Ahogy a Comoi-tó irányába nem akartunk bő 11 órát egyben levezetni (ráadásul a 11 óra minden megállás nélkül számolva), úgy visszafelé sem. Ezért már a szállás keresésnél ez volt a cél, hogy valahol félúton aludjunk egyet inkább. Így jutottunk el Latisanába. Nem ide terveztem elsőre, hanem Portogruaro nevű kisvárosba, de egyszerűen nem találtam jó kutyás szállást.
Így ezt a vasárnapot már csak a Latisana – Érd szakasz levezetésére szántuk. Ez volt a hosszabb szakasz, nem a tegnapi, mert ez ma 700 km volt, a tegnapi meg 415 km. Több helyen megálltunk: Klagenfurt, Graz, Szombathely… mindennel együtt ma utaztunk bő 9 órát.
A kutyák nagyon jól bírták, le a kalappal előttük. De Szlovéniában is, Olaszországban is és Ausztriában is teljesen természetes, hogy veled utazik a kutyád és sehol nem okoz gondot, sőt örülnek nekik. De tulajdonképpen Szombathelyen is nagyon kellemes tapasztalataink voltak.
Végül 2465 kilométert autóztunk 6 nap alatt. Ha valaki kocsival indul neki, akkor lehet érdemesebb még egy-két napot extrában rászánni. De Budapestről megy Milánóba is és Bergamoba is közvetlen járat.
9 órára összepakoltunk, majd a szomszéd faluig gurultunk, és Dongo-ban reggeliztünk a tóparton.
Innen hazafelé indulva, mintegy kétórányi útra fekszik Bergamo, melytől északra a Bergamói-Alpok vonulatai kezdődnek. Észak-Olaszország negyedik legnagyobb városa két részre oszlik: a dombtetőn trónoló Felsővárosra (Città Alta) és a modernebb Alsóvárosra (Città Bassa). A Felsővárost ma is épségben maradt városfal veszi körül, így szinte érintetlenül megőrizte középkori jellegét. Mivel Budapestről közvetlen repülőjárat is indul ide, a város rendkívül népszerű a magyar utazók körében is.
Nem tudjuk pontosan, minek volt köszönhető, de elképesztő tömeg fogadott minket. Talán a szombat miatt? Vagy mert eleve hosszú hétvége van? Esetleg csak a ragyogó napsütés csalogatott ki mindenkit? Nem derült ki, de az biztos, hogy Bergamo elképesztően felkapott úti cél. Mi a Città Altát céloztuk meg, ahol bő egy órát csavarogtunk – tulajdonképpen csak „beleszagoltunk a levegőbe”, de ennyi is elég volt ahhoz, hogy lássuk: rengeteg a látnivaló, amit kár lenne kihagyni.
A mai végcélunk a szlovén határ felé fekvő Latisana volt. Menet közben töltöttünk is (az autót) és ebédeltünk is, majd este fél 7-re megérkeztünk az új szállásunkra.
Latisana egy csendes kisváros az autópálya mellett, amely nem a világra szóló nevezetességeiről híres, de pont ez adja a báját. Vacsorára ettünk egy kiváló pizzát annál a családi vállalkozásnál, ahol a szállásunk is volt, az estét pedig egy izgalmas bridzspartival zártuk.
Ma reggel sem köszöntött ránk igazi nyári idő, de ez cseppet sem szegte kedvünket: már fél kilenckor úton voltunk, hogy a szomszédos Menaggióból komppal átkeljünk Varennába.
Amilyen gyorsan legördültünk a kompról az autóval, olyan hirtelen találtuk magunkat a város feletti hegyoldalban. Eredetileg nem erre terveztük az utat, de ha már így alakult, átadtuk magunkat a szerpentinek tetejéről nyíló pazar kilátásnak. A környék látványa egészen különleges: a tavat minden irányból zöld hegyek ölelik körbe, a távolabbi csúcsokon pedig még fehéren szikrázik a hó. Bárhonnan is nézzük, a táj egyszerűen csudi szép: legyen szó a kompon utazva a part menti városkák patinás házairól, vagy a partról figyelve a vízen fel-alá futkosó csónakokat.
A reggelinket végül Varenna felett, Perledo egyik hangulatos kávézójában költöttük el, miközben a panorámában gyönyörködtünk. Perledo alatt fekszik a Castello di Vezio, amelynek botanikus kertje és a falai közül nyíló kilátás is abszolút megéri a látogatást.
Kicsit északabbra tartva a keleti parton értük el Bellanót. Maga a város is nagyon hangulatos, de amit igazán ajánlunk, ha erre jártok, az az Orrido di Bellano, egy látványos szurdok a város szívében. A belépő 7 euró fejenként (időseknek nincs kedvezmény, gyermekeknek igen, a kutyusoknak viszont ingyenes). A szurdok mélye felett egy fémrácsos függőfolyosón lehet végigmenni – ez nem minden kutya kedvence, de a jegyvásárlás előtt egy kijelölt részen tesztelhetjük, mennyire bizonytalan kedvencünk ezen a különleges talajon. A Pioverna folyó vájta kanyon bejárása nem megterhelő: egy kényelmes, félórás séta, mégis maradandó élmény.
A szurdoktúra után Bellanóban ebédeltünk, ami kicsit szűkösre sikeredett időben: a parkolóban csak egy órát maradhattunk, és a rendőrök szemmel láthatóan szigorúan ellenőriztek. Így gyorsan kerestünk egy helyet a parton, ahol mindannyian tészta mellett döntöttünk. Már akkor megbeszéltük, hogy a vacsorát a szállásunkhoz közeli Luigi éttermében fogjuk elfogyasztani.
Délután a keleti part mentén folytattuk utunkat észak felé. Autózás közben gyönyörködtünk a tájban, és közben beiktattunk egy autótöltést is, hogy holnap reggel ezzel már ne kelljen foglalkozni.
Miután hazaértünk és lepakoltunk, gyalog vágtunk neki a Luiginak, ami szűk egy kilométerre fekszik tőlünk. A főút mellett nincs járda, ami két kutyával kicsit nehézkes lett volna, de a házigazdánk, a 28 éves Andrea megmutatott egy rejtett kis ösvényt, ami párhuzamosan fut az úttal. Luiginál fantasztikusat ettünk, így a tartalmas nap végére már csak egy kis kártyázásra maradt energiánk.
Bár a címben az áll, hogy ez a harmadik napunk, a tónál ez volt az abszolút premier. Mondhatni, „fagyos” fogadtatásban volt részünk: reggel 9-kor, amikor elindultunk a faluba reggelit vadászni, a hőmérő ugyan 3 fokot mutatott, de ez csak a száraz statisztika volt. A valóságban a metsző szél miatt jóval fagypont alatt éreztük a hőmérsékletet – olyan ereje volt a széllökéseknek, hogy majd’ levitte a fejünket!
Szálláshelyünk, San Siroban egy végtelenül nyugodt kisvárosban van a Comói-tó partján. Itt nyoma sincs annak a nyüzsgésnek, ami a felkapottabb városkákat, például Bellagiót, Varennát vagy Menaggiót jellemzi.
A reggeli kávénkat és falatkáinkat nagykabátba burkolózva költöttük el egy kis kávézó teraszán – a kutyusok miatt nem akartunk beülni, ők pedig velünk együtt tűrték a szelet. Úgy döntöttünk, nem hagyjuk, hogy az időjárás elrontsa a napunkat: kocsiba pattantunk, hogy a tó mentén haladva egy-egy szép pontnál megálljunk fotózni. Jelentem, ez a terv pontosan az első megállóig működött… Ott ugyanis tartottunk egy gyors válságtanácskozást, és megszavaztuk: inkább visszavonulunk kártyázni, amíg a szél alábbhagy. Csak remélni mertük, hogy erre nem három napot kell várnunk!
Így történt, hogy a délelőttöt bridzseléssel töltöttük a szálláson. Két pörgős menet után (2×4 lejátszás) ugyan nem lett kánikula, de a szél némileg megszelídült. Én azért biztos, ami biztos, alaposan beöltöztem, mielőtt újra nekivágtunk.
A nyugati parton, tőlünk mindössze 8 percre fekszik Menaggio, itt indítottuk a délutánt. Már előző este, a szállás felé menet is megállapítottuk, hogy ez a városka elképesztően bájos, és mindenképpen megér egy misét. Mivel már fél kettő felé járt az idő, egy rövid séta után a főtéren rögtön meg is ebédeltünk.
Tipp az utazóknak: Menaggióból (és szinte minden nagyobb tóparti városból) rendszeresen indulnak hajók és kompok a túlpartra. Jegyet a helyszínen és online is vehettek, de a menetrendet mindenképp érdemes előre tanulmányozni. Főszezonban vagy hétvégén érdemes időben érkezni, mert a férőhelyek végesek, pláne, ha autóval kelnétek át!
A Comói-tó jellegzetes, fordított „Y” alakjának (vagy görög lambdájának) találkozásánál, a déli ágak közötti félsziget csúcsán fekszik a varázslatos Bellagio. Elhelyezkedése nemcsak stratégiai, de festői is – nem véletlenül a turisták egyik legnagyobb kedvence. Ide terveztünk átkelni komppal és mire átértünk, az időjárás is meggondolta magát: kisütött a nap, és végre elkezdhettük ledobálni magunkról a felesleges rétegeket.
Bellagióban egy kiadós fagylaltozással egybekötött sétát tettünk, és persze élveztük a sztárkultuszt: Pogo és Boogie mindenkit levett a lábáról, a járókelők rajongtak értük.
Következő állomásunk a délebbre fekvő Nesso volt, amely a híres vízeséséről ismert. A parkolás után egy jó 300 métert kell lépcsőn lefelé megtenni, egészen a tó partjáig, de megéri a fáradságot: lentről visszatekintve látszik igazán, ahogy a víztömeg az út alatt, a sziklák között a mélybe zubog.
Hazafelé Comón keresztül autóztunk, de már csak Laglio városában álltunk meg egy pillanatra, hogy vessünk egy pillantást George Clooney szerény, 25 szobás villájára (némileg mi lányok reménykedtünk, hogy tök véletlen nem csak a villát pillantjuk meg, hanem magát a színészt is). Majd még a kocsiban átbeszéltük, hogy ha Apu becsenget (amit önként vállalt feladatként), Clooney biztosan megkínál minket egy tál spagetti carbonarával vacsorára… de végül fél kilenc után már nem akartunk „illetlenek” lenni, így a vacsorameghívás (egyelőre) elmaradt.
Ahogy esőre aludtunk el, úgy esőre is ébredtünk. Ez nem volt annyira kedves gesztus Szlovéniától, de nem volt mit tenni. Alapvetően nincs bajunk az esővel, de az esti és reggeli kutyaséta átázott cipőben és dzsekiben, majd az azt követő ázottkutyaszag mérsékelten kellemes.
Finom reggelit és kávét kaptunk a szálláshoz a Slamic Hotelben – a helyet csak ajánlani tudjuk. Reggeli után összekaptuk a cuccainkat, és 10 óra előtt továbbálltunk. Az első töltőállomásunkig, Padován túl, az eső és a napsütés váltogatta egymást. Eredetileg Padovánál töltöttünk volna; már nagyon vágytunk egy jó kávéra, na meg egyre inkább mindenki pisilni akart. Igen ám, de én elaludtam, Bandi meg csak ment, és későn tűnt fel neki, hogy elhagyta a lehajtót, ahol ki kellett volna mennie. Először úgy tűnt, 10 km után visszafordulunk, de végül újratervezett a GPS, és továbbküldött minket a következő töltőig. Ott jó helyen mentünk le az autópályáról, csak épp rossz irányba fordultunk… Fogyott a töltöttség a kocsiban, de szinte végig urai voltunk a helyzetnek. Oda-vissza plusz 5 kilométer után végre már töltöttük is az autót. Végül is jobb helyen álltunk meg így, mint az eredeti tervben. Kávé, fagyi, mosdó, töltés, majd irány Milánó!
Délután 4 után értünk Milánó belvárosába. Bejártuk a Dóm környékét, majd amíg a társaság java kávézott, én belestem az Uniqlo háromszintes milánói üzletébe…
Este hét körül még töltöttünk egyet Milánón belül, majd elindultunk a kicsit több mint egyórányira, északra lévő szállásunkra, a Comói-tó nyugati partjára.
Csak az utolsó néhány kilométert tettük meg sötétben, addig tátott szájjal csodáltuk a tájat. Olaszország harmadik legnagyobb tavát minden irányból gyönyörű zöld hegyek veszik körbe. A tó mentén sorra váltják egymást a kisvárosok és falvak, mindenhol hangulatos olasz házak: kinek a parton a víz mellett, kinek a hegyoldalban jutott hely. A mi szállásunk egy magánház közvetlenül a tóparton. Annyira közel van a vízhez, hogy Pogo legszívesebben még a hattyúkat is megkergetné. Szerencsére van kerítés és kiskapu, így a lehetőségei korlátozottak.
Este már csak belaktuk a San Siro nevű faluban lévő házat, majd nyugovóra tértünk.
Úton a Comói-tó felé: Egy esős, de hangulatos este Ljubljanában
Kedd délután vágtunk bele a karácsonyi ajándéknak adott nyaralásba: mi adtuk ajándékba Bandi szüleinek, hogy közösen elmegyünk egy pár napra Észak-Olaszországba, a Comói-tóhoz.
Mivel Érdről ez egy jó 11 órás autóút lenne, és csak munka után tudtunk indulni, sokkal kényelmesebbnek tűnt Ljubljanában tartani egy pihenőt. Tőlünk ez a szakasz nagyjából 4,5 óra, ami pont ideális egy esti érkezéshez.
Sokat törtük a fejünket a logisztikán: vajon négy felnőtt, két kutya és hatnapi csomagmennyiség hogyan fog beférni a Teslába? Első körben még egy hétszemélyes bérautó gondolatával is eljátszottunk, de alaposabb fejszámolás után rájöttünk, hogy a Tesla verhetetlen. Az első csomagtartó („frunk”) és a hátsó padló alatti extra rekesz annyival több helyet kínál, mint egy átlagos hétszemélyes kocsi csomagtere, hogy végül a saját autónk mellett döntöttünk. Szuperül sakkoztunk: az egyik bőrönd a kutyák alá került, a másik előre, a maradék helyet pedig kitöltöttük a kutyakajával és az egyéb apróságokkal.
Szerencsénk van, mert Pogo és Boogie imádnak utazni; láthatóan értékelik, ha ők is a „falka” részei maradhatnak a nyaralás alatt is. Most is példásan viselkedtek az úton!
Bár az utazás zökkenőmentesen telt, pont sötétedéskor és szakadó esőben értünk a szállásra. Ez sem szegte azonban a kedvünket: miután elfoglaltuk a szobákat és lepakoltunk, nyakunkba vettük a pár percre lévő belvárost. Egy tündéri, magánkézben lévő belvárosi hotelben szálltunk meg, ahol a szobák mérete minden várakozásunkat felülmúlta – még a kutyák is kényelmesen elterülhettek.
A vacsora után Bandival és a kutyákkal még elugrottunk a töltőre, hogy „tele tankkal” vághassunk neki a reggelnek, és már csak a Comói-tó kékje lebegjen a szemünk előtt.
BandiBorso utazik 