Vietnam 4. nap

2025.01.10. péntek 

Reggel fél 8-kor újra útra keltünk Hanoiból, hogy a Ha Long-öbölbe eljussunk egy kétnapos túrára. Ennek érdekében 6-kor keltünk. 

A Ha Long-öböl egy 1 500 km² nagyságú terület a Vietnámi-öbölben, Vietnám északi részén, Hanoitól délre. Hivatalos adatok szerint 1969 mészkőszikla emelkedik ki a vízből, amelyek többsége lakatlan sziget vagy szirt, nagy része több száz méter magas. A mészkősík, amin az öböl található, süllyed. 1994-ben az UNESCO természeti világörökségi helyszíneinek listájára került.

Vịnh Hạ Long név jelentése: „az alámerülő sárkány öble”. A legenda szerint az öböl a tengerhez közeli hegyekben élő sárkány közreműködésével jött létre. Amikor a sárkány a parthoz szaladt, farkával mély barázdákat húzott a földbe, amit – miután a sárkány a vízbe merült – elárasztott a tenger.

Az árapály váltakozása, az időjárás, a szél és a víz üregeket és barlangokat alakított ki a kőzetben, amelyeknek egy része csak apálykor látogatható. Közülük sokat növényzet borít, a nagyobbakon sűrű dzsungel található. Egyes barlangokban és üregekben különös alakú álló- és függő cseppkövek vannak.

Busszal jöttek értünk a szállodához, hogy majd komppal vigyenek át minket Cát Bá szigetére, ahol végül újra buszra szálljunk és eljussunk a kikötőbe. Elsőre kissé szervezetlennek tűnő rendszerben folytak a dolgok. Míg a tegnapi busz kiránduláson a túra vezetőnk mindig mindent érthetően többször elmondott, mikor hova megyünk és ott mit fogunk csinálni, addig a mai srác, aki a segítő volt a buszon nagyjából semmiről se tájékoztatott minket. Tulajdonképp a kikötőben leszállva a buszról ott hagyott minket, mondván neki csak az volt a feladata, hogy ezt a 20 embert eljuttassa erre a pontra. Aztán mi csak ott álltunk és vártunk nézegetve a sziget, kikötő melletti szállodáit, méregetve, hogy vajon melyik lesz az ideálisabb, ha most így itt maradtunk a semmi közepén, mert hát nem tudtuk, hogy mi fog történni, vagy mi kell történjen. Aztán egyszercsak előkerült Tom, a mi idegenvezetőnk a hajóról. Névsor olvasást tartott, és onnantól kezdve pikk-pakk a hajón találtuk magunkat. 

Most déltől következő délig a hajón leszünk. 

Ebéddel vártak minket a hajón, majd délután a hatalmas kősziklák között hajózva élveztük a tájat, a csendet, a nyugalmat, és a vízen való ringatózást. Néhol vízen úszó mini falvak törték meg a táj színét, ami előtt elhaladva egy-egy kutya ugatással jelezve védte a területét.

Sajnos nem volt végtelenül jó időnk, de azért a kajakozást kipróbáltuk, sőt Bandi és Szécsi Orsi fürödtek is. 

Délután tovább élvezve a környezetet sokat nevettünk, kikapcsoltunk majd részt vettünk egy főző tanfolyamon, amin a tavaszi tekercs elkészítésének tudományát tulajdoníthattuk el.

Este pedig meglepően hamar kipurcantunk. 

Vietnam 3. nap

2025.01.09. csütörtök 

Tegnap este semmi nem segített az elalvásban. Valamennyire mindannyian küzdöttünk a legyőzhetetlennek tűnő erőkkel: ott volt a Jetlag, aki szerint éjjel kettőkor se volt még alvás idő, és ott volt a szemben lévő házban a karaoke est, ahol énekelni nem tudó, ámde bizonyítani akaró emberek próbálták ki magukat mikrofonnal a kezükben. 

Pedig reggel órára keltünk, mert jött értünk a busz 8 órakor a szálloda elé, hogy néhány további korán kelővel együtt nekivágjunk Ninh Binh tartomány szépségeit felfedezni. Fél 9-re mindenkit összeszedett a busz és tartottunk a 100 km-re lévő észak-vietnámi, de Hanoitól dél-keletre fekvő helyre. 

4 programunk volt, amit közben egy ebéddel vágtunk ketté. 

Először a 10. századból származó Dinh Tien Hoang király templomához mentünk, ami a Ma Yen-hegy lábánál található és Hoa Lu ősi fővárosának történelmi-kulturális emléke, Truong Yen községben.

Majd Tam Cocban biciklizéssel folytattuk, egy 5 kilométeres kis körre tekertünk ki, ahol az idegenvezetőnk mesélt a vietnami hagyományos falvak életéről is miközben a tájban gyönyörködtünk. A bicikli és az út minősége erősen hasonlított egymásra, de legalább meg volt a kihívás, amikor egy masszívabb sáros részre értünk. 

Visszaérve a biciklizésből hagyományos vietnami ebéddel vártak minket, többféléből lehetett választani (de ez most nem volt annyira finom, mint az előző két napi kajánk).

Ebéd után Tam Cocból indulva a Ngo Dong folyón sampan go-ból, vagyis hagyományos folyami csónakokból élveztük a gyönyörű tájat. 7 km hosszan a folyóról fedezhettük fel az egymás hegyén-hátán előttünk elterülő hatalmas hegyek szikláiból kinőtt zöld növényeket. A kis hajókkal három barlangon haladtunk át. A párás levegő néhol misztikussá varázsolta a látványt, a távolabbi hegyeknek már csak a kontúrját mutatva. És ugyan napsütésben nem volt ma részünk, de fázni se fáztunk.

Délután, utolsó programként megmásztuk a Núi Ngoạ Long hegyet. (más néven Fekvő Sárkány-hegy), 500 kőlépcsőn felfelé menetelve. A hegyet a legjobb kilátónak tartják ahogy Tam Coc buja tája fölé emelkedik és panorámás kilátás szépségét kínálja a rizsföldekre, közeli falvakra és a hegy lábánál tekergő folyóra. Klassz volt, hogy amit először bicikliről láttunk, azt később a folyón haladva, majd egy hegy csúcsáról csodálhattuk. Igazi gyöngyszem volt a nap végére.

Negyed hatkor indultunk vissza a busszal és majd 8 óra volt mire a csütörtök esti Hanoi belvárosi káoszon átverekedtük magunkat és a szállodánknál kiraktak bennünket.

Első este két utcával lejjebb elmentünk egy étterem előtt, amit a többiek megállapítottak, hogy ki kell próbálni. Aztán tegnap is elmentünk előtte. Szécsi Orsi lefotózta, hogy majd könnyebben visszakeressük. Közben próbáltuk a Google Maps-en megkeresni, hogy hányas értékelésű, de elsőre nem találtuk. Este jött az ötlet, mi lenne ha oda mennénk, nincs messze és jól is nézett ki. Hát, nem csalódtunk: előételt, főételt és desszertet is ettünk. Minden nagyon jó volt, de így is fél 11 volt mire újra a szállásra értünk, hogy nyugovóra térjünk.

Vietnam 2. nap

2025.01.08. szerda 

A szállás kényelmes, a reggeli ázsiai: sokféle, különféle módon elkészített zöldség, tojás, rizs. Gyümölcsök, minimális sajt és felvágott, na meg pékáru. 10-ig van reggeli, mi még épp elértük. Gáborék inkább aludtak.

A környékünket jártuk be délelőtt:

A mi utcánkra merőleges utcában, az óvárosban ugyan, de ahhoz képest egy nyugodt részen található Hanoi utcai művészete, néhány falfestmény, amely a város régi világát próbálja megmutatni. A Phung Hung utca falfestményeit egy közösségi művészeti csere program keretében vietnami és koreai művészek készítették 2018-ban.

A festmények az ezer éves Hanoi hagyományos és kulturális értékeit emelik ki, helyi árusokról, virágot szállító nőkről, utasokkal csilingelő villamosokról és egyebekről mesélnek, mintha a múlt kéz a kézben járna a jelennel.

Az út mentén már a jelenben vagyunk: millió motor parkol egymás hegyén-hátán, közben a járdát motorral is használják, és az út túloldalán az utcán árulják a fényes barnára sült kutyahúst. Beleborzongok.

Vietnámban idén január 29-én ünneplik a Holdújévet, a Tet ünnepét. Ez az időszak már a készülődés időszaka. A vietnamiak úgy tartják, hogy a kutya hús fogyasztása újévkor elűzi a balszerencsét.

Különben járda, vagyis az a hely, ahol a gyalogos biztonságosan közlekedhet Hanoi belvárosában nem igazán ismert. Egyéb funkciókat tölt be: az árusok mindent oda pakolnak ki, de olyan szinten mintha az a bolt része lenne, majd az áruk közé beülnek várva a vevőket. Ha nem bolt van az utcában, hanem kifőzde vagy kávézó, akkor a viccesen kicsi  asztalok és székek vannak kint várva az éhes vendégeket. Így aztán a gyalogos az egyébként is idegbeteg módon közlekedő motorosok és autósok között gyalogol az úttesten… 

Már tegnap este is hamar kiszúrtuk (nem lehet nem észrevenni), hogy minden utcai kajálda, ami lehet étterem is és kifőzde is, apró méretű (amolyan óvodai) műanyag székeket és asztalokat tesz ki étkezésre invitálva az utca emberét, legyen az helyi lakos, vagy bevállalós turista. Na de miért is kicsik az asztalok és székek?

Észak-Vietnam és Dél-Vietnam 1976-os egyesítése, valamint a Doi Moi 1986-os gazdasági liberalizációja előtt Vietnamban nem lehetett magánvállalkozás, sem személyes tőke felhalmozása. Például a kormány biztosította a polgároknak azt az anyagot, amelyből saját maguk készíthették el a ruháikat. A gazdaságok és gyárak kollektív tulajdonban voltak, és a kormány irányítása alatt álltak.

Ebben az antikapitalista és vállalkozás ellenes légkörben az emberek a túlélés érdekében feketepiaci vállalkozásokkal próbáltak meg extra pénzt keresni, ilyen volt például a helyi kifőzde. Illegális és kockázatos volt vállalkozásba kezdeni mert az ember cuccait bármikor lefoglalhatták. Az apró műanyag székek és az apró asztalok könnyen és gyorsan összeszedhetőek, bevihetőek voltak az üzletbe, illetve ha netán lefoglalták, akkor nem egy értékes asztalt vittek el. Ma már ez csak egy örökölt gondolkodásmód, de a szokás erősen megmaradt.

Délben megálltunk egy egg coffee-ra, avagy tojás kávéra. A kávé krémességét cukorral felvert tojássárgájával érik el, igazi vietnami különlegesség. Kifejezetten laktató, édes. Közben a Gáborék is előkerültek így innen már együtt ment a csapat.

Az óvároson keresztül elmentünk a Hoan-Kiem tóhoz, ahol éppen rengeteg végzős diáklány szépen felöltözve az iskolai évkönyvhöz fotózkodott. 

A 12 hektáros tavat Hanoi szívének tekintik, a nyüzsgő város közepén egy olyan pont, ahol kicsit le lehet lassulni.

A francia negyeden át az operaház mellett elhaladva betértünk ebédre a Luk Lak nevű étterembe, ahol kifejezetten jót ebédeltünk.  

The Note Cafe nevű helyen ittuk meg a délutáni kávénkat, ami arról híres, hogy a kávé mellé kapsz egy matricát is, amin üzenetet hagyhatsz és bárhova felragaszthatod. Így aztán a kávézó telis tele van kis jegyzetekkel, üzenetekkel.

Még céltalanul csavarogtunk, hogy aztán a Vonat utcát akkor nézzük meg, amikor menetrendszerinti időben jön a vonat. Az utca velünk párhuzamos, első utca. A Train Street vagy „Vonat utca” az egyik legnépszerűbb turista látványosság Hanoiban. Az egyvágányú vonatsín mindkét oldalán kb. 1 méter távolságban keskeny, szorosan, egymás mellé épített lakóépületek találhatók. Igazából a vasúti sínek az itt lakó családoknak a hátsó udvarai, ahol a vonat naponta néhányszor elrobog. Az itt élők abból élnek, hogy ilyenkor a turistákat leültetik és itallal kínálják. 

Az esténként pedig ma is egy tökéletes masszázzsal zártuk.

Vietnám – 1. nap

2025. január 6-7.

2002-ben, amikor Bandival kezdtünk alaposabban megismerkedni, hamar kiderült Bandi egyik legfőbb utazási vágya: Vietnam – Laosz – Kambodzsa hármas. 

Úgy tűnik eljutunk egy részébe így 23 év után. Tulajdonképpen már többször elkezdtük szervezni, csak valami mindig közbe szólt. Legutóbb tavaly év elejére terveztük és a tervek szerint Szécsiékkel mentünk volna. Sajnos akkor az mégse lett jó nekik, így inkább elnapoltuk az utat, hogy aztán idén együtt mehessünk. 

A repülő járatot hosszan keresgéltük. Időben is és árban is a Turkish Airlines bizonyult a legideálisabbnak. Isztambuli átszállással a menetidő 13,5 óra Budapest-Hanoi között. 

A Budapestről Isztambulba induló járat este 8-kor kellett volna felszálljon, de már a repülőtérre beérkezve láttuk a járatok kiírása között, hogy 15 perccel előbb tervez indulni. A csomag feladáskor a néni még külön kihangsúlyozta, hogy meddig kell a kapuhoz érjünk, mert bizony itt tényleg előbb fog felszállni a gép. 

Vietnamba szükséges vízum, amit online lehet intézni, és már Budapesten a bőröndök feladásakor ellenőriznek is.

Valóban előbb is indultunk. Csalóka, mert a 2 órás menetidőből másfél óránál landol a gép, azt hiszed Oh, mindjárt kiszállok, de olyan nagy a  reptér, hogy az a fél óra eltelik a gép bolyongásával. Amit aztán mi is folytattunk a terminálban való bolyongással.

Az éjszakai repülésnél azt gondolod, hogy milyen klassz lesz, hiszen simán átalszod az időeltolódás miatt megrövidült éjszakát és újult erővel landolsz egy új világban. Nem. Lássuk be a repülőgép ülései nem alkalmasak pihenésre. Na de hát valamit valamiért. (Pedig én még tudtam aludni…)

Szóval, Hanoi és Budapest között 6 óra időeltolódás van, így amikor negyed órával előbb landoltunk, akkor otthoni idő szerint délelőtt negyed 10-volt, nekünk viszont már délután negyed 4. A vízum és útlevél ellenőrzés több mint egy óra volt, majd a szálloda által küldött sofőrrel elindultunk a helyi Vecsésről Hanoi belvárosába.

Vietnam fővárosa nem a legnagyobb város az országban, de így is 8,5 millió a lakosság száma. A mi szállásunk az óváros szélén, de a belvárosban van. Ahogy haladtunk a repülőtérről a város irányába, néztük a keskeny, nem túl meggyőző építészeti “csodákat”, felmerült bennünk a kérdés vajon milyen is lesz a szállásunk. Nagyon jó helyen van, bent a nyüzsgés közepén, sok minden séta távolságra. És kifejezetten szép az épület, meg rendezett.

Pár nappal ezelőtt láttam az Instagramon, hogy Dió Dani a barátnőjével Hanoiban van. Írtam neki és természetesen az volt az első program, hogy összefutottunk miután leraktuk a csomagjainkat és kicsit felfrissítettük magunkat. Így hatosban vágtunk neki az óvárosi céltalan bolyongásunknak. Jobban mondva a cél az volt, hogy vacsorázzunk egy jót. 

Dani megmutatta nekünk a kedvenc szendvicsezőjét előétel gyanánt. A Bánh Mi egy minden sarkon kapható ropogósra sütött mini baguette, amit hosszában kettévágva különböző húsokkal, zöldségekkel és öntetekkel töltenek meg. Ők kipróbáltak egy jó párat az elmúlt napokban, így már bizton állította, tudja melyik a legjobb.  Szuper finom volt, kettesével ettünk egyet, mondván még valahova beülnénk főtt ételt enni. 

Tovább sétálva az őrült forgalomban, ahol három motorra jut egy autó és rengeteg ember, megküzdöttünk és egyben meg is tanultuk a zebra mentes úttesten való átjutás módját: menni kell határozottan egyszerre, kezet feltéve, jelezvén, hogy Köszi! Mert megállni senki sem fog magától, mondván: “Ni-ni! Egy gyalogos az út szélén.” De ha elindulsz, akkor legalább lassítanak. Folyamatosan dudálnak, de szerintem inkább jelzés értékkel (kanyarodni fogok, vagy gyere), nem bosszankodva, anyázva. 

Az ország vékony hosszú területe kb 331 ezer négyzetkilométer, vagyis alig kisebb, mint Németország, lakossága pedig már meghaladja a 100 milliót. Jelenleg a világ 16. legnépesebb hazája. Az északon fekvő Hanoiban tél lévén napközben 20-22 fok van, este lehűl 17 fokig. Kifejezetten kellemes, pláne az otthoni télhez viszonyítva.

Végül Dani javaslatára Duong’s étterembe ültünk be, ami egy Michelin csillagos helyi kis étterem. Minden nagyon finom volt, nem csalódtunk. 

Iszonyat nagy élet volt a belvárosban, amolyan kedd esti buli hangulat. Még a csavargás mellett beültünk egy helyre inni meg beszélgetni, aztán Daniékat spontán haza kísértük, majd mi is visszamentünk a szállásra, ami csak 10 perc sétára van. Ekkor már majdnem este 10 óra volt, de kitaláltuk, hogy milyen jól esne még egy masszázs a repülőn töltött éjszaka után. Az utcánkban lévő szalonban örültek nekünk, hiába tervezték a zárást fél órán belülre, lelkesen fogadtak minket és alaposan megmasszíroztak mind a négyünket. 11 óra után értünk a szállásra, hogy lepihenjünk.

Horvátország, Krka Nemzeti Park – 6. nap

2024. október 21. hétfő

Nyugis, késői kelés, reggeli, majd fél 11-es indulás jellemezte a délelőttöt, hogy aztán Sibeniktől még délebbre eső Szent Nicholas, azaz Szent Miklós Erődöt bevegyük. 

A 16-dik századi erőd egy különálló szigeten van, sőt az oda vezető út is egy szigeten át visz. Jobban mondva csak részben. 

Alaposan kinéztük Bandival a neten, hogy hol lehet parkolni, hol lehet fürdeni, hol van játszótér és hogy ez majd két gyerekkel, két kutyával milyen jó lesz. A közeli félszigeten leparkoltunk, majd egy nem hosszú szép fahídon mentünk át Shkoljic szigetére, ami egy lakatlan, erdős kicsi sziget. A sziget túloldalán azt hittük ugyanilyen fa híd vár minket, ehelyett csak vízben sűrűbben rakott kövek jelezték az utat. Eszti és a gyerekek kérdés nélkül bementek (jó, hát van, aki bírja a hideg vizet), Tomi meg nem csak belement a vízbe, hanem átslattyogott a túlpartra, az erődhöz. 

Utólag derült ki, hogy az erőd felújítás alatt áll, és majd tavasztól látogatható újra, viszont akkor is majd csak Sibenikből érkező hajóval. 

Visszafelé a kicsi Shkoljic szigetet meg a partját is megnéztük, sőt Pogo és Boogie is fürdött. 

Ahol parkoltunk a félszigeten, ott volt olyan szakasz, ahol Tomi is be tudott menni a gyerekekkel, akik nem értem hogy bírják a 19-20 fokos vizet. De bírják. 

A parkolótól a másik irányba van egy kellemes túra útvonal Kanal Sveti Ante vagyis Szent Anthony csatorna túraút, ami oda-vissza több mint 5 km. És közben gyönyörű a kilátás. Pepe és Ádi is tök jól bírta. 

Visszafelé Tomiék még játszótereztek, mi meg Bandival bementünk Sibenikbe csavarogni. 

Este amennyire lehetett aztán összepakoltunk, mivel minden jónak egyszer vége szakad és holnap irány haza. 

Azért a társasjáték még előkerült alvás előtt levezetésképp. 

Horvátország, Krka Nemzeti Park – 5. nap

2024. október 20. vasárnap

Szép napos időre ébredtünk, bár kissé fáradtan. Reggel friss tojást kaptunk a háziaktól ajándékba, ezért aztán készítettünk egy nagy adag rántottát reggelire. Jól belakva fél 11-kor neki indultunk. A Čikola Canyon mellett mindig rácsodálkozunk annak szépségére. 

Első állomásunk Skradin városka volt, ahova eleve kerülő úton jutottunk el, mivel útlezárás volt egy autó verseny miatt. Aztán, ahogy beértünk Skradinba, kiderült, hogy a verseny onnan indul. A városban emiatt aránylag sok ember, sok autó volt, de pont emiatt izgalmas is volt a srácoknak. Végig mentünk és megnéztük a versenyautókat, hallgattuk, ahogy nagyon hangosan elindulnak majd fékcsikorgatva beveszik a szerpentinen a kanyarokat. 

Skradinból indul óránként a hajó, ami elvisz a Skradinski Buk nevű pontra (30 perc) és onnan indul egy túraútvonal a Krka vízeséshez. 

Már a túra felén is túl voltunk, amikor Bandi közölte, hogy tavaly ősszel itt voltunk. De én annyira béna vagyok ilyeneknek az emlékében, hogy amikor egy-egy pont ismerősnek tűnt, akkor megmagyaráztam magamnak, hogy ez a hely mennyire hasonlít a Plitvicei tavakhoz. Arra emlékeztem, hogy ott voltunk tavaly ősszel. Na, végül leültünk egy padra és visszakerestem a blogban, és tényleg. Október 5-én itt voltunk. Bár más útvonalon érkeztünk, busszal közelítettük meg a helyet, de a parkon belül ugyanazt a kört írtuk le. 

A fiúk megállapították, hogy könnyű nekem újat mutatni, úgyse emlékszem rá, ha már voltam ott. 

Délután 5-re értünk vissza Skradinba. Majd onnan haza autóztunk. Útközben van egy tank emlékmű az út mentén, ahol Tomiék még megálltak Pepe örömére. 

Otthon kipurcantunk és a könnyű vacsin túl már csak az esti társasjátékra maradt energia. 

Horvátország, Krka Nemzeti Park – 4. nap

2024. október 19. szombat

A reggeli kutyasétát ma Bandi vállalta. A nyugis reggeli után fél 11-kor úgy indultunk el, hogy az egyik időjárás-jelentés esőt írt, a másik nem. A másiknak akartunk hinni. Biztos, ami biztos alapon azért a kocsiba bekerült egy-egy esőkabát, a gyerekekre meg a pocsolyázós nadrág gumicsizmával. 

Kocsival tőlünk szűk negyed órára van a Nemzeti Parknak az egyik bejárata, ahol több túra útvonal is van a Roški Slap (vízesés) körül. Itt kellett belépőt fizetni, amiért cserébe több jól kiépített túra útvonalat kaptunk.

A fő útvonal ezen a részen egy majd másfél kilométeres, emelkedő mentes kellemes kis séta út nagyon szép tájjal. Aztán a négy útvonal közül az egyiket nem ajánlották, mondván most az nagyon csúszós és se kutyával, se gyerekkel nem biztonságos. A harmadik, az egy 600 lépcsőből álló szakasz, ami jó magasra visz, hogy fentről is megcsodálhassuk azt a tájat amiről már lent tudtuk, hogy jól néz ki. Ezt bevállaltuk a könnyű másfél kilométeres sétánk mellé. A nap kisütött így a lépcsők megmászása közben nem csak a felfelé menettől izzadtunk. De ennek is tudtunk örülni, mert már hiányzott a napsütés.

A könnyű túra útvonal egy kört ír le, így a parkolóba érkeztünk vissza, ahonnan kis sétával még egy pihenő állomásra lehet tovább sétálni: kávé, tea, üdítő, szép kilátás. 

Ezek után még autóztunk egy kicsit. Végül 4 órakor értünk haza. Úgy éreztük, hogy gyerekek-kutyák lefárasztva. Persze ez csak részben volt igaz. 

Esztivel összedobtunk egy nagyszerű vacsit, majd este élveztük a háziaktól kapott szuper finom mini fánkokat a szintén háziaktól kapott vörös borral.

Miután a gyerekek elaludtak, gondoltuk bepótoljuk az elmaradt társasjátékozást és éjjel egyig rendületlenül nyomtuk. 

Horvátország, Krka Nemzeti Park – 3. nap

2024. október 18. péntek

Éjjel elég intenzíven esett az eső, ami a reggeli kutyaséta után megint eleredt. Így kényelmesre vettük és a délelőtt társasozással és kutyasimogatással telt.

Ebéd után még egy csendespihenőt is tartottunk, hogy a délutáni kirándulásra mindenki kipihenve induljon.

A házunktól elsétáltunk a közelben lévő Čikola Canyont felfedezni. Ádi tempóját kellett felvegyük, aki majd csak januárban lesz 2 éves. Viszont az 5 kilométeres oda-vissza út háromnegyedét saját lábon tette meg, az utolsó negyedben is csak azért kapott segítséget mert aggódtunk, hogy ránk sötétedik. 

A kanyon rendkívül meredek, néhol a 170 méteres mélységet is eléri és 14 km hosszú, amit mi egy fenti pontról tudtuk megcsodálni. A kanyonon átmegy egy három szakaszból álló drótkötélpálya, amin át lehet csúszni a kanyon felett, de ezt most 2 kutya, 2 kisgyerek mellett mérsékelten lett volna szerencsés kipróbálni. 

Visszasétálva a házhoz kicsit megpihentünk majd mindenféle maradékot megettünk vacsora gyanánt. Mire a gyerekek elaludtak addigra mi is. 

Horvátország, Krka Nemzeti Park – 2. nap

2024. október 17. csütörtök 

Nem órára keltünk, bár az nálam semmit se jelent, mert 7-kor már indultam a kutyákkal sétálni a tegnap felfedezett közeli túra útvonalon. Éjjel esett és délelőttre is esőt ígért, így közel egy órát mentem velük reggel mialatt nem esett. 

Reggeli után úgy vártuk az esőt, hogy leültünk társasozni. Meg előkészítettük Esztivel az ebédet. 

Az eső végül nem esett, sőt ebédre kellemesen sütött már a nap is, így a kertben ebédeltünk. 

Nagyon klassz kis kertünk van: be lehet állni kocsival, van medence, nyugágy, étkező rész, sütögető rész és még játszó sarok is. Mindenki élvezte a kert valamely részét.

Mivel a délelőtt ilyen nyugisabb volt, gondoltunk délutánra olyan programot csinálunk, hogy ebéd után a gyerekek a kocsiban tudjanak aludni. Trogir lett a célpont. Ugyan tőlünk bő egy órányira van, de az alvás időnek teljesen jó volt a srácoknak. 

Trogirban a társaság egyik fele már járt, és kellemes emlékként élt a fejünkben, míg a többiek kíváncsiak voltak (jó, Pepe meg Ádi még ezt azért így nem tudta megfogalmazni, de mi ezt reméltük). 

Trogir történelmi belvárosa az UNESCO kulturális világörökség része. Trogir egy aprócska sziget az Adriai-tenger partján, melyet a szárazfölddel és a mellette elterülő Čiovo szigettel is egy-egy híd köt össze. Tulajdonképp a sziget csak a történelmi óváros, ami kellemes sétával bejárható gyerekkel is és kutyákkal is. A parkolás a szigeten is megoldott, bár pofátlanul drága, míg a sziget előtti parkolok az út mentén valamivel olcsóbbak: Trogir szigeten 8-9 EUR / óra, a sziget előtt 6 EUR / óra. De összehasonlításként Šibenik (szintén tengerparti cuki város) óvárosában a parkoló csak 1 EUR / óra. 

Azért is tudjuk ilyen pontosan az árakat, mert Trogir után Šibenik-be autóztunk, hogy ott vacsorázzunk. Odafelé menet kinéztem egy éttermet, aminek jó volt az értékelése és közel volt a parkolóhoz is és a parthoz is. Tavaly, amikor ősszel Boszniában voltunk az Ágiékkal, akkor egyik nap erre jártunk szintén, és ugyanígy egy kajálásra megálltunk. Vicces, de pont ugyanazt az éttermet néztem ki a neten (nem emlékeztem a tavalyi hely nevére), mint anno. És ma ugyanolyan jó választás volt, mint egy évvel ezelőtt! 

Végül este fél 9-re értünk haza.

Horvátország, Krka Nemzeti Park – 1. nap

2024. október 16. szerda

    Mi kicsit korábban indultunk, mint Tomi meg Eszti a két gyermekkel. Tulajdonképpen azt a kis malőrt leszámítva, hogy az első töltési ponton a kávézó részen ott felejtettem a hátizsákom benne az útlevelekkel és  az aránylag sok euróval, egész könnyedén leértünk Horvátország déli felére, a Krka Nemzeti Parkba. Jól jött ki, hogy Esztiék később indultak, mert így amikor rájöttem (másfél órával később), hogy a hátizsák ott maradt, akkor ők még be tudtak érte ugrani, és elhozni. 

    Mi 5 óra körül érkeztünk meg az Airbnb-n keresztül foglalt házikónkba, ahol a szomszédban lakó háziak már vártak minket. Drinovci falu végén van a szállás, egy nagyon szép új házban. Még a kipakolása előtt elvittük a kutyákat sétálni, mert hosszú volt nekik is ez a 9 és fél óra út, még ha többször meg is álltunk. Mire visszaértünk meg kipakoltunk a kocsiból Esztiék is megérkeztek. 

    Ahogy megmutattuk Esztiéknek a bérelt házat meg is beszéltük, hogy olyan klassz, hogy ha egy hétig esik az eső és ki se mozdulunk, akkor is jó lesz ez a nyaralás. 

    Hoztunk vacsorának valót, amit Esztivel pikk-pakk összeraktunk, majd vacsora után a gyerekekkel játszottunk meg dumáltunk.