Peru – 10. nap / 2020. január 24.

5-kor keltünk, mert 5:40-re már a vasútállomáson kellett lennünk. Két incidens is ért bennünket hajnalok hajnalán: egyrészt nem volt melegvíz a szálláson, ettől aztán nekem már kávé se kellett úgy felébredtem. Másrészt a hotelből mikor iparkodva szerettünk volna kijelentkezni, akkor a személyzet nem volt a helyzet magaslatán. Tulajdonképpen a konyhás néni került csak elő, aki szigorúan csak spanyolul beszélt és próbálta levonni a kártyánkról a díjat. Nem lett volna ezzel semmi gond, ha nem 2000 Sol-lal (ami majdnem 200 ezer forint!) többet von le, mint kellett volna. Én meg persze béna mód jóváhagytam, és csak utána esett le, hogy ez irreálisan magas összeg. Persze visszacsinálni nem tudta… a vonathoz meg már baromira mennünk kellett volna… Végül levelet írtam a hotelnek, hogy a különbözetet hamar utalja vissza. Most várunk és reménykedünk.

Viszont a hotel abból a szempontból meg tök figyelmes volt, hogy készítettek ki nekünk reggeli csomagot, mondván olyan korán indulunk, hogy még nincs akkor reggeliztetés. (Persze 2000 sol-ért én is felkelnék hajnalban csinálni két reggelis csomagot az idióta vendégnek…)

Anno a vonatjegyet átrakattam online egy korábbi járatra, mert rájöttünk, hogy előbb kellene érkeznünk a Machu Picchura, mint elsőre terveztük. Az eredeti vonatjegy egy QR-kóddal és minden infóval felszerelt dokumentum volt, míg a módosított jegy csak egy “sajtcetli”. A biztonság kedvéért még otthon kinyomtattam az eredeti jegyet is, és azzal együtt próbáltuk reggel fél 6-kor meggyőzni a vasútállomáson dolgozókat, hogy ezzel a vonattal mi most utazhatunk. Kicsit értetlenkedtek, de aztán elkapták a fonalat és felengedtek a Machu Picchu felé tartó vonatra. (Pláne, hogy ez egy olcsóbb vonat volt, mint amire eredetileg szólt a jegyünk.)

A vonat a hegy lábánál lévő falucskába, Aguas Calientesbe ment. A falu próbál az idegenforgalomból megélni, látszik, hogy sok a fejlesztés, de közben meg olyan ciki épületek is vannak a falu közepén, hogy nem is érted, hogy lehet az ott. Ollantaytambotól egész Aguas Calientes-ig az Urubamba folyó mentén mentünk, ami nagyon látványos, erős sodrású folyó, bár a színe ha jóindulatú akarok lenni akkor is maximum csokibarna. Innen a faluból egy pici sétával eljutottunk a buszhoz, ami 10 percenként (de ha kell sűrűbben) jár és hozza-viszi a turistákat a faluból fel a Machu Picchura meg vissza. Aki nem akar busszal menni, az felmehet gyalog is, de annak több mint 1350 méteres szintkülönbséget kell lépcsőn felfelé megtennie.

Minden Machu Picchuval kapcsolatos jegyet online meg lehet venni előre (vonatjegy, buszjegy, belépő jegy), sőt erősen ajánlott is, mert a Machu Picchura korlátozott számban engednek fel (és még a korlátozott mennyiségű embert is különböző időzónákban). Naponta 200 embert engednek csak be. Vagyis amikor megveszed a belépőjegyet a Machu Picchura akkor el kell döntened, hogy milyen típusú jegyet veszel: csak a Machu Picchu inka romvárosba, vagy kombinálhatod a sima belépőt még a mellette lévő múzeummal, vagy a Machu Picchu mellett lévő két hegy egyikének megmászásával. Ha kombinált jegyet veszel még erősebben le van korlátozva a belépés ideje.

Az egyik hegy neve: Huayna Picchu (Waynapicchu), amely 2720 méter magas. Ezt választják többen, mert ezt kevésbé kemény megmászni és onnan is gyönyörű a rálátás a romvárosra. A másik hegy neve: Machu Picchu hegy (maga a romváros is erről a hegyről kapta a nevét). Ennek a hegynek 3085 méter a legmagasabb pontja, ahova 2417 lépcső visz fel a 2450 méter magasan lévő Machu Picchutól. Az eleje se könnyű, de a második szakasz kifejezetten nehéz: különböző méretű lépcsők folyamatos szint emelkedéssel. Két időszakban engednek fel csak látogatókat: reggel 7-8 óra között, valamint 9-10 óra között természetesen korlátozott számban. Na ezeket azért tudom ilyen pontosan mert mi ennek hegynek a megmászásával kötöttük össze a romváros megtekintését. Mert ha már eljöttünk eddig, akkor legalább fáradjunk el rendesen!

A hegy kapujában nem csak a jegyet kell bemutatni, hanem a nagy regisztrációs füzetbe beírni a neved, életkorod, nemzetiséged és hogy hány órakor indultál neki a hegynek, visszafelé pedig újfent regisztrálni kell a visszaérkezési időd. Így tudják biztosra, hogy mindenki vissza jött e a hegyről.

Kemény több mint 2 óra folyamatos lépcsőzés volt felfelé (néhány pihenőt muszáj volt beiktatni, na meg fotóznunk is csak kellett). Ráadásul a lépcsők néhol elég keskenyek voltak mindenféle korlát nélkül. Felfelé Bandi megjegyezte, hogy a táj látványának befogadásával mérsékelten kell küzdenünk a levegővétellel ellentétben. Ahogy nekivágtunk reggel 9-kor a hegynek még felhőben volt minden. Kicsit aggódtam is, hogy eljöttünk idáig, felmásztunk ide és még a drága belépőt is kifizettük aztán nézhetjük a tejfehér tömény felhőt belülről. Amikor megjegyeztem, akkor Bandi csak ennyit reagált: “Bízzunk a szerencsénkben! Eddig mindig meg volt! Vagy legalábbis én úgy értelmeztem!” Nagyon szeretem ezt a végtelen optimizmusát! Mikor még lentebb voltunk több lefelé jövő turistát megkérdeztünk, hogy milyen ott fent, próbáltak meggyőzni, hogy nem érdemes teljesen felmenni, mert akkora felhő ül a csúcson.

Az első kilátónál már azért ki-kibukkant a látvány, aztán újabb felhő futott be a képbe.

Mire a csúcsra felértünk kitisztult a kép. Megérte felmászni!

Lefelé jövet könnyebb volt, bár néha beremegett a lábam már a sok lépcsőtől. Oda-vissza 3,5 óra volt a hegyi túra. Amikor leértünk a hegyről, akkor kezdtük bejárni a Machu Picchu romvárost. Ott is eltöltöttünk két órát. Olyan érzésünk volt, mintha egy mesébe csöppentünk volna és ott barangolnánk. Kijelölt útvonalon kell menni és nem ugyanott mész ki, mint ahol bementél. Minimális cuccot lehet bevinni, és bár ugyan a jegyen kismillió tiltás van felsorolva, hogy miket ne vigyél be magaddal, tulajdonképpen senki se ellenőrizte.

Machu Picchu egy kecsua nyelvű szó, jelentése “Öreg csúcs”. Romjai Cuzcótól 112 km-re északnyugatra, az Urubamba-folyó völgyében, a perui Andok déli láncolatában, 2450 méteres magasságban fekszenek. Az egykori Inka Birodalom romvárosa, amelyet 1450 körül Pacsakutek Jupanki inka király parancsára építettek és 1570-ben hagytak el. A tudósok mai álláspontja szerint Machu Picchu nem volt igazi város, inkább az inka társadalom uralkodó osztályai számára épített templomokból, palotákból és obszervatóriumokból álló komplexum, ahol a Nap különleges tiszteletének nyomai is megtalálhatók.

A Yale Egyetemen dolgozó Hiram Bingham 1906 és 1915 között öt kalandos régészeti expedíciót vezetett Peruba, az utolsó inka főváros Vilcabamba felkutatására. 1911 júliusában, amikor bejárta a Cuscotól hatnapi járásra fekvő vidéket, találkozott Melchor Arteaga indián földművessel, aki elmesélte neki, hogy van egy elhagyatott város az erdő mélyén az Urubamba völgye felső részének egyik csúcsán, és hajlandó odavezetni a tudóst. Bingham, kísérői társaságában július 24-én jutott fel erre a sűrű növényzettel benőtt hegyhátra, ahol a növények között jó állapotban megmaradt kőházakat fedezett fel. Azt hitte, megtalálta a keresett Vilcabambát, Manko Inka király utolsó menedékét, amelyet 1572-ben hódítottak meg a spanyolok.

A következő évben a National Geographic Society anyagi támogatásának köszönhetően visszatért, és kiszabadította a várost a növényzet szorításából. Napvilágra kerültek az épületek, terek, lépcsők, mesterséges teraszok. 1914 és 1915 között ismét visszatért, és folytatta a város feltárását. Az amerikai régész és tudós társai a terület térképészeti és építészeti dokumentálása mellett 173 sír, 555 kerámia, 220 darab bronz és réz eszköz (karkötő, füldísz, dísztű, kés, fejsze stb.) feltárását végezték el.

Machu Picchut és természetes környezetét 1981-ben „perui történelmi szentély” címmel ruházták fel, mint különlegesen fontos kulturális értéket őrző szent területet. 1983-ban az UNESCO az Emberiség Kulturális és Természeti Örökségévé nyilvánította. 2007-ben a Világ Új Hét Csodájának egyike lett.

Ahogy a romvárost jártuk be sorra kerültek elő a lámák. Nem derült ki, hogy fűnyírás céljából vagy a látványosság fokozásáért vannak ott, de feldobták a napunkat.

A Machu Picchu kijáratánál pecsételhetsz az útleveledbe. Naná, hogy megtettük.

Amikor a belépőjegyet vettem, akkor feldobta a rendszer a buszjegyen kívül azt a lehetőséget is, hogy a Machu Picchu bejáratánál lévő étterembe egy büfé asztalos ebédre befizessem magunkat. Gondoltam jól fog esni, és ez így is volt. Mivel későn értünk le (fél 3 volt már), nem is voltak sokan.

A lemenetel a Machu Picchuról ugyanúgy működik mint a faluból való feljövetel. Vagy busz, vagy gyalog a kijelölt útvonalon. Gondoltuk mi az nekünk, itt már csak lemegyünk: így raktunk a lábunkba még 1813 lépcsőfokot.

A reggeli felhőt leszámítva (bár ennek utána olvasva számítottunk rá, ezért is kértük magunkat a második hegyre menő csoportba) nagyon szép időnk volt. A növényzet dzsungeles és a hőmérséklet is mindig magasabb mint Cuscoban.

Mire lelépcsőztük magunkat a faluba, addigra már sétálhattunk is a vonatállomásra. Ittunk egy jó kávét, és szinte szállhattunk is fel a két kocsiból álló Aguas Calientesből – Ollantaytamboba tartó vonatra. Ugyan Cuscoba kellett eljussunk, de a vonat január 1-április 30 között csak rövidebb szakaszon jár karbantartás miatt. Ez már akkor kiderült mikor vettem a jegyet, a rendszer automatikusan adta a buszjegyet a második szakaszra. És most megtudtuk mi a különbség a reggeli olcsóbb vonat és az eggyel drágább vonat között. Eleve kis szendviccsel, sütivel és itallal vártak minket majd a vonat személyzete egy vicces műsort tartott és végül jött a divatbemutató (melyet szinten a személyzet adott elő) baby alpakából készített termékekkel, amit aztán aránylag magas áron meg is lehetett venni. Nagyon szép cuccokat árultak. Ahhoz, hogy elérjük a félúton lévő buszunkat bő másfél órát vonatoztunk.

Flottul meg volt szervezve, hogy akik a vonatról a buszra át kell szálljanak, azokat átkísérte a perui vonattársaság embere a pár száz méterre álló buszhoz. Egy 30 fős kényelmes, szép busszal mentünk, na de Ollantaytambo – Cusco közötti 60 km-es szakaszt 2 óra 15 perc alatt tette meg a busz. És nem azért mert baleset volt, vagy gond lett volna, ugyanis már a menetrendben is ez az idő volt megadva. Egyszerűen ennyire vacak az út.

Cusco 112 km-re van Aguas Calientes-től, vagyis ezt a nem túl nagy távolságot 4 óra alatt tettük meg úgy, hogy közvetlen csatlakozás volt a vonat és a busz között. 10 órára értünk vissza a cuscoi szállásunkra meglehetősen fáradtan. Remélhetőleg nem a lépcsőkről álmodunk majd.

Egy összefoglaló videó a napunkról: