2026. június 6. szombat

A délelőttöt pihenősebbre vettük: kihasználtuk a szálloda medencéjét, labdáztunk egy jót a vízben, és persze olvasgattunk a pálmák árnyékában.

Ebédre mindketten valami nagyon könnyűre vágytunk – a gyomrunk sajnos nem volt az igazi. Végül bementünk a helyi „Tescóba” (a Super Food nevű óriási szupermarketbe), ahol vettünk négy kiflit, vajat, sonkát és egy kis vizet. Ebből végül egy igazi, nosztalgikus, autóban morzsázós, „melós” kaja kerekedett.

A délutáni programra több verzió is felmerült, de a térképet böngészve és San Nicolas múltjának utánaolvasva úgy döntöttünk, hogy visszatérünk délre. Éreztük, hogy tartogat még nekünk látnivalót ez a környék.

Ahogy közeledtünk San Nicolas felé, a Battata Beachnél megálltunk, mert innen jó a rálátás a hatalmas olajfinomítóra. Gondoltam, készítek két-három fotót. Nem egy klasszikus szépség, de elég látványos és érdekes kontrasztot nyújt a karibi idillel.

San Nicolasba érve tovább vadásztunk a graffitikre. Bár igazából keresni sem kell őket, hiszen a város szinte úszik a street artban – mi ezúttal inkább csak egy másik útvonalon bolyongtunk a színes falak között. Útközben az olajfinomító egyik régi bejáratához tévedtünk, ahol meglepő módon tárt kapukkal várták az embert. Végül nem mentünk be, csak óvatosan benéztünk a kapuk mögé.

Innen egy kis off-road kaland kezdődött – Bandim legnagyobb örömére! Egy újabb, térképen kiszemelt úti célunk felé vettük az irányt: ez volt a Seroe Colorado Natural Bridge, ami tőlünk az egyik legtávolabbi ponton fekszik. Egy darabig aszfaltozott út vitt minket, aztán egyszer csak az volt az érzésünk, hogy a semmi és a senki földjén keringünk.

Ez a természeti híd sokkal szebb és monumentálisabb, mint amit két nappal ezelőtt láttunk! Cserébe a megtalálása is sokkal kalandosabb, és ha megvan, még le is kell valahogy jutni hozzá. Én a zötykölődős út után már majdnem feladtam, de Bandit nem abból a fából faragták: ő csak azért is imádja meghódítani az ilyen rejtett helyeket. Először nem is láttuk, hogy mit kell nézni, csak a térkép szerint közelítettünk. Aztán az egyik szögből Bandi kiszúrt lent a mélyben egy pontot, ahova bever a víz. Aztán nekiindultunk lefelé, de nem tűnt a legbiztonságosabbnak. Visszafordultunk. Aztán újabb útvonal keresés… És milyen igaza volt, kár lett volna kihagyni! Ráadásul egy idő után rájöttünk, hogy van turistajelzés a köveken: a zöld pontokat kellett követni.

Nagyon élveztük az egészet! Sokkal közelebb lehetett menni a sziklákhoz, sokkal vagányabb volt az egész atmoszféra, és ami a legjobb: sehol egy lélek rajtunk kívül.

A jól megérdemelt kaland után visszatértünk a szállásra. Bandi még medencézett egy órát, majd hat óra felé – eléggé éhesen – egy korai vacsira kisétáltunk a szállodasorra, majd a tengerpartra.