2014. július 20. – “Nézd ezt a gyönyörű bal kanyart!”

Délelőtt kihasználtuk a palermoi szállás adta medence lehetőségeket. Déli 12-kor kellett csak kijelentkeznünk, ezért aztán nem kapkodtunk, hanem reggeli után még pancsoltunk. Jó meleg van, az időjárásra nem panaszkodhatunk.
Terveink szerint kora délután elindultunk vissza a Csizma orrába, de még közben Szicília északi részén két városba is benéztünk. Palermoból kijövet az autópályán hatalmas dugó volt, amit még aránylag időben észrevettek a fiúk. Hegyen-völgyön át, kisebb utakon, néhány apróbb eltévedéssel, szűkebb utcákon való fennakadással, de eljutottunk abba a városba, Coccomo-ba, ahol egy vár várt ránk. Jobban mondva nem várt minket, ugyanis fél kettőkor, amikor megérkeztünk, akkor a vár is sziesztázott, és 1-3 között zárva volt. Maradt a vár külsejének felfedezése.

Közben a városka tóloldalán lévő hegyoldalban egy nagy erdőtűzre lettünk figyelmesek. Mire megittuk a kávénkat, addigra már repülővel oltották a tűzet. A hegyoldal előtt egy tó terült el, abból vették a vizet a repcsik, és már fordultak is vissza a hegyoldalra oltani.

Coccomoból Cefalùba autóztunk át, ami egy nagyon helyes kis tengerparti város. Orsi úgy tippelte, hogy ez a palermoiak Siófokja. Dimbes-dombos, sok kis régi épülettel és egy aranyos tengerparti résszel. Vasárnap délután lévén nem találtunk parkolóhelyet, csak egy fél órás tekergés után. De megérte parkolóhelyet keresni, mert jó kis várost találtunk. Végül itt ebédeltünk, meg az ebéd után járó fagyit is itt fogyasztottuk el. Borzalmas nagy adag még a kicsi fagyi is.

Innen irányba raktuk magunkat, már az autópálya is kitisztult, és igyekeztünk a komphoz. Tudtuk, hogy 40 percenként jár, a jegyünk már meg volt (Szicíliába menet oda-vissza jegyet vettünk). A kompos városban, Messinában nem volt túl jól kitáblázva, hogy merre is kellene menjünk a komphoz, és a GPS is rossz irányba küldött minket. Mire visszafordultunk, és a komp kiindulási pontjához értünk, addigra két perc volt már csak a komp menetrendszerinti indulásáig. Már biztosak voltunk benne, hogy csak a következővel mehetünk. De az első meglepetés az volt, hogy vasárnap este fél 7 után nem is volt olyan nagy a forgalom, mint amire számítottunk, emiatt aztán a komphoz se állt sor, és ráadásul minket még fel is engedtek a kompra. Mire kiszálltunk a kocsiból és felmentünk az utastérbe, már nem is voltunk a kikötőben. Húsz perc múlva pedig már tényleg a Csizma orrában voltunk.

Az autópálya mellett egy pár km-re foglaltunk szállást egy éjszakára egy olyan helyen, ami közvetlenül a tengerparton van. A vécén ülve a tengerre lehet rálátni. Azt gondolom ez már tényleg tengerre néző szállás.
Találtunk egy nagyon klassz vacsorázós helyet, ahol ugyan egy szót se beszéltek angolul, de végülis már az olasz tudásunk – leginkább a Gáboré – már eléri az alapfokot. Éhen már nem fogunk halni, a kaják nevei már egész jól mennek. És hát itt is harmad annyiért ehettünk, mint egy nápolyi étteremben.

A mai napi bejegyzés címéhez még tartozom némi magyarázattal. Azt tartja a mondás, hogy lakva ismeri meg az ember a másikat. Ez most nálunk úgy néz ki, hogy utazva ismeri meg az ember a barátját. Bandiról mindenki tudja, hogy a világ egyik legoptimistább embere, mindenben a szépet és a jót látja. Ez egy nagyon jó tulajdonság, tulajdonképpen nem nagyon láttam még őt semmin se keseregni, nyavalyogni meg pláne nem. A környezetére aztán ezzel a szemléletével jó hatással van, a körülötte lévő emberek csak azt hallják, hogy milyen klassz az élet. Így van ez most is, sőt, most hogy tényleg igazán jó dolgunk van, nyaralunk, szép helyeken járunk, sok új dolgot látunk, így azt hallgatjuk tíz napja, hogy mi milyen gyönyörű. A Gábor amikor erre igazán felfigyelt, akkor egyszercsak megszólalt a kocsiban a Bandinak: Nézd Bandi, ezt a gyönyörű bal kanyart! Mindegyikünkből kitört a nevetés, és azóta csak a gyönyörű bal kanyarokat emlegetjük. Viszont most már mi is csak a szépet látjuk.