2023. október 27.

9-kor elindultunk de mivel nincs reggeli a szálláshoz ezért csak a szomszédban lévő étteremig mentünk, ahol már tegnap este kinéztük, hogy van reggelijük. Szép nyugiban megreggeliztünk, majd elmentünk a nagy bazárba, ami szintén nincs messze a szállásunktól: 12 perc séta. A Bazár első két épülete egy 15. századi kupolás raktárépület volt (az elsőt még 1464-ben építtették). A következő századok során a környező utcák fejlődtek, majd azokat is befedték. Később újabb szárnyakat építettek hozzá, így kialakítva a mai bevásárló központot. A 19. század végén több tűzvész és egy földrengés is sújtotta az épületet. 1894-ben egy nagyszabású restaurációval állították helyre. Bár az eredeti terveknek megfelelően próbálták újraépíteni, a hajdani jellegzetességét elvesztette.

Ma a közel 60 utcácska mintegy 3000 boltja szolgálja ki a napi 250-400 ezer látogatót.

Bejárhatatlan, sok, tömény, de egyben izgalmas, különleges, az épület pedig szép. Az árusok nem zavaróan tukmálják a portékáikat, inkább csak hívogatnak az üzletükbe. Mi inkább csak beleszagoltunk a hely hangulatába azzal, hogy másfél órán át csavarogtunk és nézegettük a szárított gyümölcstől az ékszerig, a kendőtől a bőrdzsekiig, a kulcstartótól a nagy kerámia tálig mindent. A nagy bazár mellett ott van a fűszer piac is, ami meg színes-szagos.

Az egész város (sőt gondolom az egész ország) készül a vasárnapi ünnepnapra: október 29-én ünneplik a köztársaság kikiáltásának napját, ráadásul idén kerek évforduló van, pont 100 éve. Mindenhol kint vannak a lobogók, lufik, és hirdetések, hogy a hétvégén 100 éves Törökország.

A Bazár után elindultunk a Galata híd felé, de végül egy hajón kötöttünk ki, amivel elmentünk egy két órás hajó útra az Aranyszarv-öbölből ki a Boszporusz-szoroson, át Boszporusz-híd alatt majd egészen a Fatih Sultan Mehmed hídig és vissza. Szép volt a víz felől is látni a várost.

Amikor visszaértünk a hajóval az Eninönü térre, akkor megkóstoltuk a lokmasi-t, ami egy olajban kisült fánk, leöntve sziruppal. Majd végül tényleg átsétáltunk a Galgata hídon, aminek az alsó szintje halas éttermekkel van telis tele, felső szintjén pedig pecás helyi fazonokkal. Bandi szerint végtelenül ronda a híd, és valóban nem szép.

Az Aranyszarv-öböl túloldalán áll az 1348-ban épített Galgata torony. Eredetileg világítótoronynak épült 528-ban, de az 1200-as évek elején, a negyedik keresztes hadjárat során megsemmisült. Az újjáépített torony teteje 1875-ben beszakadt egy vihar során és emiatt egészen 1965-ig használaton kívül volt a torony. Ma lifttel lehet feljutni a 6-dik emeletig 650 török líráért, ahonnan még 3 emeletnyit kell gyalogolni a csudálatos kilátásért. Nem igazán jókor mentünk, mert borzasztóan hosszú sor állt. Megfordult a fejünkben, hogy kihagyjuk, netán máskor visszajövünk, de aztán inkább kivártuk a sort. Jól tettük, mert tényleg szép fentről a látvány. Sorban állás alatt legalább volt időnk kitalálni, hogy ha a toronyból lenéztünk, akkor merre megyünk majd tovább.

A torony városrészéből, Beyoglu-ból vezet át az óvárosban az Aranyszarv-öböl felett egy másik híd: az Aranyszarv-híd, amire mozgólépcsőn lehet felmenni!

Innen a szállásra mentünk, hogy hosszú gatyát húzzunk és elinduljunk vacsizni. Napközben tök kellemes az idő, estére kicsit lehűl.

A vacsihoz messze mentünk, erős volt a péntek esti forgalom így a legegyszerűbb és leggyorsabb a helyi villamos volt. Nincs kétszáz forint egy jegy (15 líra), és van feltöltős kártya (Istanbul card), amire tudsz pénzt rakni és arról vonja le a jegy árát. A buszra csak első ajtón lehet felszállni és a sofőr bácsinál lévő rendszerhez kell érinteni a kártyát, míg a villamoshoz eleve a megállóba úgy tudsz besétálni, ha lehúztad a kártyád. Szóval elbékávéztunk a Boszporusz-híd lábához és ott nézett ki a Bandi egy szuper helyet. Nagyon hangulatos is volt és a kaja és tökéletes volt, cserében árban is erősek voltak.