti oldal, amely a híres, élénk színű, holland gyarmati stílusú házsoráról ismert.
• Otrobanda: A nyugati oldal, amelynek jelentése szó szerint: „a másik oldal”. Ez egy modernebb, de szintén hangulatos kulturális és vásárlónegyed. Mi is itt, ezen az oldalon szálltunk meg.

A hidat eredetileg 1888-ban építették. Kezdetben fizetni kellett a használatáért (híd vám volt), de bevezettek egy nagyon érdekes, szociálisan érzékeny szabályt: akinek nem volt cipője (a szegényebb helyiek), az ingyen kelhetett át rajta. Sokan emiatt inkább levették a cipőjüket a híd előtt, hogy megspórolják a pénzt. 1934 óta a híd mindenki számára teljesen ingyenes, és 1974 óta kizárólag a gyalogosok használhatják (az autóforgalmat a hatalmas, magasan ívelő Julianna királynő híd vette át).

A mai nap számunkra a főváros felfedezéséről szólt, igyekeztünk minél több részt bejárni. 

Curaçao fővárosa, Willemstad, méltán lett az UNESCO Világörökség része. Az itteni építészet egy egészen lenyűgöző kulturális fúzió: a klasszikus, 17–18. századi holland precizitás és formavilág keveredik a karibi klímához igazított megoldásokkal és a vibráló, trópusi színekkel. Bandi így fogalmazott: nem spóroltak a színekkel.

Eredetileg a hollandok fehér mészvakolattal fedték le a házakat.

A váltás egy furcsa történelmi rendeletnek köszönhető: 1817-ben Albert Kikkert kormányzó betiltotta a fehér házfalakat. Az indoklás szerint a tűző karibi napfény olyan erősen verődött vissza a fehér falakról, hogy az tömeges fejfájást és szemsérülést okozott a lakosságnak. Bár a pletykák szerint a kormányzónak részesedése volt a helyi festékgyárban, a döntés végleg megváltoztatta a város képét, és megszületett a karibi térség egyik legikonikusabb látképe.

Mivel Curaçao kijutott a foci világbajnokságra, emiatt most itt minden e körül forog. De minden! 

Willemstad totális foci lázban ég, a belvárosban már most mindenhol a szurkolói mezeket, focilabdákat és hasonló ereklyéket lehet beszerezni. Sokan a sötétkék alapon sárga csíkkal és két csillaggal díszített nemzeti focimezben vannak. 🇨🇼 A főbb tereken látszik szintén a nagy készültség, várhatóan ott majd kivetítőkön lehet figyelemmel kísérni a meccs eredményeit.

Most vasárnap a sziget válogatottja az E-csoportban szerepel majd, és az első mérkőzését Németország ellen játssza. Sajnos mi a Curacao meccsre már otthon leszünk, így max a tévé elől tudunk szurkolni a karib térség egyik résztvevőjének (a másik Haiti, akiknek több mint 50 év után sikerült kijutniuk a vébére). A nyitó meccsen még itt leszünk, kíváncsian várjuk a hangulatot.