Olaszország – 14. nap

2014. július 23. – Nápoly

Tegnap ismét Nápoly napot tartottunk. A késői reggeli után beindultunk gyalog a városba. Tulajdonképpen nincs messze a szállásunk a belvárostól, de elég nagy a város, így lehet nagyokat gyalogolni.

_ORS5493

_ORS5495

_ORS5499

_ORS5501

_ORS5510

_ORS5514

Úton-útfélen egy cipőboltban találtuk magunkat. Ennek aztán meg is lett az eredménye.

_ORS5520

_ORS5522

_ORS5527

Délután fél 5-ig még csavarogtunk a városba, ahol felfedeztünk kicsit jobb környéket is, meg kevésbé jobbat is. A kevésbé jobb részen rám szóltak, hogy a fényképezőgéppel csak óvatosan bánjak, sőt inkább tegyem el a táskámba…

_ORS5540

_ORS5546

_ORS5547

_ORS5576

Öt körül visszamentünk a szállásra, ahol a jó idő mellé járt a medence. Igen ám, de a nagy szállodának nem nagy se a medencéje, se a medence körüli kifekvős-napozós része. Annyira nem nagy, hogy mikor felmentünk, egy gramm hely nem volt. A túloldalon viszont van egy terasz rész, ami a tengerre néz. Ráadásul ott rajtunk kívül nem volt senki, így oda leültünk olvasgatni, napozni. Egyszercsak arra lettünk figyelmesek, hogy a mögöttünk lévő teremben nagy előkészületek vannak. A teremnek hatalmas ablakai voltak arra a teraszra, ahol mi ültünk. Szépen megterített asztalok, mindenféle boros poharakkal és rengeteg féle borral. Aztán egyre több pincér…, aztán egyre több vendég csinosabbnál csinosabb ruhában… Mi meg még mindig csak ültünk és olvasgattunk a fürdőruháinkban… Kezdett egyre hülyébb lenni a szituáció. Meg aztán a nap is kezdett lemenni. Ráadásul a teraszról a lifthez vezető egyetlen út a csinosan öltözött tömegen keresztül vezetett. Valamennyire felöltöztünk, mert poló meg rövidnadrág volt nálunk, de hát azért viccesen néztünk ki a csinos tömegben…

Este még megettük a búcsú vacsoránk.

_ORS5598

Olaszország – 13. nap

2014. július 22. – Eső eső hátán

Reggel nem sütött be a nap a szobába, ettől aztán hosszan aludtunk, fél 10 után futottunk le reggelizni, nehogy lemaradjunk. Reggeli közben már rá is kezdett az eső. Sőt egyre jobban esett. Végül reggeli után úgy döntöttünk, hogy ilyen esőben nem lehet mást csinálni, mint elmenni shoppingolni.

Elvileg 30 perces autóútra van a szállásunktól egy outlet. De olyan dugó volt hogy az odaút is és aztán a visszaút is másfél órásra sikeredett.

20140723-105012-39012025.jpg

Az outletben nem esett az eső, de onnan átmentünk egy bevásárló központba, ahonnan egyszer már el akartunk volna indulni, de nem sikerült, mert dézsából öntötték fentről. Kénytelenek voltunk tovább csavarogni a boltokban…

Visszafelé úton megállapítottuk, hogy Nápoly sincs a vízelvezetés tetőfokán:

20140723-105445-39285296.jpg

20140723-105443-39283424.jpg

Este is csak esett és esett, így az új fagyizónkba se mentünk el.

Olaszország – 4. nap

2014. július 13. – Vulkán nap

A már megszokott reggel 10 órás indulást nagyon szépen tudtuk tartani reggelivel és összepakolással együtt.

Bandi megpróbálta hamar felvenni az olasz vezetési stílust, nehogy ennek hiányában legyen valami kis koccanásunk. Konkrétan még nem láttunk olyan autót, amin ne lenne sérülés, a kocsikat egyértelműen használati tárgyként tartják.

Első utunk Vulcano Solfatara-ra vezetett, ami a szállásunktól csak 3 km-re volt. Ez a Vezúvnak egy mellékága, amely 160 fokos gőzt ereget félelmetesen erős kén szaggal. Jó volt, mert nem volt sok turista, és kellőképp közel lehetett menni.

_ORS4752

_ORS4756

_ORS4758

_ORS4770

_ORS4772

_ORS4773

_ORS4774

_ORS4776

És ha már vulkán napot tartunk, akkor a Vezúvval folytattuk. Jó kis szerpentines úton fel egy kicsit magasabbra mint 1000 méter, onnan pedig még egy 264 méteres szintkülönbséget kellett leküzdjünk gyalog egy másfél kilométeres túrával. A Vezúv eredetileg 2300 méter magas volt, de az i.sz.-i 79-es nagy kitörése után ennek már csak a maradványait láthatjuk, aminek közepe 200 méter mély és 1500 méter kerületű kráter lett. Ahhoz képest hogy július közepe van, nem volt vészesen sok a turista.

_ORS4783

_ORS4800

_ORS4797

_ORS4796

_ORS4788

Szóval, anno amikor i.sz. 79-ben oly nagyon kitört a vulkán, akkor Pompejit elborította a hamu és a salak, Herculaneumot pedig a forró vulkáni iszap, és mindkét város megszűnt ezáltal. Herculaneumot csak a 18-dik században kezdték el kiásni a vulkán lerakodott lávája alól. Ez a város abban az időben egy gazdag, elit város volt, ugyanis a tengerre nagyon szép volt a kilátás. Nem éltek itt sokan, csak 4-5 ezer lakos volt.

_ORS4819

_ORS4814

_ORS4839

_ORS4835

_ORS4830

_ORS4824

_ORS4820

Ezt a helyet kb 2 óra alatt jártuk be, és ez jóval kisebb, mint Pompeji. Este majd 6 óra volt mire végeztünk Herculaneumban. Ráadásul baromira elfáradtunk mind a négyen, ezért elmentünk a következő szállásunkra.

Olaszország – 2. nap

2014. július 11. – Nápoly felfedezése

A nagy pihenés és a bőséges reggeli után, tíz körül elindulva a város irányába felfedeztük a metrót, majd Nápolyt. Mi most Nápoly olyasmi részén vagyunk, mint Budapest 2. kerületének a legszéle. Még épp a város, annak viszont jobb része. Kisebb sétával elérhető a metró, ami egyenesen bevisz az óvárosi részbe. A kocsit a szálláson hagytuk, és neki vágtunk a városnak.

_ORS4208

A városban elsősorban az óvárosi részt fedeztük fel, ami kedves rész. Az emberek barátságosak, közvetlenek, ellenben szemetes nagyon a város.

_ORS4229

_ORS4231

_ORS4237

Az egyik fő célpont a Dóm volt. Ezt mindenképp meg akartuk nézni, ugyanis az útikönyv is, és az előttünk Nápolyt felfedezők is azt írták, hogy a Dóm, amit látni kell, a többi a turistára van bízva. Ezzel el is árultam, hogy Nápoly nem egy többnapos város turista szempontból. Legalábbis szerintünk.

_ORS4238

_ORS4240

_ORS4248

Innentől kezdve csavarogtunk, bolyongtunk a kis utcákban…

_ORS4262

_ORS4267

_ORS4284

_ORS4289

Alapvetően Nápoly borzalmasan koszos. Ez mondjuk az én tisztaságmániámhoz képest mérve mondom, valószínűleg a többiek csak azt mondanák, hogy szimplán koszos. De hever az utcán a szemét, és nem söpri össze senki, hanem inkább ők maguk még leejtik a következő papírszemetet is. Láttam egy kávézóban dolgozó srácot, aki kijött a kis portálja előtt felsöpörni, de hát a szemét felét ott hagyta, és látszott hogy ezt ő már késznek ítélte, és ment vissza a kis üzletébe.

Viszont napközben nem éreztük, hogy ne lenne a város biztonságos, az emberek kedvesek, köszönnek, visszamosolyognak. Persze azért ügyeltünk a cuccainkra, de nem ért bennünket semmi atrocitás. Többen figyelmeztettek minket, hogy zsebben ne legyen semmi értékünk, mert sok a zsebes, illetve, hogy ékszerek ne legyenek rajtunk. Így aztán az egyetlen ékszerem, a fülbevalóm is lekerült rólam.

_ORS4297

_ORS4309

_ORS4316

_ORS4323

Azért a Dómon kívül persze van más látnivaló, mint például a tengerparton fekvő Castel Nuovo, az Anjou-kori vár, amelyben egyedül a várkápolna amely megmaradt eredeti reneszánsz stílusban.

_ORS4325

Ezen kívül pedig még egy másik várba is elmentünk, a Castel Saint Elmo-ba (fontos szerkesztői megjegyzés: nem a Sesame Street-i Elmora kell gondolni!), amihez egy sikló szerű járművel jutottunk fel, ugyanis kellőképpen magasan volt. A nápolyi dombon fekszik, ami miatt aztán a város majd minden pontjáról látható, és ha felmegyünk, akkor a város majd minden pontja látszik az erődítmény széléről. Rálátni a Vezúvra is, amely csak 9 km-re van Nápolytól, a kikötőre, a tengerre, és az egész városra. Sokáig gyönyörködtünk a kilátásban…

_ORS4391

_ORS4393

_ORS4395

_ORS4399

_ORS4403

_ORS4407

_ORS4408

Hosszas túra volt visszajutni a városba, ugyanis gyalog mentünk le. De érdekes volt. És legalább a piacra lyukadtunk ki, ahonnan tovább barangoltunk az óvárosi részben.

_ORS4388

_ORS4427

_ORS4440

_ORS4473

_ORS4475

_ORS4482

Gáborék úgy érkeztek Nápolyba, hogy ők egy dolgot mindenképp ki akartak próbálni. Az óvárosban van egy kis utcában egy kis “talponálló”, ahol egy Spritz nevű italt árul egy fazon. Ők is a szomszédjuktól hallottak róla. Na, azt meg kellett néznünk. A helyi Váci utcától két utcával odébb van.

_ORS4495

Ha valaki arra járna, térjen be mindenképp, mert még a Tripadvisor is ezt ajánlja: http://www.tripadvisor.co.hu/Attraction_Review-g187785-d6164379-Reviews-Cammarota_Spritz-Naples_Province_of_Naples_Campania.html

A kostoló után ismét belefutottunk abba a problémába, hogy mi már éhesek vagyunk, ellenben az olaszok még nem ennének, ezért aztán az éttermek sincsenek nyitva. A helyi italt árusító emberünk a szomszéd éttermet ajánlotta, ami kicsit gyanús volt, de gondoltuk miért ne, hátha mégse rossz. Átmentem megnézni az étlapot… Néhány étel olaszul felírva, ár semmi… De mi bátrak vagyunk, szóval kivártuk a 7 órát, amikor nyitnak az éttermek, és átültünk a Trattoria da Nennella-ba. Nagyjából 7:10-kor már tele is volt a hely, és elkezdhetted nézegetni az étlapot, ugyanis csak 7:30-tól volt rendelés felvétel, de addigra meg már teljesen tele volt az étterem. Azt gondoltuk totál káosz lesz az egész mire felveszik a rendelést, és mire az elkészülnek a kaják… De nem! Valamit nagyon tudnak, ugyanis pikk-pakk végigfutott az egyik pincér a vendég seregen, és az egyszer használatos kockás asztalterítőre ráírta minden asztalon a rendelést, miközben a saját menűlapján csak húzogatta a strigulákat. Rendeléstől számított 5 percen belül majd mindenki evett is. Eleve olyan kaják voltak az étlapon, amiket jól elő tudtak készíteni, és amik hamar összerakhatóak. Nem voltak nagy adagok, de tulajdonképpen pont elég volt. Míg ettünk pörögtek-forogtak körülöttünk a felszolgálók vagy öten, aztán szépen eltüntek előlünk az üres tányérok, majd egy nagy tál barackból mindenki meg lett kínálva. A pincérek hangoskodása, kiabálása hozzá tartozott az étterem olaszos hangulatához, ami ott, abban a helyzetben nagyon hatásos volt. Kifejezetten élveztük. Egyszercsak kijött az egyik nagyobb darab felszolgáló és olaszul mutogatva hangosan kérdezte, hogy ha készen vagyunk, akkor miért ülünk itt, miért nem megyünk már? Persze kedvesen, de kellőképp határozottan, utalva a később érkezőkre, akik vártak a sorukra, hogy beülhessenek az étterembe. Számlát nem hoztak, kimenetkor kellett fizetni, és nem a rendelt kaja alapján, hanem főre számoltak. Harmadáron ettünk mint első este!!!

_ORS4498

Innen visszasétálva a metróhoz hazamentünk a mi kis második kerületünk szélére. És kezdünk ötletelni, hogy hogyan tovább, ugyanis erre az éjszakára még volt szállásunk, de semmi más…

_ORS4529

Olaszország – 1. nap

Kerek két hét, vagyis mától számított 14 nap, Dél-Olaszországban.
Repülővel Nápolyba, onnan pedig kocsival bármerre, de leginkább Szicíliába. A kocsi bérlésen kívül csak az első két éjszaka szállása van meg, na meg az útitársak, ugyanis nem kettesben megyünk, hanem barátokkal: Szécsi Gáborral és Orsival.

20140710-105730-39450197.jpg