2021. szeptember 11.

Reggel Pepével mi egy húron pendültünk, majd egyszerre ébredtünk 7 körül. 9 előtt a fiúk meg én elmentünk kis sétára, Eszti közben meg reggelit készített nekünk.

Pihenőt tartottunk míg Pepe sziesztázott késő délelőtt és közben kitaláltuk, hogy szombat lévén olyasmi program kellene, ami akkor is jó, ha netán sok ember örül még a jó időnek. Arra jutottunk, hogy megkerülhetnénk a tavat gyalog. A Bohinji tó Szlovénia legnagyobb természetes tava, több mint 3 négyzet km a felszíni területe. És kicsit kevesebb, mint 11,5 km körbe. Indulás előtt Tomi és Eszti azon tanakodott, hogy a három gyermek hordozójuk közül melyikkel járnának a legjobban: van egy családon belül kölcsönkapott, összecsukható, könnyű esernyő babakocsi, van a tőlünk kapott nyakba rakható hordozó, és van a Liliputi csatos hordozó, ami hátra is és előre is rakható, könnyen elalszik benne a gyerek, ellenben csak Eszti tudja használni. Mindnek van előnye és hátránya. Tomi azt gondolta, akár mind a hármat elhozhatnák. Én meg persze nem bírtam ki, belepofáztam, hogy minek mind a három, hozzák csak a babakocsit, majd ahol nem lehet azzal menni ott felvesszük Pepét. Bandi megjegyezte, hogy szerinte max az út egyharmadán lehet tolni a babakocsit. Szerintem hosszabban…

Na mindegy, végül úgy döntöttek, hogy babakocsi és liliputi. Elindultunk fél 1 körül rendesen felpakolva, készülve minden esetre: gyereknek váltóruha, piknik pléd, enni-innivaló, fürdőgatya, strandpapucs, törölköző… stb. Gyermek a babakocsiban, csorgunk le a háztól a tó felé, amikor egyre furábban működik a babakocsi kereke. Kiderült miért:

Nem voltunk messze a háztól, a fiúk visszavitték a babakocsit, Pepe átült a liliputiba, majd tovább indultunk lassan a kutyákkal, hogy majd a fiúk beérjenek minket.

Első este megtaláltuk Bandival Ribcev Laz legjobb fagyizóját, amit meg kellett mutassunk a nagy túra előtt a fiataloknak.

Szép időnk volt ma is, pláne mikor elindultunk, így az elején kerestünk egy partszakaszt, ahol mi is és a kutyák is tudtak fürdeni és nincsenek sokan. A tó szerintem baromi hideg volt, de ez láthatóan csak engem zavart.

Pepe egyre inkább keresi Pogo és Boogie társaságát, ők meg egyre inkább érzik, hogy meddig mehetnek Pepe irányába.

Aztán még többször megálltunk mielőtt teljesen megéheztünk volna: hol csak hogy Pogo-Boogie megmártózzon, hol meg magunk miatt. Ukanchoz már közel jártunk, amikor kitaláltuk, hogy emlékszünk ezen a részen egy jó kis étteremre. Délután 4-re értünk oda és ültünk be ebédelni. Eddigre tettünk meg több mint 8,5 km-t a végső 14 km-ből, és hát be kell valljam ezalatt kb 1-2 km-en lehetett volna használni a babakocsit. Bandinak volt igaza – megint. Útközben elég sokszor szóba került, amikor épp köveken vagy az út menti fának a hatalmas kiálló gyökerein kellett átkelnünk, hogy most is milyen jól jött volna a babakocsi…

Kaja után, 5 körül eléggé hirtelen lehűlt a levegő, így a végét igyekeztünk jobban megtolni és tempósabban gyalogolni. Pepe közben szundított egy órácskát. Fél 7-re értünk vissza a házhoz kellőképpen kifáradva. Azért Eszti kapja a mai extra díjat, mert ő 14 km-en végigcipelte Pepét a hátán, aki már több mint 10 kg. (Bezzeg ha hozták volna a babakocsit…, de nem hallgatnak rám, inkább kitörik a kerekét a kölcsönkapott darabnak…)