Valladolid

Mexikó, Yucatán-félsziget – 6. nap

Posted by

1

2024. február 13. kedd

Reggel volt, aki korán kelt, és volt aki nem… Aki korán kelt, írt blogot meg elment futni reggeli előtt.

Reggeli után nem jelentkeztünk ki egyből a szállásról, hanem elsétáltunk a szomszéd sarkon lévő cenotéba. Ez annyira elképzelhetetlen, hogy a belvárosban, a Fő tér melletti utcában, a házak között van egy cenote. Első valladolidi esténken sötétben be tudtunk menni arra a területre, ahol le lehet menni a cenotéba, és már akkor felfedeztük, hogy még mielőtt vennénk jegyet, rá tudunk nézni, hogy mennyire van tele a hely. Nem volt tömeg, de minket a tegnapi nap elkényeztetett, így nem gondoltuk, hogy 10-nél több emberrel együtt akarunk fürdeni. Végül csak a város legjobb kávézóját kerestük fel, ami majd szemben van a Zaci névre hallgató cenotéval.

10 után kicsivel kijelentkeztünk a szállásról, hogy elinduljunk Izamal nevű város felé. De szerintem mi megfertőződtünk, és teljesen a cenoték rabjai lettünk. Már csak azt keressük a térképen, hogy az adott környéken milyen cenoték vannak. Szerintem, ha valaki eljön Mexikóba és csinál egy 3 hetes Yucatán kört minden nap 3-4 cenotét felfedezve (és mást nem is csinál) az is szuper izgalmas. Egy olyan cenotét írtam ki még otthon, amit a kávézóban is ajánlottak: Cenote Selva Maya. Tök jó értékelése volt. Ez tulajdonképp egy nagy park, benne szállás, étterem, büfé, mindenféle shoppok és mindemellett még fürdeni is lehet. Nagyon jól kiépített hely. Baromi nagy parkolóval, ami nem volt tömve, de 3 turista busz is volt, meg azért autók is. Ehhez képest megint szinte teljesen magunk voltunk. Mikor lementünk a lépcsőn, akkor egy amerikai idősebb jófej pár volt rajtunk kívül, akik épp indulni készültek, de azért még eldumáltunk kicsit velük meg kértünk tőlük néhány képet. Mondták, hogy egy negyed órája még vagy negyvenen voltak itt. Aztán ők is elmentek és bő fél órát miénk volt a hely. Amikor azon kezdtünk gondolkodni, hogy ideje lenne indulni, akkor megérkezett egy húsz fős társaság.

Izamalban egy ebéddel kezdtünk. (Kezd fogyni a müzli szelet, na meg Ákos több kaja képet kért.) Kikerestem a város legjobb éttermét. Nem is volt hely, de csak egy negyed órát kellett várni. Viszont mikor kijöttünk már elég sokan várakoztak. Bandi berendelt egy fekete lében úszkáló nagyon furcsa ételt. De szerinte nem volt rossz. Én végül nem kóstoltam meg, számomra annyira bizarr volt.

Izamalt csak úgy emlegetik, mint a Sárga Várost. A 19. és 20. században a város gazdasága elsősorban a henequen iparra épült. A henequen nem más, mint egy 1,7 méter magasra is megnövő növény, melynek kardszerű levelei szintén elérik a másfél métert és kötél valamint zsinór készíthető belőle (na meg persze kellő mennyiségű alkohollal likőr is). Haditengerészeten belül használták elsősorban. Amikor az 1960-as években a henequenre épülő ipar hanyatlani kezdett a városi és állami kormányzat megpróbálta Izamalt turisztikai célponttá tenni némi városkép rendezéssel. Izamal épületei jellegzetes színvilágukat Jorge Carlos González Rodrígueznek, Izamal 1959 és 1961 közötti polgármesterének köszönhetik, aki elrendelte az akkori épületek homlokzatát és háztetőit roncsoló kereskedelmi táblák eltávolítását valamint az épületek sárgára festését (díszítések fehérek és sötét barnák az ajtók). Úgy tűnik bejött nekik a festés, mert tényleg szívesen látogatják a turisták a várost, jól mutat az egységes szín, pláne a kék éggel.

Ráadásul a Fő tér mögött két utcával van egy piramisuk is, ami megmászható és még fizetni sem kell érte.

Mérida egy órányira van még Izamaltól, így onnan délután négykor egyenesen a méridai szállásra mentünk. Mérida a Yucatán állam fővárosa. (Eddig Quintana Roo államban voltunk.) Mérida lakossága 60 ezer (míg Érd lakossága 70 ezer), területe 858 km2 (míg Érd csak 63,3km2), ami így leírva nehezen hihető, de kétszer is rákerestem. Az biztos, hogy a város sokkal nagyobb, mint Érd. A belvárosban foglaltam szállást, ami egy éppen lezárt és felújítás alatt álló utcában van. 5 kört tettünk a környéken mire másfél utcával odébb sikerült leparkolni egy parkolóvá alakított udvarban. Egyrészt 99%-ban minden utca egyirányú a belvárosi részen (de legalább logikusan minden második azonos irányba), és az utcán nem parkolhatnak autók. Szóval fel volt adva a lecke még így is, hogy jeleztük előre a szállás felé, hogy szükségünk lesz parkoló helyre. Fél 6 volt mire megtaláltuk az épületet meg a bejáratát, de Bandi még akkor ment elintézni a parkolást. Aztán rákerestünk, hogy hol van a közelben patyolat, mert vészesen fogy a tiszta ruha. Találtunk is olyat, ami még nyitva volt, úgyhogy azzal kezdtük a városnézést, hogy tempósan kigyalogoltunk a környékünkről. Eddigi tapasztalatunk, hogy nem olyan olcsó Mexikó, se a kaja, se a szállás, se a belépők. De érthető, hiszen turistás helyen vagyunk. Na a mosoda jó áron volt: 3,5 kg ruhát holnap reggelre 90 pesóért (1800 forint) kimosnak.

Különben a szállásunk klassz helyen van, de eddigiek közül ez a leggyengébb. Nem koszos, nem ciki, csak jóval egyszerűbb. A belső udvara mondjuk kifejezetten helyes és izamali sárga. Itt most 3 éjszakát alszunk és csillagtúrázunk.

A városban csavarogtunk még egyet, közben egy nachos tálra beültünk, hogy megtervezzük a holnapot.

A közbiztonság meglepően jó a félszigeten, kb mindenhol van rendőr: tengerparton, úton, útszélén, kisvárosban, nagyvárosban. Itt találkoztunk először hajléktalannak tűnő fazonnal valamint kéregetővel. A Fő téren a padon ült egy pasi, aki úgy tűnt, mint aki előre dőlve elbóbiskolt (vagy épp hányni készül). A rendőr odament és számon kérte, hogy mit csinál. A pad mögötti konnektorba be volt dugva a telefonja tölteni és elvileg azt nyomkodta. Mondjuk a rendőr nehezen hitt neki látva a korábban felvett pozícióját. De tulajdonképp ahogy olvastuk meg hallottuk, tényleg úgy van, a Yucatán-félsziget abszolút biztonságos. Bízunk benne, hogy ezt a véleményünket meg tudjuk tartani.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 5. nap

Posted by

1

2024. február 12. hétfő

Jó korán keltünk, 7-kor már a háziak által csomagolt kis reggeli szendvicseinkkel és joghurtunkkal ültünk be a kocsiba, hogy nyitásra ott lehessünk a Chichen Itza nevű rom városba. Tulajdonképp azért akartunk nyitásra menni, mert a rom városok közül ez a leghíresebb, ide az a turista is eljön, aki Cancún medencés szállodájában nyaral egy hétig. Tudtuk, hogy tömeg lesz, de reménykedtünk, hogy korábban csak kis tömeg. Még annyit tettem az ügy érdekében, hogy tegnap online megvettem a jegyet, ami ugyan drágább, mintha ott, de sorban állás nélkül, elsők között mehettünk így be. Azon túlmenően, hogy tényleg nagy sor volt már nyitás előtt még végtelenül sok árus is előkerül a 8 órási nyitáskor. Tulajdonképp ha 9-10 óra után érkezel, akkor feltehetően egy teljesen más képet kapsz a helyről, mint reggel, ugyanis addigra sok a látogató és addigra az árusok is kipakolnak a romváros legérdekesebb pontjainál.

Chichén Itzá maja és tolték romváros a félsziget északi részén. Az 500 körül épült maja várost a 10. században a Tulából kelet felé menekülő toltékok elfoglalták, majd a harci szövetségre lépő két nép katonai vezetői a maja-tolték birodalom fővárosává tették. A toltékok honosították meg Kukulkán – a tollas kígyóisten – tiszteletét, harci szokásaikat és az emberáldozat rítusát, amelynek jeleit a város ma is magán viseli. Chichén Itzá a két nép (maják és toltékok) kultúrájának és művészetének találkozási pontja. A város egyedülálló építészeti rom-együttese 1988 óta az UNESCO világörökség része és 2007. óta a világ 7 új csodáinak egyike.

Azt hiszem nagyon jól csináltuk, hogy időben jöttünk jeggyel a kezünkben. Voltak rajtunk kívül, de nem volt vészes, viszont mikor elindultunk kifelé, már egyre sűrűbben jöttek befelé a látogatók.

A Yucatán- félszigeten nincs folyó, ellenben van számtalan cenote, amolyan vízgyűjtő. A cenote természetes módon kialakult kútszerű karsztképződmény. Ugyan a Föld több pontján előfordul, de ezzel a névvel elsősorban a Yucatán-félszigeten lehet találkozni leginkább, és a legismertebb cenoték is itt találhatóak. A mészköves felszín beszakadásával keletkezik, átmérője és mélysége is néhány métertől akár száz méteres nagyságrendig terjedhet, alján rendszerint álló- vagy némely esetben folyóvíz található.

Van ismertebb, van eldugottabb, van városban, város mellett, út mentén. Van drágább, van olcsóbb, van nagyon jól kiépített (öltözővel, wc-vel, étteremmel, büfével ellátott), van egyszerűbb, és van ami családi kézben van, de ugyanúgy bemehetsz. Persze fizetni kell, de a család háza a közelben, és úgymond vendégül látnak a cenotéjukban.

Ma már reggel meleg volt, de napközben 34 fokot is mutatott a hőmérő, amit néha többnek éreztünk. Így aztán a mai nap arra gondoltunk, hogy a romváros megnézését felfrissítjük egy cenoteban való mártózással. A cenote vize édes víz, állatvilággal teli, és kellőképp hideg.

Chichén Itzától 5 percre van egy nagyon szépen kiépített ilyen vízgyűjtő fürdőző hely, a Cenote Ik Kil. Mivel közel van egy neves turista látványossághoz ezért ez az egyik legfelkapottabb ilyen hely. De itt is annyira ideális időpontban érkeztünk, hogy rajtunk kívül egy pár volt, akik mielőtt távoztak még lefotóztak minket. Utána miénk volt a hideg víz.

Chichén Itza felé menve láttunk egy kis útszéli, falusi temetőt, ami a mi szemünknek igazán különleges volt: apró nagyon színes “házacskák” az urnáknál, vagy szinten nagyon színes sírhely koporsóval.

A mexikói temetések inkább az ünneplésre, mint a gyászra hasonlítanak. A halált egy új utazásnak tekintik, nem pedig az út végének. Sok tekintetben követik a régi hagyományokat és ősi rítusokat, de számos modern gyakorlatot is beépítettek.

Napközben visszaugrodtunk Valladolidba a szállásra, mert egy-két dolgot otthon felejtettünk reggel, mint például a töröközőinket. És akkor már pénzt is váltottunk meg kávét is ittunk.

Annyira meleg volt, hogy muszáj volt egy újabb mártozást beiktatni, így mielőtt elmentünk volna Ek-Balam romjait megnézni, a közelben lévő Cenote Hubikuba mentünk. Ezeket a cenotékat kiírtam még anno otthon, hogy mikor melyikhez leszünk közel, melyiket hány pontra értékelték és melyik mennyire tetszett nekem képek alapján. Erről a helyről azt olvastam, hogy délben érdemes menni, ugyanis akkor süt be szépen a nap. Délre nem tudtunk odaérni, de nem volt az gond, ugyanis a cenotéhoz bevezető úton épp jött egy busznyi ember kifelé. Itt azért voltak rajtunk kívül is, de meglepően kevesen. Még szépen besütött a nap, de egyértelmű volt, hogy tényleg a kora délutáni órák a legszebbek itt.

Míg az első cenotéba túl sok mindent bevittünk, mondván nem tudjuk mi mindenre lesz szükségünk, addig a másodikba meg túl keveset. Bandi elhozta a régi GoPro-ját, ami hol működött, hol nem, de ha működött is mérsékelten készített jó képeket.

Kellemesen lehűltünk és irányt vettünk Ek-Balam romjaihoz. Amiket mára terveztem, ezek mind itt Valladolid környékén vannak, 25-45 percre. Ek Balam egy 1997 óta kiásott maja romváros, ami az esőerdőben található. Az Ek Balam név maja nyelvem Fekete Jaguárt jelent. A település legkorábbi nyomai a Kr. u. első századig érnek, virágkorát Kr. u. 700 és 1000 közöttre teszik. Körülbelül 1200-ban kezdődött meg a hanyatlása. A spanyol hódítás után Ek Balam területén kis település jött létre.

Míg Chichén Itza épület együttesei csak távolabbról tekinthetőek meg, minden körbe van zárva kerítéssel, hogy a turisták ne másszanak fel rá, addig Ek-Balam megmászható. A főépület egy piramis, 110 magas lépcsővel, fentről pedig gyönyörű kilátással az esőerdőre és a többi rom épületre. Kisebb és kevésbé látványos Ek Balam, mint Chichén Itza, de nekem mégis ez tetszett jobban, amiatt, hogy közelebbről érezhettük, láthattuk az épületeket. Nem voltak sokan, itt is nagyon kellemes ember mennyiséggel találkoztunk.

Az idefelé vezető úton, ajánlottak nekünk még egy cenotét, ami ugyan családi kézben van, de tök szépen kiépítve, karban tartva. Ehhez is egy 20 percet kellett autózni, de megérte. Ekkor már 34 fok volt, minden porcikánkkal egy kis hűsölésre vágytunk. A Cenote Sac-Aua egy kis falu egyik családi házának kertjében van. De ez nem egy kicsi kert, a kocsitól 5 percet gyalogoltunk. Mindenhol kötelező előtte zuhanyozni, amennyire tudnak vigyáznak a víz tisztaságára. Ez a cenote nem volt olyan mély, viszont a közepén volt egy sziget. Kis kajakok bekészítve és úszva, vagy kajakozva élvezhetted a hűvös levegőt, vagy a hideg vizet. Tök magunkban voltunk itt. A végén jött egy francia pár, de akkorák a cenoték, hogy azért az még nem zavaró.

Az utolsó mai állomásunk a 2300 lakosú Uayma városka volt, ahol egy templomot szerettem volna megnézni.

A templomot eredetileg a spanyolok építették, hogy érvényesítsék kultúrájukat Uaymában, amely akkoriban fontos maja központ volt. A templom építéséhez a közeli maja templomok köveit (köztük Chichen Itza) használták. A 19. században a templom gyakorlatilag elpusztult a Yucatán kasztháborúban, amikor a Cruzob maják megpróbálták kiirtani a spanyol uralom minden bizonyítékát a Yucatán-félszigeten. (A Cruzo’ob a maja lázadók egy csoportjának elnevezése a kasztháború idején, amely a Yucatán-félszigeten zajlott 1847 és 1901 között.) A város egyedülálló templomának felújítása 2005-ben fejeződött be két magánszemélynek és a “Fogadj örökbe egy műalkotást” elnevezésű programnak köszönhetően.

Mire visszaértünk Valladolidba nagyon éhesek voltunk, ugyanis ma is elblicceltük az ebédet holmi ropival és vaníliás karikával. Viszont tegnap a mellettünk lévő Főtéren kinéztünk egy éttermet, ami egy másik étterem épületének tetőteraszán van. Sajna a tetőteraszon nem volt hely, de nem akartunk tovább menni, így beértük a sima étteremmel. Nagyon jól tettük, mert tök finomat vacsoráztunk. A városban még mindig tart a fesztivál hangulat, zenészek, táncosok a Főtéren, ahol a lakosság java is kint van, mintha másnap nem is lenne munkanap. Bár délben is mikor visszajöttünk Valladolidba, akkor is olyan zsúfolt volt a város, mindenki jött-ment, intézkedett, vásárolt, csavargott, hogy kérdeztem is Bandit, hogy ők nem dolgoznak?

Mexikó, Yucatán-félsziget – 4. nap

Posted by

0

2024. február 11. vasárnap

Holboxban végtelen nyugira ébredtünk. Kaptunk nagyon finom reggelit, majd még Bandi szeretett volna megmártózni az óceánban. Kisétáltunk és mindketten élveztük az elő-elő bújó napot. Majd összepakoltunk és míg vártuk a taxink beszélgettünk a szállásadónkkal. Elmesélte, hogy 4 napja, hogy ért térdig a víz mindenhol, a szállásokon hogy csapott be a víz a szobákba, és hogy mi mindent tett tönkre a víz. Az is kiderült, hogy a tegnapi karnevál miatt most igazán sok volt a turista, nem szokott ennyi lenni. Az elmúlt 5 évben robbant be a szigeten a turizmus, ami azért is érdekes, mert azért közben csak volt egy közel három évig tartó Covid.

Kiértünk a fél 11-kor induló komphoz. A távolban vártak ránk a csúnya felhők, de megvárták míg beülünk a kocsiba. 11 után nem sokkal elindultunk Las Coloradas felé. Mivel tegnap este meggyógyult a telefonomon a net, így válogathattunk a waze útvonal tervei között. Mondjuk olyan helyeken mentünk, ahol elég ritkásan volt lefedettség.

Az autóúton random és láthatatlan helyeken van fekvőrendőr, de egy-egy faluba beérve mindenképp. Falunév tábla nincs, de bukkanó van. Nagyon kis falvakon jöttünk keresztül, némelyikben az a kérdés is felmerült bennünk, hogy élnek-e egyáltalán. De az összes faluban volt épített kosárlabda pálya. Lássuk be a mexikói lakosság nem a magasságukról híres.

Las Coloradas a Yucatán-félsziget északi partján található egy olyan földdarabon, amely elválasztja a Mexikói-öblöt a Río Lagartos lagúnától. A tengeri só kinyerésére szolgáló hatalmas sópárologtató tavak találhatók ezen a földterületen, némelyiküknek a mikroorganizmusok miatt különös színe van, mint például a rózsaszín Laguna Rosának. Ez a Las Coloradas nevű zsákfalu szélén található. Tulajdonképp elég nagy lehúzás, mert valamennyire rálátni, de csak a 7 ezer forintos jegy megvételével mehetsz a sólepárló partjára egy 30 perces sétára. Erre mi sajnáltuk a pénzt meg az időt, így a parkolóból készült két kép. Inkább bementünk ebbe a kis faluba, Las Coloradasba, és autózva mind a három utcáját bejártuk.m

Visszafelé megálltunk Río Lagartos faluban, ahol már a falu elejét jelző fekvőrendőrnél megállítottak minket, ugyanis a biorezervátum csak helyiek segítségével látogatható. Egy rövidebb, egy órás motorcsónakos útra neveztünk be, ahol a rezervátumban a mangrove mentén a pelikánok és flamingók mellett krokodilt is láttunk, bár bevallom, hogy a flamingók olyan távolságban voltak, hogy egy-egy rózsaszín pacaként jelentek meg a szemeink előtt.

A faluban itt is tartott a farsangi mulattság, csoportok beöltözve lelkesen táncoltak az utcán.

Innen északról visszafelé mentünk a sziget belseje felé tartva Valladolid városába, hogy a szállásunkat elfoglaljuk. A másfél órás utunk végén a belvárosban ismét karneváli hangulat várt minket lezárt Fő térrel, ami csak annyiból nehezítette a dolgunk, hogy a Fő tér melletti utcát kellett volna elérjük. Egy negyed órás kerülővel, jobban mondva autós városnézéssel elértük a hotelt. Nagyon cuki a város, engem a perui Cuzcora emlékeztetett, Bandi szerint nem. Bejelentkeztünk és hamar elindultunk a városba, hogy még elcsípjük a lemenő nap fényeit. Nem sikerült, de ráadásul elég éhesek is voltunk mert ebéd helyett Magyarországról hozott ropit és müzli szeletet ebédeltünk. Kisebb tekergés után beültünk egy mexikói étterembe, bár szerintem nem a város legjobb étterme volt.

Vacsi után még lesétáltuk a bevitt kalóriát.