2022. október 7. péntek

Reggel időben keltünk, és 9-kor el is indultunk Veronába. 10 órakor a kocsi már egy parkolóházban volt, mi meg Verona utcáit szeltük keresztül-kasul.

Verona folyója, az Adige tekereg végig a városon, melyen a csak gyalogosan bejárható belvárosi részén 6 híd is összeköti a folyó két oldalát.

Először a Piazza delle Erbe felé indultunk. Júlia erkélye pedig közel van az Erbe térhez, és tulajdonképp meg akartuk nézni, de véletlen találtuk meg ilyen hamar. Így befordultunk abba a kapu aljba, ahol ki volt táblázva, hogy itt van Júlia háza…

Shakespeare Rómeó és Júliája ugyan Veronában játszódott, a szerelmi történet azonban fikció, Júlia valójában sosem élt a nevezetes házban. A híres erkélyt csak 1936-ban építették egy 1905-ben a városvezetés által megszerzett házra. A regényben szereplő Capulet család tulajdonává nyilvánították, így teremtve új turisztikai látványosságot.

Innen könnyen elértünk az Erbe térre, amely tipikus olasz, négyszögletű tér, éttermek, kávézók teraszaival, kis boltokkal. Verona történelmi városközpontjának a centruma. Olaszország egyik legszebb terének tartják, én így a nap végén azt mondom, hogy nem a legszebb. A tér körül sok szép középkori házak és tornyok láthatók. A tér közepén egy 14. századi szökőkút áll. Úgy olvastam, hogy szombat és vasárnap reggelenként piacot tartanak a téren, de ma is volt. Bár lehet hétvégén nem ilyen piac van, hanem komolyabb. Most olyan kicsit turista csalogató kacatok voltak.

Az Erbe téren áll a Torre dei Lamberti (Lamberti torony), amely Verona egyik jelképe. A torony 84 m magas és 368 lépcsőfokon vagy akár lifttel is fel lehet jutni a toronyba, ahonnan csodálatos látvány tárul Veronára. A tornyot 1173-ban építették, de 1403-ban villámcsapás érte. A renoválás csak 1448-ban kezdődött meg, és 1464-ig tartott. A torony órája 1779-ben készült.

Mivel a toronyba a kutyák nem jöhettek fel, így Bandi lent maradt velük, és beültek egy kávéra. Egész Olaszország totálisan kutyaőrült – persze jó értelemben. A kávézó tulajdonosa, egy másodperc alatt ott termett, amikor meglátta a kutyákat és azonnal olyan simogatás bajnokságot nyomott, hogy ma kevesen tudták legyőzni. Pedig kb minden sarkon, minden megállásunk alkalmával volt jelentkező: hol egy már idős, demens néni az unokájával, hol a Hawaii-ról érkezett család, hol a veronai aréna takarító nénije… stb.

A Piazza Santa Anastasia-n áll egy 13. századi gyönyörű gótikus templom. A templom nevét a negyedik századi mártír Anasztázia szűznek szentelték. 1290 körül a domonkos rend telepedett le itt és megkezdte a gótikus bazilika építését, mely végül Verona legnagyobb temploma lett.

Ponte Pietra volt a következő állomásunk: a római, i.e. 100-ban épített híd 4 boltívét a II. világháború végén a visszavonuló német csapatok felrobbantották, de 1957-ben, az eredeti építőanyagokból újjá lett építve. Ugyan a II. világháború előtt is többször összeomlott, és újjáépítették, még mindig tartalmaz több mint 2000 éves, valamint középkori részeket.

A hídról eltekeregtünk a dóm felé, ami nem volt nehéz, hiszen tornya jelezte az irányt. A veronai katedrális (Duomo) két korábbi templom helyére épült, amelyek egy 1117-es földrengésben elpusztultak. 1187-ben szentelték fel, de ezután még hosszú ideig folytatódtak a munkálatok. Belső tere a 15. századi renoválás alkalmával érte el mai formáját.

Itt már mindenki egy ebédre szavazott, amit egy aranyos kis szűk utcában fogyasztottunk el.

Az Aréna felé indultunk ebéd után, ahova meglepetésünkre nem lehet kutyát bevinni, így most én maradtam kint, és Bandi ment be. De persze kint mindenki örült a várakozó ebeknek.

Verona leghíresebb látványossága az i.sz. 30-ra megépült Arena, amely a világ harmadik legnagyobb római amfiteátruma. Eredetileg gladiátorviadalok helyszíne volt, és csak évszázadokkal később alakult át színházzá. Az Aréna tökéletesen alkalmas operák előadására is, akusztikája a fedett színházakéval vetekszik. Az ókori amfiteátrumban 100 éve rendeznek operaelőadásokat. Mára a híres veronai operafesztivál helyszíneként van a köztudatban. Az amfiteátrum egy földrengés következtében még a 12. században megsérült, de ezt leszámítva közel kétezer éve az eredeti állapotában sikerült megőrizni. Több mint 30 ezer néző befogadására volt képes, ma – biztonsági okokból – 15 ezren látogathatják egy időben.

Castelvecchio egy olyan vár melynek hídja is van az Adige folyó felett. Az 1354-1376 között, egy korábbi római erőd helyére épült hatalmas várban jelenleg gazdag múzeum működik reneszánsz és gótikus festményekkel, freskókkal és szobrokkal. A Castelvecchio hídja 1354 körül épült, azonban a II. Világháború idején teljesen elpusztult. 1949-1951 között építették újjá.

Majd egy kávé – fagyi kombo után enyhén kipurcanva a lábunkban lévő 10 km-től már csak egy parkot fedeztünk fel, ami különben is a parkolótól csak 2 utcára volt: ez a Giardino Giusti, Olaszország egyik legszebb, és legjobban fennmaradt reneszánsz kertje. A kert 500 éves ciprusfákkal és 200 éves sövénylabirintussal büszkélkedhet, szobrok, szökőkutak és barlangok is színesítik. Egy csendes, békés oázis a turistákkal zsúfolt Veronán belül. Bár, ahhoz képest, hogy milyen szép idő volt ma, hál’Istennek nem volt eszeveszett a tömeg. Jó, hétköznap van és október.