Amszterdam (2026)

ABC SZIGETEK – 2. nap

Posted by

0

2026. május 28. csütörtök

A hotel bevált: a reptér közelségének csak az előnyeit éreztük. Az induló és érkező gépek látványa klassz volt, míg le nem húztuk a redőnyt, de hallani semmit se lehetett belőlük. A tökéletes csend, a kényelmes ágy és az, hogy a repülő csak délután fél 2-kor indult, kicsekkolni meg elegendő volt 11-ig, megfelelő kombó volt ahhoz, hogy jól aludjunk. A szálláshoz reggeli is járt, így nem üres hassal sétáltunk át a reptérre.

Egy praktikus tanács a három sziget bármelyikére érkezőknek: nincs szükség vízumra a magyar utazók számára, de mindhárom sziget esetében van egy online kitöltendő belépési nyomtatvány, melyet max. 7 nappal az érkezés előtt lehet kitölteni. Aruba és Curaçao szigetére egy digitális belépőkártya szükséges (ED Card), ahol néhány személyes adatot és az útlevél belső oldalának fotóját kell megadni, míg Bonaire szigetére egy belépési díjat kell megfizetni (Visitor Entry Tax) néhány adat megadása mellett. Ez 75 USD/fő. Elvileg online ki lehet fizetni, így a szigetre való belépéskor nem kell emiatt külön sorba állni, de nekünk több bankkártya próbálgatása után se sikerült ily módon fizetni. A helyszínen csak kártyával lehet fizetni, készpénzzel nem.

Az amszterdami reptéren volt egy kis felesleges időnk, mert minden elég flottul ment. A tengerentúli járat Curaçaoba elvileg 13:25-kor indult volna.

A tegnapi blogban nem meséltem, de azt a bizonyos Curaçao–Bonaire jegyet az ügyintéző nem akarta visszarakni az eredetileg vásárolt időpontra, mondván, akkor csak másfél óra marad az átszállásra, ami szerinte kevés. Ő más megoldást javasolt: mivel a nap folyamán ez az utolsó járat, ami megy Bonaire-re, aludjunk egyet Curaçaon, és majd csak pénteken menjünk tovább. Már kezdte mondani, hogy van rá esély, hogy a KLM kifizeti a szállást, de hát mi nem igazán akartuk még egy éjszakával megszakítani az utat. Végül külön kérve, általunk vállalva, saját felelősségre volt csak hajlandó visszarakni a mai gépre a jegyünket.

Az átszállásra lévő másfél órából 15 perc már Amszterdamban elrepült, annyival később indultunk. Közben mi azzal nyugtattuk magunkat, hogy végülis a bőröndök végig fel vannak adva, emiatt a „csomagfelvétel és reptérről való ki- és beléptetés” című játékot már nem kell újra eljátszanunk, mint ahogy Mauritiuson megtettük. Itt majd csak simán futunk egyik kaputól a másikig. Kisbőrönddel, hátizsákkal. Meg ez majd kis reptér lesz…

A majd 10 órás repülőút kicsit unalmasan telt. (Sose telt még izgalmasan, ez túl hosszú ahhoz.)

Otthoni idő szerint 23:15 volt, mire landoltunk (az eredeti menetrendhez képest csak 5 perc késéssel). Curaçaon ekkor 17:15 volt. A beszállókártyát már Amszterdamban megkaptuk, azon látszott, hogy a 18:40-kor induló géphez már 17:55-kor megkezdik a beszállítást. Elég elöl ültünk (11. sor), így hamar kivergődtünk a gépből.

Tényleg nem nagy a reptér, mindössze 8 kapu van. Kétszer is rákérdeztünk, merre kell menni, ha mi csak átszálló utasok vagyunk. Jól tettük, mert egy senki által nem használt kis folyosón küldtek el minket. És ugyan még egy biztonsági ellenőrzésen is át kellett mennünk, ahol elég sokan voltak, de így is pikk-pakk bent voltunk a terminálban.

Aránylag nagy káosz uralkodott. Sok utas, kevés hely, a kiírt kapunál tök más géphez hívják az utasokat… stb.

Végül kiderült, rend van itt, csak másképp hagynak időt a beszállításra. Egy cuki kis géphez busszal vittek ki minket 5 másik utassal. Néztünk nagyot, hogy ennyien leszünk csak?

Aztán kiderült, hogy a gép itt csak megállt, mint a piros hetes busz a Felszabon (a fiatalabbak kedvéért: Ferenciek terén). Néhány utas már ült a gépen, hozzájuk csapódva lettünk 19-en. A pilóta bácsi indulás előtt bemondta, hogy megérkezett minden csomag, így indulunk is. Jó érzés volt. Összegezve, teljesen sima ügy volt ezt a gépet elérni, kár lett volna hagyni magunkat rávenni plusz egy éjszakára.

Az egyenlítőhöz közel lévén este 7-kor sötétedik. 7 előtt 10 perccel indult a kis gép szürkületben Bonaire-re. Kemény 20 perc volt a menetidő.

Annyira pici a bonaire-i reptér, hogy besétáltunk a géptől az épületbe, ahol egy kis teremben egy kis szalagon érkeztek a bőröndök. Konkrétan mi zártuk a repteret, mert ezen a 19 utason kívül csak néhány személyzeti tag lézengett, és valóban ez volt az utolsó járat.

Bonaire pici sziget: 294 négyzetkilométer, a teljes népesség pedig 24 ezer fő. Aruba méretre kisebb, de lakosság tekintetében viszont ott élnek kevesebben. A repülőtér, a főváros és a főbb látnivalók inkább a sziget déli felén vannak, így a szállást is eszerint kerestem. A reptérről 8 perc séta volt. Jó, nem a legideálisabb körülmények között, de az egész napos repülőgépen ülés után ennyi mozgás kellett.

Mire lepakoltunk a szobában és elindultunk enni, este 8 óra volt, és farkaséhesek voltunk. A szállónak van egy saját étterme, így nem mentünk messzire. Este 10-kor úgy dőltünk be az ágyba, mintha hajnali négy lenne. (És igen, 6 óra az időeltolódás.)

ABC SZIGETEK – 1. nap

Posted by

0

2026. május 27. szerda

Kezdjünk egy kis földrajzzal, mert többektől hallottam, hogy nem ismerős nekik az „ABC-szigetek” meghatározás. De ha leírom a szigetek nevét, biztosan lesz olyan, amelyik már ismerősen cseng:

Aruba 🇦🇼

Bonaire 🇧🇶

Curaçao 🇨🇼 [ejtsd: küraszao]

Aruba: A Beach Boys együttes Kokomo című számában énekel Arubáról Bahama és Jamaica mellett. Jó régi dal, az 1980-as évek vége, de anno sokat hallgattuk a rádióból. Aztán a Jóbarátok sorozat kedvelői is hallhattak a szigetről: ide nem ment el Rachel Barryvel az első évadban nászútra – cserébe Rachel barátnője, Mindy kísérte el a hoppon maradt vőlegényt (hát, ez sem mai sorozat…). Lehet, hogy öregszünk, ha a 80-as, 90-es évek kultikus elemeivel példálózom? 

Bonaire: Elsősorban a búvárok körében ismert, mert elképesztően szép merülőhelyek találhatók közvetlenül a sziget partjai mellett.

Curaçao: Talán a legtöbbeknek a kék Curaçao likőr ugrik be róla, miközben a sziget a lenyűgöző színeivel és különleges kultúrájával számos film és zene ihletője. A legismertebbek közé tartozik az az 1993-as amerikai akció-thriller, amely magyarul a Veszélyes vizeken (Curaçao) címet kapta, és amit teljes egészében a szigeten forgattak.

De visszatérve a földrajzra: mindhárom sziget a Karib-térségben, Venezuela partjaihoz közel található (a legkisebb távolság mindössze 29 km), és a Holland Királysághoz tartoznak, de más-más státuszban:

  • Aruba és Curaçao a Holland Királyságon belüli autonóm államok.
  • Bonaire pedig Hollandia különleges községe (bár 2010. október 10-ig a Holland Antillákhoz tartozott, ahogy Curaçao is).
A piros pont Arubán van, tőle keletre Curacao, majd Bonaire

Egy fontos gyakorlati infó az utazóknak: Bár ezer szálon kötődnek ezek a szigetek Hollandiához és hivatalosan az Európai Unió tengerentúli területeinek számítanak, de egyik szigeten sem érvényes az EU-s telefonos díjzóna! Ha nem figyelünk, a roamingolás komoly összegekbe kerülhet. 

Ennek az utazásnak ez a három sziget a célpontja. Véleményem szerint a Karib-térségbe november és február között a legérdemesebb utazni, amikor Magyarországon vacak idő van, ott meg klassz meleg. Nyilván van az az indok – jelen esetben program –, amiért az ember fia mégiscsak másképp dönt, és a nyárból a nyárba utazik. De ezt majd később részletesen is kibeszéljük.

Ma ünnepeljük a 21. házassági évfordulónkat, így ez a nap ideálisnak tűnt a nyaralás megkezdéséhez. Nem akartuk túlbonyolítani az utazást sok átszállással, ezért az Amszterdamból Curaçaóra induló közvetlen járat (KLM légitársaság) mellett döntöttünk. Nyilván a Budapest–Amszterdam járat később ér be, mint ahogy a tengerentúli gép indul. Sebaj, jó hely Amszterdam, tök rég jártunk ott! Úgy döntöttünk, ne teljen az egész nap utazással: ma csak a holland fővárosig repültünk, és ott ünnepeltünk.

Bár tegnapelőtt kicsit úgy tűnt, kockán forog az indulás is. Dőzsöltünk az időben, mert pünkösdhétfő lévén üres volt a nap, minden hétvégi programon túl voltunk, így kényelmesen elkezdtem pakolni. Aránylag hamar kiderült azonban, hogy nincsenek meg az útleveleink és Bandi búvárigazolványa. Mindig ugyanoda tesszük vissza ezeket az iratokat, fix helyük van egy-egy út végén. Most nem voltak ott.

Bő két órát kerestük őket, közben persze pörgött az agyunk, hogy vajon mikor és hol használtuk legutóbb. Hamar eldőlt, hogy az útlevél a kritikusabb pont, és valószínűleg nincsenek is egy helyen a búvárkártyával. Végül meglett minden (az útlevelek a Comói-tónál használt hátizsákban lapultak, Bandi búvárigazolványa pedig a búvártáskájában – vagyis a “mindig mindent azonnal elpakolunk” elvünk most megdőlt). Közben persze, ahogy telik az idő, de az iratok csak nincsenek meg elkezdtünk számolni a legrosszabb verzióval is, hiába éreztük legbelül, hogy megvan az, csak még nem tudjuk, hol…

Ezt a feszültséget kedd késő este sikerült tovább fokozni. Már kedd hajnalban be lehetett volna csekkolni a repcsire, de csak este 9-kor – úton Nóráék felé, hogy leadjuk a kutyákat – jutottam el odáig, hogy egyáltalán foglalkozzak vele. Bandi vezetett, én meg a laptopon nekiálltam a maradék feladatoknak: számlázás, a Bonaire-i belépő (Visitor Entry Tax), a Curaçao-i digitális belépőkártya (ED Card), online check-in… satöbbi. 

Így esett, hogy egyszer csak feltűnt: a KLM honlapján és az applikációban sem szerepel a Curaçao–Bonaire repjegyünk, amit még anno, októberben, a tengerentúli járat jegyeivel együtt vettünk meg a KLM rendszerén keresztül. Járt az agyunk rendesen, hogy ez mégis hogyan lehetséges.

Anno, pár héttel a repjegyvásárlás után volt a KLM részéről egy kis malőr: a megvett Amszterdam – Curaçao – Bonaire jegyeinket önhatalmúlag átrakták egy Amszterdam – Párizs – Saint Martin-sziget – Bonaire útvonalra, méghozzá úgy, hogy a Premium Economy helyett sima turista jegyeket kaptunk. Egy kicsit több átszállás, egy kicsit hosszabb menetidő, jóval kényelmetlenebb hely… nekik megérte, nekünk nem annyira. Erről az új menetrendről ráadásul egy sima e-mailben tájékoztattak. Huh, akkor egy pillanat alatt az egekben volt a pulzusom a vérnyomásommal együtt! Aznap este már csak az ügyfélszolgálat telefonszámát sikerült kiderítenem, így az illetékessel csak másnap tudtam beszélni. Jó is volt ez így: addigra rendeződött a pulzusom, és meglepően kedvesen tudtam tájékoztatni az ügyfélszolgálatos kollégát, hogy nem éppen erre fizettünk be. Elnézést kért, visszaintézte a jegyeket, megkaptam e-mailben, és ment az élet tovább. Igen ám, de se ő, se én nem figyeltünk arra, hogy a végállomásnak Bonaire-nek kellene lennie. Ez a szakasz törölve lett, újra viszont már nem lett foglalva…

Kedd késő este már csak arra volt energiánk, hogy megnyugtassuk magunkat: szerdán úgyis csak Amszterdamig megyünk, van még egy egész napunk elintézni. Hogy rövidre zárjam a sztorit (mert már így is hosszú): szerda reggel a reptérre menet és a reptéren várakozva egy 40 perces telefonhívással sikeresen visszaszereztem a Bonaire-be tartó jegyünket is.

Hát, ezen néhány „aprócska” szösszenet után maga a repülés már egy teljesen sima ügy volt: délidőben indultunk, kora délután landoltunk. Ugyan az egyik bőröndünk késve érkezett (annyira, hogy már elkezdtük intézni az elveszett poggyász miatti papírmunkát), de végül meglett az is.

Amszterdamban a reptér melletti egyik hotelre tettük le a voksunkat: ez a citizenM Hotel. Kilépve a reptérről mindössze 6 perc sétára található. Bandi szemfüles volt, fogott egy csomagszállító kiskocsit, rábiggyesztette a bőröndök javát, hogy úgy sétáljunk át a szállodába. Csak kétszer estek le a bőröndök az úton…

Bandinak délután háromtól még volt egy rövid online megbeszélése. Utána összekaptuk magunkat, és visszasétáltunk a reptérre, ahol már tudtuk, hogy honnan indul a vonat, ami bevisz a citybe. Az Uber 50-55 euró lett volna és fél óra, a vonat viszont 6,5 euró/fő, és mindössze 16 perc alatt bent van az Amsterdam Centraal állomáson, közvetlenül a belvárosban. 

Nem volt különösebb célunk, csak a csavargás: betévedni random utcákba, élvezni a város hangulatát, vacsorázni egy jót, és felemlegetni a sok-sok évvel ezelőtti amszterdami utunkat – ki mire emlékszik belőle.

Ami feltűnt, hogy már több a függöny Amszterdamban. Akik voltak tudják, akik nem, azoknak meg elmesélem, hogy Hollandia híres a függönytelen ablakiról. Turistaként feltűnő ahogy sétálsz az utcán egy az egyben belátsz mások otthonaiba, emiatt sok lakás teljesen nyitottnak tűnik az utcáról. Fura érzés volt elsőre, amikor 2002-ben Szilva barátnőmet meglátogattam Maastrichtban. 

A holland lakások „függönytelensége” több kulturális és történelmi okból alakult ki: Az egyik ok a kálvinista/protestáns kulturális háttér, vagyis erős volt az a szemlélet, hogy „nincs mit rejtegetni”. A nyitott ablak a tisztességes, rendezett élet szimbóluma lett. A másik ok, hogy a sűrűn beépített városi környezetben természetesebb volt az utcával való vizuális kapcsolat. Az emberek látják egymást, ami egyfajta közösségi kontrollként is működik. A harmadik ok pedig, hogy sok holland városi ház keskeny homlokzatú. A nagy ablakok segítenek több természetes fényt beengedni a hosszú, mély belső terekbe.

Mára már a nagyvárosokban nőtt az igény a privát szférára, a modern lakásokban már gyakoriak a rolók és sötétítők, ami energiatakarékossági és hőszigetelési okból is fontos.

Este 9 körül értünk vissza a hotelbe. Alaposan el voltunk pilledve, és a másnapi továbbutazáshoz még néhány dolgot elő kellett készítenünk.