2014. július 13. – Vulkán nap

A már megszokott reggel 10 órás indulást nagyon szépen tudtuk tartani reggelivel és összepakolással együtt.

Bandi megpróbálta hamar felvenni az olasz vezetési stílust, nehogy ennek hiányában legyen valami kis koccanásunk. Konkrétan még nem láttunk olyan autót, amin ne lenne sérülés, a kocsikat egyértelműen használati tárgyként tartják.

Első utunk Vulcano Solfatara-ra vezetett, ami a szállásunktól csak 3 km-re volt. Ez a Vezúvnak egy mellékága, amely 160 fokos gőzt ereget félelmetesen erős kén szaggal. Jó volt, mert nem volt sok turista, és kellőképp közel lehetett menni.

És ha már vulkán napot tartunk, akkor a Vezúvval folytattuk. Jó kis szerpentines úton fel egy kicsit magasabbra mint 1000 méter, onnan pedig még egy 264 méteres szintkülönbséget kellett leküzdjünk gyalog egy másfél kilométeres túrával. A Vezúv eredetileg 2300 méter magas volt, de az i.sz.-i 79-es nagy kitörése után ennek már csak a maradványait láthatjuk, aminek közepe 200 méter mély és 1500 méter kerületű kráter lett. Ahhoz képest hogy július közepe van, nem volt vészesen sok a turista.

Szóval, anno amikor i.sz. 79-ben oly nagyon kitört a vulkán, akkor Pompejit elborította a hamu és a salak, Herculaneumot pedig a forró vulkáni iszap, és mindkét város megszűnt ezáltal. Herculaneumot csak a 18-dik században kezdték el kiásni a vulkán lerakodott lávája alól. Ez a város abban az időben egy gazdag, elit város volt, ugyanis a tengerre nagyon szép volt a kilátás. Nem éltek itt sokan, csak 4-5 ezer lakos volt.

Ezt a helyet kb 2 óra alatt jártuk be, és ez jóval kisebb, mint Pompeji. Este majd 6 óra volt mire végeztünk Herculaneumban. Ráadásul baromira elfáradtunk mind a négyen, ezért elmentünk a következő szállásunkra.