CHICAGO 5. nap – 2018. május 23. szerda

Posted by

0

Én korán ébredtem, de Bandi annál később. Fél 10 volt mire kávéhoz jutottunk. Bandi kellett kicsit dolgozzon én meg pakoltam és vártam.

Vártam Judit nővéreméket Clevelandből. Nagyon vártam.

Juditék a külvárosban béreltek egy Airbnb házat, de abban maradtunk, hogy először bejönnek a városba, találkozunk, letesszük a kocsijukat egy közeli kis bevásárlóközpont ingyenes parkolójában, onnan bemegyünk együtt a városba, és majd csak este vesszük fel a kulcsot. Pakoltam ruhát magunkkal, hogy estére velük menjünk az általuk bérelt házba, hogy az estét is együtt tölthessük.

Sokkal szebb időnk volt ma! Már pólóban sétáltunk, de a biztonság kedvéért hoztunk magunkkal pulcsit, ami este kellett is.

Először elmentünk a Millennium Parkba, mert olyan szerelmesek lettünk tegnap a Bean-be, hogy azt meg akartuk osztani a Juditékkal.

Utána felmentünk a Willis toronyba, mely korábbi nevén: Sears torony. A torony 108 emelet magas és 1973-ban, amikor elkészült ez az épület volt a világ legmagasabb épülete egészen 1996-ig. Jelenleg ez Amerika második legmagasabb épülete: 442 méter, antennával együtt 527 méter magas. Ráadásul a 103. emeleti Skydeck nevű kilátóban egy részen nem csak a teljes falfelület üveg, hanem a padló is. Izgalmas volt kilépni a “semmibe”.

Aztán vízi taxival elmentünk a Navy Pierhez. Mintha nem is itt jártunk volna 3 nappal ezelőtt. Azzal, hogy sütött a nap, kék volt az ég, kellemes volt a hőmérséklet már mindennek más volt a hangulata, na de a városban is és itt az 1 km hosszú mólón is minden kiülős hirtelen megnyitott. Igazi élet volt.

Uberrel visszamentünk a közelünkben lévő parkolóhoz felvenni a Juditék kocsijáqt, majd este fél 10-re értünk ki Schaumburg nevű külvárosba, a Juditék által bérelt házba.

CHICAGO 4. nap – 2018. május 22. kedd

Posted by

0

A reggeli kávé és Judit nővéremmel való beszélgetés után, picivel 9 óra után el is indultunk a Palacsintázóba (The Original Pencake House). Sor volt. De nem volt vészes, jól haladt, pikk-pakk bent voltunk.

Olyan reggelit ettünk, hogy a végén Bandi csak annyit tudott mondani, hogy menjünk haza és feküdjünk vissza aludni. A kajakóma már reggeli után elkapott minket.

De hősök vagyunk, mert egy kávéval legyőztük a gonoszt.

Mára biciklizést terveztünk. Városi bringa itt is rengeteg ponton elérhető. Van hozzá app, amin nem csak azt látod, hogy hol vannak bicikli pontok, hanem azt is, hogy melyik ponton hány szabad elem van. Kártyával az app-en keresztül tudsz fizetni. Egy út/fő 3 USD, amely max 30 percre szól. Egy napi korlátlan bringa használat pedig 15 dollár. Annyiszor teszed le / feszed fel ahányszor csak akarod a város bármely pontján a biciklit a napi kártyával. Mivel egész napra ezt terveztük kisebb nagyobb megállásokkal ezért a korlátlan használatot választottuk.

Első megállónk az Apple Store volt. Semmi extrát nem akartunk, leginkább csak megnézni magát a boltot kívül-belül. Egy gyönyörű üveg épület a Chicago folyó partján.

Második a Millenium Park volt, ahol 2006 óta áll a Cloud Gate (Felhő kapu) névre hallgató alkotás, amely egy nagy vízcseppet szimbolizál. Bár a város lakói hamar átkeresztelték The Bean-re, azaz A Bab-ra formája miatt. A nagy tükröződő felülete miatt nagy kedvenc mind a város lakói, mind pedig a turisták körében.

Harmadik nagyobb hely ahol megálltunk az a Shedd névre hallgató Aquarium. A világ legnagyobb fedett akváriuma, több mint 8 ezer fajjal. Bandit itt el is vesztettük egy cirka három órára. Fantasztikus, hogy mennyire el tudják bűvölni a halak.

Majd megnéztük a Millenium Park mellett lévő Grant Parkban álló Buckingham Fountain szökőkútat. A 85 méter széles rózsagránít óriást 1927-ben a versailles-i Latona mintájára készítették. A szökőkút a Michigan tavat szimbolizálja.

Kisebb bolyongás után visszatekertünk a Bean-hez, mert szépen kisütött közben a nap. Ráadásul először biciklivel voltunk ott, ami kicsit korlátozott minket, így most előre letettük a bringákat és újra felfedeztük a szobrot.

Meg mertem jegyezni, hogy ezt sötétben kellene lefotózni. Így tekeregtünk még a belvárosban hol biciklivel, hol anélkül, majd vacsi után visszajöttünk és hiába volt hideg, meg hiába voltunk fáradtak a képek csak elkészültek.

Mondjuk még a vacsi egy érdekes eset volt. Bementünk egy ázsiai lánc egyik éttermébe, a Wow Bao-ba. Van egy ilyen itt nálunk a sarkon is, most meg találtunk egyet a belvárosi részben is. Gondoltuk úgyis ki akartuk próbálni, hát legyen. Én ugye finnyás lévén csak óvatosan választok… oké, legyen narancsos csirke rizzsel. Bandi is választott valami csirkét. Olyan a rendszer, mint mondjuk a Mekiben, hogy kérsz, fizetsz, megkapod, megeszed.

Mondjuk a csajnak rendeléskor, hogy mit kérünk, ő meg visszakérdezett, hogy Bao? Mi meg elsőre nem értettük, másodikra meg bowl-nak értettük, ami tálkát jelent. Igen, persze adjon egy tálkával. Az mondjuk nem volt elsőre gyanús, hogy meg se kérdezi, hogy milyen körettel (de biztos rizzsel lesz alapból). Kezünkbe ad a csaj fizetés után egy egész kicsi piros műanyag tálkát két falatka cuccal. Jó, biztos ez valami aranyos előétel, amit adnak extrába, vagy ez valami kis kenyeret helyettesítő dolog, amit majd a szaftos húsokhoz kaptunk meg előre – gondoltuk magunkban. Meg azt is gondoltuk, hogy azért mi inkább megvárjuk azt a tálka húst, hogy kihozza nekünk. Tétovázva leültünk. De nem hozta. Sőt, egyre jobban látszott, hogy nem is fogja. Bandi belekóstolt óvatosan az egyik falatkába, ízlett neki. Majd én a másikba. Na és akkor, ahogy pikk-pakk elfogyott az “előétel” rájöttünk a falon lévő képekből, hogy ez a Bao, és a csaj ezt kérdezte, nem pedig a tálkát… különben meglepően laktató volt, míg haza bicikliztünk nem is voltunk éhesek!

Sajnos nem fotóztam le, így a netről lementett képpel illusztrálnám a mennyiséget: a tálka pont ugyanez, csak nem négy, hanem kettő Baocska kettőnknek!

CHICAGO 3. nap – 2018. május 21. hétfő

Posted by

0

Hajnali 3/4 5-kor már ébren voltam. Pedig este próbáltam minél tovább húzni az időt, de már a képek válogatásába belealudtam többször is 9 óra magasságában. Így már fél 10-kor alvás volt. Nem kellett minket altatni.

Bandi míg aludt én átnéztem a tegnapi képeket és frissítettem is a blogot, így lehet érdemes újra néznetek.

Reggel leugrodtam egy kávéért a lehető legnagyobb esőben. A hőmérséklet mindenképp jobb, mint tegnap volt, de hát az égbolt nem azt mutatja, hogy hamarosan sütni fog a nap. Ma még tuti nem. A kávéhoz volt otthon müzlink reggelire.

Eleve a mai napra terveztük, hogy elmegyünk a külvárosi (63 km távolságra van a szállástól) outletbe kicsit körbenézni, netán vásárolni… Aztán felmértük, hogy ilyen vacak esős időben nincs is más lehetőségünk. Bandi hamar utánanézett az Uber-nek (eggyel olcsóbb, mint a taxi), meg a Lyft-nek (hasonló, mint az Uber), de mindkettő horror összeget írt az oda fuvarra (több, mint 200 dollárt!). És akkor még a hazaút meg sincs oldva… Ezek után jött a B verzió: tömegközlekedés. Na, ezt igazán gyorsan elvetettük mert majd 3 órás vacakolást írt a tervező. C verzió: nézzük meg mennyibe kerül egy kocsi bérlés egy napra és hol van a legközelebbi bérlő hely. Biztosítással 24 órára, munkaidő utáni leadási lehetőséggel 68 dollár a legkisebb kocsi, amely még az autópálya díjat is tartalmazza. Egy Ford Focus-t kaptunk (Texas-i rendszámmal!), ami a célnak tökéletesen megfelelt. Negyed óra alatt el is intéztük a bérlést a tőlünk 8 perce lévő Enterprise-nál.

Ráadásul a kocsi bérlés azért is volt a legideálisabb, mert a parkoló kisautónkba be tudtuk dobálni a vett dolgainkat és nem kellett cipekedni.

11 órára már kint voltunk Aurorában, ahol a Premium Outlet van. Ha online regisztrálsz előre, akkor az info pontnál felveheted az extra kupon füzeted. Megtettük.

Tökéletes időpontban jöttünk, kb. senki nem volt. Délutánig szakadt az eső, de fele annyira se volt hideg mint tegnap, aztán egyszercsak kisütött a nap. Annyira, hogy végül nem csak a kabáttól, de néha még a pulcsitól is megvàltunk.

Este 9-ig nyitva vannak az üzletek. Végülis nem maradtunk zárásig, de így is túl teljesítettük a nyolc órás munkaidőt.

Este 9-re értünk haza, legalább már nem volt dugó az autópályán hazafelé. Felhordtunk (Bandi felhordta a cuccot én meg vigyáztam a kocsira, nehogy megbűntessenek minket), majd visszavittük a kisautót. Aztán elmentünk még vacsorázni egy aranyos kocsmába, amit már többször is nézegettünk.

CHICAGO 2. nap – 2018. május 20. vasárnap

Posted by

0

Még egy kicsit visszatérek a tegnapi naphoz. Szóval a reptérről a szállás 24 km-re van, a szállás pedig aránylag központi részen helyezkedik el, de csak ahhoz viszonyítva, hogy mekkora a város. Tulajdonképp kellemes 30 perces séta a nagyon belváros. Kicsit olyasmi mint nálunk az Oktogontól (ahol már sűrű az élet) besétálni a Deák térre.

Térképen az alábbiak szerint néz ki:

Reptér-szállás:

Szállás-belváros:

A szállásunk egy Airbnb lakás, illetve apartman. Konyha is van, ami kellemes, bár nem most tervezem megcsinálni életem első csülkét Pékné módra. Meg van a varázsa, hogy egy helyiek által lakott házba vagyunk. Még szoknunk kell a hangokat, zajokat (ez nem Érd), szagokat, az új ágyat. Reggel rájöttünk, hogy hogyan is kell teljesen becsukni az ablakot, így lehet ma majd jobban alszunk.

Tegnap abszolút a mi kis negyedünket jártuk be. Először a parttól elfele, mert egy net kártyát akartunk volna venni, de találtunk egy saroknyira egy tök jó nagy boltot (kb mint otthon az interspar), és beugrodtunk vásárolni. Leginkább innivalót meg gyümölcsöt vettünk és alaposan felmértük, hogy mi mindent lehet kapni. Aztán mire a telefonos boltba elértünk az bezárt, de legalább azt a részt is felfedeztük.

A part felé menve egy csomó klassz kis söröző, étterem akadt az utunkba, a lakásunk környéken. Sőt az épületünk aljában van egy kávézó, és közvetlen mellettünk két étterem is.

Ahova beültünk az nagyon kellemes volt, de az én kajám sajna nem volt finom.

A fehér ház utáni sarki épület a miénk.

Az éjjel nagyon sokszor ébren voltunk. Én reggel 6-kor már kukorékoltam, de Bandi is 7-kor már ébren volt.

Vettünk tegnap kapszulát a lakásban lévő kávéfőzőhöz, ami stimmelt is, de sajnos nagyon amerikai híg kávé lett belőle. Bandi sok tejjel megitta. Én nem vagyok ennyire kávé függő, illetve nekem ettől jobban számít az íze.

Viszont nagyon jó dolgunk van mert a házunk aljában van egy Starbucks kávézó, ahol több mint finom a kávé. Nem ott reggeliztünk, hanem elindultunk, hogy egy igazi villás reggelit szerezzünk. Még tegnap este egy elég puccos utcában sétáltunk vissza a szállásra, ahol mindenféle különleges kiülős éttermek voltak és az egyik mellett egy kis palacsintázó. Végül oda jártunk beülni, de annyira tele volt, hogy vagy 10 ember állt előttünk sorban.

Beálltunk mi is, de közben megbeszéltük, hogy inkább tovább megyünk és majd valamikor máskor újra megpróbáljuk. Közben más is beállt a sor végére. Mikor elindultunk kifelé, akkor nem az volt az arcára írva a mögöttünk állónak, hogy na de jó, ennyivel is előrébb vagyok, hanem egyből próbált minket meggyőzni, hogy gyorsan megy a sor és maradjunk mert itt tök jó a reggeli. Jó érzés volt ez a hozzáállás. De az utcán is mindenki mosolyog, köszön és kedves. Mondjuk, ahogy Bandi vigyorogva végigmegy az utcán úgy nem is lehet nem visszamosolyogni! A palacsintázó várat még magára, továbbálltunk és egy kiadós omlettet reggeliztünk.

Hideg van. Reggel azt írta, hogy 8 fok, de azt is csak 4-nek érzed. Persze azóta ez jobb lett, már volt, hogy 10 fokot is mutatott ma a hőmérő, amit már 5-nek is lehetett érezni. Holnaptól jobb lesz! Tudom!

De annak különösen örülök, hogy volt annyi eszem, hogy a két nagyon laposra hajtogatható kabátunkat és a sapkát, sálat becsaptam még a bőröndbe.

Mondjuk amit nem értek, hogy az étteremben az az első, hogy kihoznak egy pohár vízet, amiben ott hever a jég még akkor is ha kint majd megfagyunk.

A reggeli után és még az eső előtt bementünk egy Best Buy-ba (azt hiszem a legnagyobb elektronikai bolt) és vettünk egy-két dolgot. Persze szakadt az eső mikor kijöttünk, így az utca túloldalán lévő boltba is beugrodtunk, aztán folytattuk a netkártya beszerzését. Végül haza gyalogoltunk, hogy a vásárolt cuccokat ne kelljen cipelni.

Délután újra nekivágtunk a városnak. Még mindig hideg volt de már nem eszt az eső. Hideg volt, nagyon hideg. Estig gyalogoltunk: 16,8 km-t tettünk a lábunkba.

Elsősorban a Navy Pier-t és környékét fedeztük fel, na meg az arrafelé vezető utcákban bolyongtunk.

Annyira elfaradtunk, hogy már csak egy vacsira volt energiánk.

CHICAGO 1. nap – 2018. május 19. szombat

Posted by

2

Chicago becenevén A szelek városa (Windy City) Amerika harmadik legnépesebb városa, amely a Nagy-tavak egyikének, a Michigan-tónak a partján fekszik, Illinois államban. A népesség 2,7 millió fő egy 2014-es felmérés szerint, területe pedig 606 négyzetkilométer.

A város történelmének kezdete az 1770-es évekre vezethető vissza. Az 1833-as újraalapításkor 350 telepes költözött a Chicago folyó partján fekvő egykori (1795-ben létrehozott) kereskedelmi pont (Fort Dearborn) helyére. Telepüket még abban az évben Chicago néven önálló településsé szervezték. A község négy év alatt jelentősen megnőtt így 1837-ben már városi rangra emelkedett.

1890-re Amerika második legnagyobb városává nőtte ki magát, mintegy 1,1 millió embernek adva otthont.

Chicago az eredeti kiindulópontja a később legendássá vált 66-os útnak és a szintén legendássá vált, a keletet a nyugattal összekötő Transzkontinentális vasútvonalnak is.

A választásunk azért esett Chicagora, mert ebben a városban még nem jártunk, és a lengyel légitársaság (LOT) május elejétől indított közvetlen járatot ide is. A korai jegyvásárlás kedvezményét kihasználva egész ideális áron sikerült jegyet vennünk még novemberben. Ráadásul Judit nővéremék (Cleveland mellől) elérhető távolságba kerülnek hozzánk (na jó, inkább mi hozzájuk), amit egy találkozással mindenképp megünnepelünk majd!

7 óra időeltolódás van Budapest és Chicago között. Helyi idő szerint 14:50-kor landol a gépünk, ami magyar idő szerint 21:50, így 10 és fél órás repülőúttal megússzuk (illetve remélem inkább megrepüljük) a 7744 km-es távot.

Boeing 787-es géppel repülünk. Dió Csabi mondta is, hogy ez már egy modernebb gép lesz. És tényleg: nagyobbak az ablakok, amiket nem kézzel lehúzható kis redőnnyel láttak el, hanem az ablak alatt lévő gomb nyomkodására besötétedik az ablak.

Az USB csatlakozó már nem annyira meglepő ha van egy gépen, de rosszul esik ha nincs. Van. Aztán sokkal tágasabb a klotyó. És ez azért fontos dolog egy több, mint tíz órás útnál.

A Business class csak 3 sor, majd a Premium szekció is 3 sor, vagyis a 28 soros gépen már a 7-sortól turista osztály van. Ha fizetsz valami csekély összeget akkor a 7-12 sor között ülhetsz. Mi fizettünk, 9-dik sorba be is csekkoltunk.

A gép nincs tele, az üres helyek meg ebben a fizetős részben vannak, így Bandival végül kettesben ülünk egy 3-as sorban.

Kiváncsi voltam, hogy milyen lesz a lengyel légitársaság. A kifejezetten kedves személyzet egy része magyar, amit jeleztek is a repülés elején, tudatva minket, hogy akár magyarul is kérhetünk segítséget.

Szinte időben, 10 perc késéssel indultunk, ahol az első óra olyan gyorsan elment, hogy már hozták is az ebédet. A kaja meglepően jó volt. Különfélét kertünk, mert hát megkérdik, hogy csirke vagy marha, de az meglepi, hogy mivel adják és hogyan készítették el. A marha egy kellemes pörkölt volt tésztával, amiről Bandi hamar le is mondott, míg a csirke bundában volt krumplival.

Bandi bealudt és vagy egy három órás délutáni szundit nyomott, ami alatt én két filmet is megnéztem. Na például ez is jófej dolog a LOT-tól, hogy a repülőn a filmeken belül először választhatsz, hogy milyen országból való filmet néznél. Természetesen van magyar film is a repertoárban. Így aztán én két magyar filmet néztem: az első volt a Brazilok, amit már otthon emlegetett a Bandi, hogy meg kellene néznünk. Nehezen indult számomra az eleje, de aztán tetszett. A másik film címe meg az Aurora Borealis – Északi fény volt. Az egy kicsit sírós, de szép. Aztán a félúton fordult a kocka: Bandi filmezett és én próbáltam aludni, de kisebb sikerrel ment.

A kinti világos ellenére egész félhomályt tudtak teremteni ezzel, hogy az ablaküveg sötétedése szabályozható. Ráadásul míg mikor felszálltunk, akkor az utasok maguk is tudták szabályozni, addig az ebéd után központosították a rendszert, hogy a kis troll utasok nehogy világosságot teremtsenek.

Este 8 után kaptuk a vacsorát a repcsin. Annyira az utolsó idegszálammal játszottak, hogy Bandi mentette meg a helyzetet és szerzett egy negyed órával előbb vacsit, mint ahogy hozták volna. Hát igen, én pont olyan vagyok, mint az emberek a Snickers reklámban… Ez volt az a pont, amikor eldöntöttem, hogy nem is jó légitársaság a LOT. Aztán a kaja hatására enyhült a kritikám.

Pont annyival értünk később földet, mint amennyivel később indultunk, otthoni idő szerint este 10-kor, helyi idő szerint pedig délután 3-kor.

4 óra után értünk ki a reptérről és 5 után egy kicsivel értünk az apartmanunkhoz.

Egy Airbnb stúdió lakást béreltünk, ahol a házigazda megírta, hogy néhány házzal odébb hol és hogyan találjuk a kulcsot. Izgalmas volt egy tök idegen városban úgy bejutni egy lakásba, hogy mindenféle leírt utasításokat követsz.

A kecó nem nagy, de nagyon jó helyen van. Picit időztunk a lakásban majd elindultunk, hogy a környéket felfedezzük. Végül este fél 9-kor még beültünk egy közeli sörözőbe, ahol vacsizni is lehet.

Bocs, hogy ilyen hosszú lett. Ez csak azért van mert ilyen hosszú volt a repülőút. Holnaptól ez nem lesz így.

Seychelle-szigetek / 13. nap: Mahé – 2018.01.22.

Posted by

0

Reggel összepakoltunk, becsaptuk a cuccainkat a kocsiba és kucsekkoltunk a szállásról. Sajna jött utánunk vendég, így nem tudtuk tovább használni az apartmanunkat, de úgy van megcsinálva a szállás, hogy ilyen esetekre is van megoldás. Van egy külön zuhanyzó és vécé, így ha később indulnál még pancsolhatsz előtte a tengerbe, majd ott lemosdasz és frissen-fitten indulhatsz is.

Mi is ezt terveztük.

A háziaknak van kajakja, amivel már első nap szemeztünk, és mára beérett a kerülgetése. Bepattantunk és minden cél nélkül elindultunk. Majd egy parton kikötöttünk, aztán vissza a vízbe. Végül egyszercsak feltűnt, hogy előttünk egy kis lakatlan sziget, hát legyen az a cél.

Nem csak meghódítottuk a szigetet, hanem meg is beszéltük, hogy milyen házat lehetne rá építeni, hol lenne a konyha és merre nézne a terasz.

Aztán végül visszaeveztünk. Összeszedtük magunk és ugyan még sok időnk volt, de elindultunk. A reptérhez közel van egy botanikus kert, valamint egy Éden-sziget nevű “városrész”. Eleve nem azon az úton mentünk, ami a főút, hanem hátsó, kis mellékúton, hogy lássunk új dolgokat még. A botanikus kerttel kezdtünk, ahol a sziget növényvilágát mutatták be. A fákat majd mindenhol a nálunk szobanövényekként ismert futó virágok úgy benővik, hogy sokszor a fából alig látunk valamit. Természetesen a teknős is itt elmaradhatatlan része volt a természetnek.

Az Éden-sziget pedig egy olyan terület, ahol helyi gazdag (nagyon gazdag!) lakosok egyen házai, valamint szállodák apartmanjai vannak saját kikötővel, plázával. Hát, érdekes volt a kikötőben a hatalmas hajókat végignézni, de nagyjából itt ki is merült a terület felfedezése. Ezen kívül még a Plázába juthat be az ember, aki nem oda valósi.

Azért ebéd gyanánt ettünk egy-egy hatalmas pizzát.

Volt még 2 óránk, hogy a reptérre kiérjünk. A kocsi bérlős emberünkkel este 7 óra volt megbeszélve. Elindultunk a partra, hogy találjunk egy olyan helyet, ahol csak úgy ki lehet feküdni, netán egy fél órácskát aludni…

Még a mahéi első napok egyikén láttam a reptértől nem túl messze egy elhagyatottnak tűnt szállodát, amit már akkor meg akartam nézni. Na most ott mentünk el mellette és meg is lehetett állni, így Bandi satufékkel és egy balos kanyarral hamar a partra teremtette a kocsit. Picit pihentünk, én elmentem felfedezni a már kibelezett, elhagyatott szállodát, ahol egyszercsak szemben találtam magam két biztonsági őrrel magam… Mivel ők beszélgettek, így én előbb láttam, hallottam meg őket, mint ahogy ők észre vettek volna. Sarkon fordultam és visszamentem a partra Bandihoz.

A repülő rendben és időben indult, sőt fél órával előbb landoltunk Isztambulban, ahol 4 óra várakozás után indultunk haza a budapesti járattal. Jelentem rendben megérkeztünk!

Seychelle-szigeteket csak ajánlani tudjuk!

Külön köszönet az ötletért Kékesi Marcinak!

Seychelle-szigetek / 12. nap: Mahé – 2018.01.21.

Posted by

0

Esőre ébredtünk. Aztán még nagyobb eső lett. Ma nem múlt el az eső olyan könnyen, mint eddig. Minket viszont nem annyira zavart az égi áldás, reggeli után kocsiba pattantunk. Északra mentünk a tengeri nemzeti parkba, amely egy olyan félsziget melyet két öböl fog közre a nyakánál.

Útközben, hol itt, hol ott megálltunk nézelődni.

Már az odavezető út is izgalmas volt, mert egy sávosnak is csak nehezen volt mondható. És persze volt, hogy jöttek szemből…

Először a távolabbi öbölhöz indultunk. Ahol az út véget ért onnan 500 méter kellemes séta a part. Már a kapu furcsa volt, mintha valami régi hotelnek lenne a félig megmaradt kapuja. Aztán a partra vezető út mindkét oldalán elhagyatott egész régi épületek, melyek anno egy szállodának lehettek az elemei. Próbáltam utána keresni a neten, de semmit nem találtam.

Az öböl maga izgalmas volt, csak nagy volt az apály, így Bandi szerint túltett a Balaton déli partján.

A kocsitól a másik öböl egészen közel volt, de ott is ez a kép fogadott minket: apály. Hosszasan be tudtunk sétálni és akkor is még csak a bokánk volt vizes. Ellenben turista csak elvétve volt mindnehol.

Bandi már tegnap előtt, amikor a vízesésnél jártunk kinézett ezen a környéken egy éttermet. Hazafelé beültünk a Del Place nevű étterembe, és olyan klasszat ettünk, hogy csak na!

És végül a mai térképünk:

Seychelle-szigetek / 11. nap: Mahé – 2018.01.20.

Posted by

0

Ma délelőtt elmentünk a tőlünk nem túl távoli Anse Intendance nevű partra. Nem gondoltuk, hogy ilyen jól meg tudjuk közelíteni, a térkép és a GPS szerint előbb véget ért az út. Több helyen olvastam, hogy ez szép rész. Tényleg az. Tulajdonképpen egy pazar szállodának a tengerpartja, amely használható a nem szallloda vendégek által is. Vannak kint strand ágyak, amit ugyan elfoglalhattunk, de aránylag hamar letessékelt minket a biztonsági szakember.

Elég hamar rájöttünk, hogy mi az két dolog, amit otthon felejtettünk a szálláson: az innivaló és a naptej. Jó, mert egyik se létkérdés 30 fokban a tűző napon…

Olvastunk, döglöttünk, és én még homokoztam is:

Egy darabig nyeltük az óceán vizét szomjúság ellen, mivel úgy is oly nagy hullámok voltak, hogy fentről folyamatosan kaptunk egy-egy vizes pofont, amikor bementünk a vízbe. Aztán egyszer csak elindultunk felfedezni a partot, ami aránylag hosszú. Mi az egyik végére érkeztünk, és ott is pakoltunk le. Láttuk ám, hogy a szállodának van egy bárja, és láss csodát ez a nem szálloda vendégeknek is igénybe vehető volt. Kértünk két koktélt, majd a bárhoz tartozó napágyakra levetettük magunkat. Csak lett napágyunk.

A naptej hiánya ellen próbáltunk az árnyékkal, valamint a napágyakhoz tartozó napernyővel védekezni. Nem sikerült. Kissé leégtünk. Annyira, hogy amikor hazaértünk és meglátott a házinéni azonnal hozta az általa használt és hűtőben tartott aloe verás hűsítő gélt, mert szerinte ez nekünk most nagyon fog kelleni. Ráérünk visszaadni…

Erről jut eszembe, hogy egy 5 apartmanos szuper menő szálláson vagyunk, amit egy család üzemeltet. Nagyjából első nap a nagymamától kezdve a már felnőtt unokákig mindenkivel jóba lettünk. Nem volt nehéz, egyrészt mert van két irtó édes kutyájuk, másrészt meg mert ők is annyira nyitottak, kedvesek, beszédesek. Jó fejek, na!

Két éve jöttek vissza a szigetekre, az unokák itt születtek, de közben Angliában és Ausztráliában éltek. Felhúzták ezt az apartman sort az óceánparton, úgy hogy közvetlen mellette van az ő házuk is. Mindig elérhetőek, segítőkészek, közvetlenek.

Délután mikor már éreztük, hogy a grill csirke piskóta hozzánk képest, úgy döntöttünk haza autókázunk, megszabadulunk a homoktól és elmegyünk vacsizni. A házi lány ajánlott is egy klassz helyi kreol éttermet. Tényleg jó volt. Ráadásul egy szép partszakaszon van.

Mai térképünkhöz csak a sziget déli felét mutatom:

Seychelle-szigetek / 10. nap: Mahé – 2018.01.19.

Posted by

0

Reggel, mikor felkeltünk, hogy elinduljunk a tegnap leszervezett búvárkodásra esett az eső, az óceán meg csak himbálózott. Nem igazán éreztem magam bevethetőnek. Bandi meg semmiképp sem akarta erőltetni, ne legyen megint rossz élmény. Búvárkodást lemondtuk.

Készítettem villás reggelit, majd elmentünk kocsival a fővárosba, Victoriába. Hát, kb 1 óra alatt ki is végeztük a “nagyvárost”. Úgy, hogy még a piacot is alaposan körbejártuk. Egyik oldalon szép, modern bank irodaház, vele szemben meg széteső, düledező épület. A szigetekhez képest a megszokottól sokkal több ember. Vegyes érzések.

Útközben egy-egy helyen megálltunk nézelődni. De itt nem úgy van, hogy: “Nézd, de klassz ez a hely, álljunk meg!” hanem: “Nézd, itt meg lehet állni! Körbenézünk, jó?”

Félelmetesek az utak, pont mint Praslin voltak: az út széle az csak úgy hirtelen véget ér, sok esetben 50-60 cm-s, vagy akár több cm-s szintkülönbséggel. Közben a buszmegálló csak az aszfaltra van felfestve, és mellette ott téblábolnak az emberek, akik a buszra várnak. Ráadásul Bandi még mindig nem szokta meg a jobb kormányt: néha rossz sávban megy, néha középről szeretné a biztonsági övet behúzni, hogy majd az ajtónál bekösse, néha index helyett csak ablaktörlővel jelez egy kanyart, de a legjobb, hogy rendszeresen kinyitja nekem az ajtót. Majd rájön, hogy a másik oldalon van a kormány, és akkor nagyvonalúan rámnéz, hogy ő, az úr ismét kinyitotta nekem, hölgynek az kocsi ajtaját. Nagyon vicces, de élvezem.

Kinéztünk még tegnap a térképen egy vízesést. Victoria után célba vettük. Majdnem meg is találtuk. Sehol egy tábla. A kocsihoz kapott GPS-en sincs rajta, sőt a Google térképén se található. Volt a kezünkben egy papírtérkép (friss, 2018-as kiadású!), amiről nagyjából be tudtuk lőni, de csak nem találtuk. Megkérdeztünk egy embert – szerintem ő van egyedül a szigeteken, aki nem beszél angolul -, de még így is totál kedvesen útba igazított minket. Meg volt az út, melynek a végén egy nagy, ormótlan, ronda zárt pléh kapu várt minket papírkartonra filccel felvésett OPEN felirattal. Akkor biztos itt félre kell állni és be kell csengetni… Néni a szomszéd házból (akinek a kertje elé álltunk volna a kocsival) integetett, hogy menjünk csak, ne álljunk meg ott, előtte. Persze ez mind egy egysávos emelkedőn. Menjünk? De hova?

Egyszercsak nyílik a szuper kapu, melyen betessékel a helyi erő fejenként 25 rúpiáért (500,-Ft) cserébe. A mondvacsinált parkolóba félreállhattunk, majd kis séta után elénk tárult a vízesés. Bandi meg is fürdött a rozsdaszínű vízben.

Visszafelé jövet estebédre beültünk a helyi rum gyár (Takamaka) éttermébe. Mivel délután 3 óra után érkeztünk (ebédidőnek vége volt, vacsoraidő még odébb volt), így az étlapról csak néhány dolgot rendelhettünk, de találtunk azok között is kedvünkre illetve gyomrunkra valót.

Egész nap lógott az eső lába, vagy épp esett. Ami alapvetően nem zavart minket, de hát a páratartalom 94%-os volt. Reméljük holnap sütni is fog.

Mai térképünk:

Seychelle-szigetek / 9.nap: La Digue, Mahé – 2018.01.18.

Posted by

0

Írtó korán keltünk. Nyaralás alatt ilyet csak erősen indokolt esetben szabad! De hát 6:30-ra már a kikötőben kellett legyünk. 7-kor indult a kishajónk Mahé szigetére.

A hajó La Digue szigetéről először Praslin szigetére ment át (ami csak 15 perc menetidő), és mikor ott is felszedte az utasokat szelte tovább az óceánt Mahé irányába. Nagyon vicces mikor ugyanazon emberekkel negyedik-ötödik napja rendszeresen összefutunk: hol a tengerparton, hol az étteremben, hol az utcán sétálva, biciklizve, hol pedig a Mahéra tartó hajón. La Digue-i tartózkodásunk során volt egy ilyen francia pár, ahol a feleség ráadásul kismama. Így végképp könnyen beazonosítottuk őket. Már nevetünk mind a négyen, ha meglátjuk egymást.

Cat Cocos, a szigetek között egyeduralkodó hajótársaság olyan pontossággal indult mindig mindenhonnan, hogy órát lehet hozzájuk állítani. Praslin sziget kikötőjéből 7:30-kor kikanyarodtunk és Mahén voltunk reggel 8:30-kor! De legalább láttuk a napfelkeltét!

Mivel Mahé a legnagyobb sziget a Seychelle szigetcsoportban, így a kocsibérlés adott volt. Előre online elinteztem, a kikötőben már táblával a kezében várt is minket az bérbeadó ember. Egy majdnem Honda Jazz-t béreltünk: Honda Fit, hybrid.

Felkerestük a szállásunkat, ahova oly hamar érkeztünk, hogy még takarítottak, így csak a bőröndöket hagytuk ott, tovább is autókáztunk. Tettünk egy kis kört, ami közben egy búvárközpontba akadtunk… Bejelentkeztünk egy holnapi merülésre. És megálltunk egy kedves kis partszakasznál:

Elfoglalva a szállást – ami felettébb szuper helyen van, december elején nyitottak, szóval tök új minden és tök szép – kipurcantunk a korai kelés miatt és rápihentünk a délutánra. Nem mintha bármit is csináltunk volna délután: csak elmentünk a helyi kisboltba.

És a mai térképünk: