Esőerdő

Peru – 6. nap / 2020. január 20.

Posted by

1

Mi nem madárcsicsergésre ébredünk, hanem maki makogásra. 5:15-kor olyan hangzavart csináltak az “ablakunk” melletti erdős részen, hogy pizsamában kimentünk makit keresni/nézni. Nem is volt baj, mert 6-kor indulni akart a 4 fős kis csapatunk ara papagájokat nézni. Egy pár perces sétára a folyó partján van két madárles. Oda mentünk, ahol jellemzően megjelennek reggel 6 és 7 óra között. De ma reggel sajnos mégsem nekünk kedvezett a természet, a papagájok nem jöttek erre a területre. A leshez gyalogolva egy fa legtetején láttunk két ilyen papagájt tanácskozni, lehet akkor beszélték meg, hogy ezekkel a turistákkal ma kiszúrunk.

Vártunk 7-ig, de úgy, hogy közben a másik leshez átsétáltunk, mert hallottuk a madarak hangjából, hogy arra mennek. 7-kor azért adtuk fel, mert a túra vezetőnk mondta, hogy ha lehet őket látni, akkor az csak a kora reggeli órákban van. Később más állatok jönnek erre a részre.

Visszasétáltunk és megreggeliztünk.

9-kor pont ugyanoda visszamentünk, ahol reggel nem jártunk sikerrel, mondván a délelőtt a majmoké. A túravezetőnk, Oscar, kihelyezett minket az egyik lesnél, elmondta a tudnivalókat, ő pedig átment a másik leshez, hogy ellenőrizze nem ott jelennek-e meg a majmok. Azt mondta, hogy ne nagyon dumáljunk és figyeljünk. Ha megjelenik egy majom, akkor pláne legyünk csendben, mert ő azért jön majd, hogy feltérképezze a terepet, mennyire biztonságos. Ahogy a srác elment mi lelkesen csendben ültünk egymás mellett négyen a lesben és csak kamilláztunk kifelé. Eltelt fél óra, mi még mindig tök csöndben ültünk és néztük a természetet, néha egy-egy madár csiripelt egy kicsit, de makiknak nyoma se volt. Én egyszer csak azon vettem észre magam, hogy lebukik a fejem és délelőtti csendespihenőn vagyok. Egy idő után már álcázni se akartam, hogy alszok, mert annyira elkapott a kóma. 20 perc elég is volt. Aztán eljött az a pont, hogy azt gondoltam kandikamera áldozatai lettünk, megnézik meddig bírjuk és hogy oldjuk majd meg a helyzetet. A többieknek is ekkortájt fogyatkozott meg a türelme, felálltunk, sétálgattunk, nyújtóztunk egyet, igyekeztünk más szemszögből is felmérni a terepet, de persze némán, minden nessz nélkül. Bandi elkezdte bűvölni az ott hagyott távcsővet, és talált is egy madarat egy messzi fán. Méghozzá egy ara papagájt. Bő fél óra múlva elkezdtek megjelenni a papagájok. Gyönyörű piros – kék színben pompázva egyre hangosabban mondták a magukét. Mi meg csak forgattuk a fejünket és a távcsövet a hang irányába. 11 órára, mire kellőképp sok papagáj megjelent, visszajött emberünk is. Tudomásul vette, hogy nem makik, hanem papagájok vannak és velünk együtt figyelte a madarakat. Még egy órán át csodáltuk őket, aztán délben visszasétáltunk a bázisra.

Ebédnél össz-visz úgy voltunk 8-an, hogy abból kettő túravezető volt. Élveztük a nyugis nagy étkezőt. Persze eddig se voltunk sokan, mindenki mindenkivel beszélgetett, ismerkedett. Tudtuk egymásról ki honnan jött és hová tart. Alapvetően jó emberek jönnek a dzsungelbe, azt megállapíthatjuk.

Délután szimplán csak izzadtunk mert olyan meleg van, és olyan magas a páratartalom. Aztán 4 óra előtt elindultunk a mai túravezetőnkkel. Ő kevésbé beszédes, mint az előző túravezetőink. Azon az úton indultunk, amin tegnap este mentünk éjszakai túrára. Gondoltam magamban, nagyon izgalmas lesz, ha mégegyszer ugyanazt megnézzük, csak éppen világosban… De hamar túlmentünk az éjszakai túrás szakaszon, majd jött az igazán dzsungel. Vad buja növényzet, átlagosan 30-40 méter magas fák indákkal és mindenféle más zöld növénnyel befutva. Kapkodtuk a szemünk, na meg a lábunk is. És már épp megjegyeztem Bandinak, hogy hova sietünk ennyire, amikor megpillantottuk a világ második legnagyobb fáját (a legnagyobb Amerikában, a Sequoia Nemzeti Parkban lévő mammut fenyő), és csak álltunk és bámultunk. Esélytelen visszaadni képen. A 300-400 éves fát körbejárva csodáltuk. Megtudtuk, hogy ez a fa kb kétszer olyan magas, mint itt az átlagos 30 méteres fák. A közelében volt egy másik óriás fa, aminek bár a törzse jóval karcsúbb volt, ámde a korát 800-1000 évre becsülik. A fa mindenkit az Avatar filmre emlékeztetett, mert 40 méteres magasságba a keresztágakon különféle növények telepedtek meg és zöldelltek rajta. Fantasztikus volt.

Ide jön majd még egy videó, de kell hozzá erősebb wifi.

Elindultunk vissza, szép csendben libasorban egymás mögött, mindenki a maga kis gondolataival elfoglalva, amikor is, a nem túl távolból artikulálatlan hangot hallottunk. Én nem tudtam elképzelni, hogy egy sakál, vagy egy felénk tartó oroszlán? Netán valami fakivágásokat kezdenek el az esőerdőben és ilyen hülye hangúak a gépek? Persze a fiúk elkezdtek mondani mindenféle hülyeséget, aminek már egy idő után nem tudtam, hogy melyik részét szabad elhinnem… De Oscar elvezetett minket a megoldáshoz és megmutatta a majomcsaládot a fa tetején, ahol a családfő énekelt egyedül. De olyan erős hangon, hogy attól zenget egész Tambopata.

Ide jön majd még egy videó, de kell hozzá erősebb wifi.

Visszaérve a bázisra érzékeltük, hogy érkezett egy 30 fős csoport! És egyben meg is állapítottuk, hogy mennyire jó dolgunk volt ezalatt a pár nap alatt: végig kis csapatban voltunk, ráadásul Niki és David kifejezetten kellemes társaság volt. Ők egy nappal hosszabb programra fizették be magukat, így holnap elválnak útjaink.

Vacsora előtt még felfedeztük egy állandónak tűnő lakótársat a szobánkban, aki eddig szép csendben meghúzta magát, sőt most se hallatta a hangját, csak szimplán meredten bámult rám:

Peru – 5. nap / 2020. január 19.

Posted by

1

Hírek: A 3-dik és 4-dik napi bejegyzéshez utólag tettem fel videót, érdemes kicsit visszalapozni.

Ma délutánra pedig sikerült elintézni a Booking-gal, hogy az első napunk estéjén ért kellemetlenségért kárpótoljanak valamennyire: kifizették a taxi számlát és a szállás különbözetét.

A szállásunk a Tambopata Rezervátum közelében, egy 200 hektáros magánbirtokon helyezkedik el. A lodge a tudományt testközelbe hozó „Wired Amazon” projekt központja. A program lehetőséget ad arra, hogy a vendégek a tudósokkal együtt dolgozva ismerjék meg az esőerdőben folyó tudományos munkát. A szobák az esőerdőre nyílnak, így még pihenés közben is élvezhetjük a változatos ökoszisztémát. A kertben számos állatfaj, köztük jónéhány majomfaj is megfigyelhető.

Izgalmas volt az éjszaka, mondhatom, hogy kiléptünk a komfortzónánkból. Az ágyainkat körülvevő szúnyoghálót igyekeztük minél jobban beigazítani az ágy szélénél, hogy az éjszaka folyamán a lehető legkevesebb állattal kerüljünk közvetlen kontaktusba. Én könnyen és hamar elaludtam vacsora után, Bandi nehezebben. Én viszont éjfélkor felébredtem és csak hallgattam az állatok körülöttünk való neszezését. Hallod hogy a fejed magasságában rohan át a padlón és a léptek sűrűségéből, erősségéből próbálod kiszámítani, hogy vajon mekkora állat lehet: csak egy kis bogár, vagy egy egér, netán egy oposszum? Sőt maki is lehet, az is van a közelben és hallhatóak. Az oposszum a legvalószínűbb, ugyanis éjszaka jön kaja után kutatva motoszkál. Ami nasi van nálunk azt be is kellett tegyük a széfbe, pont emiatt. Végül visszaaludtam, majd óránként ellenőriztem a hangokat. De nem kellett soká, mert hajnali 4-kor volt nekünk ébresztő, 4:30-kor reggeli és 5 órakor, még éppen sötétben el is indultunk egy másik kis csapattal összerakva (így voltunk 9-en két túra vezetővel).

Amazónia rengeteg kalandot kínál: sűrű esőerdőt, színpompás madárrajokat, az éj sötétjében felhangzó jaguármorgást, zöldellő dzsungellel szegélyezett vad folyószakaszokat. A Tambopata folyón fél órás, napfelkeltés hajózás után az esőerdőben másik fél órát gyalogoltunk, hogy elérjük a Tres Chimbadas-tavat, melyben ma is élnek akár 4 méteres hosszúságot is elérő fekete kajmánok, de a halban gazdag tóban akár óriásvidrákkal is találkozhattunk. Ráadásként a fejünk felett színpompás arák köröztek, ami igazán különlegessé tette a reggelt. A tóparton a sűrű fákon futkosó szupercuki majmokat hosszasan szemléltük, melyek csak kicsit voltak nagyobbak, mint a tenyerem. Majd piranhákra pecáztunk, amiben Bandi volt a legügyesebb. Egy közepes méretű, ámde annál élesebb fogút kapott ki a vízből.

A víziállatok és növények megismerése után visszacsónakáztunk a tavon, ahol a túravezetőnk még egy laza vázlatot felrajzolt a környékről seprűvel és vízzel, hogy meséljen közben a környékről. Az esőerdei ösvényen gyalogolva tértünk vissza a szállásra 10 óra körül.

Bandi délelőtti videója:

Baromi meleg van, és még annál is melegebbnek érezzük, esőnek nyoma sincs, hiába ez az esős időszak. A napközbeni csendespihenőt csak az ebéddel szakítottuk meg, de aztán röviden ebéd után is folytattuk, mert ilyen melegben egyszerűbbnek tűnt pihenni.

4 előtt indultunk a délutáni programra, újfent hajóval egy negyed órányira lévő farmra mentünk. A farmon ismert és kevésbé ismert amazonasi növények termesztésével foglalkoznak, minden egyes növénynek megvan a maga szerepe. A helyi közösségek mindennapi életében a növények táplálékként, gyógyszerként, ruházati alapanyagként és építőanyagként is jelen vannak. A túra során számos növénnyel és fával ismerkedtünk meg, de megtudhattuk azok helyi felhasználásának módját is. Megismertük többek között a manióka, a macskakarom, az inka-mogyoró és a paradió gyógyászati felhasználásának részleteit. És a végén megkóstoltuk a copoasu gyümölcsöt.

Ugyan 6 órára visszaértünk a “birtokra”, de akkor egyből indult is az éjszakai túránk. 6 órakor kezd sötétedni, negyed 7-kor már csak az elemlámpáink világítottak. Ez volt az a pont, ahol én végképp kiléptem a komfortzónámból. Éjszaka ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy a nappal nem látható emlősökkel és rovarokkal is találkozzunk. Egy kicsit olyan érzésünk volt Bandival, mint mikor búvárkodtunk, és lemerülve a húszon méter mélyre keresgéltük a tengeri kincseket. Itt is a túravezető ment elől, próbálta felfedezni a terepet, mi meg csak bámultunk, hogy mi minden kerül itt elő. Találkoztunk denevérrel, olyan hatalmas hangyával, aminek a csípése 24 órán át durván fáj, botsáskával, mindenféle bogárral, éjszakai lepkével, bolíviai békával, gekkoval, ugró pókkal, majd egy tenyérnyi méretű tarantula pókkal, aztán pedig egy másik helyen sok kis baby tarantulával (ami mondanom se kell, hogy így is túl nagy volt), és néhány fán ugráló majommal. Na és láttunk skorpiót is, ami uv fényben volt igazán jól látható.

A bő egy órás ”éjszakai” sétánk után még megvacsoráztunk.

Peru – 4. nap / 2020. január 18.

Posted by

0

Először is a jó hírrel kezdem, amit teljesen feleslegesen írok le, hiszen egyértelmű, minek utána olvassátok amit írtam: van net! Nem folyamatosan, de végülis reményeim szerint tudok majd posztolni. A képeket valószínűleg utólag majd még kiegészítem, mert laptopot nem hoztam, így a fényképezőgéppel készített képek későbbre maradnak. Be kell érjétek a mobillal készült fotókkal.

Izgatottan vágtunk bele a 4. napunkba. Reggel fél 6-ra húztuk fel az órát, de 5-kor fent voltunk mindketten. 7 órakor pedig már kint voltunk a reptéren ugyanis 9-kor indult a gépünk Puerto Maldonadoba.

Puerto Maldonado az Amazon esőerdő térségének fővárosa egész közel (55 km-re) a bolíviai határtól és szintén nem messze a brazil határhoz. A térségben 2 nagy nemzeti park van: a Tambopata Rezervátum és a Madre de Dios Rezervátum. a térség lakossága 140 ezer fő, melyből 85 ezer Puerto Maldonadoban él.

Megérkezve a reptérre, várt minket annak a cégnek az embere (név szerint Inez), akik az esőerdő túránkat szervezik. A nyaralásunk ezen egy része szervezett túra, minden mást magunknak intéztünk. De van az a pont, ahol muszáj engedni.

A reptérről a 10 percre lévő irodába mentünk, ahol az eleve nem nagy bőröndjeink közül a nagyobbat ott kellett hagyjuk, a nagyobbik hátizsákkal együtt. Mivel ezt tudtuk, hogy így lesz, ezért eleve úgy rendeztük indulás előtt a táskáink tartalmát, hogy a szűk 4 napos esőerdő túrára minimális csomagot vigyünk magunkkal. Az irodából egy kisbusszal elvittek minket kettőnket + egy szakácsot, egy gondnokot és két fegyveres biztonsági őrt valamint Inezt az egy órányira lévő Tambopata folyóhoz. Szóval a sofőrön kívül 5 ember jött velünk. Mivel ez az időszak esős és kiszámíthatatlan időjárású így kevesebb a turista, konkrétan most csak mi ketten voltunk. A buszon kaptunk nasit: banánt, pekándiót és banán chips-t.

Beszélgettünk Inez-zel, elmesélte hogy az itt élők fő jövedelem forrása elsősorban az arany mosás. Másodsorban a pekándió és brazildió termesztése, harmadsorban a gyümölcsök termesztése és csak ezt követi a turizmus. Viszont a turizmus bevétele a helyi közösségeknél marad, így nagyon fontos a helyi fejlesztések tekintetében.

Ahogy haladtunk a semmi közepén egyszer csak elmentünk egy iskola mellett. Azt is megtudtuk ennek kapcsán, hogy 2 év ovi után 6 év az általános iskola. Ez egy olyan kicsi iskola, hogy csak 10 gyermek jár osztályonként, de hát érthető is, hiszen a környező farmokon élő gyerekek iskolája.

Átszálltunk a hajóra, ahol kaptunk levélbe csomagolt rizses ebédet. Itt már a biztonsági őrök nem tartottak velünk. Egy órát hajóztunk, közben megálltunk majmokat nézni meg vízi disznót, amely megnő akár 60 kg-osra is. Majd megérkeztünk a Tambopata folyó kanyarulatába, ahol a Rainforest Expeditions nevű társaságnak van egy központja néhány öko lodge szállással.

Kedves szívélyes fogadtatás után elfoglalhattuk a szállásunkat. Úgy tudtuk, hogy nem lesz üveg az ablakon. De ez nem pont így helyes: nincs ablak, jobban mondva az egyik oldalon nincs is fal, csak egy korlát. Szóval abszolút a természetben vagyunk, és úgy tűnik ott is alszunk majd. De van saját kis fürdőszobánk, wc-nk.

Kötelező csendes pihenővel kezdtünk. Ránk fért. Fél 5-kor pedig elmentünk túrázni. Azért csak akkor, mert 34 fok van, amit különben vagy 5 fokkal többnek érzünk kellőképpen magas páratartalommal. Kaptunk egy túravezetőt, Luis-t és egy szupercuki ausztrál házaspárt (David és Niki), így vagyunk mi egy csapat. Nem mentünk messzire, az erdőn át egy toronyhoz mentünk, ami 37 méter magas és gyönyörűen rálátni a Tambopata folyóra, a mellette húzódó esőerdő majd égig érő fáira és most még az Andok hegyeit is láttuk a távolban.

Itt teljes ellátásban részesülünk, így nem kell gondolkozzunk a mit mikor hogyan eszünk kérdésen.

Este fél 8-kor volt vacsora, büféasztal. Mindenki a saját kis túra csapatával kell üljön, de ez így még jobban összehozza a társaságot. Összesen 14 vendég van, akik 5 túravezetőre vannak szétosztva.

Bandi kisvideója a mai napról:

És akkor induljon a fal nélküli éjszaka, ugyanis reggel korán indul a napunk.