A délelőtt pihenéssel, gyógyulással és semmittevéssel telt. Bandi nem tudjuk mitől lett lázas, de ma reggelre taknyos is lett. Reggel hőemelkedése volt, ezért is szántuk a délelőttöt pihenésre. Még jó, hogy tegnap este sikerült lemondani a ma reggeli búvárkodást.

Délben összekaptuk magunkat és elindultunk a sziget azon részére, amit még nem fedeztünk fel.

Az első ilyen pont egy vízesés volt a tegnap már bejárt sziget közepén. Na mondjuk az kissé túlzás, hogy bejártuk a sziget közepét, de az meg igaz, hogy tegnap konkrétan elmentünk a vízesés mellett kocsival és semmit sem vettünk észre belőle. Már később, amikor nézegettem a térképet tűnt fel, hogy jé, itt mi elmentünk egy vízesés mellett. Bandi vízesés mániás, mint tudjuk, tehát ha valahova vízesés van írva a térképre, akkor nekünk oda el kell mennünk, még akkor is, ha az olyan, hogy egy nappal előtte észre se vettük pedig elmentünk mellette.

Megtaláltuk. Az út mellett egy “No swimming” tábla jelzi. Parkolási lehetőség semmi. Nem is álltunk meg csak jóval lejjebb, ahol a bozótosba félre lehetett állni, majd visszagyalogoltunk a járda, sőt patka nélküli úton. Persze sehol senki rajtunk kívül és hát a tábla meg víz csobogása jelezte össz-vissz, hogy merre induljunk. Abszolút kiépítetlen, pálmafákkal körbevett vizesés.

Útpatka: nem mondom, hogy soha sehol sincs, de a kiépített területeket összekötő leaszfaltozott utak széle amolyan semmilyen. Vagyis az aszfalt kiemelkedik az őt körülvevő természetből minden átmenet nélkül. Van, hogy az út mellett, – ami valljuk be szűkösen két sávos – egy 1-2 méteres “szakadék” van. Jobb kormány és a Mini Moke oldal nélkülisége párosítva ezzel az út befejezetlen szélével időnként elég erős szívverésre ad okot.

Innen a sziget déli oldalán akartunk volna végigmenni. De kissé csalódás volt, ugyanis a térképen jelzett út utolsó szakasza, ami a homokos partra és egy kilátóra utalt az kerítéssel elzárt volt. Egy luxus hotel kerítésén akadtunk fenn.

Valamivel korábban volt a hegynek fel egy út, ezért aztán arra vettük az irányt, mentünk amíg csak lehetett. Itt jegyezném meg, hogy Mini Moke jól bírja a strapát, mi meg baromira élvezzük.

Egy idő után, ott ahonnan már a busz se ment tovább megálltunk, hogy gyalog menjünk tovább. Két helyi kissrác mutatta, hogy ha arra megyünk, akkor eljutunk a tengerpartra. El is indultunk, de gyanús volt, hogy nem oda fogunk kijutni, ahova mi akarunk, hiszen az a luxushotel partszakasza. Egyszercsak jött egy srác, aki megerősítette azt az elképzelésünket miszerint ez az út a távolabbi, általunk már felfedezett Anse Lazio-hoz visz.

Így aztán visszafordultunk és inkább kocsikázva kerestünk olyan partszakaszokat, amik éppen üresek voltak. Ilyet mindig találtunk eddig. Kifejezetten hangulatos, hogy nem kell osztozkodni a fehér homokon és a tűrkizkék tengeren senkivel.

Megtaláltuk Praslin sziget egyetlenegy rendőrlámpáját: a reptér leszálló pályája keresztezi az utat, de annyira, hogy ha jön gép, akkor konkrétan le kell zárják az autós forgalmat. Nem nagy a légi forgalom, ugyanis csak belföldi járatok közlekednek.

Találtunk egy nagyon klassz, ellenben nagyon drága éttermet. Végülis majdnem délután 3 óra volt mire beültünk, így est-ebédnek pont jó is volt.

Ezek után igyekeztünk a búvárruháinkért visszamenni a tegnapi búvárközpontba, de negyed órával zárás előtt már be is voltak zárva… Végülis még reggel is le tudunk érte ugrani.

A késő délután és az este is pihenéssel, olvasgatással telt, remélve hogy Bandi ettől hamarabb rendbejön.

Készítettem a mai napról is egy térképet: