2026. június 10. szerda

Többször is említettem, hogy az ABC-szigetek egyik hivatalos nyelve a holland mellett a Papiamento (más írásmóddal Papiamentu), amely egy kreol nyelv. A legtöbb helyi lakosnak ez az anyanyelve. Ez a különleges beszédmód több forrásból alakult ki:

– legnagyobb hatással a portugál és a spanyol volt rá,

– jelentős holland hatás érte a gyarmati időszakban,

– tartalmaz afrikai nyelvekből származó elemeket,

– kisebb mértékben angol és őslakos eredetű szavakat is felfedezhetünk benne.

Hangzásában sok európainak inkább spanyolnak vagy portugálnak tűnik, de önálló nyelvnek számít, saját nyelvtannal és irodalommal.

A helyiek általában nagyon örülnek, ha a turisták akár csak néhány szót is megpróbálnak a nyelvükön mondani. Én szeretek megtanulni az adott országban pár fontos kifejezést az utazásaink elején. Íme egy kis segítség, ha az ABC-szigetekre jöttök nyaralni:

 Jó reggelt! → Bon dia

Jó délutánt! → Bon tardi

 Jó estét! → Bon nochi

 Viszontlátásra! → Ayo (ez a leggyakoribb elköszönés, kb. „szia”, „viszlát”)

 Köszönöm. → Danki

 Nagyon köszönöm. → Masha danki

 Szívesen. → Di nada (szó szerint: „semmiség”)

 Kérem. → Por fabor

 Igen. → Si

 Nem. → No

Van egy különleges szavuk, a Dushi (kiejtése: dusi). A dushi a legfontosabb, leggyakoribb és legszeretnivalóbb szó, amit itt hallani lehet. Alapvetően azt jelenti, hogy „édes”, „kedves” vagy „finom”, de a kontextustól függően rengetegféleképpen használják:

1. A leggyakrabban a szerelmesek, családtagok, vagy akár vadidegenek mondják egymásnak a mindennapi kommunikációban becézésként (amolyan kedvesem, drágám).

2. Ha egy étel nagyon ízlik, akkor az dushi (vagyis finom).

3. Ha valaki jól néz ki, dögös vagy szexi, arra is mondják, hogy dushi.

4. Emellett használják kellemes élményekre is. Bida ta dushi: „Az élet szép / édes.”

Na, most hogy már ti is emelt szinten beszéltek papiamento nyelven, leírom, mi is történt ma.

Először a reptér közelében lévő Hato-barlangokhoz (Hato Caves) mentünk.

A természeti képződmények elég népszerűek, így emiatt – és a denevérek védelme érdekében – csak helyi idegenvezető kíséretében látogathatók. Ahogy beléptünk a kapun, a távolból az egyik ott dolgozó már kérdezte is, hogy angolul vagy spanyolul beszélő vezetőt szeretnénk. Mivel az angolt választottuk, hamar hozzácsapott minket egy épp induló, kis létszámú csapathoz. Arra azért hagyott időt, hogy a belépőt még megvegyük.

A Hato-barlangok nem a megszokott módon jöttek létre. Curaçao szigete eredetileg a tenger alatt volt, és több lépcsőben emelkedett ki az óceánból. Ez valójában egy korallmészkő barlang, amelyet az évmilliókkal ezelőtti hullámzás és a beszivárgó esővíz formált. Belsejében lenyűgöző függő- és állócseppkövek láthatók, amelyek közül a leghíresebb a „Madonna” nevű formáció.

A történelem során a helyszínnek érdekes és fontos szerepe volt a sziget életében. A gyarmati időkben a tengerentúlról behurcolt, az ültetvényekről elszökött rabszolgák búvóhelye lett. Gyakran hetekig vagy hónapokig rejtőzködtek itt a sötétben, biztonságban az üldözőik elől.

Sokan azt hiszik, hogy a föld alatt hűvös van, de a Hato meglepően meleg és párás. Ennek oka, hogy magasan a tengerszint felett helyezkedik el, és a sziget trópusi klímája a barlang belsejére is kihat. A járatok adnak otthont a sziget denevérpopulációjának is – több mint 300 egyed él egy-egy kolóniában. A mennyezetről lógva alszanak napközben ezek az apró, gyümölcs és rovarevő állatok.

Egy bő félórás túrán vettünk részt, és kifelé jövet megállapítottuk, hogy jól jártunk az időzítéssel, mert a mi 8 fős csoportunkat már egy 20 fős turnus követte.

Innen kocsival továbbmentünk a Santa Martha Bay kilátóponthoz, ahova autóval is fel lehet hajtani, és csudi panoráma nyílik a különleges formájú Martha-öbölre.

Az öböltől mindössze 20 percre van a Cas Abao Beach, ahol a tegnapi Kalki strandhoz hasonló terepre bukkantunk: fehér homokos tengerpart, éttermek, napágyak és minden, ami egy jó kis pihenéshez kell. Lehet sznorkelezni is, fürdés után pedig zuhanyzó várja az embert, hogy le mossa a sós vizet. Ez viszont fizetős hely, a belépő 8 USD autónként.

Egy nagy vízivilág felfedezéssel kezdtünk, hogy kicsit lehűtsük a testünket – mert ugyan egész hétre esőt jósoltak, de max néha egy kis felhő bukkan fel, csapadék sehol –, majd beneveztünk egy ebédre a parti bárban. 

Ez a strand láthatóan felkapottabb volt, kicsit nagyobb tömeg fogadott minket, mint tegnap. Ebéd után úsztunk még egy nagyot, majd kicsaptuk magunkat a napra száradni, aztán 4 körül elhagytuk a partot.

Hazafelé menet két egymás mellett lévő dolgot akartunk még megnézni. Ebből az egyik 5 órakor bezár, a másik meg naplementében szép. Ettől aztán azonnal megvolt a sorrend.

A Jan Kok ültetvényház (Landhuis Jan Kok) Curaçao egyik legrégebbi és legjobb állapotban megmaradt gyarmati épülete, amelyet 1704-ben emeltek. Az ültetvény a nevét Jan Kokról, egy korábbi rabszolgáról és későbbi ültetvényvezetőről kapta, aki hírhedt volt a kegyetlenségéről. Az itt dolgoztatott rabszolgák elsősorban a közeli tóból nyertek ki sót, amit aztán Európába szállítottak a hús és a hal tartósítására.

A ház ma galériaként és boltként működik, ahol a sziget vibráló színeit bemutató festményeket, szobrokat és ajándéktárgyakat lehet megcsodálni vagy megvásárolni. 2002-ben a curaçaói születésű Nena Sanchez keltette új életre a falakat. Nena a sziget egyik legelismertebb képzőművésze, belsőépítésze és egykori szépségkirálynője volt, akinek alkotásai szinte teljesen összeforrtak a sziget vizuális identitásával. Jellegzetes, életvidám stílusáról ma is mindenki azonnal felismeri a munkáit.

Nena 2017-ben elhunyt, de húga, Tania aktívan gondozza a hagyatékát és fenntartja a galériát. Egy végtelenül kedves asszony, akivel órákig el lehet beszélgetni bármiről, akár angolul, akár spanyolul. Teljesen képben volt Magyarországgal, a jelenlegi politikai helyzettel, és még a foci-vb-ről is tudott mesélni.

“Az ültetvényház mellett található a saliña, amely egy sós mocsár, illetve egykori sólepárló tó. Ma ez a terület Curaçao egyik legfontosabb természetvédelmi körzete, és a legfőbb ok, amiért a turisták ide látogatnak: ez a karibi flamingók állandó otthona. A sekély, sós víz tökéletes életteret biztosít a sórákoknak és egyéb apró élőlényeknek, amelyekkel a madarak táplálkoznak (ettől kapják a jellegzetes rózsaszín színüket is). A főút mellett kialakítottak egy jól megközelíthető megfigyelőteraszt, ahonnan fantasztikus fotókat lehet készíteni róluk, amint elegánsan gázolnak a vízben.”

Miután ezt így, szó szerint leírva olvastuk egy ismertetőben, nagy lelkesedéssel összesen 7 flamingót láttunk az út melletti megfigyelő ponton. Bandi viszont talált a térképen egy helyet, ami szerinte a valódi megfigyelőterasz lehetett. Lekanyarodva az útról, bevágva a tüskés fák és kaktuszok közé, jó 700 métert mentünk, amikor végre megtaláltuk a keresett helyet. Flamingóból viszont egy darabot sem láttunk – sőt, addigra még azt a hetet is szem elől tévesztettük, akiket korábban sikerült meglesni!

Végül visszatértünk a szállásunkra, hogy aztán lesétáljunk a városba megnézni azt a hatalmas tengerjáró hajót, ami mára kikötött Willemstadnál. Este 7 óra volt, és pont úgy értünk oda, hogy a monstrum indulását is végignézhettük. A napot végül a közelben egy kellemes vacsorával zártuk.