2014. július 11. – Nápoly felfedezése

A nagy pihenés és a bőséges reggeli után, tíz körül elindulva a város irányába felfedeztük a metrót, majd Nápolyt. Mi most Nápoly olyasmi részén vagyunk, mint Budapest 2. kerületének a legszéle. Még épp a város, annak viszont jobb része. Kisebb sétával elérhető a metró, ami egyenesen bevisz az óvárosi részbe. A kocsit a szálláson hagytuk, és neki vágtunk a városnak.

A városban elsősorban az óvárosi részt fedeztük fel, ami kedves rész. Az emberek barátságosak, közvetlenek, ellenben szemetes nagyon a város.

Az egyik fő célpont a Dóm volt. Ezt mindenképp meg akartuk nézni, ugyanis az útikönyv is, és az előttünk Nápolyt felfedezők is azt írták, hogy a Dóm, amit látni kell, a többi a turistára van bízva. Ezzel el is árultam, hogy Nápoly nem egy többnapos város turista szempontból. Legalábbis szerintünk.

Innentől kezdve csavarogtunk, bolyongtunk a kis utcákban…

Alapvetően Nápoly borzalmasan koszos. Ez mondjuk az én tisztaságmániámhoz képest mérve mondom, valószínűleg a többiek csak azt mondanák, hogy szimplán koszos. De hever az utcán a szemét, és nem söpri össze senki, hanem inkább ők maguk még leejtik a következő papírszemetet is. Láttam egy kávézóban dolgozó srácot, aki kijött a kis portálja előtt felsöpörni, de hát a szemét felét ott hagyta, és látszott hogy ezt ő már késznek ítélte, és ment vissza a kis üzletébe.

Viszont napközben nem éreztük, hogy ne lenne a város biztonságos, az emberek kedvesek, köszönnek, visszamosolyognak. Persze azért ügyeltünk a cuccainkra, de nem ért bennünket semmi atrocitás. Többen figyelmeztettek minket, hogy zsebben ne legyen semmi értékünk, mert sok a zsebes, illetve, hogy ékszerek ne legyenek rajtunk. Így aztán az egyetlen ékszerem, a fülbevalóm is lekerült rólam.

Azért a Dómon kívül persze van más látnivaló, mint például a tengerparton fekvő Castel Nuovo, az Anjou-kori vár, amelyben egyedül a várkápolna amely megmaradt eredeti reneszánsz stílusban.

Ezen kívül pedig még egy másik várba is elmentünk, a Castel Saint Elmo-ba (fontos szerkesztői megjegyzés: nem a Sesame Street-i Elmora kell gondolni!), amihez egy sikló szerű járművel jutottunk fel, ugyanis kellőképpen magasan volt. A nápolyi dombon fekszik, ami miatt aztán a város majd minden pontjáról látható, és ha felmegyünk, akkor a város majd minden pontja látszik az erődítmény széléről. Rálátni a Vezúvra is, amely csak 9 km-re van Nápolytól, a kikötőre, a tengerre, és az egész városra. Sokáig gyönyörködtünk a kilátásban…

Hosszas túra volt visszajutni a városba, ugyanis gyalog mentünk le. De érdekes volt. És legalább a piacra lyukadtunk ki, ahonnan tovább barangoltunk az óvárosi részben.

Gáborék úgy érkeztek Nápolyba, hogy ők egy dolgot mindenképp ki akartak próbálni. Az óvárosban van egy kis utcában egy kis “talponálló”, ahol egy Spritz nevű italt árul egy fazon. Ők is a szomszédjuktól hallottak róla. Na, azt meg kellett néznünk. A helyi Váci utcától két utcával odébb van.

Ha valaki arra járna, térjen be mindenképp, mert még a Tripadvisor is ezt ajánlja: http://www.tripadvisor.co.hu/Attraction_Review-g187785-d6164379-Reviews-Cammarota_Spritz-Naples_Province_of_Naples_Campania.html

A kostoló után ismét belefutottunk abba a problémába, hogy mi már éhesek vagyunk, ellenben az olaszok még nem ennének, ezért aztán az éttermek sincsenek nyitva. A helyi italt árusító emberünk a szomszéd éttermet ajánlotta, ami kicsit gyanús volt, de gondoltuk miért ne, hátha mégse rossz. Átmentem megnézni az étlapot… Néhány étel olaszul felírva, ár semmi… De mi bátrak vagyunk, szóval kivártuk a 7 órát, amikor nyitnak az éttermek, és átültünk a Trattoria da Nennella-ba. Nagyjából 7:10-kor már tele is volt a hely, és elkezdhetted nézegetni az étlapot, ugyanis csak 7:30-tól volt rendelés felvétel, de addigra meg már teljesen tele volt az étterem. Azt gondoltuk totál káosz lesz az egész mire felveszik a rendelést, és mire az elkészülnek a kaják… De nem! Valamit nagyon tudnak, ugyanis pikk-pakk végigfutott az egyik pincér a vendég seregen, és az egyszer használatos kockás asztalterítőre ráírta minden asztalon a rendelést, miközben a saját menűlapján csak húzogatta a strigulákat. Rendeléstől számított 5 percen belül majd mindenki evett is. Eleve olyan kaják voltak az étlapon, amiket jól elő tudtak készíteni, és amik hamar összerakhatóak. Nem voltak nagy adagok, de tulajdonképpen pont elég volt. Míg ettünk pörögtek-forogtak körülöttünk a felszolgálók vagy öten, aztán szépen eltüntek előlünk az üres tányérok, majd egy nagy tál barackból mindenki meg lett kínálva. A pincérek hangoskodása, kiabálása hozzá tartozott az étterem olaszos hangulatához, ami ott, abban a helyzetben nagyon hatásos volt. Kifejezetten élveztük. Egyszercsak kijött az egyik nagyobb darab felszolgáló és olaszul mutogatva hangosan kérdezte, hogy ha készen vagyunk, akkor miért ülünk itt, miért nem megyünk már? Persze kedvesen, de kellőképp határozottan, utalva a később érkezőkre, akik vártak a sorukra, hogy beülhessenek az étterembe. Számlát nem hoztak, kimenetkor kellett fizetni, és nem a rendelt kaja alapján, hanem főre számoltak. Harmadáron ettünk mint első este!!!

Innen visszasétálva a metróhoz hazamentünk a mi kis második kerületünk szélére. És kezdünk ötletelni, hogy hogyan tovább, ugyanis erre az éjszakára még volt szállásunk, de semmi más…