Thaiföld – 17. nap

2014. szeptember 7. – Hosszú utazós nap

A nap, amely nem 24 órából állt, hanem 29-ből. Reggel korán keltünk, gyors csomagolás és reggeli után elköszöntünk Rékától. Bangkoki idő szerint 8 óra után picivel indultunk a szállásról a reptérre. Nem nagyon tudtuk kiszámolni, hogy milyen lesz a forgalom, és már kétszer is ültünk dugóban a két nap alatt, így nem mertünk kockáztatni. Oly gyorsan kiértünk, hogy 3 óránk volt a gép indulásáig. Na nem kellett szenvedjünk, hogy mivel töltsük el azt a 3 órát, mert az útlevél vizsgálat baromi hosszas volt. Ráadásul az országba való belépéskor ki kellett tölteni egy űrlapot, aminek az egyik felét maguknál tartották a hivatalnokok, a másikat lepecsételve visszaadták, hogy majd kilépéskor kell leadni. A fiúknak még be is tűzték az útlevelükbe, így ők nem hagyták el. Mondjuk Eszto se hagyta el, csak én… Volt nagy dilemma, hogy most akkor mi lesz. Dió megnyugtatott, hogy tuti nem én vagyok az első ember, aki elhagyja. Valószínűleg igaza volt, ugyanis a hosszú sor végén volt egy pult, ahol ki voltak rakva ilyen űrlapok. Hamar kitöltöttem, és amikor sorra kerültem akkor elővettem a legszebb mosolyom, majd őszintén bevallottam, hogy a kilépő papírom elhagytam, de már rajzoltam helyette újat. Emberünk pedig szimplán bólintott, jelezve, hogy tudomásul vette, majd küldött még egy visszamosolyt.

Ezek után várt ránk egy 12 és fél órás repülőút. Jó helyen ültünk, nem sírtak a környezetünkben babák, mint odafelé, de ettől függetlenül ez most nagyon hosszúnak tűnt. Valószínűleg azért is, mert visszafelé repültünk az időben és ezáltal végig nappal utaztunk.

A reptéren, Londonban búcsút vettünk Esztoéktól, majd átmentünk az 5-ös terminálról a 3-asra. Vicces volt, mert az út, ami átvezet, egyes helyeken olyan kihalt volt, hogy azt hittük nem is Londonban vagyunk. 2,5 óránk maradt az átszállásra, hogy aztán még 2,5 órát repülhessünk.

Megállapítottuk Esztoval a teljes jóindulatunkat elővéve, hogy a British Airways stewardessei pont olyan öregek, mint a repülőgépeik. És hát sajnos azt is meg kellett tapasztaljuk, hogy ezzel arányosan a türelmük és a kedvességük se a régi már…
Ezek után mikor felszálltunk a London-Budapest járatra meglepetten láttuk Bandival, hogy egy vadi új Airbus A320-ra raktak fel minket. A másik tök érdekes dolog, hogy egyre több a férfi légiutaskísérő. Például a Bp-i járaton csak pasik voltak.

Végül 40 perces késéssel indult a repcsi Londonból, de elég jól behozta a lemaradását. Éjjel negyed egy volt mire leszállt a gép, és háromnegyed egyre ki is derült, hogy egyik nagy bőröndünk sincs meg!!! Negyed órás ügyintézés után pedig azt tudtuk meg, hogy Londonban maradt. Remélhetőleg az egyik holnapi járattal meghozzák, és akkor házhoz szállítják.

Na, de van egy jo hír is! Dióék bőröndje Londonban meg lett!! A részleteket még nem tudom, én is csak ezt a képet kaptam:

IMG_1691.JPG

És még egy bónusz Mókus Örs kép:

IMG_1647.PNG

Thaiföld – 4. nap

2014. augusztus 25. – Az utazás napja 2.0

Tegnap elkezdtünk gondolkodni, hogy mi lesz ha ma sem indul a gép, vagy nem férünk fel rá, vagy bármi közbejön. Meg persze az izlandi vulkán kitörésének tudata sem nyugtatott meg minket. Már kezdtük tervezgetni az utazás “B” verzióját.

Reggel 9-től volt reggelink a szállodában (ahogy a tegnapi vacsoránál is időre kellett mennünk, úgy a reggelihez is).
Esztoék reggel ellenőrizték a British Airways honlapján, hogy lehet-e valamit tudni a gépünk indulásáról. Már ki volt írva, hogy délután 1:40-kor indul. Mivel a reggeli után már nem volt dolgunk, így gondoltuk egyszerűbb elindulni, aztán majd várunk a reptéren. Abban tegnap már úgy is nagy rutint szereztünk.
20 percet vártunk a reptérre menő transzferre, és jól tettük hogy beálltunk a sorba, mert nem mindenki fért fel a kisbuszra. Végül majd fél 11 volt mire a reptéren voltunk újra. Eső búcsúztatott minket. Ezek után 45 percbe tellett mire kerítettek nekünk helyet egy Bangkok – Koh-Samui járaton. Bangkokban 2 óránk maradt az átszállásra, Koh-Samui-n viszont csak másfél óránk lesz a reptéren összeszedni a bőröndöket, transzferrel átjutni a komphoz, majd elintézni hogy a már kifizetett tegnapi jegyünket elfogadják. Így viszont várhatóan el tudunk menni a délben induló komppal és nem kell várnunk a késő délutánira. (Tegnapi járattal a délutáni kompot értük volna el.)

A kapuhoz közeledve egyre több ismerős arc került elő a tegnapi közös várakozásból. Az ígért 13:40-es indulást majdnem tartottuk is, és megkezdődhetett a 11 és fél órás repülőút. Vagyis angol idő szerint éjjel 1:00-re, magyar idő szerint éjjel 2:00-re, thai idő szerint pedig reggel 7:00-re értünk be Bangkokba.

Végülis az eredeti tervhez képest csak 22 órát késtünk.

IMG_1480.JPG

IMG_1510.JPG

USA & Kanada – 24. nap

2013. augusztus 24. szombat

A reggelt egy bonyolult csomagolással kezdtük. Mindent behordtunk még este a kocsiból. Gyűlt a sok motyó az autóban az elmúlt szűk 3 hétben. Meg aztán a böröndökben sem volt semmi logika. Én viszont nem arról vagyok híres, hogy rumli lenne a bőröndjeinkben. Egyszer a Dióéktól jöttünk haza egy angliai útról, és a reptérre tartva valami miatt ki kellett nyitni a kis bőröndöt, amiben még a szennyes is szépen volt hajtogatva… Dió meg az Eszter kicsit se néztek hülyének, bár a gyógyszer adagomról volt némi vita utána.

20130825-132249.jpg

20130825-132305.jpg

Meglepően jól befértünk, amit az elején remélni se mertem, látván a sok göncöt. Annyira jól sikerült, hogy az egyik kis bőrönd 100%-osan üres maradt. És csak egy órányira voltunk egy outlettől… Ráadásul rájöttem még mielőtt odaértünk volna, hogy ha bejelentkezem az outlet honlapjára, hogy VIP tag akarok lenni, akkor a megérkezésünkkor az outlet információs pultjánál kapok egy kupon könyvet. Nem kuponokat, nem kupon füzetet, hanem egyenesen kupon könyvet! A 220 üzlet javához használható kedvezményeket: 10-20% között.

Az outlet látogatás sajnos rövidre sikeredett, ugyanis a kocsit időre kellett visszavinnünk. Ráadásul iszonyat dugó volt New Yorkba menet is, és a városban is, pedig az outlet csak egy órányira volt a kölcsönzőtől. A dugó közben 3-szor sikerült eltévednünk. (Bandi szerint 2-szer, de mivel én navigáltam, így higgyetek nekem.)
Egy dologról meg elfelejtkeztünk, miszerint 2-szer is kellett még autópálya díjat fizetnünk. Az összes aprónktól lelkesen megváltunk a reggeli kávézásunk során. Az elsőnél ki volt írva, hogy elfogadnak kanadai dollárt, nekünk meg volt még, így abból megoldottuk. A második alkalommal már bent voltunk New Yorkban, amikor fizetni kellett, és nem is keveset, erre mi lelkesen elővettünk megint a kanadai dollárból. A kapuban álló bácsi nevetve megkérdezte, hogy ez meg mi? Játékpénz? Bizonygattuk, hogy kanadai dollár, de csak nevetett. Mondtuk, hogy ez van, vagy bankkártya. Nem esett kétségbe, adott a kocsi rendszámjára egy papírt, ami alapján online befizethetjük a díjat némi ügyintézési költséggel együtt.

Végül 2 órát késtünk a kölcsönzőből, ahol a kocsi átvétele olyan gyorsan ment, hogy még szinte járt a motor, mi meg még ültünk a kocsiban, amikor a fiúk már át is vették tőlünk a kocsit, igazolást adva az egészről. Pikk-pakk, 2 perc alatt meg volt minden. Azt hittük, hogy amiatt mert késtünk 2 órát, így majd rátesznek a számlánkra még egy megkezdett napot. Kellemesen csalódtunk, bár volt extra költség, de csak az a 2 óra, amivel később érkeztünk.
A kölcsönzőből kisbusz vitt minket a reptéri kisvonathoz, ami a terminálok között jár. 8 terminálból a miénk volt az utolsó. Végülis 4 órával az indulás előtt már kint voltunk. A beszálló kártyára a 16-os kapu volt írva. Bolyongtunk, nézelődtünk, ettünk… Majd leültünk a 16-os kapuhoz várva az este 7 órási beszállítást. 7:18-kor kezdett kicsit gyanús lenni, hogy rajtunk kívül csak nehány ember lézeng a 16-os kapu környéken. Bandi elment, hogy leolvassa az indulási tábláról, hogy mi a helyzet. Végül azzal az infóval jött vissza, hogy a 8-as kapunál kéne lennünk. Hát, utánunk már nem sokan szálltak be… Mondjuk azt nem igazán értjük, hogy a 16-os kapunál miért nem volt se kiírva, se bemondva a változás?

Késve indult a gép, ellenben a bemondott menetidőből lehetett tudni, hogy időben érkezünk.
Megpróbáltunk egy rövidített éjszakát gyorsan átaludni aránylag pici helyen merőlegesen ülő pozícióban…

USA & Kanada – 10. nap

2013. augusztus 10. szombat

Reggel 5:50-kor már fent voltam, olyan izgatott voltam, pedig előző este éjjel 1 óra volt, mire elaludtam. Tudtam, hogy egy minimum hat órás út vár ránk, de az út végén ott lesz a Nővérkém!!! Tavaly ilyenkor találkoztunk utoljára. Iszonyat vártam, hogy lássam. Bandival abban maradtunk, hogy 7-kor kelünk, így őt nem mertem felkelteni.
Végül negyed 9-kor eljött az én időm, és elindultunk. Bár elsőre csak a szomszéd sarokra mentünk, mert ott volt egy Starbucks, aminek van egy drive része is (kocsiból kéred a kávét), kikértük a reggeli kávénkat.
Még előző este kiírtam a wifi által kapott útitervet egy lapra, és nekivágtunk az útnak: Washington DC – Cleveland. Egyszer kellett megállni, mert nem voltunk biztosak abban, hogy merre is tovább. De utána egészen a Juditék házáig elnavigáltuk magunkat egy papír alapján. Az út első felét én vezettem le, addig Bandi még be-be aludt, aztán a masodik felét ő. Végül délután 3-ra értünk oda. Nagy volt az öröm, boldogság.
Nem nehéz itt vezetni, csak annyi a tábla, hogy ha az ember nem tudja biztosra merre is kell menjen, akkor jó, ha ül mellette egy olvasni és tájékozódni tudó társ.
Judit egy kis kajával várt minket, de azért csak kicsivel, mert aztán mentünk vacsorázni egy steak-es helyre, hogy a Bandi szülinapját megünnepeljük.

20130812-000000.jpg

20130812-000230.jpg

20130812-000237.jpg

A vacsora után pedig egy baseball meccsre mentünk. Az Ohio csapata, az Indians játszott a Los Angeles csapatával, az Angels-el. Hatalmas stadion, 36 ezer ember, hihetetlen hangulat. Közben a nővérem veje elmagyarázta a Bandinak a szabályokat, Bandi meg nekem adta tovább az infót. Időnként Judit is rácsodálkozott, hogy az így, vagy úgy van, pedig ő nem először járt ilyen meccsen. Mindenestre 4 órás nagyságrendileg egy ilyen meccs, szóval volt időnk megérteni és felfogni a szabályokat.

20130812-000522.jpg

20130812-000531.jpg

20130812-000538.jpg

20130812-000545.jpg

20130812-000608.jpg

20130812-000625.jpg

20130812-000634.jpg

20130812-000645.jpg

A 7-től 11-ig tartó meccs után még egy 23 perces “kis” tűzijáték következett a stadionban. Így aztán mikor vége lett már mentünk is haza, nem kezdünk el még Cleveland belvárosában csavarogni.

Azt mind a ketten megállapítottuk a Bandival, hogy a 36 ezer ember úgy hagyta el a stadiont 10 perc alatt, hogy sehol sem kellett egy fél másodpercet se várni, mert folyamatosan lehetett kimenni, majd a kocsival a parkolóházból is teljesen zökkenőmentesen, minden várakozás nélkül ki lehetett hajtani. Szervezettség, vagy ezt már említettem?

USA & Kanada – 0. nap

2013. július 31.

Mosollyal az arcomon ébredtem már reggel negyed hatkor. Bandi még csendesen szuszogva aludt, amikor arra a döntésre jutottam, hogy mehetne egy “utazunk blog”, így adva életjelet magunkról. Szerintem jóváhagyta, mert kérdeztem, és nem válaszolt, viszont a hallgatás beleegyezés!

Indulunk! Ma még csak Londonországba, de mi már azt is nagyon várjuk. Reményeink szerint Eszti és Csabi is várja…

Szóval innentől kezdve 25 napon át itt olvashattok rólunk, vagy akinek sok a duma rész, az majd csak a képeket nézegesse.

20130801-112450.jpg