Délelőtt Esztiék összepakoltak, mert az ideút során rájöttek, hogy egy egyéves gyerekkel mérsékelten könnyű egy Debrecen – Bohinj távot lenyomni napközben. Így az lett a terv, hogy este a vacsi meg a fürdetés után Eszti elaltatja Pepét majd kocsiba vágódnak és Budapestig haza mennek.
Mi próbáltunk abban segíteni a délelőtti pakolást, hogy addig szórakoztattuk Pepét.
Sajnos az időjárás nem volt felhőtlen, így a tervezett Vogel hegyi kirándulást kihagytuk. Már lentről lehetett látni, hogy a hegy csúcsa bőven a felhőkben áll.
Persze azért sétálni elmentünk a tó körül, aminek a vége az lett, hogy beültünk pizzázni.
Délután csendespihenőt tartottunk, hogy Tomiék jól bírják a haza utat. Aztán meg a szokásos társasozást se akartuk kihagyni.
Végül este 9 után Tomiék haza indultak, mi meg éjfélig folytattuk a Kartográfusok nevű játékot.
Egész tegnap este és egész éjjel szakadt az eső, aztán reggel is. Annyira, hogy a kutyák bent aludtak a nappaliban.
Reggel vártuk, hogy hátha eláll az eső, legalább annyira, hogy egy kis kutyasétára elmehessek velük. Fél 11 volt mire kicsit elállt, de a séta végére újra esett. Azt gondoltuk, ha ilyen lesz az egész nap, akkor legfeljebb nagy játék partit tartunk.
Majdnem dél volt mikor reggeliztünk egy kiadósat. Aztán kora délután kitisztult az ég, annyira hogy még a nap is kisütött. Felkaptuk a nyúlcipőt, és elgyalogoltunk ahhoz a hídhoz, ami 2 faluval odébb van, és meg szerettük volna nézni.
Odafelé félig az erdőn át mentünk, de aztán lekerültünk a főútra, ahonnan kerteken át jutottunk el a hídig. Még jó hogy nincsenek kerítések…
A közel 40 méter hosszú és csaknem 5 méter széles Rju-i híd fából készült fedett híd gyalogosok és biciklisek számára készült 2020 őszén, amely a Bohinj kerékpáros hálózat része. A zárt híd egy modern szénapadra emlékeztet a víz felett, ily módon kapcsolódva az alpesi építészethez.
A híd túloldalán az út rácsatlakozik a bicikliútra és egy hosszabb úton jutunk ugyan vissza a tóig, ellenben egy százszor szebb részen keresztül.
Aztán egy estebédet fogyasztottunk visszafelé, majd miután hazaértünk nekiültünk egy nagy Carcassonne mérkőzésnek.
Egy nagyon laza, amolyan nyaralós napot tartottunk: nem túráztunk, nem főztünk, ellenben pihentünk, társasoztunk többször többfélét, Pepével zenét hallgattunk és táncoltunk. Sétáltunk a kutyákkal reggel is és délután is egyet.
A reggeli sétánál megpróbáltam egy három évvel ezelőtti képet újra elkészíteni, kisebb sikerrel meg is lett. Mindenestre Pogo pont ugyanolyan fejet vág még mindig, ha fotózni szeretném…
A délutáni sétát megfejeltük egy szuper ebéddel a már négy évvel ezelőttről jól ismert pizzázónkban, majd a legjobb fagyizóban egy fagyival.
Reggel Pepével mi egy húron pendültünk, majd egyszerre ébredtünk 7 körül. 9 előtt a fiúk meg én elmentünk kis sétára, Eszti közben meg reggelit készített nekünk.
Pihenőt tartottunk míg Pepe sziesztázott késő délelőtt és közben kitaláltuk, hogy szombat lévén olyasmi program kellene, ami akkor is jó, ha netán sok ember örül még a jó időnek. Arra jutottunk, hogy megkerülhetnénk a tavat gyalog. A Bohinji tó Szlovénia legnagyobb természetes tava, több mint 3 négyzet km a felszíni területe. És kicsit kevesebb, mint 11,5 km körbe. Indulás előtt Tomi és Eszti azon tanakodott, hogy a három gyermek hordozójuk közül melyikkel járnának a legjobban: van egy családon belül kölcsönkapott, összecsukható, könnyű esernyő babakocsi, van a tőlünk kapott nyakba rakható hordozó, és van a Liliputi csatos hordozó, ami hátra is és előre is rakható, könnyen elalszik benne a gyerek, ellenben csak Eszti tudja használni. Mindnek van előnye és hátránya. Tomi azt gondolta, akár mind a hármat elhozhatnák. Én meg persze nem bírtam ki, belepofáztam, hogy minek mind a három, hozzák csak a babakocsit, majd ahol nem lehet azzal menni ott felvesszük Pepét. Bandi megjegyezte, hogy szerinte max az út egyharmadán lehet tolni a babakocsit. Szerintem hosszabban…
Na mindegy, végül úgy döntöttek, hogy babakocsi és liliputi. Elindultunk fél 1 körül rendesen felpakolva, készülve minden esetre: gyereknek váltóruha, piknik pléd, enni-innivaló, fürdőgatya, strandpapucs, törölköző… stb. Gyermek a babakocsiban, csorgunk le a háztól a tó felé, amikor egyre furábban működik a babakocsi kereke. Kiderült miért:
Nem voltunk messze a háztól, a fiúk visszavitték a babakocsit, Pepe átült a liliputiba, majd tovább indultunk lassan a kutyákkal, hogy majd a fiúk beérjenek minket.
Első este megtaláltuk Bandival Ribcev Laz legjobb fagyizóját, amit meg kellett mutassunk a nagy túra előtt a fiataloknak.
Szép időnk volt ma is, pláne mikor elindultunk, így az elején kerestünk egy partszakaszt, ahol mi is és a kutyák is tudtak fürdeni és nincsenek sokan. A tó szerintem baromi hideg volt, de ez láthatóan csak engem zavart.
Pepe egyre inkább keresi Pogo és Boogie társaságát, ők meg egyre inkább érzik, hogy meddig mehetnek Pepe irányába.
Aztán még többször megálltunk mielőtt teljesen megéheztünk volna: hol csak hogy Pogo-Boogie megmártózzon, hol meg magunk miatt. Ukanchoz már közel jártunk, amikor kitaláltuk, hogy emlékszünk ezen a részen egy jó kis étteremre. Délután 4-re értünk oda és ültünk be ebédelni. Eddigre tettünk meg több mint 8,5 km-t a végső 14 km-ből, és hát be kell valljam ezalatt kb 1-2 km-en lehetett volna használni a babakocsit. Bandinak volt igaza – megint. Útközben elég sokszor szóba került, amikor épp köveken vagy az út menti fának a hatalmas kiálló gyökerein kellett átkelnünk, hogy most is milyen jól jött volna a babakocsi…
Kaja után, 5 körül eléggé hirtelen lehűlt a levegő, így a végét igyekeztünk jobban megtolni és tempósabban gyalogolni. Pepe közben szundított egy órácskát. Fél 7-re értünk vissza a házhoz kellőképpen kifáradva. Azért Eszti kapja a mai extra díjat, mert ő 14 km-en végigcipelte Pepét a hátán, aki már több mint 10 kg. (Bezzeg ha hozták volna a babakocsit…, de nem hallgatnak rám, inkább kitörik a kerekét a kölcsönkapott darabnak…)
Nyugisan keltünk reggel, és sehova se kapkodtunk. A reggeli kutyaséta során találkoztunk Bandi kolléganőjével, Amandával és két bernipásztor kutyusával. Tudtuk, hogy jönnek, így külön örültünk a random reggeli közös sétának.
Aztán majd dél volt mire lebattyogtunk a tópartra a kis könyveinkkel, fekhellyel, kutyával felszerelkezve. Nem volt valami őrült kánikula, de azért csak bementünk a vízbe. (Még én is!).
Három órára úgy beborult, hogy egyértelmű volt el kell induljunk haza. Indulhattunk volna előbb is, kevésbé áztunk volna meg…
Az esős délutánt egy meleg zacskós levessel és egy kis csendespihenővel fejeltük meg.
A tó Ukanc felőli végében nagyjából egy étterem van össz-vissz. Nem rossz, de azért nem is az a szuper hely, ahova 10 napon keresztül minden nap beülnék. Ráadásul amiatt, hogy egyedüli beülős, sokszor várni kell a helyre. Tavaly volt itt egy másik étterem is, azt anno ki is próbáltuk és tök jó volt, de az megszűnt, már csak panzióként üzemel. Ugyan van mellette egy “take away”-es büfé kocsi, amiben Stephan lelkesen főz augusztus óta, de elsőre nem volt akkora bizalmunk. De tegnap megtört a jég, meg ismételten nem volt hely az étteremben, így kipróbáltuk Stephan konyháját. 3-4 féle kaja van fixen az “étlapon” (nincs étlap, csak krétatábla). Leves, pörkölt, töltött paprika, meg talán még egy dolog. Valamint van szintén 2-3 desszert, amit szintén a srác készít. Azt kell mondjam jobb volt, mint az étterem.
Estére pedig áthívtuk Amandáékat társasozni, ami tök jól sikerült.
Tegnap a hazafelé úton megálltunk a Bohinji-tó partján a csónak bérlős bódénál. Már nem voltak nyitva, de azt lehetett látni, hogy milyen típusú csónakok közül lehetne választani, illetve, hogy 10-kor nyitnak.
És mivel tegnap egy pörgős napunk volt úgy terveztük, hogy a mai majd nyugisabb lesz, nem túrázunk oly nagyot.
Lementünk 10 után kicsivel a tópartra és kibéreltük az egyik olyan csónakot, amibe mind a hatan könnyedén befértünk.
Élveztük a napot, a vizet, a csónakot és a tó közepén lévén az emberektől való távolságot. Néhol kikötöttünk, fürödtünk, kutyákat úsztattunk.
Délután 3 körül adtuk le a csónakot. Ugyan a távolban látszott, hogy erősen esik, de mi egész jól megúsztuk néhány cseppel.
Egy nagy pizzázással az ebéd és vacsi egyszerre ki is lett pipálva. Így estére már csak a nagy Carcassonne parti maradt.
Én aránylag hamar keltem és a srácokkal (Pogo és Boogie) tettünk egy kisebb kört a közelben a tó mentén. Még harmatos és ködös volt az idő. Ugyan csurom vizes cipőben értem vissza, de nagyon hangulatos volt a látvány.
Mire megreggeliztünk már nyoma sem volt a ködös reggelnek, sütött a nap. Az időjárás-előrejelzés erre a völgyre az elkövetkezendő tíz nap közül csak mára ígért napsütést. Sőt a többi napra esőt jósol. (Mondjuk mi ebben nem hiszünk!) Egyértelmű volt, hogy akkor ma tavazunk. Elindultunk Lidiéknek megmutatva az általunk már ismert szakaszokat: a tó Ukanc felőli végéből a másik végéig mentünk imitt-amott megállva egy kicsit fürdeni, egy kicsit pihenni. Boogie előtt le a kalappal. Jövő héten lesz 4 hónapos, de a kis nyurga lábaival lelkesen és töretlenül végignyomta ma velünk a túrát.
Végül a tó túlsó felén maradtunk, mert még 8 km lett volna visszamenni. Boogie viszont kipurcant a végére. Beültünk enni és mindkét kuty csak feküdt és aludt. Bandi visszasétált a kocsiért mi pedig csak lefeküdtünk a kutyák mellé egy zöld terepre.
Este otthon már csak a jól megszokott Carcassonne társasra volt energiánk.
Nem gondoltuk tavaly nyáron, hogy ilyen hamar újra itt találjuk majd magunkat. De tulajdonképpen kutyával nyaralni a közeli országok közül Szlovéniában nagyon jól lehet. A Bohinji-tó és környéke, vagy inkább a Triglav Nemzeti Park rengeteg kincset rejt még, amit nem láttunk, vagy úgy gondoljuk érdemes újra felfedezni.
Így aztán csütörtökön immár két kutyával nekivágtunk a majdnem végig autópályával kikövezett útnak. Aggódtunk, mert Boogie ezalatt a két hónap alatt mióta velünk él elég sokszor hányt utazás közben az autóba. De most nem kapott reggelit, és igyekeztünk az egyenes autópályán is zökkenőmentesen közlekedni. Olyan gyönyörűen végigaludta az utat, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. Reggel ugyan fel volt háborodva mert nem kapott reggelit, és szerintem azt hitte, hogy ezt az éheztetést csak alvással lehet túlélni. Ezalatt Pogo izgatottan figyelte az utat. Ő már otthon a pakolásból tudta, hogy ebből itt nyaralás lesz.
Délután 5-kor érkeztünk. Egy kis faházat béreltünk. Lídia unokahúgom és férje Ati még betársultak a nyaralásba, de a faház így is elég nagy.
Idén szinten a Bohinji-tónál vagyunk, de míg tavaly Stara Fuzina nevű falu volt a bázisunk, addig most a tó túlvégén, Ukancban vagyunk.
Míg Ati és Lidi megérkezett, mi felfedeztük a közvetlen környékünket, elsétáltunk a tóhoz és vacsoráztunk egy jót.
Csudi jó időt ígértek mára, ami itt a Bohinji-tónál azt jelenti, hogy egy kellemes 25 fokig megy fel a hőmérséklet. Ami napsütéssel párosulva azért többnek hat.
Már első nap elhatároztuk Bandival, hogy egyik nap bérelünk majd egy csónakot a tavon és úgymond belülről is bejárjuk majd a tavat. A terv az volt, hogy ezt már Tomiékkal tesszük, hogy ők is élvezhessék a tó szépségét.
Reggel mind a négyen felkeltünk, hogy Pogocát megsétáltassuk, Pogo meg is lepődött. Jó nagy seta lett, mert majdnem két órásra sikeredett. Így mire elindultunk a tóhoz már épp delet ütöttek a templomban.
Ami csónakot kinéztünk napokkal ezelőtt arról kiderült, hogy nem is férünk bele ennyien. A másik, amit a fiúk preferáltak, az a motoros csónak, ami szintén nem volt bérelhető, mert már más valaki volt vele kint a vízen. Végül felajánlottak nekünk egy kevésbé szép, de legalább jó méretű evezős csónakot. Ráadásul ez volt a legolcsóbb, szóval egyenesen 5 óra hosszára béreltük ki. Egy hátránya volt: valakinek mindig eveznie kellett.
Pogo iszonyat jó fej volt. Nem félt a csónakban, sokkal inkább mondhatom, hogy élvezte és értékelte, hogy velünk van és hogy egy ilyen buliból se hagyjuk ki.
Több helyen is kikötöttünk, Pogot és magunkat megúsztatni. Bár bevallom őszintén nekem ez a víz még mindig hideg, én csak bokáig jutottam, de Eszter vagányan beugrott és húzatta magát a csónak mögött. Aztán Bandi az egyik parthoz közelítve megunta az evezést és kérte Tomit, hogy váltsa fel, de már neki se volt kedve evezni, így Tomi poénból kitalálta, hogy a csónak elején lévő kötelet a derekára erősíti és kiúszva kihúzza a társaságot. Ráhagytuk miközben nem hittünk benne. Meglepően hamar partot értünk.
A reggel csomagolt szendvicsek meg banán pont jól esett mindenkinek a kis délutáni sziesztával együtt.
Majd elindultunk vissza ugyanis az 5 órás bérelt időből több mint 3 el is repült.
A parttól éppen elindulva Tomi ismét fejébe vette, hogy ő úszik, sőt úszva húz minket. Már ment egy ideje, amikor kérte, hogy indítsunk el egy app-et a telefonon, amivel mérjük, hogy mennyit úszik és mennyi idő alatt. Elég messze voltunk a célponttól, ahova a hajónkat vissza kellett juttatni, de Tomi nem vacakolt, leúszta! Volt, hogy Eszter és Bandi is vele úszott. Percre pontosan akkor értünk vissza amikorra kellett. Több, mint 2 km-t úszott húzva a csónakot.
Nagy vacsorával zártuk a napot, majd haza gyalogoltunk.
Olyan programot kerestünk vasárnapra, ahol nem a hétvégi tömeggel kell együtt mozogni. Kutyaséta után tartottunk egy reggeli megbeszélést az ágyban, hogy mi is legyen a program.
A Bohinji-tó mellett fekszik a Vogel hegy, ahol télen síelni járnak a népek, nyáron pedig túrázni, biciklizni. Gyalog is fel lehet jutni az 1595 méter magasan lévő Vogel kilátóba, mely a nagy kabinos felvonó végén található. Mi persze a felvonót választottuk a feljutásra, viszont azt terveztük, hogy lefelé gyalog jövünk. A felvonó eléggé tömve volt, diák jegy csak 18 év alattiaknak van, hiába van diák igazolványa az embernek. Viszont kutyára nem kell fizetni.
Mikor felértünk gyönyörű kilátás várt ránk, szépen rálátni fentről a tóra, és a tavat körülvevő hegyekre. A felvonónál többféle programmal várták a turistákat: a tehén simogatástól a drótkötélen való csúszásig.
Fent a hegyen vannak túraútvonalak melyek nem feltétlenül vannak extra pontossággal jelölve. Így kisebb bolyongás és egy mini kirándulás után leültünk egy kora délutáni ebédre, majd neki indultunk a lefelé vezető útnak.
Nem csak hogy baromi meredek volt az út lefelé, de erősen köves, ami kissé nehezített a helyzeten. 9 és fél km hosszú volt a közel 1070 méteres szintkülönbség leküzdése, amit aránylag sok megállással 3 és fél óra alatt tettünk meg.
Végül este 7 után értünk le. A kisbolt persze már zárva volt, ahhoz képest elég ügyesen megoldottuk a vacsorát.
BandiBorso utazik 