2026. június 12. péntek

Úgy kezdődött…

…hogy amikor megvettem a repjegyet, a hazafelé menő két gép között még 2,5 óra volt az átszállásra Amszterdamban. Külön vettem a két jegyet, de mindkettő KLM járat. Egyszer csak kaptam egy levelet, hogy az Amszterdam–Budapest járat kicsit korábban indul (bő egy órával). Aztán valószínűleg arról is kaptam levelet (de semmi emlékképem nincs róla), hogy a hosszú járat, a Curaçao–Amszterdam meg egy órával később indul. Így a 2,5 órás átszállási idő kerek 15 percre csökkent. Nyilván fel se tűnt… csak tegnap este, amikor vacsoránál ültünk és vártuk az ételt, Bandi megjegyezte, hogy már be lehet csekkolni. Nézem, hogy itt valami nem stimmel: hova tűnt a mi kis átszállási időnk?

Este 8 után meg se próbáltuk a KLM-et hívogatni. Megbeszéltük, hogy már milyen rutinosak vagyunk, majd holnap reggel azzal kezdünk, simán megoldjuk.

Éjjel az ajtó is kattogott (mert nem jól zár), és az agyam is… Három előtt kicsivel felébredtem, és számolnom se kellett, tudtam, hogy Magyarországon pár perc múlva már hívható az ügyfélszolgálat. A KLM száma meg már automatikusan feljön a telómban, csak gondolnom kell rájuk. Kimentem a mosdóba, hogy onnan hívjam őket, Bandit ne ébresszem fel. De hiába, olyan volt, mintha kicsörgött volna, és fel is vették volna, de néma maradt. Tudtam, hogy automata veszi fel, de túl nagy volt a csend a másik oldalon. Járt az eszem, hogy mi lehet a baj, de nem jöttem rá. Háromszori próbálkozás után elengedtem. Végül csak két óra múlva sikerült visszaaludni.

Reggel Bandival együtt újra próbáltuk, elsőre pont ugyanolyan eredménnyel. Aztán Bandi rájött, hogy a magyar ügyfélfogadási számot csak Magyarországról lehet hívni. Hamar előkerítette a nemzetközi megoldások minisztériumának KLM-központi számát, és már csörgette is. Elsőre mindig megszeppenünk, ha angolul kell valamit elintézni, de tulajdonképpen elég flottul és könnyedén megoldottuk.

Azért egy szösszenetet kiemelnék az ügyintézővel zajló beszélgetésből – miután elmondtam a problémát, kértem, hogy rakja át a jegyünket egy másik járatra. Kérdés: „Egy későbbire?” Őszintén, mire gondolt?! Egy korábbra? Túl soknak érzi a 15 perc átszállási időt? Természetesen ezek csak a kusza gondolataim voltak. Ehelyett kedvesen jeleztem, hogy igen, a következő Budapestre induló járatra szeretnénk.

Így végül holnap délelőtt, ha landolunk majd Amszterdamban, marad négy és fél óránk átszállni. Úgy tűnik, az idei év az utazások során a repjegy-ügyintézésről szól.

Ezek után, hogy ez a kérdés nemcsak megoldódott, hanem sikeresen be is csekkoltunk, elkezdtünk összepakolni. Úgy logisztikáztunk, hogy estig még ki tudja, hányszor izzadunk le, viszont délben ki kell jelentkeznünk a szállásról.

Az viszont tök kellemes volt, hogy délig tudtunk maradni, mert a reggeli után még másfél órát medencéztünk a szállónk kertjében.

Dél után a kocsiba bepakoltunk mindent, és a mi kis környékünkön, a Kura Hulanda Village területén két érdekességet még bejártunk, majd egy picit továbbmentünk, de a fővárosban, a mi negyedünkben maradtunk:

1, Bagira Artist & The Galery

BAGIRA az egyik legnépszerűbb, legdinamikusabban fejlődő kortárs képzőművész és murálista Curaçaón. Különösen izgalmas és inspiráló személyiség, akinek ráadásul erős magyar kötődése is van. Ugyanis a 31 éves hölgy egy algériai apa és egy magyar anya gyermeke. Gyermekkorát több országban – Magyarországon, Algériában, Hollandiában és Belgiumban – töltötte. Tizenéves kora óta teljesen önálló, 18-19 évesen költözött Curaçaóra, amelyet ma már az otthonának tekint.

Autodidakta módon képezte magát, és fiatal kora ellenére óriási hírnévre tett szert a szigeten. Curaçaón nemrég a Legjobb Művésznek (Best Artist) választották meg. Leginkább élénk, kifejező, nagyméretű akril portréiról ismert. Emellett városszerte lépten-nyomon belebotlani a hatalmas, színes falfestményeibe (murálok).

Saját művészeti galériáját The Gallery néven nyitotta meg.

Bagirával személyesen sajnos nem találkoztunk, kolléganője viszont legalább annyira örült annak, hogy magyarok vagyunk, mint mi annak, hogy Bagira édesanyja magyar.

2, Kura Hulanda Múzeum

Innen csak pár lépésre van a Kura Hulanda Múzeum, amely szimbolikus helyen fekszik: egy egykori rabszolga-kereskedő udvarán és a hozzá tartozó 19. századi épületegyüttesben.

A „Kura Hulanda” papiamento nyelven azt jelenti: „Holland udvar”.

A Kura Hulanda a világ egyik legrészletesebb és legátfogóbb kiállításával rendelkezik az atlanti rabszolga-kereskedelemről. Bemutatja a folyamatot az afrikai emberek elfogásától és fogságba ejtésétől kezdve egészen a karibi és amerikai ültetvényeken végzett kényszermunkáig. De a kiállítás nemcsak a rabszolgaság szenvedéséről szól, hanem az afrikai kultúra gazdagságáról és annak máig tartó hatásáról a karibi identitásra. 

A múzeum erős gyűjteménnyel rendelkezik eredeti nyugat-afrikai művészeti alkotásokból, maszkokból, rituális tárgyakból, faragványokból és hangszerekből (főként a mai Ghána, Mali és Nigéria területéről, ahonnan a legtöbb rabszolgát hurcolták Curaçaóra).

A Kura Hulanda Múzeum nem egy „száraz” történelmi tárlat; hanem elgondolkodtató élmény. Fontos ahhoz, hogy megértsük Curaçao és a Karib-szigetek mai társadalmát, a helyi emberek kulturális hátterét.

3, Curaçao Rif Mangrove Park

A múzeum utánra még egy érdekes programot kinéztünk: a közelben lévő mangrove sétányt, avagy a Curaçao Rif Mangrove Parkot. 

Ez egy friss, modern természetvédelmi és ökoturisztikai park a főváros közepén, amit 2022 júliusában nyitottak meg.

A park területe egykor egy hatalmas lagúna része volt. A 20. század második felében a városiasodás miatt a terület súlyosan lepusztult: évtizedeken át ide torkollott a negyed kezeletlen szennyvize, szemetes, mocsaras és bűzös hellyé változtatva a környéket. A fordulatot a közelmúlt nagyszabású környezetvédelmi rehabilitációja hozta meg. A természet elképesztő regenerálódási képességének és a szakemberek munkájának köszönhetően a mérgező mocsárból egy burjánzó, tiszta vizű ökoszisztéma született újjá.

A mangroveerdők létfontosságúak a sziget számára. Három fő oka van, amiért a helyiek kincsként tekintenek rá:

1, Bölcsőde a tengeri élőlényeknek, vagyis a víz alatti, szövevényes mangrove-gyökerek védelmet nyújtanak a kishalaknak, rákoknak és garnéláknak. Itt nőnek fel biztonságban, mielőtt kimerészkednének a nyílt, ragadozókkal teli óceánra.

2, Klímavédelem: A mangrove fák négyszer több szén-dioxidot képesek megkötni, mint az esőerdők.

3, Természetes gát: Egy esetleges hurrikán vagy vihar esetén a sűrű erdő letöri a hullámok erejét, így védi Willemstad partvonalát az kimosástól.

A parkot kétféleképpen lehet felfedezni. Egyrészt van egy bő 1 kilométer hosszú, cölöpökön álló fa sétány, amely végig kanyarog a víz felett. A sétány teljesen akadálymentesített, így kerekesszékkel vagy babakocsival is kényelmesen bejárható. A parkban több pihenőpad és egy magas megfigyelőtorony is épült, ugyanis több mint 20 madárfaj él itt, köztük pelikánok, jégmadarak, gémek és különféle kolibrik.

A másik módja a park bejárásának, hogy a belépődíj (15 USD) megfizetése után kajakot kérünk, és a fák alkotta szűk, természetes csatornákon evezünk végig, ami teljesen más perspektívából mutatja meg az erdőt. Ez viszont a park őrei által vezetett túra.

Mi a magunk urai szerettünk volna maradni, így a kajak helyett a sétát választottuk. Nem ez a kora délutáni extra meleg a legideálisabb a park látogatására, már csak azért sem, mert ilyenkor túl zajos a város a madarak számára, így kevésbé láthatóak. A reggeli órák az ajánlottak. Viszont így rajtunk kívül összesen csak két párral találkoztunk. Az egyikükkel még közel a park bejáratához, ahol Bandival megláttunk két medúzát. Irtó lelkesen kezdtük el mutogatni nekik, hogy „nézzétek, itt van két medúza is a vízben!”. Erre a csávó áthívott minket a palló másik oldalára, lemutatott a vízbe, és közölte, hogy az a rengeteg virág alakú dolog ott a vízben mind medúza, csak fejjel lefelé. Alapból így élnek, és akkor jönnek fel, ha levegőre van szükségük. Oh, oké. Akkor ma is tanultunk valamit!

Különben a park nagyszerű, megnyugtató kontrasztot nyújt Willemstad nyüzsgő városi hangulata után.

3-kor visszamentünk a Hulanda Village-be, és ott ebédeltünk egy klassz kis olasz pizzát, hogy ne tök éhesen érkezzünk majd meg a reptérre. A bőröndök feladása előtt még a kocsit le kellett adnunk, hogy aztán este 7 órakor nekifogjunk a 9 órás repülőútnak Amszterdam felé.