2024. február 18. vasárnap

A terv az volt, hogy 8 órakor már a romokat nézzük. De aztán annyira jól aludtunk, hogy 8-kor ébredtünk. Negyed 10 volt mire megreggelizve elindultunk. Annyira azért se kapkodtunk mert a tegnapi napsütéses 35 fok után ma jött a 20 fok és eső.

Az első rom egy negyed órányira volt a szállástól, Chicanná. Bő egy órát voltunk ott édes kettesben. Már mikor elindultunk be a romokhoz volt egy kis zavarodottság bennünk: az én órám és telefonom fél 10-et mutatott, a Bandié fél 9-et. A kocsi órája szintén fél 10-et.

Chicanná egy maja régészeti lelőhely. Eredeti neve nem ismert, a mai név, amit felfedezője adott neki, szintén a maja nyelvből származik, jelentése „a kígyószáj háza”, ami az egyik épület díszítésére utal. Jelentősége abban áll, hogy itt található a legtöbb jó állapotban fennmaradt Río Bec stílusú épület. A romváros egy viszonylag sík területen található őserdővel teljesen körbevéve. Majd minden épület megmászható, bejárható.

Története a késői preklasszikus korban (i. e. 300 és i. sz. 250 között) kezdődött, fénykorát a késői klasszikus korban (550 és 700 között) élte, igaz, ekkor is a közeli Becán alárendelt települése volt. Fejlődésében szerepet játszhatott, hogy a Mexikói-öböl és a déli óceánpart közti kereskedelmi útvonalon fekszik. 13. század eleji hanyatlása is Becán hanyatlásához köthető. A romokat 1969-ben fedezték fel.

A kijáratnál megkérdeztem a jegyárust, hogy most akkor mégis hány óra van. Bandi órája mondott igazat, vagyis átléptünk egy új időzónába.

Innen továbbmentünk a kocsival kb öt percre lévő Becán romvárosba, melynek neve maja nyelven „vízmosás”-t jelent. Különlegessége a központi területet körbevevő mesterséges árok (4 méter mély és 16 méter széles) valamint, hogy itt több nagy méretű épület maradt meg. Maga az árok, amely egyedülálló a maja világban, egyes kutatók szerint a Becán és más városok közti háborúskodásra bizonyíték, mások úgy vélik, mindössze a városon belül különítette el a társadalmi osztályokat: belül az elit, kívül az alacsonyabb szintű emberek éltek, akik főleg mezőgazdasággal és kézművességgel foglalkoztak.

A város története i. e. 600 körül kezdődött, majd fénykorát i.sz. 600 és 1000 között élte, amikor regionális főváros is volt. Ezt a területet is sűrű esőerdő veszi körbe, amit a legmagasabb, 32 méter magas épület megmászása után gyönyörűen belátni.

Itt már nem voltunk magunkban, de egy ekkora területen az a 8 turista, akik rajtunk kívül voltak nem voltak zavaróak.

A romváros bejárása után felmerült a kérdés, hogy oké, hogy másik időzónába kerültünk, de akkor ahova ma még időre megyünk, az vajon melyik zónában van. Hamar kiderítettük a Google segítségével, hogy bizony mindjárt vissza fogunk kerülni az eredeti időzónánkba. Emiatt viszont indulnunk kellett Bacalar irányába.

Bacalar egy városka a Bacalari-tó partján, és tulajdonképp mi nem is Bacalarba mentünk, hanem egy kicsit odébb, ahol a tavon egy hajón van a szállásunk. Az igen hosszú (~50 km) de keskeny (~2 km) tavat a “hét szín tavának” is nevezik mert a különböző mélységű és különböző vízfenéki kőzetekkel (többnyire fehér homokkal) borított részek egyesek szerint a kék szín hét különböző árnyalatát adják a tónak.

Délelőtt még csak szemerkélt, meg időnként elállt, de délután és este sajnos elég sűrűn eleredt az eső. Bandi még így is megmártózott a tóban. De inkább pihenősre vettük a délutánt. Holnapra jobb időt ír, azt most különösen várjuk.