2026. május 30. szombat

Szombat ide vagy oda, én ismét 5-kor fent voltam, pedig 11 után feküdtünk le. Bandi tudott 7-ig aludni, de aztán őt is kidobta az ágy. Így is majdnem 9 óra volt, mire a szállónk éttermében kikötöttünk. A szálláshoz ugyanis nem jár reggeli, de a hotel étterme – ahol az első este is vacsoráztunk – készít reggelit és kávét is. Mivel tegnap reggel elég nehézkesen találtunk reggelizőhelyet, és már nagyon vágytunk egy jó kávéra, végül itt fogyasztottuk el a reggelit is és a kávét is. 

Bonaire régóta vezető szerepet tölt be a természetvédelemben és az ökológiai felelősségvállalásban.

Bonaire szigetén két nemzeti park található: a szárazföldi Washington Slagbaai Nemzeti Park és a tengeri Bonaire National Marine Park.

Mi mai programnak a szárazföldit választottuk. 

Már az odafelé vezető út megmutatta a sziget másik arcát: míg tegnap a hihetetlen kék, ezer árnyalatban pompázó tenger mellett autóztunk, addig ma a sziget belsőbb, szárazabb része felé vettük az irányt. A kaktuszok és a szürkére száradt fák váltották egymást a vörös agyagos föld mentén, míg megérkeztünk a tőlünk 40 percre lévő látogatóközpontba.

A park a sziget északi oldalának biztosít ökológiai védelmet. Az 5643 hektáros természetvédelmi terület a sziget egyötödét teszi ki, és biztonságos otthont nyújt a helyi állat- és növényvilágnak. Papagájok, flamingók, leguánok, valamint számos más madár- és hüllőfaj él itt teljes békében. Itt található Bonaire legmagasabb pontja, a 240 méter magas Mount Brandaris is, ahonnan állítólag teljes kilátás nyílik a szigetre.

A belépődíj minden 13 év feletti látogatónak 40 USD, ami egy évre érvényes (13 év alattiaknak és a helyieknek ingyenes). És igen, valóban éves díjat kell fizetni, ami szuper, mert a nyaralás alatt többször is vissza lehet jönni. Mivel a park délután ötkor bezár, egyetlen nap alatt szinte képtelenség mindent bejárni, így érdemes legalább kettőt rászánni (fontos infó: hétfőnként zárva vannak!). 

A park útjainak 98%-a földút, helyenként rázott rendesen, földútból sem a legjobb minőség. Már a jegyvásárláskor rákérdeznek, hogy milyen autóval érkeztél, mert ide nem engednek be akármit: a magas építésű autó a kötelező választás. Szóval Bandi nem véletlenül bérelt Jeepet!

Két autós útvonal közül lehet választani: a rövidebb a nemzeti park közepén vág keresztül, és elsősorban a Brandaris-hegy túraútvonalához vezet. A hosszú út a parti szakaszon fut végig, megmutatva a geológiai látványosságokat, a különleges sziklás öblöket és a helyi élővilágot.

Mi a hosszú utat választottuk. Néhány tengerparti megálló után bekeveredtünk egy olyan gyalogos túraútvonalra, ahol madarakat és hüllőket lehet megfigyelni. Szuper volt, mert rajtunk kívül egy lélek sem volt ott, a többi turista csak sokkal később szállingózott utánunk. Épp egy sárga, cuki kismadarat fotóztam, ami a fa tetején csipogott és lépkedett ágról ágra. Próbáltam követni a nagy optikával, amikor hallom, hogy Bandi suttogva, de egyre erélyesebben szólongat: „Orsi… Orsi…”

„De tényleg, mi lehet ennyire fontos, miközben én itt alkotok?!” – futott át az agyamon. 

Megfordulok, és látom, hogy három méretes leguán menetel egyenesen felém. Majd betojtam! Csak annyit tudtam kinyögni: „Ugye ők is félnek tőlem, nem csak én tőlük?” Bandi szerint igen, de gyanítom, hogy ez a válasz nem a színtiszta igazságot, inkább az én megnyugtatásomat szolgálta. Bandi szerint egyébként nagyon szép állatok. Szerintem meg nem… mindenesetre fotogének.

Később utánaolvastam, és kiderült, hogy ők az ABC-szigeteken őshonos zöld leguánok, helyi nevén a Yuana-k. Ez egy ikonikus, fán élő gyíkfaj, amely akár a 180 cm-es hosszúságot is elérheti, a torkuk alatt pedig egy hatalmas bőrlebeny lóg. Fiatalon még élénkzöldek, idővel szürkévé fakulnak. Míg a kicsik rovarokat esznek, a felnőttek szigorú növényevők: gyümölcsökön, virágokon és leveleken élnek. Kiváló úszók, és veszély esetén gondolkodás nélkül a vízbe vetik magukat. Az egyik legkülönlegesebb tulajdonságuk, hogy a fejük tetején van egy úgynevezett „harmadik szemük” (fali szem), ami segít nekik érzékelni a fényváltozásokat és a felülről érkező ragadozókat. A helyi ökoszisztéma szigorúan védett és fontos részei.

Az autós túra első felében a tengerpart annyira sziklás és vad volt, hogy fürdésre egyáltalán nem volt alkalmas. A körút vége felé, a sziget nyugati oldalán viszont már felbukkant több strandos rész is, amit muszáj volt kipróbálnunk. A hőmérő 31 fokot mutatott, de a párától sokkal többnek éreztük. Szerencsére hoztunk magunkkal snorkeling cuccot, így a vízen lebegve megkuksizhattuk a csodás vízi világot is.

Délután, a szállás felé menet úgy gondoltuk, egy másik útvonalon jövünk vissza, hogy többet lássunk a szigetből. Arra viszont nem számítottunk, hogy a nyugati oldalon az a szakasz, amin délnek fordultunk volna, egyirányú (szembe velünk). Szerencsére végül nem kellett vészesen sokat kerülnünk.

Négy óra után értünk haza, és addigra már farkaséhesek voltunk. Miután lemostuk magunkról a sós tengervizet, egy korai vacsorára szavaztunk – amit ugyan korán kezdtünk el, de annál tovább húztuk.

Levezetésként a naplementében sétáltunk egy kellemeset a tengerparton, majd mint a jó nyugdíjasok, már 9-kor a szálláson söröztünk.