Mérida

Mexikó, Yucatán-félsziget – 9. nap

Posted by

0

2024. február 16. péntek

Reggel elhagytuk Méridát. Bevallom őszintén, hogy ezt most nem bánom. Na, de ne a múlton rágódjunk, megyünk előre új dolgokat felfedezni.

Este nagyjából összepakoltunk, jobban mondva újra rendszereztem a bőröndöket, mert most kétszer 1 éjszakánk lesz különböző helyeken. Ilyenkor úgy pakolok, hogy elég legyen a kézipoggyászt kinyitni. Reggel Bandus hozott megint reggelit, majd elment a kocsiért, hogy 8 óra magasságában el tudjunk indulni a tegnapi történelmi cenote túrára a Hacienda Cenote Mucuyche-be, ami egy órányira van a méridai szállástól. Tegnap csak délután tudtam nekik írni a foglalás miatt (mert nem lehetett ott személyesen ezt intézni), amire egy automatikus válasz érkezett, miszerint örülnek nekünk, majd írnak a részletekkel kapcsolatosan. Nem írtak, de mi abban bíztunk, hogy reggel még nem lesznek olyan sokan, beférünk abba a 9:30-kor induló csoportba ami nem csak spanyolul van, hanem angolul is. 9:05-re értünk oda, és akkor kiderült, hogy 5 perce indult az angolul is beszélő túravezetővel egy kis csoport, fussunk utánuk. Hamar csatlakoztunk is élvezve a Hacienda (birtok) fantasztikus történetét, amely a Yucatán-félsziget egyik legvirágzóbb farmjának múltját mutatta be. A „Hacienda Mucuyché”-ről szóló legrégebbi feljegyzés a XVII. századból származik. Hosszú ideig a Peon családhoz tartozott. A hacienda tevékenységei közé tartozott a mezőgazdaság, az állattenyésztés és a henequen termesztése ezen a 11 hektáros területen. A birtokon több mint ezer munkás dolgozott, volt saját temploma, patikája és üzlete is a helynek. A hacienda saját üzlete drágán árulta a termékeit de lehetett hitelbe vásárolni. Ezzel viszont elérte, hogy a munkások gyorsan eladósodjanak és emiatt ne tudjanak elmenni máshova dolgozni. Egyfajta rabszolgaság volt ez, ami ellen fel is lázadtak az 1850-es években, amikor a félszigeten különben is zajlott a kaszt háború (a maják és a fehér lakosság közötti faji konfliktus).

1960-as évekig jól ment a henequen üzlet, amit úgy különben zöld aranynak is hívtak, mert olyan jól lehetett vele keresni. A 60-as években a nejlon kötelek elterjedésével gyors hanyatlásnak indult az egész iparág. Ezt követően a birtok sokáig zárva maradt.

Hat évvel ezelőtt megvette egy új tulajdonos a birtokot, aki az épületek javát nagyon kevés restaurációval, eredeti állapotában meghagyta. A területen lévő két cenotét a turizmus céljaira kialakította. A környezetében pedig kiépített egy szép medencét és annak partján éttermet és bárt, hogy a vendégek akár több időt is eltölthessenek ezen a szép helyen.

A kétórás túra második felében lementünk az első cenoteba, amely egy félig nyitott, 7 méter mély gyönyörű kék, nagyon tiszta vizű vízgyűjtő volt. Ebből a cenotéból egy nyitott csatornán keresztül úsztunk át a második cenotéhoz. A csatornából kiérve egy barlangba sétáltunk be (pár lépést), ami a második cenote volt. Egy teljesen más világ fogadott minket: a melegebb vizű szinte teljesen zárt barlangban mindenhonnan cseppkövek lógtak le, néhol a vízbe bele. Ezzel, hogy vezetett túrán voltunk teljesen más élményben volt részünk. Persze maga a Hacienda története is sokat adott hozzá.

11-kor volt vége a túrának, de ahogy írtam, direkt úgy van megoldva, hogy hosszabban maradhatnak a vendégek: medencézni, enni, inni vagy shoppingolni az ajándékboltban. Sőt megveheted a rólad készített képeket (mert míg úszikáztunk a cenotékban, 3 srác nyomta rólunk a képeket folyamatosan), amit ott helyben át is küldd airdrop-pal a telódra.

Délben tovább álltunk és az irányt Uxmal felé vettük. Uxmal városát a maják alapították. A maja civilizáció késői klasszikus korában, kb. i. sz. 800 és i. sz. 1000 között élte virágkorát és a Mayapán városszövetségbe tartozott. Uxmal város épületeinek homlokzatait mészkőtömbökből alakították ki és bonyolult mozaikokkal díszítették. Gyakoriak voltak a kőből kialakított vesszőfonadék minták és az istenségek nagyméretű torz arcmásainak ábrázolásai.

Uxmal romváros épületei izgalmasabbak, mint Chichén Itza. Nem csak közelebb lehet menni a romokhoz, de némelyikbe akár be is lehet menni.

Délután kettő után nem sokkal végeztünk Uxmal felfedezésével, amikor úgy döntöttünk, hogy az ebédet egy helyi büfé szendvicsével oldanánk meg, hogy mielőbb elérjük új úticélunk: San Francisco de Campeche (röviden Campeche) nevű várost, mely Campeche állam fővárosa. (Szóval ma megint állam határt léptünk át: Yucatán államból Campeche államba.)

Egy nagyon cuki szállásunk van, bő 10 perc sétára a belvárostól, aranyos belső udvarról nyílik 10 apartman, medence, közös kis konyha (ha főzni akarnánk egy teát). A ház előtt tudunk parkolni is. Valamikor fél 4-4 óra között értünk ide. Akkor, a gyors becsekkolás után, ledobva a cuccainkat nagyjából egyből elindultunk a városba.

Campeche az első város, melyet 1540-ben a spanyolok a Yucatán-félszigeten alapítottak. A történelmi belvárosát 1999-ben az UNESCO a világörökség részévé nyilvánította.

Nagyon más a hangulata mint amiket eddig láttunk. Kifejezetten rendezettek a házak is és az utcák is. Nincs szemét a közterületen, szélesebbek az utcák, nyitottabbak a terek. Az egyre gazdagodó várost már a 16. századtól kezdve kalózok egyre gyakoribbá váló támadásai érték. Főként ezek miatt folyamatosan épültek az erődítmények, falak és őrtornyok, melyek a belvárost védelmezték. Ma is számos régi építészeti emlék maradt meg, legtöbbjükben múzeumokat rendeztek be vagy egyéb kulturális célra hasznosítják.

Pont ma beszélgettünk róla, hogy ha el akarnánk költözni egy melegebb éghajlatra, akkor az tuti nem Mexikó lenne. De ma délután már azt beszéltük, hogy na jó ez a város azért sokkal élhetőbb és jóval közelebb áll hozzánk, mint amiket eddig láttunk. Bandi venne egy vitorlást és azzal megjáratná a turistákat, én meg üzemeltetném Campeche legjobb reggelizőjét olyan friss pékáruval, megpakolt szendvicsekkel és persze a legjobb kávéval, hogy mindenki odajárna…

Vacsira egy igazi olaszt nyomtunk a sétáló utcán.

Este nyugiban, időnkét bebóbiskolva nézegettük a képeket a szobában, meg írtam a blogot, amikor egyszer csak tök közelről fellőtt tűzijáték hangja vert életet újra belénk. Először nem is tudtuk, hogy ez mi, csak a hangra mentünk ki, és a felettünk jópár perces csinnadratta kivitt minket az utcára. A szálló egy kis téren van, a tér túloldalán szép katolikus templom előtte pedig mintha egy 40-50 fős esküvő lenne. De a lány m, akit ünnepeltek nem mennyasszonyi ruhában volt, hanem pirosban sok-sok díszítéssel. Vőlegény meg sehol. A lány neve fényfestéssel a templom falára kiírva, 12 fős zenekar, 8-10 felszolgáló pezsgős tárcával a kezükben kínálva a vendég sereget, hangosítás, torta, kaja, fotós, videós és minden. Nem igazán értettük, de az egyik felszolgáló fiút megkérdeztem és a lány 15-dik születésnapját ünnepelték. Egy régi maja hagyomány alapján mindmáig fontos ünnep a 15. születésnap Dél-Amerika országaiban, amikor a gyermek felnőtté válását ünneplik. Elsősorban a lányok esetében csinálnak ekkora partit.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 7. nap

Posted by

0

2024. február 14. szerda

A belvárosi szállásnak előnyeit és hátrányait is megtapasztaltuk. Mi a jó kis érdi, városszéli csendhez vagyunk szokva, pláne ami az éjszakákat illeti. Éjjel 2-kor még bulika volt a mérsékelten hangszigetelt ablakunk alatt, hajnali 4:20-kor meg egy hajléktalan srác gyűjtögette a szállásunk előtti kis tér szemeteseiből a fém italos dobozokat, amiket természetesen egyesével össze is nyomott. Ahhoz képest, hogy a második emeleten vagyunk ez pont úgy hangzott, mintha a szobában csinálta volna (oké ebben van némi túlzás, de azért én erre keltem). A másik hátrány, hogy ugyan belváros, de parkolni is messzebb lehet, na meg a városba kocsival való be és kijutás 20-25 perc legalább.

De persze van előnye is. A reggeli kávé mindkettőnknek gyenge pontja. Itt alapvetően hosszú vizes amerikai kávét adnak a reggeliző helyen. Lehet presszó kávét kérni, de szerintem nem finom amit főznek. Az előttünk álló kis téren viszont már reggel korán nyit a Starbucks (szerintem a város egyetlen ilyen kávézója), és itt biztosra tudjuk, hogy melyikünk mit szeret kérni. Emiatt ott indítottuk a reggelt, és a kávé mellé szendvicset is vettünk, mert ezen a szálláson nincs reggelink. Majd felvettük a kocsink és elgurultunk a patyolatba a tiszta ruháért. Innen már egyenesen Celestún felé vettük az irányt. A másfél órányira lévő városkában voltunk fél 11 előtt.

Celestún és környéke a Yucatán állam ökoturisztikai paradicsoma. A 21 km hosszú és 59 139 hektáron elterülő különleges bioszféra rezervátum a világörökség része, melyet 1979-ben hivatalosan is vadmenedékké nyilvánítottak.

A település előtt van egy híd amely mellett sok-sok motorcsónak várja a turistákat. Bevallom őszintén, hogy jóval szimpatikusabb hely a turisták kezelését illetően, mint Río Lagartos, ahol néhány napja voltunk. Rendezett parkoló, ahol nem kell fizetni, a helyiek nem ugranak rád, hogy meggyőzzenek, hogy vele kell menned, hanem van egy ticket office, ahol befizeted magad egy másfél órás túrára és elvisznek 4 különböző helyre. Lehet választani, hogy társulsz-e másokkal a 6-8 fős csónakban, akkor olcsóbb lesz, vagy kéred, hogy magatokban a csónak kapitánnyal menjetek. Mi ez utóbbi mellett döntöttünk. Valamennyire mindenki beszél angolul, aki a turizmusban dolgozik, de itt már jól lehet gyakorolni a spanyolt.

Első állomás a közel 20 ezer flamingóból álló terület megtekintése volt. A leállított motorcsónakkal csak álltunk a nyugvó szinte piros vízen és csodáltuk a közelünkben napozó, időnként fel-felszálló flamingókat. A baba flamingók még szinte fehérek, aztán minél idősebb annál sötétebb lesz a színe. A víz karotinkoncentrációja miatt a Celestún flamingói a legrózsaszínesebbek a világon. Ezen a területen december és március között van sok flamingó, az év ezen hónapjaiban érdemes idelátogatni.

A flamingók után egy madár szigetet jártunk körbe a rezervátumon belül, ahol láttunk kormoránt is és fehér valamint szürke pelikánokat is.

A vezető bácsink utána hatásvadász módon nagy sebességgel bekanyarodott a nyílt vízről egy kis ösvényre: egy mangrove csatornába. Leesett az állunk, hüledeztünk és nekem még a könnyem is kicsordult olyan szép helyen voltunk. A hab a tortán az volt, amikor egy baby krokodillal találkoztunk. Szerintem az én képeim nem annyira adják vissza ennek a területnek a szépségét. Bandi viszont készített egy videót, annak a linkét ide csatolom, ott megnézhetitek a délelőtti túránkat 3 percben.

A negyedik állomás pedig egy “Ojo de agua” avagy a “víz szeme” nevű hely volt, ahol egy víz alatti forrásból bugyogott fel a friss édesvíz. Hihetetlenül tiszta volt a víz, a környező fákon különleges madarak, és közben a vízparton egy elég méretes krokodil mozdulatlanul várta az uzsonnáját. Ez mind úgy, hogy kint volt egy tábla, hogy be szabad menni a vízbe! Teszem hozzá Bandin fürdőnadrág volt…

És akkor a video:

Utána kocsival bementünk Celestúnba, ami egy kis halászfalu. A fehér homokos part kellemesen kiépítve néhány beülős hellyel. Itt elpihengettünk vagy két órát élvezve a látványt, az ebédet és a hozzá kapott koktélt.

Három órakor elindultunk vissza Méridába, ahol világosban is szerettünk volna egy kicsit csavarogni. A város méretéhez képest elég kicsi az a rész, ami hangulatos és szép, így azt sikerült bejárni.

A Fő tér egyik oldalán van az 1500-as évek közepén épült Montejo család háza, amely ma múzeumként üzemel.

Este teljes megbolondulás és tömeg volt a városban Valentin nap miatt. Koncert, bulika, mindenhol virág árus. Éttermekben egy gramm hely se volt, de olyan nagyon nem is erőlködtünk rajta, mert nem voltunk éhesek.

Mexikó, Yucatán-félsziget – 6. nap

Posted by

1

2024. február 13. kedd

Reggel volt, aki korán kelt, és volt aki nem… Aki korán kelt, írt blogot meg elment futni reggeli előtt.

Reggeli után nem jelentkeztünk ki egyből a szállásról, hanem elsétáltunk a szomszéd sarkon lévő cenotéba. Ez annyira elképzelhetetlen, hogy a belvárosban, a Fő tér melletti utcában, a házak között van egy cenote. Első valladolidi esténken sötétben be tudtunk menni arra a területre, ahol le lehet menni a cenotéba, és már akkor felfedeztük, hogy még mielőtt vennénk jegyet, rá tudunk nézni, hogy mennyire van tele a hely. Nem volt tömeg, de minket a tegnapi nap elkényeztetett, így nem gondoltuk, hogy 10-nél több emberrel együtt akarunk fürdeni. Végül csak a város legjobb kávézóját kerestük fel, ami majd szemben van a Zaci névre hallgató cenotéval.

10 után kicsivel kijelentkeztünk a szállásról, hogy elinduljunk Izamal nevű város felé. De szerintem mi megfertőződtünk, és teljesen a cenoték rabjai lettünk. Már csak azt keressük a térképen, hogy az adott környéken milyen cenoték vannak. Szerintem, ha valaki eljön Mexikóba és csinál egy 3 hetes Yucatán kört minden nap 3-4 cenotét felfedezve (és mást nem is csinál) az is szuper izgalmas. Egy olyan cenotét írtam ki még otthon, amit a kávézóban is ajánlottak: Cenote Selva Maya. Tök jó értékelése volt. Ez tulajdonképp egy nagy park, benne szállás, étterem, büfé, mindenféle shoppok és mindemellett még fürdeni is lehet. Nagyon jól kiépített hely. Baromi nagy parkolóval, ami nem volt tömve, de 3 turista busz is volt, meg azért autók is. Ehhez képest megint szinte teljesen magunk voltunk. Mikor lementünk a lépcsőn, akkor egy amerikai idősebb jófej pár volt rajtunk kívül, akik épp indulni készültek, de azért még eldumáltunk kicsit velük meg kértünk tőlük néhány képet. Mondták, hogy egy negyed órája még vagy negyvenen voltak itt. Aztán ők is elmentek és bő fél órát miénk volt a hely. Amikor azon kezdtünk gondolkodni, hogy ideje lenne indulni, akkor megérkezett egy húsz fős társaság.

Izamalban egy ebéddel kezdtünk. (Kezd fogyni a müzli szelet, na meg Ákos több kaja képet kért.) Kikerestem a város legjobb éttermét. Nem is volt hely, de csak egy negyed órát kellett várni. Viszont mikor kijöttünk már elég sokan várakoztak. Bandi berendelt egy fekete lében úszkáló nagyon furcsa ételt. De szerinte nem volt rossz. Én végül nem kóstoltam meg, számomra annyira bizarr volt.

Izamalt csak úgy emlegetik, mint a Sárga Várost. A 19. és 20. században a város gazdasága elsősorban a henequen iparra épült. A henequen nem más, mint egy 1,7 méter magasra is megnövő növény, melynek kardszerű levelei szintén elérik a másfél métert és kötél valamint zsinór készíthető belőle (na meg persze kellő mennyiségű alkohollal likőr is). Haditengerészeten belül használták elsősorban. Amikor az 1960-as években a henequenre épülő ipar hanyatlani kezdett a városi és állami kormányzat megpróbálta Izamalt turisztikai célponttá tenni némi városkép rendezéssel. Izamal épületei jellegzetes színvilágukat Jorge Carlos González Rodrígueznek, Izamal 1959 és 1961 közötti polgármesterének köszönhetik, aki elrendelte az akkori épületek homlokzatát és háztetőit roncsoló kereskedelmi táblák eltávolítását valamint az épületek sárgára festését (díszítések fehérek és sötét barnák az ajtók). Úgy tűnik bejött nekik a festés, mert tényleg szívesen látogatják a turisták a várost, jól mutat az egységes szín, pláne a kék éggel.

Ráadásul a Fő tér mögött két utcával van egy piramisuk is, ami megmászható és még fizetni sem kell érte.

Mérida egy órányira van még Izamaltól, így onnan délután négykor egyenesen a méridai szállásra mentünk. Mérida a Yucatán állam fővárosa. (Eddig Quintana Roo államban voltunk.) Mérida lakossága 60 ezer (míg Érd lakossága 70 ezer), területe 858 km2 (míg Érd csak 63,3km2), ami így leírva nehezen hihető, de kétszer is rákerestem. Az biztos, hogy a város sokkal nagyobb, mint Érd. A belvárosban foglaltam szállást, ami egy éppen lezárt és felújítás alatt álló utcában van. 5 kört tettünk a környéken mire másfél utcával odébb sikerült leparkolni egy parkolóvá alakított udvarban. Egyrészt 99%-ban minden utca egyirányú a belvárosi részen (de legalább logikusan minden második azonos irányba), és az utcán nem parkolhatnak autók. Szóval fel volt adva a lecke még így is, hogy jeleztük előre a szállás felé, hogy szükségünk lesz parkoló helyre. Fél 6 volt mire megtaláltuk az épületet meg a bejáratát, de Bandi még akkor ment elintézni a parkolást. Aztán rákerestünk, hogy hol van a közelben patyolat, mert vészesen fogy a tiszta ruha. Találtunk is olyat, ami még nyitva volt, úgyhogy azzal kezdtük a városnézést, hogy tempósan kigyalogoltunk a környékünkről. Eddigi tapasztalatunk, hogy nem olyan olcsó Mexikó, se a kaja, se a szállás, se a belépők. De érthető, hiszen turistás helyen vagyunk. Na a mosoda jó áron volt: 3,5 kg ruhát holnap reggelre 90 pesóért (1800 forint) kimosnak.

Különben a szállásunk klassz helyen van, de eddigiek közül ez a leggyengébb. Nem koszos, nem ciki, csak jóval egyszerűbb. A belső udvara mondjuk kifejezetten helyes és izamali sárga. Itt most 3 éjszakát alszunk és csillagtúrázunk.

A városban csavarogtunk még egyet, közben egy nachos tálra beültünk, hogy megtervezzük a holnapot.

A közbiztonság meglepően jó a félszigeten, kb mindenhol van rendőr: tengerparton, úton, útszélén, kisvárosban, nagyvárosban. Itt találkoztunk először hajléktalannak tűnő fazonnal valamint kéregetővel. A Fő téren a padon ült egy pasi, aki úgy tűnt, mint aki előre dőlve elbóbiskolt (vagy épp hányni készül). A rendőr odament és számon kérte, hogy mit csinál. A pad mögötti konnektorba be volt dugva a telefonja tölteni és elvileg azt nyomkodta. Mondjuk a rendőr nehezen hitt neki látva a korábban felvett pozícióját. De tulajdonképp ahogy olvastuk meg hallottuk, tényleg úgy van, a Yucatán-félsziget abszolút biztonságos. Bízunk benne, hogy ezt a véleményünket meg tudjuk tartani.