Reggel élvezve egymás társaságát még az se zavart bennünket, hogy 50 percet kellett várni, hogy a reggelizőhelyen asztalt kapjunk.

Marianne-k el kellett induljanak haza, mi meg elindultunk a tudomány múzeumba (Museum of Science and Industry), ami egy kicsit olyan mint otthon a Csodák Palotája, hogy mindent ki lehet próbálni, megtapogatni,, megtapasztalni, megérteni. Csak az egész sokkal-sokkal nagyobb. Szerintem max a felét láttuk a múzeumnak úgy, hogy több mint 5 órát töltöttünk bent. Kb. háromszor beszéltük meg, hogy most már indulunk, amikor valamelyikünk csak talált még valami újabb látványos területet. A tornádótól kezdve a kiscsirkék életrejöttéig, az amerikaiak második világháborúban való részvételétől az északi sark dokumentálásának módjáig tényleg minden van. A Pixar, mint animációs film készítő cég is jelen volt egy kiállítással, hol meg a rajzfilmek világába nézhettünk be az első ötletektől, a grafikai munkákon át egészen az utolsó simitásokig.

Ide szerintem annak, aki itt lakik érdemes minimum évente eljönni gyerekestül.

Már az érkezésünk előtt kinéztem a neten, hogy rengeteg féle hajóútat szerveznek a Chicago folyón. Van olyan, ami csak elvisz egy szakaszon, és élvezd a látványt, aztán van, ahol mesélnek a városról, és van ami tematikus, például erősen az építészetre koncentrál és arról mesél. Van, ami a folyón visz hosszan, van ami röviden és van, ami a folyóról kivisz a Michigan tóra és onnan nézhetsz vissza a városra. Nekem leginkább az építészettel kapcsolatos túra tetszett, ami ellen senkinek sem volt ellenvetése. Elsőre nem kaptunk jegyet, de annyi ilyen kishajós cég van, hogy nem kellett aggódjunk. Igen ám, de mióta itt vagyunk minden megváltozott. Egy hete érkeztünk: olyan volt mintha egy kellemes, még éppen meleg őszi nap lett volna, majd vasárnap, hétfő szeles majd esős tél. Kedd remény, hogy jön a tavasz, szerda meg már tavasz volt, és csütörtöktől hirtelen beállt a forró nyár. Az eddigi csendes város hirtelen kinyílt, minden kiülős hely felbolydult, a helyiek is ezerrel nyomják a kinti programokat, hát még a turisták. Amerikában ráadásul ez egy hosszú hétvége, hétfőn, 28-án van a Memorial Day, amikor is a hősi halottaikra emlékeznek, így még több a kinti program és még több a turista. Szóval nem is volt olyan egyszerű a hajótúrára jegyet venni, de kisebb megalkuvással, vettünk egyre. 45 perces volt (rövidített út, mert amit én néztem az 75 vagy 90 perces lett volna), először kivitt minket a tó felé, hogy rácsodálhassunk a városra, majd vissza a folyón a felhőkarcolók közé, ahol meglepően sokat mesélt az idegenvezetőnk a házak, épületek történetéről. És az kifejezetten jól jött ki, hogy amikor megvettük a jegyet a hajó útra, akkor szinte egyből indult, ráadásul szép esti fények voltak már.

Vacsira szerettünk volna valami klassz helyre beülni. Egy sarkot se mentünk az elhatározástól számítva, amikor Judit látott egy feliratot és rávágta, hogy ő erről már hallott és ez tuti jó hely. Hanna picit hitetlenkedve leguglizta, majd jóváhagyta az anyja választását. Mi sodródtunk a tudatlanság medrében, remélve, hogy Judit tényleg jól emlékszik. Bementünk a híd alatti kis étteremszerűsegbe és megtaláltuk Chicago legmenőbb burgerezőjét a Billy Goat Tavern nevű helyet. Ha itt jártok próbáljátok ki!!! Kötelező. Olcsó, finom, menő! Még Bill Murray is ide jár!

Hazafelé elváltak az útjaink, mi már a belvárosi kecóban aludtunk. Biciklit béreltünk es hazatekertünk.