2026. május 1.

Ma reggel sem köszöntött ránk igazi nyári idő, de ez cseppet sem szegte kedvünket: már fél kilenckor úton voltunk, hogy a szomszédos Menaggióból komppal átkeljünk Varennába.

Amilyen gyorsan legördültünk a kompról az autóval, olyan hirtelen találtuk magunkat a város feletti hegyoldalban. Eredetileg nem erre terveztük az utat, de ha már így alakult, átadtuk magunkat a szerpentinek tetejéről nyíló pazar kilátásnak. A környék látványa egészen különleges: a tavat minden irányból zöld hegyek ölelik körbe, a távolabbi csúcsokon pedig még fehéren szikrázik a hó. Bárhonnan is nézzük, a táj egyszerűen csudi szép: legyen szó a kompon utazva a part menti városkák patinás házairól, vagy a partról figyelve a vízen fel-alá futkosó csónakokat.

A reggelinket végül Varenna felett, Perledo egyik hangulatos kávézójában költöttük el, miközben a panorámában gyönyörködtünk. Perledo alatt fekszik a Castello di Vezio, amelynek botanikus kertje és a falai közül nyíló kilátás is abszolút megéri a látogatást.

Kicsit északabbra tartva a keleti parton értük el Bellanót. Maga a város is nagyon hangulatos, de amit igazán ajánlunk, ha erre jártok, az az Orrido di Bellano, egy látványos szurdok a város szívében. A belépő 7 euró fejenként (időseknek nincs kedvezmény, gyermekeknek igen, a kutyusoknak viszont ingyenes). A szurdok mélye felett egy fémrácsos függőfolyosón lehet végigmenni – ez nem minden kutya kedvence, de a jegyvásárlás előtt egy kijelölt részen tesztelhetjük, mennyire bizonytalan kedvencünk ezen a különleges talajon. A Pioverna folyó vájta kanyon bejárása nem megterhelő: egy kényelmes, félórás séta, mégis maradandó élmény.

A szurdoktúra után Bellanóban ebédeltünk, ami kicsit szűkösre sikeredett időben: a parkolóban csak egy órát maradhattunk, és a rendőrök szemmel láthatóan szigorúan ellenőriztek. Így gyorsan kerestünk egy helyet a parton, ahol mindannyian tészta mellett döntöttünk. Már akkor megbeszéltük, hogy a vacsorát a szállásunkhoz közeli Luigi éttermében fogjuk elfogyasztani.

Délután a keleti part mentén folytattuk utunkat észak felé. Autózás közben gyönyörködtünk a tájban, és közben beiktattunk egy autótöltést is, hogy holnap reggel ezzel már ne kelljen foglalkozni.

Miután hazaértünk és lepakoltunk, gyalog vágtunk neki a Luiginak, ami szűk egy kilométerre fekszik tőlünk. A főút mellett nincs járda, ami két kutyával kicsit nehézkes lett volna, de a házigazdánk, a 28 éves Andrea megmutatott egy rejtett kis ösvényt, ami párhuzamosan fut az úttal. Luiginál fantasztikusat ettünk, így a tartalmas nap végére már csak egy kis kártyázásra maradt energiánk.