2015. augusztus 23. vasárnap

Reggel negyed 7-kor felkeltünk, számolva azzal, hogy 7 órakor jön fel a nap.
A szállásunk teljesen jó volt, egy útszéli rendezett motel, bár éjjel 2-szer is elment a fejünk mellett a vonat úgy, hogy a kürtjét is megnyomta. Majdnem leestünk az ágyról, de végül egész hamar visszaaludtunk.
Szóval reggel pikk-pakk összeszedtük magunkat, mert 7-re oda akartunk érni a Colorado National Monument nevű parkba. Mivel kemény 5 percre volt a szállásunk a park bejáratától, így aztán sikerült is. Amikor elindultunk 13 fok volt, finom friss volt a levegő. A látvány a nap minden szakaszában gyönyörű, de a reggeli napfelkelte azért még rátett egy lapáttal. Az is előnye volt a korai menésnek, hogy tök kevesen voltak a parkban.

  
  
  

Végül 12 óra körül értünk a 37 km hosszú 18 kilátó ponttal telerakott parknak a végére úgy, hogy végig kocsival lehetett menni, közben pedig több rövidebb séta útvonalat is bejártunk. Volt minden: barlang: kisebb – nagyobb, Echo pont, ahol a Bandi nem bírta abbahagyni a fütyülést, nagyon érdekes növényzet, cuki kis állatok: gyík, mókus, nyuszi, kecske, és elvileg hegyi oroszlán is, de ez utóbbival nem találkoztunk.

  

A park végében volt egy piknik terület, ahol megebédeltünk a hozott kis elemozsiánkból, majd elindultunk Utah állam felé.

A következő célpontunk Moab városa, ahonnan két nemzeti parkot is meg tudunk majd közelíteni, így itt két éjszakát fogunk eltölteni. Ez csak másfél órányira volt, de sokszínű út volt: volt olyan szakasz, mintha a sivatagban nagy vakondtúrások lennének, aztán volt olyan szakasz, mintha tök trehányul lehányták volna a köveket (itt megjegyeztem a Bandinak, hogy micsoda rumli van, mire megkérdezte, hogy megálljon-e, rendet rakok-e?), és volt olyan szakasz, ahol a gyönyörű vörös sziklák meredtek az ég felé. Délután 2 után nem sokkal érkeztünk meg, viszont mind a ketten vágytunk egy délutáni pihenésre. Egy óra hosszat nem csináltunk semmit, majd rájöttünk, hogy most vagyunk itt, most kell menni.

Az Arches nevű nemzeti park a szállásunktól 10 percre van, ezért aztán oda mentünk. Itt ha belépőt vesz az ember egy parkba, akkor azzal egy héten át bármennyiszer bemehet. Emiatt aztán úgy voltunk vele, hogy ha nem tudunk mindent megnézni, akkor legfeljebb visszajövünk.

A látvány egyszerűen lenyűgöző volt. Nem is ragozom, itt egy kis videó, ahogy parkba beértünk. A videó telefonnal készült, autóból és kézből véve…

Volt egy lukas szikla, olyan mintha egy nagy ablaka lenne. Igen ám, de az az ablak nagyon magasban volt. Kitaláltuk, hogy fel kellene valahogy oda jutni. De hát tuti nem lehet – állapítottuk meg. Majd egyszer csak megjelent ott fent az ablakban egy pasi. Ne má! Akkor oda nekünk is fel kell jutni! Elkezdtük körbejárni a sziklákat. De ezek olyan hatalmas sziklák voltak egymás hegyén hátán, megközelíthetetlen. Felordítottunk a pasinak, hogy megkérdezzük, hogy honnan ment oda fel. Mutogatott valamit, de nem igazán volt az tiszta a számunkra. A parknak a térképe nem mutatta, hogy oda fel lehetne jutni. De ha ez az ember feljutott, akkor nekünk is fel kell! – gondoltuk, és azt mondtuk, hogy addig nem megyünk haza, míg ezt a kihívást nem teljesítettük. Végül Bandi azt találta ki, hogy próbáljuk meg kocsival megkerülni, és valahogy hátulról támadni. Na, egy órás küzdelem volt, mindenféle felfedező utakkal tarkítva, ahol még a madár sem járt, szikla mászással, meg szűkebbnél szűkebb helyeken való átküzdéssel, majd visszakanyarodással, mert mégse volt jó az irány. De végül teljesítettük!!! Jó érzés volt!!!

  
  
  
  

Este 8 után jöttünk el az Arches nevű parkból és este 9 volt mire elmentünk vacsorázni.