2014. szeptember 3. – Vallomások napja

Eddig voltam illedelmes és nőies… De most be kell valljam, hogy szombat óta fosok. Azért nem terheltelek Benneteket ezen értékes információval, mert gondoltam kisebb diétával helyrehozható, (ami persze mindig csak a vacsoráig tartott, mert akkor aztán valami helyi kis finomsággal megfejeltem az aznapi piritósaimat, vagy tuna szendvicseimet), de aztán tegnap már gyógyszert is vennem kellett be rá, mert kicsit komolyabban haladtak a dolgok. A tegnapi gyógyszer viszont csak a tegnapi napra hatott, mára már nem (milyen meglepő), így aztán reggel elölről kezdődött minden. Na jó, hagyjuk a részleteket…
A lényeg, hogy én ezek után hol a teraszunkról nézegettem a medencét és közben olvasgattam, hol pedig egészen a medencéig merészkedtem (10 lépésnyire), és megmártozva olvasgattam tovább, ügyelve arra hogy a wécé kb 5 másodperces megközelíthetőségi távolságnál ne kerüljön tőlem messzebb.
Következtetés: hiába szereted a thai kaját, ha egyszer nem bírod!

Délelőtt a fiúk visszavitték a motorokat, amiket tegnapelőtt béreltünk. Én viszont tegnapelőtt este kisebb horzsolást bírtam gyártani a motorunkra. Szóval az úgy volt, hogy a fiúk elmentek az éjszakai merülésre, mi meg Esztoval úgy gondoltuk elmegyünk a városba, vissza a motoros sráchoz, hogy meghosszabbítsuk a bérlést egy nappal. A fiúk tudtak a mehetnékünkről, így előtte még egy kicsit gyakoroltuk is a motorozást. És mivel már otthon is mentem egy párszor robogóval, nem volt aggódás. Na, mindenesetre van még mit gyakorolnom rajta, mert a mi kis “telkünkről” a főútra való kikanyarodás előtt előbb megálltam mint kellett volna, aminek az lett a következménye, hogy eldöltem mint egy zsák krumpli. Mivel szinte teljesen álló helyzetből történt az eset, így a robi horzsolása lett nagyobb, nem az enyém. A kölcsönzős fiú nem örült a látottaknak, Bandi meg nem örült a végösszegnek. Így most azt hiszem már csak ezért is tartanom kell a diétámat, mert valahol vissza kell hozni a motor sérülés árát.
Következtetés: a motorozáshoz is érzék kell, vagy legalább gyakorlat.
A szigeten a fő közlekedési eszköz a motor, és mivel a sziget 90%-át a turisták töltik ki, így több hozzám hasonló, nem túl gyakorlott motorosba botlik az ember. Tehát alapvetően a népek figyelnek egymásra, mindenki lassabban közlekedik és óvatos, mert nem tudja hogy a mellette vagy szembe jövő hányszor ült már bármilyen kétkerekűn.

Ezzel a két gyönyörű vallomással nagyjából el is mondtam az én napomat. A többieké kicsit másképp alakult: délelőtt pihenés, medencézés volt, déltől meg duplát merültek. A tegnapi szélnek már nyoma sincs, sőt nagyon szép kék volt az ég, és ezerrel sütött ma a napocska.

Kora este újabb masszázsnak vetette magát alá a Mókus Örs, persze csak a délutáni medence party után, hogy aztán valami lightosabb vacsorát magunkhoz vehessünk.

Teljesen más téma, illetve egy újabb Koh Tao-i megfigyelés: elég sok a kutya meg a cica az utcán, amiről eleinte nem tudtuk megállapítani, hogy most kóbor állatok, vagy miért is vannak az utcán gazdi nélkül. Aztán azt is észrevettük, hogy tulajdonképp minden kutya meg cica bejár az éttermekbe, kávézókba, vagy van, hogy bejön a szállás területére és mondjuk lefekszik a medence partjára. Sehol senki nem szól rájuk, cserébe pedig nagyon békés természetűek. Ez egy furcsa kettősség, ugyanis nem látszik, hogy úgy ragaszkodnának az itt élők az állatokhoz, mint mi európaiak, nem simogatják őket, nem foglalkoznak velük, sőt kinézetre kicsit elhanyagoltak. Ellenben bárhol ott lehetnek az állatok, egymáshoz átjárnak, és a gazdik nem terelik el a másik kutyát. Bár sokszor nem is nagyon lehet tudni, hogy melyik kutya kié, mert hol itt látjuk, hol meg amott. Viszont legtöbbjüknek van nyakörve, ami arra enged következtetni, hogy mégse kóbor állatok. Már mindegyikünknek van kedvence. Ma reggel például a 6 asztallal rendelkező kis kávézóba 4 kutya volt egyszerre. Persze ez azért is lehetséges, mert nagyon sok helyen vagy nincs is ajtó, vagy ha van, akkor meg tárva nyitva tartják, és mindenki ki-be mászkál.

Tök mellékesen azért megmutatom, hogy milyen látvány mellett vacsoráztunk ma este:

2014. szeptember 2. – Kipurcanva

Aránylag szeles reggelre ébredtünk, ami mondjuk egy vitorlázás alkalmával kifejezetten boldogság lenne. Viszont amikor kiscsónakkal visznek ki a nagyhajóhoz, ahol a kiscsónakot annyira veri a hullám, hogy még mielőtt búvárkodnál már nyakig vizes vagy, és a nagyhajó amire át kell szállj oly nagyon imbolyog, hogy egy hányás elleni gyógyszerrel indítasz, akkor kevésbé örülsz a szélnek és a hullámoknak. De a csapat azon része, amelynek nem ment a hasa és mindenáron akart búvárkodni, az ezt szívesen vállalta. Így aztán nélkülem elmentek mind a négyen reggel 7-kor merülni. Én mondom Nektek, most tuti jól jártam, hogy nem mentem. A hajón tényleg kaptak valami hányinger elleni cuccot, amitől totál kábán, megviselten jöttek haza. Dani bírta gyógyszer nélkül, ő csak szimplán hulla fáradt volt.

Míg ők tekeregtek a hullámokon, addig én pihentem, mostam meg sétáltam egy jót.

Délután mikor megérkezett a csapat a merülésből, akkor mindenki kidőlt, és mindenki dobott egy délutáni szundit. Volt aki két részletben, volt aki egyben 4 órát, volt aki meg csak éppen hogy. De gondoltam magamban hogy ebben most én is kiveszem a részem, nehogy szó érjen, hogy már megint nem vállalok velük közösséget.

Este egy új helyre ültünk be vacsorázni, ahol apja és fia kezdte felemészteni a lányok türelmét a sok baromságaival, és persze a személyzet is csodálkozott, hogy hogy engedhettek be minket. Végülis valahogy túléltük. A kaja meg nagyon jó volt. Ez már nem az első olyan gourmet étterem itt, amelyet európai vezet helyi személyzettel. Nagyon odafigyelnek a kaja minőségére, tálalására és mindenre. Tulajdonképpen már az előétellel jól laktunk.

Vacsora után még egy bárba elsétáltunk a tengerparton. A partszakasz tele van babzsákos kiülős helyekkel, ahol kellemesen lengedezik a szellő a harmincfokos melegben. Fiatal helyi srácok mindenféle mutatványokat csinálnak közben tűzzel, amitől nekünk meg tátva marad a szánk. Kell ennél több?

2014. szeptember 1. – Motorozunk!

Nyugodt délelőttel kezdtünk, azaz kialudtuk magunkat, Dani pedig elment, hogy elkezdje a haladó búvártanfolyamát.
Először csak elmélet volt neki, aztán déltől ment ki merülni.

Mi pedig béreltünk két masszívabb motort, és azzal nekivágtunk a sziget eldugodtabb részeinek.
Jót kirándultunk, élveztük.

Este 6-kor a fiúk még kimentek egy éjszakai merülésre, ahonnan csak 9 órára értek haza, de nagyon élvezték. Mi egy kicsit már aggódtunk, mert nem tudtuk mikorra kell visszaérjenek.

Dani összehaverkodott egy német sráccal, így ő este vele ment vacsorázni meg sörözni. Mi pedig egy késő esti thai masszázst tudtunk vállalni még.

2014. augusztus 31.

Reggelre nem terveztünk semmit, csak szimplán azt, hogy mindenki kipiheni magát.

Az én reggelem azzal telt, hogy magammal tisztáztam az érzéseimet: klassz a búvárkodás, de én nem szeretem. Nekem nem okoz élvezetet, sőt inkább görcs van bennem, ha tudom hogy menni kell. Azt hittem, hogy ez a rinya szép lassan elmúlik, de sajnos nem elmúlt, hanem rosszabb lett. Mára már azt éreztem, hogy a nyaralásom is elrontom vele, ha ezen tovább aggódom. Nem kell egy ilyen dologban a környezetemnek megfelelni, nem kell azért merülnöm, mert a velem nyaraló másik 4 ember szeret búvárkodni.

Miután magammal megbeszéltem a dolgot, elmondtam a többieknek is, ezzel egyben azt is megbeszéltük, hogy ők ettől függetlenül nyugodtan merülhetnek, én attól még jól el vagyok.

Így aztán a késői reggeli-korai ebéd után rajtam kívül mind a négyen elmentek egy dupla merülésre. Én meg kihasználva a gyönyörűséges napsütést elindultam a tengerparton délre gyalog. Koh Tao-ra csak huszonéves hátizsákos fiatalok jönnek. Konkrétan mi itt túlkorosoknak számítunk. Dani javít valami picit az ötünk átlag életkorán, de hát az olybá kevés… Ezek a hátizsákos turisták meg elég igénytelenek több szempontból is. Az első, ami nagyon szembeötlő az az, hogy a tengerpart egyes szakaszai totál szemetesek. Ahol a partszakasz valamelyik nyaralóhoz tartozik ott a helyiek összeszedik a szemetet amennyire csak tudják, de sajnos a többi részen látható a turisták nyomai elég rendesen.
Az egyik itt élő svéd búvár lány mesélt egy kicsit a szigetről, ami miatt aztán elkezdtem utána olvasni jobban a sziget történetének.
A sziget 21 km2, lakossága 2006-ban nem érte el az 1400 főt, amely szerintem ma már el kell érje, ugyanis folyamatosan fejlődik és épül ki a sziget. A Koh Tao név azt jelenti Teknős Sziget. Ismerték és tudtak a sziget létezéséről, de az lakatlan volt, csak néha egy-egy halász “használta” átmeneti szállásként.

A szigetet 1933-47 között politikai börtönként használta a thai állam, majd 47-ben szabadon bocsátott mindenkit az akkori thai miniszterelnök. Ekkor újra elhagyatott lett a sziget, de csak rövid időre. Ugyanis a szomszéd szigetnek számító Koh Phangan-ról áthajózott egy testvérpár, akik később családjaikat is magukkal hozták, és letelepedve halászattal és zöldség termesztéssel foglalkoztak.
Az 1980-as években érkeztek az első külföldi turisták, és hamar kedvelt célállomás lett. A 90-es évekre pedig már egyértelműen a sziget lakossága a turizmusból élt meg, sőt addigra már a búvárkodásra is nagy hangsúlyt fektettek.
Jelenleg ha végiggyalogol az ember a parton, akkor azt látja, hogy búvárcenter búvárközpont mellett és fordítva is, amelyek köré építenek néhány bungallót.

A búvárcsapat 4-5 között ért vissza, amikor már majdnem teljesen elállt a délutáni zuhé, így jót lehetett medencézni.

A búvárkodás során kis csapatok merülnek együtt, ahol mindenkinek van egy kijelölt párja. Mindenki a párját szemmel kell tartsa, tudnia kell róla merre van, és minden oké-e vele. Ez egy olyan extra biztonság, hogy senki ne legyen egyedül odalent. Egy csapatban 2-3 pár szokott lenni, és a társaságnak mindig van egy olyan vezetője, aki az adott terepet jól ismeri, és a helyi búvárközpont alkalmazottja. Ő tudja merre érdemes menni, mit hol lehet látni, merre van az előre, és tulajdonképp ő felel az egész csapatért.
A ma délutáni búvárkodásról annyit tudtam meg, hogy az első merülés alkalmával konkrétan elhagyta a búvár vezető a saját kis csapatját, ami a mi kis Mókus Örsünk volt nélkülem. Ilyenkor az a feladat, hogy egy perc után fel kell jönni a felszínre a biztonság kedvéért, majd mikor a másik is észreveszi a hiányt az is feljön. A látótávolság se volt túl nagy, de ettől függetlenül azt gondoljuk, ez azért kínos a vezető részére, hogy elhagyja a csapatát. A Mókus Örs jól vizsgázott, együtt a felszínre jöttek, és megvárták míg a vezetőjük is előkerül. Na, a második merülésnél már úgy oda figyelt a csapatjára a helyi csapatkapitány, hogy csak na!

Szóval medencézés és az azzal járó röhögcsélés volt a vacsora előtti program.

Majd elmentünk egy olyan étterembe, amit már többen is ajánlottak: The Gallery a neve. Mindnekinél 10 pontra vizsgázott az étterem – ha jól láttam az arcokon, meg a tányérokon, ugyanis beszélni nem nagyon beszélt egyikünk se, mindenki csak hümmögött meg az ujjait nyalogatta.

A fiúk még biliárdozni akartak. Mi lányok ezt úgy tudtuk elősegíteni, hogy elmentünk vásárolni némi ruhaneműt és nem zavartuk a fiúkat a jelenlétünkkel…
Majd természetesen egy UNO party-val zártuk a napot.

2014. augusztus 30.

Reggel 7 órakor indult volna a csapat együtt egy majd egész napos hajókázásra, amibe 3 merülés is benne volt. Reggelre én voltam vacakul, és hát tegnap délután a Bandi is kissé sűrűn látogatta a wécét, amely kapcsolatot még reggelre sem sikerült lezárnia. Így ma mi mondtuk le a túrát. A csipet csapat megint szétszakadt…
Esztoék mentek hármasban, úgy, hogy Dani közben be is fejezte a búvártanfolyamát.
Mivel a Dióék bőröndjéről még mindig nem tudunk semmit, amiben benne volt a fényképezőgépeikhez a vízalatti tok, így mi odaadtuk nekik, a mi gépeinket.

Mi annyira ki voltunk purcanva, hogy reggel 7 után visszafeküdtünk és 11-ig aludtunk. Utána egy nagyon diétás reggeli-ebéddel próbáltunk magunkhoz térni.

Délután is csak pihentünk, egészen addig míg a Dióék visszatértek.
Utána még medencéztünk, masszázsoltattuk magunk, vacsora és Dixit (kártya) meg UNO party-t tartottunk.

2014. augusztus 29. – Külön délelőtt, közös délután

Reggel, Dani kivételével mind a négyen mentünk volna búvárkodni, de a természet közbeszólt Diónál. Így ők maradtak, pihentek, túléltek. Bandi meg én a reggel 7 órási búvárcsapattal kihajóztunk, ahol külön csoportban merültünk, ugyanis én még a haladó kurzusom részeként csináltam meg két merülést a tanár bácsimmal, Bandi meg csak szimplán merült.
Ezalatt Dani sikeres írásbeli vizsgát tett.

Amikor mi délben visszaérkeztünk, Dani akkor indult ki az első két tengeri merülésére.
Esztoék közben elmentek motorozni. Nagyjából 2 óra alatt meg lehet járni a sziget hosszabbik oldalát oda-vissza. Kisebb nézelődéssel, meg kajával megspékelve akár 3 óra is lehet. Mi is ezt terveztük a Bandival, és mire összeszedtük magunkat, addigra ők visszaértek, így az általuk bérelt motorral pont ugyanazt az oda-vissza távot tettük meg, mint a ők.

Amikor pedig délután visszaértünk, már a Dani is túl volt a feladatán. Ráadásul tök szép idő volt, hívogatott minket a medence. A víz alatti kamerával meg elkezdődött a majomkodás, aztán a baromi nagy röhögés a képek visszanézésekor… Egy két vállalhatóbbat mellékelek.

Vacsora előtt mind az öten befeküdtünk egy thai masszázsra. Esztoék már harmadjára, de mi mindig evés után jutottunk el arra a pontra, hogy mennénk, de hát, akkor kinyomják belőlünk, amit ettünk… Na, ma mi is beavatottak lettünk a thai masszázs területén.

A vacsora meg csak majdnem thai volt: mexikói. Viszont nagyon finom. Ezek a thai-ok még az is jól csinálják.

2014. augusztus 27.

Nincs jetlegünk, ügyesek voltunk hogy kibírtuk első nap este 9-ig. Reggelig aludtunk mindannyian, és akkor se kelt egyikünk se 8 előtt, sőt volt akinek 10-ig is bírta az alvókája… De most inkább ne személyeskedjünk… Ráadásul kényelmesek a bungalóink, jók az ágyak, szóval nem panaszkodhatunk.

Délelőtt a parton való csavargás mellett még egy 11 órás reggeli is beugrott. A thai kajával senkinek semmi gondja, sőt mondhatni az a nap fénypontja. A sziget ezen része – még csak ezen részéről tudunk beszámolni – eléggé a turistákra épült, és azon belül is leginkább a búvárkodni vágyókra. Így aztán ez a rész, Sairee Beach tele van búvár központokkal, kajáldákkal, thai masszás szalonokkal, és mindenféle nyári ruha árussal, motor kölcsönzőkkel és hasonló turistáknak eladható dolgokkal. Alapvetően nem drága se az étel, se a ruha.

Amint látjátok, nem igazán lehet betelni a természet adta szépségekkel…

Délutánra szétszakadt a társaság. Először Bandi meg én mentünk el egy emlékeztető merülésre. Aki több mint egy éve volt búvárkodni annak ez kötelező, azért hogy felfrissítse a tudását. Elméleti rész is van, egy két oldalas tesztet kellett kitölteni, amiben az elrontott részeket átbeszéltük. Jelentem nem volt sok hibánk! Majd a 3 méter mély medencében megcsináltuk az alapvető feladatokat, amiket egy búvárnak álmában is kell tudnia, pláne ha búvárkodásról álmodik. Vicces volt, mert már a feladatok végén jártunk, amikor feljöttünk a medence aljáról és olyan szél meg eső tombolt, hogy csak néztünk. De végülis már vizesek voltunk, sőt a medence vize nekem való, mert vagy 30 fokos (a tengerrel együtt!), így az volt a melegebb. Ezalatt Esztoék kipróbálták a masszást, meg túl voltak ismét a nap egyik fénypontján. Az eső nem tarott soká, de a szél maradt estig.
Mire mi végeztünk, addigra meg a Dani indulhatott a kezdő kurzusra. Összesen négyen vannak a csapatban, az elméleti rész javán túl is vannak, ami azt jelenti, hogy a búvár tankönyv első 250 oldalát holnapra tudnia kell, mert kikérdezik.

Ezek után már csak a vacsora maradt. Kisebb kérdés vetődött fel, melyre nem volt egységes a válasz: ugyanabba az étterembe menjünk, amit tegnap ajánlottak, és tényleg mindenkinek bejött, ráadásul mindenkinek van még minimum 2 olyan étele, amit enne az ottani étlapról, vagy menjünk és kóstoljunk meg valami mást? Ráadásul nem csak ezt az egy éttermet ajánlották, hanem még másik kettőt-hármat, bár tényleg a tegnapit többen is dicsérték. De a kérdés végül magától megoldódott: nem volt szabad asztal a másik helyen, amit választottunk volna vacsora helynek. Kénytelenek voltunk visszamenni a már bevált thai Su Chili nevű étterembe. Mondtam már, hogy ez a nap fénypontja?!?

A vacsorát egy UNO party-val próbáltuk lenyomni. Dani meg ahelyett hogy tanult volna, ronggyá verte a társaságot.