2013. augusztus 4. vasárnap

Előre elhatározott tervekkel a fejünkben ébredtünk vasárnap reggel (ki korábban, ki később). Feltételezem meg van, hogy ki volt a korán és ki a későn… Tehát a terv az volt, hogy ha vasárnap, akkor az az Úr napja, és elmegyünk imaházba. Bandi olyan nagyon fekete gyülekezetet szeretett volna látni, nagy gospel kórussal. Kaptunk is ötleteket, hogy hova menjünk, és hova ne. Melyik a családias gyülekezet, és melyik az, amelyik a turistákra van berendezkedve, konkrétan buszokkal viszik oda a turistákat. A Harlem-i részen fekvő egyik családiasabb gyülekezet volt a legszimpatikusabb, és pont a hely miatt.
Szépen felöltözve metróval nekivágtunk Harlemnek. Nem tudtuk hánykor kezdődik az istentisztelet, így 9-kor már elindultunk, arra gondolva, hogy ha nem kezdődik még mikor odaérünk, akkor megreggelizünk a környéken. Fél 10-kor már ott voltunk, a templom még zárva, 11-kor kezdődő alkalom volt kiírva.

href=”https://bandiborsoutazik.com/wp-content/uploads/2013/08/20130806-174737.jpg”>

A metró elég érdekes világ. Mindenesetre sokkal szakadékabb, mint otthon. Bár ez a kijelentés azért nem igaz minden megállóra, de a javára igen. Reggel szinte üres volt a szerelvény.

Mivel láttuk, hogy van még másfél óránk, így beültünk reggelizni egy nagyon kedves kis helyre. Aztán még sétáltunk egyet.
Az a templom, ahova akartunk menni végül zárva volt, de egy sarokkal odébb volt egy baptista gyülekezet, és végül oda mentünk be. Nagyon fekete gyülekezet volt… Voltak ugyan turisták rajtunk kívül, de nem volt zavaró. Érdekes élmény volt.

Visszamentünk kora délután a szállásra átöltözni, mert kitaláltuk, hogy biciklivel kéne felfedezni a Central Parkot. Igazi vasárnap délutáni nyüzsgés volt a parkban. Konkrétan iszonyat sokan voltak. De azért tekertünk egyet.

A Central Park meg a biciklizés után elmentünk metróval a Brooklyn hídhoz, amit éppen felújítanak, de még így is nagyon pazar látvány volt.

Bármerre mentünk borzalmasan sok volt a turista. Jó-jó, értem én, hogy augusztus van, ráadásul hétvége, szépen süt a nap, minden adott a turistáskodáshoz, de azért jobb szeretem, ha nincs ennyi ember körülöttem…
Ezért aztán a Brooklyn híd után próbáltunk eltévedni a kis utcákban… De nem sikerült. Elsétáltunk a City Hall parkján keresztül a szeptember 11-i terrortámadások helyszínére.
A parkok tele vannak mókusokkal, nagyon édesek, nem félnek az emberektől.

Engem még mindig elvarázsolnak a felhőkarcolók. Ráadásul vannak közte kifejezetten szépek, nem annyira modernek. Sokszor csak azt vesszük észre magunkon, hogy állunk az út közepén és tátott szájjal felfelé bámulunk.

A 9/11 Memorial helyszínén nem szednek belépőt, csak kérnek, hogy adj adományt. Viszont itt is elmondható, hogy minden nagyon meg van szervezve, nagyon végig van gondolva. Az ikertornyok helyén olyan emlékhelyet készítettek, mely a maga egyszerűségével, nagyságával hat az emberre. Az emlékmű nem kiemelkedik a földből, hanem a mélybe hatol. Elgondolkodtat, és hatásos. Nagyon szépen meg van csinálva. Körülötte a park is szép rendben van, annyira, hogy ott akkor még az sem zavarja az embert, hogy folynak azért újabb es újabb építkezések. Például épül az új World Trade Center.

Innen lesétáltunk a New York, illetve Manhattan végébe, azzal a tervvel, hogy kompra ülünk, es hajókázunk egyet, de aztán a komp is késett fél órát, meg gyűltek a népek, így irányt változtattunk, és gondoltuk elgyalogolunk a Soho-ig. Na, most azt ne kérdezzétek, hogy minek vettük a metró jegyet a legelején! A lényeg, hogy ránk sötétedett, iszonyat elfáradtunk, zsibbadásig legyalogoltuk a lábainkat (Bandi vízhólyagig), éhesek voltunk, és a Soho csak nem akart elérkezni. Ráadásul annyira koszos, szemetes volt az utca, semmi érdekes nem történt azon túl, hogy elkezdtem hisztizni. Végül is este 9 óra volt. Egyezséget kötöttünk, és felszálltunk a metróra, majd az utcákban lévő kis kedves étteremben megvacsoráztunk.

Még néhány kép, ami a szövegből kimaradt:

És végül ezt a képet Esztonak küldjük sok szeretettel. – Csak, hogy mindenki értse: Hongkokban az Eszter azzal rágta a fülünket, hogy menjünk el egy Dim Sum étterembe, ahol érdekes keleti ízeket kap az ember sok kis adag formájában. Ne tudjátok meg! Mondhatom, hogy négyünk közül egyikünk se úgy jött ki az étteremből, hogy valaha is vissza akarna oda menni. És még jól sem laktunk. De nem baj, legalább azt is kipróbáltuk egyszer.

<a