2013. augusztus 14. szerda

A délelőtti programunk nem volt több, mint reggeli, pakolás befejezése, és búcsúzkodás a nővéreméktől, valamint elmentünk a Costco nevű helyre, ami az otthoni Metro áruházzal ér fel. Magunk be se tudtunk volna menni, mert, mint ahogy otthon is kártya kell hozzá, úgy itt is. Szóval a Judittal mentünk be. Mi leginkább memória kártyát akartunk venni a fényképezőgépbe, meg az András kamerájába, mert az ott elég jó áron van.

Délben elindultunk az Erie Lake nyugati partja felől, Detroit-on át Kanadába. Amit még Magyarországon tervbe vettünk, hogy felmegyünk Kanadába a Bruce Peninsula Nemzeti Parkba az hamar kiderült, hogy egy délben való elindulással nem igazán lehetséges, pláne úgy, hogy azért Detroit-ra is akartunk egy kis időt szánni. Bandi rábökkött egy helyre a térképen, ami már Kanadában van, de még nem oly messze, valahol félúton, és közölte, hogy majd itt keresünk szállást. Ugyanis eddig volt megtervezve pontosan az út, innentől lesz ahogy lesz, csak megyünk majd a fejünk után. Jobban mondva még két fix pont van azért, mert Torontóba időre megyünk, illetve a repülőgéphez is majd csak alkalmazkodnunk kell…

Detroit előtt jártunk fél órával, amikor kitaláltuk, hogy az Erie Lake-et úgy igazán meg se néztük, míg Cleveland környékén voltunk. Ezért aztán lekanyarodtunk a főútról, és bementünk egy világ vége utáni kis faluba, amiről láttuk a térképen, hogy a tó partján van. Nagyjából 3 utcából állt a falu, amelyikből a leghosszabb a tó partján húzódott végig. Az összes ház a tó mentén kisebb gátra épült, és sehol nem volt lejárat a partra. Sőt egyértelmű volt, hogy itt vagy veszel magadnak egy házat, hogy majd a kertedből megnézhesd a tavat, vagy valakihez becsöngetsz egy panoráma nézés erejéig. Végülis András is, és én is elég barátkozós emberek vagyunk, na de eddig nem jutottunk, hogy becsöngessünk. Viszont láttunk eladó házat…
Találtunk egy kis lakatlan telket, azon keresztül láttuk meg a tavat. A tó nem varázsolt el minket, de a falucska aranyos volt.

Detroitról tudtuk, hogy nagyon lepukkant az utóbbi tíz évben, mivel bezárták a Ford gyárat, rengeteg lett a munkanélküli, akik sorra arra kényszerültek, hogy ott hagyják a várost, mert nincs munkalehetőség, és a házukat, amit várhatóan senki se vesz meg.
Az úticélunk a belvárosi rész volt, ahol nem feltétlenül ez a jellemző, de a főút mentén több helyen is láttuk a külváros elhagyatott részeit, ami aztán mind a kettőnket érdekelt. Meg kellett nézzük, le kellett fotózni. Nem egyszer lekanyarodtunk a városba bevezető útról kisebb kitérőket téve. Persze nem minden ház lakatlan, de nagyjából minden harmadik, hol bedeszkázott bejárattal és ablakokkal találkoztunk, hol gazzal benőtt házzal, hol meg kiégett házat láttunk. Sok kisvállalkozás ugyanígy be kellett csukja az ajtajait. Elég nyomasztó volt, de közben meg izgalmas. A kocsiból mindenestre nem szálltunk ki, sőt belülről be is zártuk az ajtókat.

Aztán a belvárosi részt is megnéztük. Az azért szép volt, pláne a folyóparti szakasz. Mondjuk a belvárosban is vannak nagyon szakadt házak, meg olyan többemeletes épület is, amin látszik, hogy évek óta senki sem lakja.

Detroit után Kanada felé vettük az irányt. Egy nagyon szép hídon mentünk át Kanadába. Vicces, mert tegnap jártunk Berlinben, ma elmentünk Parma és Toledo mellett, majd beugrodtunk Gibraltárra, és ahogy átmentünk Kanadába úgy London szélét is érintettük. Gondoltátok volna? Azt hiszem nincs nagy fantáziájuk az amerikaiaknak városnév adás terén.

Éppen kezdtük megszokni a mérföldekben való gondolkodást, aztán Kanadában minden km/órában van megadva… De a Bandi megtalálta a műszerfalon, hogy hogyan lehet mérföldről kilométerre átállítani a rendszert, és ezek után a kinti hőmérsékletet is Celsiusban kezdte el mutatni. Eddig se volt őrült meleg, de itt ma Kanadában csak 20 fok körül volt.

A kanadai határon kértünk pecsétet az útlevelünkbe, majd egy nem túl forgalmas úton haladva jutottunk el arra a részre, amire a Bandi reggel rábökkött. Este fél 8 volt, az első két helyen nem volt szállás, majd a harmadik helyen találtunk egy kis faházat, amit kibéreltünk. Hát, szerintem ezt a faházat a házi bácsi építette nagyjából 30 évvel ezelőtt a két kis kezével. Van benne kitömött bagoly, szarvas aggancs, meg egy tündéri kis kályha.

Letelepedésünk örömére elmentünk vacsorázni. Egy nagyon jó kis házias konyhát ajánlott a szállásadónk, ami elsősorban egy fagyizó, de mellékesen van reggeli is, vacsora is, saláta is, hamburger is… Persze a végen a fagyit sem lehetett kihagyni. Utána még Bandi megmutatta, hogy holnap reggel hol megyünk majd le a partra megnézni a Huron Lake-et, mert hogy annak a partján vagyunk szinte. Azt hiszem itt ez kevésbé lesz körülményes, ugyanis találtunk egy homokos szabadstrand jellegű dolgot.