2026. június 3. szerda

Egy teljesen új dimenzióba léptünk itt a nyaralás nyolcadik napján. Úgy döntöttünk, hogy délelőtt nem csinálunk semmit. Reggeli után kidöglöttünk a szálloda medence partjára az árnyékba, élveztük a lengedező szelet, Bandi könyvet olvasott én meg hol a leguánok seregét fotóztam, videóztam, hol meg Aruba érdekességeiről olvasgattam. 

Aruba a 193 négyzetkilométerével az ABC szigetek legkisebbje. Lakosság tekintetében viszont több mint 110 ezer fő (Bonaire lakossága 24 ezer). Oranjestad a fővárosa, mi attól picit északabbra vagyunk.

A sziget déli és nyugati részén fehér homokos strandok húzódnak, amelyek viszonylag jól védettek az óceáni áramlatoktól. Nagyrészt ezeket a strandokat látogatják a turisták. Az északi, és a keleti partok, amelyek nem rendelkeznek védelemmel, megrongálódtak és érintetlenek maradtak. Erre a részre csak arra alkalmas kocsival lehet bemenni. Bandi most sem hibázott, előre utána olvasott és eszerint bérelt egy kétszemélyes Suzuki Jimny-t. 

A kocsit a szállóhoz hozták délután háromra, majd a papírmunka után indulhatott is a felfedező túra. Nyilván Bandi egyből a  kietlen területet akarta felfedezni és egyben a Jimny-t próbára tenni.

Még a kocsi érkezése előtt kisétáltunk a szállodánkból, és a közvetlenül mellettünk lévő vietnámi kis étteremben ebédeltünk egy könnyűt.

Mielőtt azonban teljesen belevetettük volna magunkat a keleti part kietlen vidékébe, a szállodasort elhagyva először a sziget északi csücskében magasodó California világítótornyot és annak környékét vettük szemügyre. A dombtetőről panoráma nyílik a sziklás partokra és a távolban elterülő homokdűnékre. 

Innen fordultunk rá a sziget lakatlan oldalára, ahol a kiépített utak gyorsan átadták a helyüket a sárgás-vörös homokos, köves, buckás csapásoknak. A Jimny-ben ülve minden porcikánkban éreztük a terepet, rázkodtunk, mint Bonaire-n a nemzeti parkban, de élveztük! Ez a rész teljesen kietlen: egyik oldalunkon hatalmas, embermagas kaktuszok, szélfútta divi-divi fák, kövek váltogatják egymást, míg a másik oldalon a szikláknak csapódó óceán látványa kísért minket. Hosszasan sehol egy lélek nem volt, csak a tiszta természet. Aztán néhol egy egy üresen álló építmény, amit nem értettünk, hogy miért is van ott. Majd egyszer csak egy nagyon aranyos kutyus került az utunkba, aki szemmel láthatóan félt, de megálltunk és annyira lógott a nyelve, hogy az egyik palack vizünkkel Bandi meg tudta itatni. 

A járatlan utakon zötykölődve céloztuk meg az Alto Vista kápolnát. Ez a sárgára festett, végtelenül bájos kis templom egy dombtetőn áll, és az 1750-es években épült eredetijével a sziget legelső katolikus temploma volt. Mire odaértünk, a késő délutáni fények csodásan megvilágították a sivatagos tájat. 

Mivel az idő már alaposan elszaladt, az autós túrát mára itt be is fejeztük. Innen visszafordultunk a szálloda felé, meghagyva a keleti oldal többi, még felfedezésre váró, kietlen részét egy másik napra.

Aruba egy teljesen más világ, mint a csendes, búvárparadicsomként ismert Bonaire. Itt pörög az élet! Bonaire-hez képest Aruba fényévekkel turistásabb: hatalmas luxusszállodák, kaszinók és nyüzsgő sétányok váltják egymást. Nem csoda, hogy lépten-nyomon amerikai szót hallani, ugyanis a sziget elképesztően népszerű az USA-ból érkezők körében, szinte minden az ő igényeikre van szabva – ami egyébként az infrastruktúrán és a prémium vendéglátáson is meglátszik, na meg olyanokon, hogy minden étterem és szálloda túl van hűtve, a szállodákban jégautomata van és az étteremben kért colát tele pohár jéggel hozzák ki.

Estére azért még maradt egy kis energia a lábunkban. Vacsorára egy hangulatos olasz éttermet választottunk, ahova kényelmesen kisétáltunk a hotelből, és egy finom pizza mellett beszéltük át a mai nap élményeit. Holnap folytatjuk a Jimny-vel!