USA & Kanada – Összegzés

Röviden összefoglalva csak annyit tudunk mondani, hogy nagyon jó nyaralásunk volt, és ezt nem is részletezném tovább, hiszen maga a blog is erről kellett tanúskodjon.

Viszont itt van néhány adat érdekességként azoknak, akik szeretik a számokat és a statisztikát.

– 25 nap
– 3 ország (Anglia: 1,5 nap Amerika: 14 nap, Kanada: 10 nap)

– megtett km: ~ 19.767 Km
— ebből repülővel 14.040 km
— ebből kocsival 5.727 km (3.625 km Amerikában, 2.102 km Kanadában)
— bérelt kocsival, általunk vezetve: 4.422 km
— Judit kocsijával ~ 1.305 km

– 10 különböző szállás

– Dokumentációs eszközeink:
— Nikon D90 tükörreflexes fényképezőgép
— Leica D-Lux 6 kompakt fényképezőgép
— GoPro Hero 3 kamera
— 2 db okos telefon
— Blog

– Keletkezett károk:
— Bandi talpán 4 vízhólyag (a dokumentáció itt kicsit hiányos, mert kép nem készült róla).
— Orsi nagylábujja belillult, de ennyivel megúszta.
— Egy darab bőrig ázás, de másnapra minden megszáradt.
— Zöld bőrönd egyik kereke kitört, de igyekszünk a biztosítást érvényesíteni.

Időben jelzem, ha ezek után majd újra lesz mit olvasni a blogon.

USA & Kanada – 25. nap

2013. augusztus 25. vasárnap

Tényleg rövid volt az éjszaka, másfél óra alvással véget is ért. Mivel a repülőnk reggel 3/4 8-kor landolt Londonban, de a Londonból induló csak délután fél 3 előtt egy kicsivel indult, ezért volt 6 és fél óránk…
Még nyaralásunk elején megbeszéltük az angol rokonokkal, hogy ha lehet, akkor ezen a napon találkozunk. Miattunk korán keltek, és ki is jöttek értünk a reptérre, ahol a nagy bőröndjeinkkel nem volt dolgunk, mert azt Budapestig feladtuk.

Diócska és Eszto azt találták ki, hogy elmegyünk Windsorba, beköszönünk a királynőnek, mellesleg iszunk egy kávét és megreggelizünk. Jót sétáltunk, közben folyt az élménybeszámoló a részünkről, attól függetlenül, hogy a blog által teljesen naprakészek voltak az utóbbi 3 hetünkből. 100-szor jobb volt így tölteni a tranzitos 6 óránkat, mint be-bealudva a reptéren. Amikor az Esztoék kitettek minket a reptéren, akkor indult a holt pont a fáradtságban.

20130825-231628.jpg

20130825-231637.jpg

20130825-231645.jpg

Végül Londonból egy órás késéssel indult a gép. Még fel se szállt a repülő, mi már aludtunk. Este fél 7 után értünk be Budapestre, ahonnan már egyenes út vezetett haza.

20130825-231738.jpg

Amennyiben utazásunk felkeltette érdeklődésedet, kérem keresd fel blog lapunkat 2 nap múlva egy összefoglaló, áttekintő, statisztikai bejegyzés megtekintése érdekében.
Köszönjük eddigi figyelmeteket és követéseteket.

Üdv:
BandiBorso

USA & Kanada – 24. nap

2013. augusztus 24. szombat

A reggelt egy bonyolult csomagolással kezdtük. Mindent behordtunk még este a kocsiból. Gyűlt a sok motyó az autóban az elmúlt szűk 3 hétben. Meg aztán a böröndökben sem volt semmi logika. Én viszont nem arról vagyok híres, hogy rumli lenne a bőröndjeinkben. Egyszer a Dióéktól jöttünk haza egy angliai útról, és a reptérre tartva valami miatt ki kellett nyitni a kis bőröndöt, amiben még a szennyes is szépen volt hajtogatva… Dió meg az Eszter kicsit se néztek hülyének, bár a gyógyszer adagomról volt némi vita utána.

20130825-132249.jpg

20130825-132305.jpg

Meglepően jól befértünk, amit az elején remélni se mertem, látván a sok göncöt. Annyira jól sikerült, hogy az egyik kis bőrönd 100%-osan üres maradt. És csak egy órányira voltunk egy outlettől… Ráadásul rájöttem még mielőtt odaértünk volna, hogy ha bejelentkezem az outlet honlapjára, hogy VIP tag akarok lenni, akkor a megérkezésünkkor az outlet információs pultjánál kapok egy kupon könyvet. Nem kuponokat, nem kupon füzetet, hanem egyenesen kupon könyvet! A 220 üzlet javához használható kedvezményeket: 10-20% között.

Az outlet látogatás sajnos rövidre sikeredett, ugyanis a kocsit időre kellett visszavinnünk. Ráadásul iszonyat dugó volt New Yorkba menet is, és a városban is, pedig az outlet csak egy órányira volt a kölcsönzőtől. A dugó közben 3-szor sikerült eltévednünk. (Bandi szerint 2-szer, de mivel én navigáltam, így higgyetek nekem.)
Egy dologról meg elfelejtkeztünk, miszerint 2-szer is kellett még autópálya díjat fizetnünk. Az összes aprónktól lelkesen megváltunk a reggeli kávézásunk során. Az elsőnél ki volt írva, hogy elfogadnak kanadai dollárt, nekünk meg volt még, így abból megoldottuk. A második alkalommal már bent voltunk New Yorkban, amikor fizetni kellett, és nem is keveset, erre mi lelkesen elővettünk megint a kanadai dollárból. A kapuban álló bácsi nevetve megkérdezte, hogy ez meg mi? Játékpénz? Bizonygattuk, hogy kanadai dollár, de csak nevetett. Mondtuk, hogy ez van, vagy bankkártya. Nem esett kétségbe, adott a kocsi rendszámjára egy papírt, ami alapján online befizethetjük a díjat némi ügyintézési költséggel együtt.

Végül 2 órát késtünk a kölcsönzőből, ahol a kocsi átvétele olyan gyorsan ment, hogy még szinte járt a motor, mi meg még ültünk a kocsiban, amikor a fiúk már át is vették tőlünk a kocsit, igazolást adva az egészről. Pikk-pakk, 2 perc alatt meg volt minden. Azt hittük, hogy amiatt mert késtünk 2 órát, így majd rátesznek a számlánkra még egy megkezdett napot. Kellemesen csalódtunk, bár volt extra költség, de csak az a 2 óra, amivel később érkeztünk.
A kölcsönzőből kisbusz vitt minket a reptéri kisvonathoz, ami a terminálok között jár. 8 terminálból a miénk volt az utolsó. Végülis 4 órával az indulás előtt már kint voltunk. A beszálló kártyára a 16-os kapu volt írva. Bolyongtunk, nézelődtünk, ettünk… Majd leültünk a 16-os kapuhoz várva az este 7 órási beszállítást. 7:18-kor kezdett kicsit gyanús lenni, hogy rajtunk kívül csak nehány ember lézeng a 16-os kapu környéken. Bandi elment, hogy leolvassa az indulási tábláról, hogy mi a helyzet. Végül azzal az infóval jött vissza, hogy a 8-as kapunál kéne lennünk. Hát, utánunk már nem sokan szálltak be… Mondjuk azt nem igazán értjük, hogy a 16-os kapunál miért nem volt se kiírva, se bemondva a változás?

Késve indult a gép, ellenben a bemondott menetidőből lehetett tudni, hogy időben érkezünk.
Megpróbáltunk egy rövidített éjszakát gyorsan átaludni aránylag pici helyen merőlegesen ülő pozícióban…

USA & Kanada – 23. nap

2013. augusztus 23. péntek

Montreal-t reggelre kicserélték: az esős, elhagyatott, nyúzott városból egy napsütötte, élettelteli, nyüzsgő hely lett. Mintha nem is ugyanabban a városban ébredtünk volna, mint amibe lefeküdtünk…
Reggeli után kipróbáltuk milyen Montrealban napsütésben biciklizni. Képzeljétek jobb, mint esőben, sokkal jobb. Végülis délután fél 4-ig csavarogtunk. Megnéztük a helyi Notre-Dame Templomot, majd a Notre-Dame Bazilikát, és végül a Notre-Dame Kápolnát. Ma ilyen Notre Dame nap volt. Egyik szebb volt belülről, mint a másik. A bazilika volt az egyik.

20130824-083037.jpg

20130824-083052.jpg

20130824-083100.jpg

20130824-083109.jpg

20130824-083116.jpg

20130824-083122.jpg

20130824-083131.jpg

20130824-083203.jpg

20130824-083211.jpg

20130824-083216.jpg

20130824-083223.jpg

20130824-083229.jpg

20130824-083235.jpg

20130824-083241.jpg

20130824-083249.jpg

Délután kicsit kiszúrtunk magunkkal, ugyanis nem gondoltunk előre a péntek délutáni csúcsforgalomra. Csak arra gondoltunk, hogy elindulunk délre, New York felé, aztán majd valahol megszállunk, attól függően, hogy meddig jutunk kocsival, illetve meddig lesz türelmünk vezetni.
A dugó arra jó, hogy az ember ismerkedjen, meg fotózzon. A Californiai rendszám alapján megállított minket egy srác a dugóban, hogy ez most komoly, hogy mi Californiából jöttünk? Mondtuk neki, hogy nem, hanem Magyarországról. Aztán elmeséltük neki, hogy New Yorkban béreltünk a kocsit ezzel a rendszámmal. Megnyugodott, majd jó utat kívánt.
Na, és közben még a gyönyörűséges kamionokat lehetett újból fotózni. Majd 45 percbe került kijutni a 8 km-es kivezető szakaszon Montrealból, pedig nem volt baleset, csak erős forgalom.

20130824-083333.jpg

20130824-083340.jpg

20130824-083346.jpg

20130824-083353.jpg

Már du 5 előtt a határon voltunk, ami egész gyorsan ment. Eleve sok kapu működött, és csak 2 autó állt előttünk. Kedvesen kifaggatott minket a határőr bácsi, azt továbbengedett minket.
Nagyon szép tájon utaztunk végig. Reggel néztem a térképet, hogy milyen úton megyünk majd, és mi minden mellett fogunk elhaladni. Akkor tűnt fel, hogy Schroon Lake mellett is elmegyünk, ami számomra azért hangzott ismerősen, mert az egyik gyerekkori barátnőm (Kinga) ott él a férjével és a három gyerekével. Még reggel írtam neki, gondoltam hátha tudunk találkozni, ha mást nem, legalább egy puszi erejéig. Sajnos épp nyaralnak egy másik államban, a férje szüleinél. Mindenesetre Schroon Lake mellett álltunk meg vacsorázni, ezzel is gondolva Kingáékra.

20130824-083439.jpg

20130824-083446.jpg

20130824-083453.jpg

20130824-083500.jpg

Bandi is és én is nagyon éberen bírtuk az estét, így este 1/2 10 után kezdtünk szállást keresni. Furcsa volt, mert ahogy besötétedett hirtelen tök nagy lett a forgalom, míg előtte, világosban meglepően kevesen voltak az utakon.
Végül egy út menti motelben aludtunk, külön kérve hogy földszinti szobát adjanak, mert minden csomagot be akartunk vinni, hogy teljesen újra rendezzük a bőröndöket, gondolva a repülőútra.
Csak arra nem gondoltunk, hogy valaki éjfél után kap fölöttünk egy szobát, és amikor lép egyet a szobában az olyan lesz mintha a fejünkön gyalogolna… Végül ő is lefeküdt aludni…

USA & Kanada – 14. nap

2013. augusztus 14. szerda

A délelőtti programunk nem volt több, mint reggeli, pakolás befejezése, és búcsúzkodás a nővéreméktől, valamint elmentünk a Costco nevű helyre, ami az otthoni Metro áruházzal ér fel. Magunk be se tudtunk volna menni, mert, mint ahogy otthon is kártya kell hozzá, úgy itt is. Szóval a Judittal mentünk be. Mi leginkább memória kártyát akartunk venni a fényképezőgépbe, meg az András kamerájába, mert az ott elég jó áron van.

Délben elindultunk az Erie Lake nyugati partja felől, Detroit-on át Kanadába. Amit még Magyarországon tervbe vettünk, hogy felmegyünk Kanadába a Bruce Peninsula Nemzeti Parkba az hamar kiderült, hogy egy délben való elindulással nem igazán lehetséges, pláne úgy, hogy azért Detroit-ra is akartunk egy kis időt szánni. Bandi rábökkött egy helyre a térképen, ami már Kanadában van, de még nem oly messze, valahol félúton, és közölte, hogy majd itt keresünk szállást. Ugyanis eddig volt megtervezve pontosan az út, innentől lesz ahogy lesz, csak megyünk majd a fejünk után. Jobban mondva még két fix pont van azért, mert Torontóba időre megyünk, illetve a repülőgéphez is majd csak alkalmazkodnunk kell…

Detroit előtt jártunk fél órával, amikor kitaláltuk, hogy az Erie Lake-et úgy igazán meg se néztük, míg Cleveland környékén voltunk. Ezért aztán lekanyarodtunk a főútról, és bementünk egy világ vége utáni kis faluba, amiről láttuk a térképen, hogy a tó partján van. Nagyjából 3 utcából állt a falu, amelyikből a leghosszabb a tó partján húzódott végig. Az összes ház a tó mentén kisebb gátra épült, és sehol nem volt lejárat a partra. Sőt egyértelmű volt, hogy itt vagy veszel magadnak egy házat, hogy majd a kertedből megnézhesd a tavat, vagy valakihez becsöngetsz egy panoráma nézés erejéig. Végülis András is, és én is elég barátkozós emberek vagyunk, na de eddig nem jutottunk, hogy becsöngessünk. Viszont láttunk eladó házat…
Találtunk egy kis lakatlan telket, azon keresztül láttuk meg a tavat. A tó nem varázsolt el minket, de a falucska aranyos volt.

20130815-091400.jpg

20130815-091406.jpg

20130815-091412.jpg

20130815-091419.jpg

Detroitról tudtuk, hogy nagyon lepukkant az utóbbi tíz évben, mivel bezárták a Ford gyárat, rengeteg lett a munkanélküli, akik sorra arra kényszerültek, hogy ott hagyják a várost, mert nincs munkalehetőség, és a házukat, amit várhatóan senki se vesz meg.
Az úticélunk a belvárosi rész volt, ahol nem feltétlenül ez a jellemző, de a főút mentén több helyen is láttuk a külváros elhagyatott részeit, ami aztán mind a kettőnket érdekelt. Meg kellett nézzük, le kellett fotózni. Nem egyszer lekanyarodtunk a városba bevezető útról kisebb kitérőket téve. Persze nem minden ház lakatlan, de nagyjából minden harmadik, hol bedeszkázott bejárattal és ablakokkal találkoztunk, hol gazzal benőtt házzal, hol meg kiégett házat láttunk. Sok kisvállalkozás ugyanígy be kellett csukja az ajtajait. Elég nyomasztó volt, de közben meg izgalmas. A kocsiból mindenestre nem szálltunk ki, sőt belülről be is zártuk az ajtókat.

20130815-091522.jpg

20130815-091527.jpg

20130815-091535.jpg

20130815-091542.jpg

20130815-091634.jpg

20130815-091701.jpg

20130815-091708.jpg

20130815-091718.jpg

20130815-091725.jpg

20130815-091756.jpg

20130815-091805.jpg

Aztán a belvárosi részt is megnéztük. Az azért szép volt, pláne a folyóparti szakasz. Mondjuk a belvárosban is vannak nagyon szakadt házak, meg olyan többemeletes épület is, amin látszik, hogy évek óta senki sem lakja.

20130815-091943.jpg

20130815-091950.jpg

20130815-091958.jpg

20130815-092005.jpg

20130815-092201.jpg

20130815-092208.jpg

20130815-092216.jpg

20130815-092222.jpg

Detroit után Kanada felé vettük az irányt. Egy nagyon szép hídon mentünk át Kanadába. Vicces, mert tegnap jártunk Berlinben, ma elmentünk Parma és Toledo mellett, majd beugrodtunk Gibraltárra, és ahogy átmentünk Kanadába úgy London szélét is érintettük. Gondoltátok volna? Azt hiszem nincs nagy fantáziájuk az amerikaiaknak városnév adás terén.

Éppen kezdtük megszokni a mérföldekben való gondolkodást, aztán Kanadában minden km/órában van megadva… De a Bandi megtalálta a műszerfalon, hogy hogyan lehet mérföldről kilométerre átállítani a rendszert, és ezek után a kinti hőmérsékletet is Celsiusban kezdte el mutatni. Eddig se volt őrült meleg, de itt ma Kanadában csak 20 fok körül volt.

20130815-092354.jpg

20130815-092401.jpg

20130815-092408.jpg

20130815-092413.jpg

A kanadai határon kértünk pecsétet az útlevelünkbe, majd egy nem túl forgalmas úton haladva jutottunk el arra a részre, amire a Bandi reggel rábökkött. Este fél 8 volt, az első két helyen nem volt szállás, majd a harmadik helyen találtunk egy kis faházat, amit kibéreltünk. Hát, szerintem ezt a faházat a házi bácsi építette nagyjából 30 évvel ezelőtt a két kis kezével. Van benne kitömött bagoly, szarvas aggancs, meg egy tündéri kis kályha.

Letelepedésünk örömére elmentünk vacsorázni. Egy nagyon jó kis házias konyhát ajánlott a szállásadónk, ami elsősorban egy fagyizó, de mellékesen van reggeli is, vacsora is, saláta is, hamburger is… Persze a végen a fagyit sem lehetett kihagyni. Utána még Bandi megmutatta, hogy holnap reggel hol megyünk majd le a partra megnézni a Huron Lake-et, mert hogy annak a partján vagyunk szinte. Azt hiszem itt ez kevésbé lesz körülményes, ugyanis találtunk egy homokos szabadstrand jellegű dolgot.

20130815-094053.jpg

20130815-094100.jpg

20130815-094109.jpg

USA & Kanada – 13. nap

2013. augusztus 13. kedd

A tegnapi éjszakázás után reggel totál elaludtunk. Szegény Judit nem aludt sokat, mivel ő reggel be kellett menjen egy megbeszélésre a munkahelyére.

Az Y generációs sorozatomhoz beszerveztem a Judit kisebbik lányát, Hannah-t, meg a legjobb barátnőjét, Lindsey-t, így az volt a nap első nagyobb programja, de ahhoz is csak 11-kor kezdtem neki. Cserébe a lányokról készítettem néhány képet.
Aztán Judit megmutatta, hogy a Hannah hova jár középiskolába. Klassz volt mert be is tudtunk menni a suliba. Az hagyján, hogy tök jól néz ki a iskola, de olyan saját stadionja van, hogy csak néztünk. Pedig a Juditék nem Clevelandben laknak, hanem ahhoz egészen közel egy másik városban. Szerintem ez a város itt olyan Clevelandhez viszonyítva, mint Budapesthez viszonyítva Budaörs. Sok minden másképp van, de a leginkább szembetűnő különbség a magyar iskolákhoz képest, hogy az iskola belső udvarán a diákoknak van egy baromi nagy parkolójuk. Kb. mint egy Tesco parkoló egynegyede, vagy mint egy Aldi parkoló duplája – ezen még Bandival vitatkozunk. De ugye itt 16 éves kortól lehet jogsija a gyereknek, tehát csak az utolsó két évfolyamon belül lehet a diákoknak kocsijuk.

20130814-204825.jpg

20130814-204835.jpg

20130814-204842.jpg

20130814-204849.jpg

20130814-204859.jpg

Juditék környéke annyira kedves, de én béna a Juditék házát nem fotóztam le… Ellenben a környék is magáért beszél. A legjobban az tetszik, hogy nincs egyik háznál sincs kerítés.

20130814-205049.jpg

20130814-205058.jpg

20130814-205112.jpg

Aztán Marianne-ékhoz (nővérem idősebbik lánya, aki már férjnél van) mentünk át, megmutatták az apartmanjukat, meg a macskájukat. Ők bérlik a lakásukat, de nagyon kedves környéken laknak, egy szép 2 emeletes házban.

20130814-205546.jpg

Ezek után vágtunk neki egy vidéki útnak, ahol az Amishokat néztük meg. Elmentünk egy Amish farmra, egy Amish bútorboltba, egy Amish élelmiszerüzletbe, és végül egy Amish étterembe.

Amit érdemes az Amishokról tudni, hogy egyfajta keresztyéneknek vallják magukat. Nagyon alázatosak, és szerények, ami már a külsejükben megmutatkozik. Nem használnak semmilyen elektromosságot, nincs a házukba bekötve az áram (és nem a spórolás végett). Kézzel mosnak a nők, a gyerekek csak 8 osztályt járnak iskolába, ami ráadásul saját iskola, a férfiak meg ha megnősülnek, akkor szakállt nővesztenek. Nem vezetnek autót, ellenben vicces mert taxiként használják a kocsit. Szóval ez így kissé ellentmondásos. Két kezi munkából élnek, és úgy tűnik, hogy nem is rosszul. Nagyon szép kézimunkáik vannak az asszonyoknak, a férfiak pedig a fa bútorok terén profik. Nagyon szeretik az amerikaiak az általuk készített termékeket, mert kifejezetten jó minőségű.

20130814-205625.jpg

20130814-205632.jpg

20130814-205645.jpg

20130814-205654.jpg

20130814-205701.jpg

20130814-205718.jpg

20130814-205711.jpg

20130814-205829.jpg

20130814-205838.jpg

20130814-205846.jpg

20130814-205852.jpg

20130814-205943.jpg

20130814-205953.jpg

20130814-210002.jpg

Az Amishoktól este 7 után jöttünk el, de nem hazamentünk, hanem először egy bevásárlóközpontban kellett valamit elintézninünk, majd bementünk Cleveland belvárosát megnézni. Judit meg szerette volna mutatni a kórházat is, ahol dolgozik, de sajnos csak kívülről tudta megmutatni, mert az osztályon, ahol dolgozik (szülészet) nagyon nagy volt épp a forgalom, így nem akartunk zavarni.

20130814-210154.jpg

20130814-210239.jpg

Végül későn is értünk haza, meg össze is kellett pakolnunk a bőröndöket, meg hát ez a blog is… Kettő után mentünk megint aludni.

USA & Kanada – 12. nap

2013. augusztus 12. hétfő

Beállított órára keltünk, hogy időben elkészüljünk, ugyanis reggel 9-kor el akartunk indulni a Niagara Vízeséshez. Négyesben mentünk: Judit, Marianne (Judit nagyobbik lánya), Bandi és én.

20130814-011523.jpg

Az út Pennsylvanián keresztül vezetett. Mondtam már, hogy Pennsylvaniában nincs adó a ruhaneműre? Judit ráadásul két üzletnek a szórólapját is elhozta magával, csak hogy megmutassa nekünk. Nem tudni, hogy a tudatalattim dolgozott-e a hasamban, vagy mi történt, de amikor már közel jártunk pont ahhoz a két üzlethez, ami után épp epekedtünk, akkor csikart kettőt a hasam, és közöltem, hogy most muszáj megállni. Na, így esett, hogy egy másfél órát sikerült elütni vásárlással egy kis wécézésre hívatkozva. Közben eleredt az eső. De azért reménykedve a napsütésben folytattuk utunkat, ami három és fél óra volt (nem beleszámítva a vásárlási időt).
Ahogy tartottunk oda, időnként elég rondán esett.

Eredetileg vasárnapra terveztünk a vízeséshez menni, de belegondolunk, hogy vasárnap tuti nagyon sokan lesznek, így áttettük hétfőre. Vasárnap még nagyon szép idő volt…

Délután fél 4 körül értünk oda, és míg ott voltunk nem esett az eső, kizárólag csak előtte és utána. És végülis a felhők jól mutatnak a képeken. Ráadásul a hétfőnek és az időjárásnak köszönhetően aránylag kevesen voltak, pláne ahhoz képest, hogy augusztus közepe van, a turista szezon csúcspontja.

20130814-011732.jpg

20130814-011738.jpg

20130814-011745.jpg

20130814-011751.jpg

20130814-011758.jpg

20130814-011804.jpg

20130814-011811.jpg

20130814-011818.jpg

20130814-011824.jpg

20130814-011831.jpg

20130814-011836.jpg

20130814-011843.jpg

20130814-011856.jpg

20130814-011904.jpg

20130814-011915.jpg

20130814-011948.jpg

20130814-012004.jpg

20130814-012026.jpg

20130814-012034.jpg

20130814-012042.jpg

20130814-012050.jpg

20130814-012058.jpg

20130814-012106.jpg

20130814-012112.jpg

20130814-012121.jpg

20130814-012131.jpg

Majdnem este nyolcig gyönyörködtünk a környékben. Juditék már többször, én egyszer, Bandi viszont még egyszer sem járt itt, ellenben mind a négyünket újra rabul ejtett a látvány.
Úgy voltunk vele, hogy így is, úgy is nagyon későn fogunk hazaérni, akkor meg már vacsorázzunk meg a vízesés közelében, és sötétben még menjünk vissza, mert a Marianne úgy tudta, hogy estére kivilágítják a Niagarát.

Jól tudta. Nagyon jól nézett ki, sőt az a hely, ahol eddig fizetni kellett a kilátóért, oda már ingyen mehettünk fel.

20130814-012728.jpg

20130814-012802.jpg

20130814-012823.jpg

Elég rendesen szakadt az eső hazafelé, ezért aztán a hazaút nem három és fél óra volt, hanem négy és fél. Éjjel kettőre értünk vissza. De nagyon nagy élmény volt.

USA & Kanada – 11. nap

2013. augusztus 11. vasárnap

Ez egy olyan nap volt, amikor a fényképezőgépnek a közelében sem voltunk… Nem nehéz akkor kitalálni, hogy egész nap csak shoppingoltunk.

Fél 10 után indultunk Judittal és a két lányával a Grove City nevű Outletbe, ami ugyan nem Ohio államban van, ahol a Juditék laknak, hanem Pennsylvania-ban, de csak másfél óra kocsival. Azért akartunk oda menni, mert abban az outletben elég sok érdekes üzlet van, elég nagy területen van, és Pennsylvania államban nincs adó a ruhán. Több se kellett nekünk.

Útközben még egy kávéra megálltunk, így fél 12 volt mire odaértünk, ellenben zárás után jöttünk el. Azt kell mondjam, nem mentünk hiába. És az is kiderült, hogy a Judit két lánya hasonlít rám. Ha mást nem, abban biztos, hogy ők is szeretnek vásárolni.

Judittal mi azt terveztük, hogy még Pittsburgh-be is elmegyünk a vásárlás után. De aztán késő volt már hozzá, és éhes meg fáradt volt már a csapat. Így hazafelé megálltunk egy vacsorára. Az egész nap egyben majd olyan fárasztó volt, mint egy new yorki egész napos gyaloglás. Igen, igen, most lehet minket sajnálni. A kocsiban el is aludtunk hazafelé, még jó, hogy a Judit lánya vezetett.

USA & Kanada – 10. nap

2013. augusztus 10. szombat

Reggel 5:50-kor már fent voltam, olyan izgatott voltam, pedig előző este éjjel 1 óra volt, mire elaludtam. Tudtam, hogy egy minimum hat órás út vár ránk, de az út végén ott lesz a Nővérkém!!! Tavaly ilyenkor találkoztunk utoljára. Iszonyat vártam, hogy lássam. Bandival abban maradtunk, hogy 7-kor kelünk, így őt nem mertem felkelteni.
Végül negyed 9-kor eljött az én időm, és elindultunk. Bár elsőre csak a szomszéd sarokra mentünk, mert ott volt egy Starbucks, aminek van egy drive része is (kocsiból kéred a kávét), kikértük a reggeli kávénkat.
Még előző este kiírtam a wifi által kapott útitervet egy lapra, és nekivágtunk az útnak: Washington DC – Cleveland. Egyszer kellett megállni, mert nem voltunk biztosak abban, hogy merre is tovább. De utána egészen a Juditék házáig elnavigáltuk magunkat egy papír alapján. Az út első felét én vezettem le, addig Bandi még be-be aludt, aztán a masodik felét ő. Végül délután 3-ra értünk oda. Nagy volt az öröm, boldogság.
Nem nehéz itt vezetni, csak annyi a tábla, hogy ha az ember nem tudja biztosra merre is kell menjen, akkor jó, ha ül mellette egy olvasni és tájékozódni tudó társ.
Judit egy kis kajával várt minket, de azért csak kicsivel, mert aztán mentünk vacsorázni egy steak-es helyre, hogy a Bandi szülinapját megünnepeljük.

20130812-000000.jpg

20130812-000230.jpg

20130812-000237.jpg

A vacsora után pedig egy baseball meccsre mentünk. Az Ohio csapata, az Indians játszott a Los Angeles csapatával, az Angels-el. Hatalmas stadion, 36 ezer ember, hihetetlen hangulat. Közben a nővérem veje elmagyarázta a Bandinak a szabályokat, Bandi meg nekem adta tovább az infót. Időnként Judit is rácsodálkozott, hogy az így, vagy úgy van, pedig ő nem először járt ilyen meccsen. Mindenestre 4 órás nagyságrendileg egy ilyen meccs, szóval volt időnk megérteni és felfogni a szabályokat.

20130812-000522.jpg

20130812-000531.jpg

20130812-000538.jpg

20130812-000545.jpg

20130812-000608.jpg

20130812-000625.jpg

20130812-000634.jpg

20130812-000645.jpg

A 7-től 11-ig tartó meccs után még egy 23 perces “kis” tűzijáték következett a stadionban. Így aztán mikor vége lett már mentünk is haza, nem kezdünk el még Cleveland belvárosában csavarogni.

Azt mind a ketten megállapítottuk a Bandival, hogy a 36 ezer ember úgy hagyta el a stadiont 10 perc alatt, hogy sehol sem kellett egy fél másodpercet se várni, mert folyamatosan lehetett kimenni, majd a kocsival a parkolóházból is teljesen zökkenőmentesen, minden várakozás nélkül ki lehetett hajtani. Szervezettség, vagy ezt már említettem?

USA & Kanada – 9. nap

2013. augusztus 9. péntek

Reggel időben keltünk, a szállodában reggeliztünk, majd nekivágtunk Washington DC-nek. Az időjárás jelentés szerint egész napra esőt mondtak Washington-ra. Ehhez képest sütött a nap, sőt eddig ez volt a legmelegebb napunk.
A szállodának van egy kisbusza, amivel kidobják a vendégeket a metróhoz, onnan meg egész könnyen be lehet jutni a belvárosba. Eleinte a sűrűn épített New York után Washington DC egy szellős város. Mondjuk itt is hatalmasak az épületek, minden ötször akkora, mint amire szükségük lehetne, de itt az épületek közötti terek, parkok is nagyok.
Természetesen a Fehér Házat és a Capitoliumot megnéztük. A Capitoliumba be is szerettünk volna menni, de pont előttünk zárták le, valamilyen “történés” miatt. De jelentem Obama mindenkinek üdvözletét küldi, bárhol is olvassa ezt a blogot.
Be szerettünk volna menni egy olyan múzeumba, ami a kémekről és a titkosügynökösdiről szól. Na, most olyan hideg volt, hogy kifordultunk vissza a meleg utcára. Mert hát az úgy kezdődött, hogy Atlantic Cityben a szobánkat 55 F-re (12,5 Celsius fokra) hűtőtték be mikor megérkeztünk. És hiába kapcsoltuk ki a légkondit azonnal, Bandi csak megfázott. Így viszont nem mertünk bent maradni a múzeumba, nehogy még jobban megfázzon.

20130810-155421.jpg

20130810-155429.jpg

20130810-155438.jpg

20130810-155449.jpg

20130810-155457.jpg

20130810-155504.jpg

20130810-155512.jpg

20130810-155519.jpg

20130810-155531.jpg

20130810-155541.jpg

20130810-155548.jpg

20130810-155554.jpg

20130810-155601.jpg

20130810-155609.jpg

Még Ádám és Bélus javasoltak Bandinak egy másik múzeumot, ami kint van a washingtoni reptér közelében. Itt repülőgépek, helikopterek, és a Discovery űrsikló van kiállítva. Kitaláltuk, hogy kora du visszamegyünk a szállásra, és kocsival elmegyünk oda. Ádámékhoz menet már nem volt GPS-ünk, de minden út előtt wifire kapcsolódtunk, és megnéztük, illetve kiírtuk, hogy merre is van az előre. Így csináltuk a repülős múzeum előtt is. Bandi könnyedén oda talált, én meg közben tartottam egy délutáni szundit. Mikor odaértünk Bandi jelezte, hogy visszafelé majd én vezetek, ő meg alszik… Jó vicc.
A múzeum még lányos szemmel is nagyon klassz volt. Ráadásul egy magyar pasi nevéhez fűződik: Steven Udvar-Hazy, aki tizenkét éves koráig Budapesten élt, majd kiköltözött az Egyesült Államokba a szüleivel. Az ő ötlete és pénze alapján készült el a múzeum, ami két nagy hangárból állt.

20130810-155656.jpg

20130810-155709.jpg

20130810-155723.jpg

20130810-155734.jpg

20130810-155746.jpg

20130810-155809.jpg

20130810-155821.jpg

20130810-155916.jpg

20130810-155931.jpg

20130810-155940.jpg

20130810-155948.jpg

20130810-155959.jpg

20130810-160015.jpg

20130810-160024.jpg

20130810-160032.jpg

20130810-160041.jpg

Mire kijöttünk a múzeumból, annyira eltelt az idő, hogy kitaláltuk, mégse megyünk vissza a szállóra, hanem bemegyünk a Citybe vacsorázni, meg csavarogni. És tényleg én vezettem. De azért kaptam némi segítséget, mert Bandi nem mert elaludni mellettem. Persze eltévedtünk… Nem nagyon, csak kicsit. Végül kértük a közönség (autós társak) segítségét a piros lámpánál átkérdezve a szomszéd kocsiba. Azért csak sikerült megtalálni Washington belvárosát.

20130810-160125.jpg

20130810-160133.jpg

20130810-160141.jpg

20130810-160155.jpg

20130810-160203.jpg

20130810-160210.jpg

20130810-160219.jpg

20130810-160232.jpg

20130810-160317.jpg

Este 1/2 9-ig tekeregtünk, amikor rájöttünk, hogy szükségünk lenne wifire ahhoz, hogy majd hazataláljunk a szállásra. Biztos pont a Starbucks kávézó, ahol van net. Be se kell menni kávézni, elég előtte leülni, és rácsatlakozni a wifijükre. A kávézó meg lett, nem volt nyitva, így kérdéses se volt, hogy bemegyünk-e. Megnéztük az útvonalat, de akkor már csak ránéztünk, hogy email, üzenet, vagy valami fontos Facebook bejegyzés nem vár-e minket. Az első, ami megjelent a FB falamon, hogy az egyik ismerősünk (Szeles Reni) kiírta, hogy hogy ragadt Washington DC-ben. Több se kellett, ráüzentem, és percek alatt kiderült, hogy a mi szállásunktól 3 percre van az ő szállása is. Nem vacsoráztunk, hanem kocsiba ültünk, és elmentünk érte. Persze vagy háromszor mentünk rossz irányba, de aránylag hamar észbe kaptunk mind a három alkalommal. Végül vele együtt kerestünk vacsorázós helyet, közben meg egy jót beszélgettünk. Majd éjfél volt mire visszaértünk a szállásra.

20130810-160456.jpg